Infók

Na sziasztok! Először is bocsi, hogy eltűntem mostanság, de tudjátok egész nyáron tepertem, hogy az olvasóim ne várjanak olyan sokat a következő fejikre, de rájöttem, hogy nekem is kell egy kis pihi. Mivel úgy látom, mások is pihennek-nem írtatok túl sokan-ezért gondolom nem is zavart titeket az eltűnésem. :) Úgy döntöttem, hogy visszavonom a komi határt a Munkából szerelem című törimnél és a fejezetet csak akkor hozom, ha megírtam. Megjegyzem a szeptembertől kezdetét veszi az iskola, amit persze ti is tudtok :), viszont nekem ez lesz az utolsó évem, jön az érettségi és ebben az évben rengeteget kell tepernem, szóval előre is bocsi, ha egy kicsit sokat kell várnotok a fejikre, de higgyétek el, hogy (már most elmondom) szívesebben ülnék a gép előtt és írnám nektek a fejit, mint a könyvek felett ülni és tanulni az anyagot... :(
A friss fejiről az oldal sávban tudhattok többet! Legyetek türelemmel!
Élvezzétek ki a nyarat, mert ezek már az utolsó hetek. Sajnos. További jó pihenést erre a maradék időre! Puszi mindenkinek!
Barbie

Új blog!

Sziasztok! Igen jól látjátok már megint egy új blog, de ha egyszer nem bírtam már magammal! Na szóval ez a blog twilight alapú, így szerintem sok embert érdekelni fog és remélem, hogy azoknak tetszeni is fog. A prológus és a tartalom már fent is van. Kérlek nézzetek be és véleményezzétek, ha csak a feji alatti pipával, de ez sokat jelentene nekem! Köszönöm! Puszi!
Barbie

Blog:  http://iromanyaim-by-barbie.blogspot.com/

Deseos Prohibidos{Tiltott vágyak}-7. fejezet-Házi sárkány

Sziasztok! Meghoztam a 7. fejit ebből a törimből. Ez most nem lett valami hosszú, de talán ettől függetlenül még tetszeni fog nektek! Jó olvasást hozzá! Remélem, hogy azért kapok hozzá komikat! Puszi!

"Bár nem szokott hosszasan elmerengeni (...) a régi emlékeken, de nem is hessegette el őket, ha eszébe jutottak. Éppen olyan nehéz lenne kitörölnie az életéből ezt a fejezetet, mint megváltoztatni a születési dátumát. Néha azonban azt kívánta, bárcsak visszamehetne az időben, hogy kitöröljön minden szomorúságot, de sejtette, ha ezt megtehetné, az örömteli emlékek is eltűnnének. Abba pedig bele sem akart gondolni."

Teresa szemszög:

Otthon ültem, amikor egy ötlet jutott eszembe. Rájöttem, hogy szerezhetném meg magamnak Juan Miguelt. Felpattantam az ágyamról. Bemásztam a ruhás szekrényembe és megkerestem a legkihívóbb ruhámat. Egy vadító piros ruhát választottam, ami teljesen a testhez simul.
Mielőtt még felöltöztem volna, beültem egy kád forró habos vízbe és körülbelül fél órát ültem benne és élveztem a nyugtató hatását. Aztán némi kis női teendők és már kész is voltam.
Kimentem a fürdőszobából és felöltöztem. Egy fekete neccharisnyát is felhúztam és egy szintén piros magassarkút választottam a ruhához. A legszebb sminkemet öltöttem magamra. A legdrágább ékszereimmel együtt.
Aztán magamra kaptam a táskám és beültem az ócska kocsimba, ami eléggé rontja a kinézetem. Mindenesetre rátapostam a gázra, bár az nyikorogva adta tudtomra, hogy nem bír többet.
Szerencsére ettől függetlenül viszonylag hamar odaértem a hívogató házhoz.
Úgy tudom, ma kezdődött el az iskola, hiszen Rebeca is ment. Ezekkel a gondolatokkal próbáltam lenyugtatni magam. Még utoljára benéztem a gyilkos eszközre, mely a táskámban pihent várva az akcióra.
-Szia Juan Miguel!-köszöntem angyali bájjal a hangomban. Nehezemre esett így viselkedni, hiszen én szenvedélyes nő vagyok és nem egy bájos kis fruska, de tudom, Juan Miguel szíve csak ilyen nőként lehet az enyém.
-Áhh Teresa!-mondta és ez úgy hangzott, mintha valaki másra számított volna.-Készülsz valahova?
-Miért kérded?-játszottam a döbbent nőt.
-Oh hát csak azért, mert így kiöltöztél.-magyarázkodott zavartan és az ajkába harapott. Úgy éreztem, itt győzedelmeskedett szépségem.
-Nem dehogy is, csak hozzád jöttem.-mondtam és úgy tettem, mintha egy kamasz. Fejem zavartan lehajtottam, mint aki most árulta el legnagyobb titkát. Voltam már szerelmes. Igen, de az fájdalmas emlék...Nem érdemes rá gondolni. Már nem.
-Hát akkor lépj beljebb!-mondta és szélesebbre tárta az ajtó, nekem pedig nem kellett kétszer mondani, hát bementem.
-Köszönöm! Szeretnék bocsánatot kérni a múltkoriért. Tudod nem tudom, mi ütött belém. Én nem vagyok ilyen könnyű vérű és bár a történtek nem ezt bizonyítják, hinned kell nekem!-tökéletesen alakítottam a szerepem. Minden színész palánta megirigyelné teljesítményem.
-Nem kell aggódnod, hiszen én is egy barom voltam. Sajnálom, hogy ha megbántottalak!- kért ő is bocsánatot. Legszívesebben már most szétcsókolnám őt, de nem lehet.
-Kérsz valamit inni?-kérdezte kedvesen, amikor a nappaliba értünk. Az emlékek felzendültek bennem. Az a vágy. Az a szenvedély. Még sosem éreztem egyetlen férfinál sem azt, amit nála éreztem. Bár valószínűleg csak valami olyat tettem, ami a volt feleségére emlékeztette őt. Se baj, egyszer teljesen az ujjam köré csavarom őt és akkor már nem lesz menekvés, ha én azt nem akarom.
-Igen kérek. Várj Juan Miguel!-kiáltottam utána és ő kérdőn visszafordult hozzám.
-Igen?- nézett rám értetlenül. Valószínűleg nem értette, mit szeretnék.
-Nos szeretném, ha te most leülnél és hagynád, hogy kényeztesselek téged. Persze csak ruhában. -célozgattam itt arra a hazugságra, hogy nem akarom elcsábítani őt.
-Nos, hát nem is tudom. Ahogy gondolod.-egyezett végül bele.
-Remek!-lelkesültem fel hirtelenjében. Végre elindulhat a játék, melyet én fogok nyerni és még csak véletlenül sem az a fruska.
A konyha hatalmas volt és rendkívül ízléses és jó módra vall. Azt hiszem, aki ezt tervezte, igen csak magas szinten áll a társadalomban. Miután alaposan szemügyre vettem a konyhát és a ételkamrát, ami megjegyzem tele volt pakolva mindenféle finomsággal. Kerestem egy üvegbort és mellém két poharat. Most ő is inni fog velem.
-Már itt is vagyok.-léptem a nappaliba, ahol Juan Miguel épp egy fényképet nézett. Ha jól láttam valami családi kép. Egy nő állt rajta, Juan Miguel, Isabella még pár évesen és egy apró baba a nő kezében. Talán ő lehet a volt feleség?
-Ő Bárbara?-kíváncsiskodtam, amire ő szomorú tekintettel nézett rám. Na nem. Nem hagyom, hogy egy halott rontsa el ezt az alkalmat.
-Remélem, most iszol velem!-próbáltam terelni a témát, mintha fel sem tűnt volna az előbbi reakciója a kérdésemre.
-Nos talán egy pohárkával.-válaszolta. Ez az!-jött a diadalittas felkiáltás.

Juan Miguel szemszöge:

Annyira különösen éreztem magam. Olyan volt, mintha kiütöttek volna. Vámpírt sikerült még így leitatni? Erre még nem esett példa, így nem tudom, hogy történhetett a dolog.
Annyi rémlik, hogy ittam egy pohárral, aztán hirtelen furcsán éreztem magam. És onnantól képszakadás, mintha kitörölték volna a fejemből azokat az emlékeket.
Mi történhetett?

Bella szemszöge:

Ma volt az első napom az iskolában és nagyon jól éreztem magam. Az egész baráti kör összeült és megbeszéltük, ki hányadikosként kezd a suliban. Mivel én angyal vagyok, ugye, odafent, amikor még ott voltam, nagyon sokat tanultam, így nem lesz gond, ha 9.-es anyagot kérdez a tanár. Én már azt is tudom, amit ebben az évnem fogunk tanulni. Elena és Enrique nyolcadikos lesz. Szegények így jártak. Az elmúlt pár hétben ők megtanulták a hatodikos és hetedikes tudnivalókat. Otthon tanultak, mint a kis angyalok. Így ők csak általánosba járnak. Az öcsém, Leo, Juana, Antonio és Marina, és Rebeca a barátnőm kilencedikbe járnak. Igaz Rebeca nem tudja, mik vagyunk, és hogy mi döntöttük el, ki hányadikba megy. Ő mindenképp idejárna, hiszen még csak kilencedikes lenne. Végül pedig Eduardo és én tizedikesként fogjuk koptatni a padokat. Az első napom is fantasztikusan telt. Bár még nem volt szó tanulásról és a tanárok szerint még pár napig nem is lesz, mivel az újaknak meg kell ismerniük a sulit, a szabályokat. Úgy tudják, hogy eddig másik iskolában jártunk, mint kollégisták, de rátaláltunk erre a sulira és kényelmesebb megoldásnak tűnt, mint a régi.
Tudják, hogy anyukám meghalt, és emiatt az öcsém és én szörnyű lelkiállapotban vagyunk még mindig. Az öcsémnek szörnyű magatartási problémái vannak, amit szerintem már az első napon megismerhetnek a tanárok, nekem pedig félénk bizalmatlan viselkedésem lett.
Az egyik órán, amikor velem és persze előttem Eduardoval ismerkedett meg az osztály, a tanár elmondta, hogy anyukám halálától függetlenül az életemet tovább kell folytatnom. Vicces. Ha tudná, hogy anyám azért halt meg, hogy megmentse ezt a világot és vele együtt az övét is, talán egy kicsit hálásabban beszélne.
Ez volt az egyetlen dolog, ami elszomorította a napom. Az újraemlékezés. Az anyám halott. Már hónapok óta képes voltam úgy tenni, mintha elfelejtettem volna ezt az apró tényt, de őszintén szólva tegnap, amikor megláttam Rociot apával az oldalán, megijedtem, hogy apa elfelejtette anyát. Tudom, hogy valahol én erőltettem ezt az egész továbblépéses dolgot, de tegnap mégis féltem. Nagyon fájt, hogy pontosan úgy viselkedett azzal a nővel, mint az anyuval tette, amikor még élt.
Kiborultam és órákig csak sírtam. Megint úgy érzem, elvettek tőlem valamit, ami fontos volt számomra. És még most is félek. Mi lesz, ha apa tényleg továbblép és elfelejti anyut. Azt nem élném túl én sem...

Itt a játékra írt novella!

Sziasztok! Nem jelezték sokan a részvételt, de azért én hoztam, aztán ha nincs kedvetek, akkor nem írtok bele...és így marad! Későbbiekben, ha mégis úgy látom, hogy írtak, akkor kirakom az ezzel kapcsolatos megjegyzéseimet azoknak, akik részt vettek ebben....na mind1 most sietek! Jó olvasást és hajrá annak, aki bátor és ír! :) Pucca mindenkinek!

Kék Hold

A Hold épp olyan kéken tündökölt, mint Josh szeme, amikor rám nézett. Annyira szerettem, amikor úgy néz rám, mintha a világ legnagyobb kincse lennék. Sosem akarok lemondani erről az érzésről, melyre ő tanított meg engem. Ő az első férfi az életemben és azt akarom, hogy az utolsó is ő legyen. Nem bírnám ki, ha elveszíteném őt.
-Szeretsz?-kérdezte kíváncsian, mintha nem tudná, vagy nem mondtam volna el elégszer. Nos rajtam ne múljon, elismétlem addig, amíg végül hangom dallamként nem altatja el édes lelkét.
-Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek!-ismételgettem a legcsodálatosabb érzést, ami a szívemben tombol, amikor meglátom őt. Amikor rá gondolok, vagy, ha csak meghallom a nevét.
-Lennél a feleségem, ha megkérném a kezed?-jött a következő kérdések. Ezek mind olyan kérdések voltak, melyekre ő is jól tudta a választ.
-Nem tudom. Tégy egy próbát!-ajánlottam játékosan. Oldalra csúsztatta csókos ajkait és kivillantotta fogait. Annyira gyönyörű volt a mosolya. Nem találtam benne olyan pontot, amit nem csodáltam volna kellőképpen.
-Nos, akkor Miss Spencer lenne a felesége annak a személynek, akit úgy hívnak, George Smith?-kezdte a kötekedést. George már azelőtt szerelmes volt belém, hogy mi ketten összejöttünk, pedig annak már 4 éve. Igen holnap leszünk 4 évesek. Szerintem ez tök szuper.
-Bolond vagy!-csaptam egy aprót a vállára, ami neki csak enyhe csiklandozás volt.
-Nem. Csak szerelmes. -húzott magához egy csókra, amiért nem is ellenkeztem. Sőt.
-Szóval ez a próba elég gyatrára sikerült, de szemet hunyok rajta, mivel ez volt az első próbálkozásod. -játszottam tovább, amire ő mosolyogni kezdett.
-Igazán? Nos ezért nagyon hálás vagyok. Már azt hittem, hogy kiadja az utamat, csak mert nem mértem fel kellőképpen, hogy egy önhöz hasonló kincset, hogy kell magamnak kérni.-folytatta tovább a színészkedést. Amin én csak vigyorogni tudtam. Néha annyira lüke. El sem hinném, ha nem tudnám biztosan, hogy 22 éves. Kevesebb, mint 3 év van közöttünk. Anyám nagyon boldog, amiért egymásra találtunk. Josh ott lakik nálunk, mivel pár évvel ezelőtt egy szerencsétlen baleset következtében apám és a bátyám meghaltak. Egy autót vezettek, amikor a vonat sorompó közé akadtak és a vonat nem fékezett le időben. Abban a pillanatban szörnyet haltak. Talán jobb volt így, hiszen legalább nem szenvedtek.
-Nem sokára betöltöd a 20. születésnapod és akkor megkérem a kezed anyukádtól. -jelentette ki szerelmem és egy forró csókot leheltem ajkára.
-Úgy legyen. És akkor szerelmem, én leszek a legboldogabb. -jegyeztem meg véleményem az ötletéről. Mindkettőnknek szokás szerint fülig ért a szája. Nagyon boldogok voltunk.

-Anya segíthetek valamit?-léptem ki reggel a konyhába. Ő a hirtelen hangtól 180 fokos fordulatot vett és rémülten pislogott rám. Lehet, hogy túl halkan jöttem le a lépcsőn.-gondoltam magamban.
-Istenem Joe! Mi lenne, ha legközelebb kevésbé halkan érkeznél? -tette fel a "nagy" kérdést. -Amúgy, ha van kedved menj át a szomszéd házba, mert most érkeztek meg az új lakók.
Úgy tettem, ahogy anya kérte és átmentem a szomszéd házba, ahol az udvaron épp egy  viszonylag velem egykorú lány sürgött-forgott. Azt hiszem épp a levelekkel szorgoskodott, mivel épp ősz van és ilyenkor sok gondot okoznak a levelek. Bár én imádom nézni a színesebbnél színesebb fákat, leveleket.
-Szia!-köszöntem oda a lányhoz. Ő villám sebességgel fordult felém és méregetni kezdett.
-Szia! -köszönt végül ő is és elindult felém. Valamiért már most nem kedveltem őt.
-A szomszéd, Margaret Clooney Spencer lánya vagyok.-mutatkoztam be és kezemet illedelmesen felé nyújtottam.
-Én pedig Steffany Stanley vagyok és a szüleim már meghaltak, szóval te még szerencsés vagy. -hadarta el egy szuszra a bemutatkozást. Aprót ráztam a fejemen, ezzel jelezve, hogy csak félszerencsém van.
-Tulajdonképpen, ami azt illeti én sem vagyok sokkal szerencsésebb. -kezdtem, és ő kérdőn figyelt. -Tudod az apám és a bátyám egy tragikus balesetben elhunytak még pár évvel ezelőtt. -mondtam és az emlék hatására apró könnycseppek jelentek meg szememben. De gyorsan visszatuszkoltam őket, nehogy ez a lány valami rosszat gondoljon rólam. Sosem voltam az a típus, aki kimutatja a gyengeségét.
Hallottam, hogy szerelmem engem szólít, így kiáltottam neki, hogy jöjjön oda, ahol én voltam.
-Szerelmem ő az új szomszédunk. Steffany Stanley. -mutattam be és szerelmem kezet rázott a lánnyal.
-Jó látni, hogy vannak még férfiak, akiket nem érdekel a kor. -jegyezte meg Steffany. Na igen, külsőleg magam sem mondanám meg, hogy 19 éves vagyok, de talán a harmadik x után ez még jól fog jönni, most kevésbé.
-Tudod 17 múltam, nem sokára 20 vagyok, szóval nem sokkal idősebb nálam Josh. -magyaráztam, amire ez a kis fruska gúnyosan elhúzta a száját.
-Mindegy is. -mondta kicsit halkabban, de tökéletes hallásomnak hála meghallottam.
-Miért neked mindegy lenne, hogy két évesnek néznek, vagy harmincnak?-kérdeztem gúnyosan, ami végképp nem tetszett neki. Mindegy.-ahogy ő fogalmazna.
-Joe azt hiszem mennünk kellene. -lépett közbe szerelmem mielőtt még összeverekednék ezzel a ribanccal. Már most látszik rajta, hogy falja a pasikat. Igazság szerinte nem is értem az öltözékén miért nem vettem észre, milyen jellemű lányról van szó.

***pár nappal később***

Josh ma korán elment itthonról, mert a szomszéd lány elhívta őt valamiben segíteni. Azt hiszem füvet kell nyírni és a lány nem ért a fűnyíróhoz. Szánalmas!
Nem is tudom, hogy a hozzá hasonló cicabab mihez is ért azon kívül, hogy ribanckodik.
-Anya és gondolod, hogy még sokáig eltart a dolog?-kérdeztem 10 percen belül már vagy harmadszor.
-Figyelj kicsim, ha nem bízol Joshban, akkor menj és nézd meg hogy dolgozik.-ajánlotta anya.
-Tudod mit? Azt fogom tenni, de nem azért, mert Joshban nem bízok, hanem mert ebben a Steffanyban nem...-magyaráztam. Anyám egy aprót bólintott, majd elindultam a szomszéd házba. Valóban féltem, hogy ez a lány sunyi módon elveszi tőlem.
Lassan lépkedtem a járdán. Mivel a házuknál még nem volt kerítés, így akadálytalanul közlekedhettem az udvarában.
Azonban, amikor beléptem az a lány éppen vadul szerelmem ajkára tapadt és bennem egy világ dőlt össze. Nem akartam Josh meg annak a ribancnak a szemébe nézni, így csak rohantam, bár azt még láttam, hogy Josh ellöki magától Steffanyt és utánam ered, de én gyorsabb vagyok és nem tud elkapni. Rohantam és rohantam, hogy ne tudjon megtalálni engem.
Beértem az erdőbe és egy fatövének borulva zokogni kezdtem. Az emlékek felelevenültek bennem és újraéltem a legszebb pillanatainkat.
A Hold még ezen a napon is úgy ragyogott, mint pár nappal ezelőtt. De most volt benne valami furcsa. Valami más. Mintha most nem lenne benne annyi élet, mint akkor, amikor még szerelmemmel együtt csodáltuk őt. Fakóbb volt és kissé élettelen.
Az egyik fa irányából zajokat hallottam és nagyon megijedtem.
-Josh te vagy az? -kérdeztem, de senki sem válaszolt. Egyre rémisztőbb volt idekint, de nem akartam hazamenni, mert akkor találkoznék vele. Ismét zajt hallottam. Azonban, amikor odanéztem, semmit sem láttam. Féltem. Nagyon féltem.