Üldöz a múlt-4. fejezet: Az igazságra fény derül...

Sziasztok! Hát itt van a második ajándékom, remélem tetszik és örömmel "bontjátok" majd ki! Remélem azért ide és a másikhoz is kapok komikat! Na mindegy is, akkor Jó olvasást! Puszi mindenkinek!

Már vagy három órája ott ültem és zokogtam magamban, amikor Edward felállt és kiment a szobából és én tudtam itt az alkalom, hogy elmenjek, és mindent elmondok neki és ha meggyűlöl minden könnyebb lesz majd számára. Elővettem egy papírt és írni kezdtem.

" Kedves Edward!
Először is elszeretném mondani, hogy 300 évvel ezelőtt megismertem egy férfit, akibe beleszerettem, de ő ember volt és én megbotlottam, hibát követtem el. Nem tudtam ellenállni a vérének és ezt 20 évem során egy ember iránt sem éreztem, tudtam szeretem, de gyenge voltam, megharaptam. Nem szívtam ki a vérét, mert észbe kaptam, de ahhoz már késő volt, hogy megmentsem, mert a méreg a szervébe jutott és én nem szívtam ki a mérget, mert féltem, akkor nem tudok megállni és megölöm, amibe belehaltam volna. Úgy döntöttem elviszem az erdőbe, ahol nemrég rátaláltam egy kis kunyhóra, ott hagytam egy levéllel, amiben elmondtam mi történt vele. Ezerszer bocsánatot kértem, és elmondtam ezek után nem tudok a szemébe nézni, ezért csak a levelet hagyom neki. Reméltem, hogy megbocsájtja azt, amit tettem vele. Aztán én elhagytam a várost, de 1 hónap múlva visszatértem oda, hogy megkeressem őt, de már nem találtam ott. 100 évemet azzal töltöttem, hogy megtaláljam és elmondjam szeretem és sajnálom, amit vele tettem. Soha nem hallottam felőle semmi hírt. Azt hittem, hogy örök életembe magányos leszek és csak azt az embert fogom szeretni, de akkor jöttél te és megmentettél, de ekkor még én sem tudtam, miért vagy olyan fontos nekem a kezdetektől fogva. Úgy éreztem mintha évszázadok óta ismernélek téged. És ma, amikor láttam a múltad rájöttem valamire.Azt hittem a fiú, akit szerettem, meghalt, de most újra találkoztam vele és belém szeretett, egy szörnyetegbe, aki tönkre tette az életét. Edward az a fiú, már akkor is szeretett, amikor még ember volt. Elvettem tőle a rendes életet, a barátokat, az édesanyját, akit annyira szeretett. Ezért soha nem fogsz megbocsátani nekem, ebben biztos vagyok és tudom, hogy ha elmegyek neked könnyebb lesz és gyűlölj, mert az mindent könnyebbé tesz majd! Az édesanyád a legjobb barátnőm volt és én nem tudtam, hogy éppen a fiától veszem el a normális életet. Sajnálom Elisabeth rendes nő volt és szerette apádat. Becsültem őt, mert apja szava ellenére a szerelmét választotta, Id. Edward Masent, az apádat. Én meg beleszerettem a fiába és megöltem őt. Igen Edward én vagyok az, akire a legtöbb gyűlölettel kell gondolnod, aki elvette tőled a szülői szeretet és, ami a legfontosabb a normális boldog életet, amit talán a hercegnő adott  volna neked. Sajnálom! Kérlek, ha tudsz Bocsáss meg nekem, mert én nem tudok magamnak! Elmegyek, mert neked így könnyebb lesz, bár az én szívem majd meghasad. Bocsáss meg! És ne feledd el mindig is Szerettelek! Szeretlek! És szeretni is foglak, amíg csak élek!

U.i.: Carlise kérlek te is bocsáss meg, mert ezzel a hírrel talán az egész család széthullik és talán Esme lesz a legboldogtalanabb, ha ez így lesz! Nagyon megszerettelek titeket, még Roset is, aki mindig olyan ellenséges mindenkivel. Alice emberi életem óta te vagy az egyetlen, akit a legjobb barátnőmnek nevezhetek és kérlek te is bocsáss meg! Tudom azt ígértem megmutatom a múltad, de ezek után semmi keresni valóm nincs a közeletekben. Jasper sajnálom, hogy az érzéseim miatt annyit szenvedtél, de most már vége, hidd el, soha nem szenvedsz majd miattam! Emett te pedig a humoroddal kérlek tedd  boldoggá a családot, felejtesd el a nevem és a létezésem! Mindenki bocsásson meg! Esme sajnálom, amit veled tettem ,remélem a család nem bomlik meg! Úgy szerettelek, mint az anyámat, aki már olyan régen nincs velem. Sajnálom!
Isabella Swan."

Amint végeztem az ágyra tetem a levelet és rohantam, ahogy csak tudtam. Nem tudtam, hová tartok és azt sem, hogy hol vagyok. Egy valamiben biztos vagyok, soha nem bírnék Edward szemébe nézni, és tudom, soha nem fog megbocsátani, sőt. Talán amiért, ha akaratomon kívül is, de hagytam, hogy megszeressen, hogy megszeresse azt, aki tönkretette tökéletes életét. Amikor már éreztem, hogy kellőképpen távol vagyok a Cullen villától és a várostól, megálltam egy messzi erdőben. Leültem a sűrű fák között egy mohával bevont sziklára és néma zokogásba kezdtem. 15-20 perc elteltével úgy döntöttem tovább állok és új életet próbálok kezdeni. Az úti célomat is kitűztem, ami egy nagy város lett, London. De mielőtt még elindulnék a kősziklába véstem nagy betűkkel egy mondatot, amit egy szív keretezett be. A mondat csak ennyi volt: " Edward örökké szeretni fog a te Bellad!". Szaladni kezdtem és Londonig meg sem álltam. Azonnal tudtam, hova kell mennem, mivel Londonban többször is laktam már. Egy erdőben volt egy igen nagy házam, ami szinte kastélynak hatott. Gyönyörű volt, fehér volt és egy nagy terasz előzte meg a bejárati ajtót. A teraszon még mindig ott voltak a hintaszékek, amiket soha nem is vettem el onnan. A ház ha lehet belülről még tágasabb volt, mint kívülről látszott. A konyha és az egész ház fel volt szerelve modern berendezésekkel. Az emeleten, bár nem tudom miért, de vagy 5 szoba is volt és minden szobában külön volt egy fürdő is. Az én szobám a folyosó végén található. Belépve csodálatos kép tárul az "ember" szeme elé. Minden aranyban pompázik, amit vérvörös ágynemű és függönyök dobnak fel. Azt hiszem a szenvedélyes jelzőt tudnám a szobámra mondani. Imádtam itt élni, ugyanúgy, mint Forksban, de oda talán soha többet nem térhetek vissza. De az is lehet, hogy kiszimatolom, hogy mikor nincsenek ott és én majd csak akkor fogok ott élni. Mindenesetre egy darabig nem fognak ott látni.
- Holnaptól egy új nap vár rám. - jelentettem ki, persze csak magamnak, hogy tudomásul vegyem, soha nem gondolhatok majd arra a férfira, aki mindennél többet jelent számomra. - De ma még gyötörhetem a már nem dobogó szívemet és holnap beiratkozom az egyik gimnáziumba. - bár már csak fél év volt hátra a suli végéből és én simán hamisíthattam volna, hogy végig odajártam Forksba, de ez így volt jó. Hiszen ha csak itthon kuksolnék, folyton csak rá gondolnék és félek, hogy valami ostobaságot követek el, mint például egy gyenge pillanatomban visszaszaladnék hozzá, azt gondolva, hogy majd tárt karokkal vár és megbocsájt. Tudom, hogy ez soha nem fog bekövetkezni. Azt is jól tudom, hogy a vámpírok egy életre választanak párt maguknak és ha Edward valóban annyira szeretett, mint gondoltam, akkor ha lehet még jobban tönkre tettem az életét. Lehet, hogy a gyűlölet segít majd az emlékem eltörlésében és majd hált helyemet egy másik lány veszi át. Egy olyan lány, aki megérdemli majd Edward minden érintését, minden bókját, minden egyes méz édes csókját és szerető családját is. Még csak most jöttem rá, hogy a nagy menekülésben elfelejtettem elhozni a ruháimat és itt valószínűleg csak annyit találok, ami ha egy hétre elegendő lesz. - Remek, akkor holnap egy nagy bevásárlást is be kell iktatnom a programomba. -egy kicsit őrültem, hogy holnap lesz egy indokom, ami miatt még nem leszek iskolában, de a szívem azonnal összeszorult, amikor rájöttem, hogy Aliceszel vásárlást terveztünk, meg, hogy ő mekkora egy energia bomba volt még abban a kicsi időszakban is, amikor vele lehettem. Most biztosan ő is gyűlöl engem, amit azért megértek, hiszen látva, hogy mennyire összetartó család volt az övék, meg tudom érteni, ha a bátyát védi helyettem. Ismét néma sírásba kezdtem, amit elég nehezen tudtam abbahagyni. Röpke 8 órába került, míg valamelyest lenyugodtam. Eszembe jutott, hogy készítek néhány portrét Edwardról és a többiekről. Bár a vámpír memória csodálatos, mégis ez másabb lenne, ez megfogható emlék, olyan ahogy én láttam őket. Neki is álltam este és egész reggelig meg sem álltam. Reggel 7 órakor úgy döntöttem, hogy elég a rajzolásból és elmentem lezuhanyozni. Még törölközőben voltam, amikor szemügyre vettem a rajzaimat. Készült egy kép az egész családról, aztán páronként külön-külön, aztán egy olyan is, ahol Edward és én ölelkezve mosolygunk, ez az emlék nem tudom, honnan volt, hiszen én nem láttam magam Edwarddal, lehet, hogy csak a képzelőerőm nagy, de hát hála neki. És lerajzoltam azt az Edwardot, aki még embert volt, a legjobb barátját és annak unokatestvérét, ahogy a látomásomban egymás mellett álltak. Esme rettentően édes kisbabáját, ahogy a karjaiban fekszik. bár már holtan, de a rajzon csak úgy tűnik, mintha édes álmát aludná.
-Ma veszek néhány keretet ezeknek a rajzoknak és keresek helyet a falon, mindenhol a lakásban. Minden szobába teszek egyet az emeleten és így majd olyan lesz, mintha velem élnének a házban. Persze, amin Edward van, azt az én szobámba teszem. A közös képünket az ágyam fölé, a többit pedig szétszórva a falon. - mondtam és magamban jót nevettem a helyzeten, hiszen magammal beszélgetek.
-Vajon megőrülhet egy vámpír? - erről a kérdésről szintén eszembe jutott valaki, méghozzá Carlise, aki mindig is orvos szeretett volna lenni. Aki aggódva tekintett rám a napokban, míg gyengélkedtem Edward szobájában. Felmentem a szobámba és kiválasztottam néhány ruhát, amit ma felveszek a suliban, amíg beiratkozom. Közben a mai programon körvonalazódott a fejemben, ami így szólt iskola, ruha vásárlás, barkács bolt, és otthoni rendezkedés...Kecsegtetőnek hangzik nem igaz?