Üldöz a múlt-1.fejezet: Hát végül utolért a múlt...

Nos emberek egy nagyon kedves rendszeres olvasom olyan szépen kért meg engem, hogy nem tudtam nemet mondani. Szinte már a szemem előtt volt az az Alices bociszem, amit közben vágott:))) Szóval, akkor most felrakom az első fejit. Ettől független a szavazás érvényben van, hiszen a komikkal nem is,de a szavazás alapján el tudom dönteni, mennyien olvassák a történetemet...Akkor fogadjátok sok szeretettel az alkonyatos történetemet. Jó olvasást! ÉS a komik se maradjanak el....Puszi mindenkinek!

200 éve már annak, hogy 20 év után először megbotlottam és azóta sem tudom elfelejteni, amit tettem főként azért, mert azt hiszem beleszerettem abba a fiúba. Azóta már annyiszor kerestem, de 100 éve abbahagytam, mert semmit nem tudtam róla. Talán már meghalt, vagy talált valakit, aki szereti és mint tudjuk a vámpírok egy életre választanak maguknak párt. Így ha most meg is találnám már elvesztettem őt, akinek még csak a nevét sem tudom. Semmit sem tudok róla mégis beleszerettem, visszavonhatatlanul. Vajon él még? Vajon gyűlöl engem, aki tönkretette talán legszebb életét? Megint ez a sok kérdés és nem kapok választ. Mivel 18 évesnek nézek ki így még iskolába kell járnom. Folyton költöznöm kell, mert az embereknek feltűnik, hogy nem fognak rajtam az évek. Most Forksra esett a választásom. Az év 360 napján borús, esős idő van, ami nekem kedvez, mert a napsütésben úgy ragyogok, hogy azt még a legszebb gyémánt is megirigyelné. Már 1 hete folyton egy új családról beszélnek az itteni diákok. Na nem mintha én valamelyikükkel is beszélnék csak hát tudjátok vámpírfül mindent hal. Folyton arról áradoznak a lányok milyen jóképűek főleg az egyik fiú, akinek nincs barátnője, mert a többieknek van és ők valami Carlise Cullen örökbefogadott gyermekei és közülük 2lány és 2fiú együtt vannak, mármint úgy, ahogy nő és férfi együtt lehet, de annak a fiúnak nincs, akiről folyton álmodoznak. A neve ha jól hallottam, már pedig jól hallottam, akkor Edwardnak hívják. Ha jól tudom ma érkeznek meg és ide járnak majd iskolába. Azt beszélik úgy néznek ki, mint én. A bőrük fehér, a szemük pedig arany színben pompázik, akkor ha jól értem ők is állati véren táplálkoznak, mint én. 70-80 éve találkoztam azzal a fiúval, akit még emberként ismertem meg Carlise, ő is vámpír lett, akkor én 100 éve voltam vámpír. Tudtam mit eszem is megígérte, amikor elváltunk, hogy ő is ezt az életmódot választja. Talán ő volt. Talán azóta családot alapított, már ahogy egy vámpír képes erre. Biztos megtalálta élete párját és elhatározták, hogy gyermekeket változtatnak át, hogy azokat sajátjukként szerethessék. Majd megtudom, ha itt az ideje. Az ebédlőben voltam és próbáltam evést színlelni. Elhatároztam, hogy ma elmegyek vásárolni, mivel a vagyont, amit örököltem azóta gyarapítottam és megmondom őszintém nem is kicsit. Van benne egy pár nulla...Mivel a vámpíroknak nincs szükségük ételre így több marad ruhákra és ilyesmikre. Persze az életvitelemhez, amit kitaláltam magamnak, kellett is. Azt mondtam, hogy a szüleim meghaltak 2 éve és amíg nem lettem nagykorú a nagyszülőkkel éltem. De úgy döntöttem, hogy saját életet kezdek így suli mellett dolgozok is így van pénzem. És ezzel az indokkal, hogy suli után munka nem keresnek az emberek a suliban egy kis baráti közös vásárlásra...stb. Ám a gondolatok áradatából felébresztett egy ismerős édes illat. Olyan volt, mint azé, akit 200 évvel ezelőtt megöltem, vámpírrá tettem. Bár amikor felpillantottam nem ismertem a vonásait, de elképesztően jól nézett ki. Amikor pillantásunk összeért nem akartuk elengedni egymást, de az ebédlőben mindenki minket nézett még a testvérei is, akik mint ahogy a többiek mondták valóban együtt voltak. Megbabonázott és azt hittem ez a második, amikor első látásra beleszeretek valakibe, de ekkor még nem tudtam, hogy ki is szívem újdonsült tulajdonosa. Odajöttek hozzám közben végig azt a fiút cukkolták, akinek elvesztem tekintetében. Mindenki körém ült és egy apró kis manószerű lány közülük a nyakamba vetette magát, amit én kifejezetten nem értettem, de nem érdekelt, mert akkor odaült mellém ő, akinek bármit megtettem volna. Mindenki bemutatkozott és amikor rá került a sor hirtelen ötlettől felemeltem a mutatóujjam és szájára tettem majd bemutattam magamnak őt, aki elrabolta a szívem.
- Ne mondj semmit! Tudom ki vagy a neved Edward Cullen. Nincs barátnőd, 17 éves vagy...persze én tudom, hogy csak látszólag...és még sorolhatnám az információkat rólad. -döbbent szempárokat láttam, ami elég vicces látvány volt. Míg végre megszólalt, s olyan lágy volt a hangja, hogy ha tudtam volna, akkor elolvadok a hangjától.
- Honnan tudsz te ennyi mindent rólam? -meg sem vártam míg jön a következő kérdés már választ akartam adni neki és érzem, ha most azt kérdezné mit érzek iránta azt is megmondanám.
- Nos tudod minden lány rólatok beszél főleg rólad, bár most már értem miért áradoznak rólad olyan nagy hévvel. És hát olyan leírást kaptam rólatok, hogy rögtön tudtam ti is vámpírok vagytok és állati véren éltek. - mindegyik mosolygott. Még ő is és olyan édes volt az a féloldalas mosolya, hogy most rögtön fel tudtam volna falni őt. Ekkor az a nagy medve, Emett el kezdett nevetni én meg nem tudtam mire vélni, amikor Edward felmorgott, de talán látva értetlen képemet választ adott el nem hangzott kérdésemre.
- Tudod Emett a nagy móka mester a családban soha nem hagy ki egy jó humort sem még a legnagyobb bajban sem. És az én képességem mellette egy átok. - ekkor megszólalt az érintett.
-Nos hát igen ez lennék én. Köszönöm, hogy helyettem is bemutatkoztál Eddy, de azt hiszem maga is rájött volna, ha hagyod, hogy mondjam, amit akarok. - kérdőn tekintettem és örültem, hogy nem csak én nem értettem mi zajlik a két fiú között. A többiek épp úgy értetlen arcot vágtak, mint én. S nem bírtam tovább úgy hogy rákérdeztem miről van szó.
- Hé fiúk, ha már így rájöttem, hogy rólam van szó, akkor mi lenne, ha beavatnátok. - mondtam, mire Emett el kezdte ecsetelni a témát.
- Nos szerettem volna megkérdezni, hogy mi volt az a mondat, hogy már érted a lányok reagálását Eddy fiú miatt? - nos reméltem, hogy elfelejtik ezt a mondatot, és elég zaklatott lettem a gondolattól, hogy el kell mondjam , milyen reakcióval ért Edward látványa. Furcsa volt az a sok kérdés, ami bennem volt és összezavarodtam. Ekkor az egyik fiú, aki szőke hajú volt, kicsit göndör és azzal a lánnyal volt, aki engem megölelt, Alice barátja legalábbis összekulcsolt kezükből ezt gondolom. Szóval Jasper elég furcsa képet vágott, mintha a világ összes fájdalmát érezné. Ekkor becsengettek a következő órára és én boldogan vettem tudomásul, hogy Edwarddal lesz közös órám. Minden nap 6 órám van, kivétel péntek, mert akkor 7 órában kell itt szenvednem. Szóval a 6 órámból 4 Edwarddal telik, míg 2 Alice társaságában. Ez így megy mindennap kivétel pénteken, mert akkor minden órám közös Edwarddal és 3 órán még Alice is velünk van párjával Jasperrel, ők mindig mögöttünk ülnek. Ezt mind onnan tudom, hogy láttam Edward órarendjét és Alice is megmutatta az övét, majd mondta, hogy melyik órákon van velünk Jasper is. Az órákon valamiért mellettem foglalt helyett Edward és Alice is amikor ő épp nem volt az én órámon. Suli után még elkísértek a kocsimig, ami kiderült pont Edward kocsija mellett volt. Nekem egy tűzpiros Cabriom volt és otthon még volt ez mellett 2 másik kocsim is meg egy motorom is. Az ő kocsija pedig egy szürke Volvo volt mellette pedig egy piros BMW, amivel azt hiszem Alice, Rosalie, Emett, és Jasper jöttek, míg Edward egyedül. Búcsúzóul mindenki megölelt és elhívtak a házukba hétvégére, ami 2 nap múlva lesz. A BMW eltűnt, de Edward még ott volt és magához ölelt közben mélyen beleszippantott a hajamba majd egy puszit nyomott az arcomra, amit én is viszonoztam neki, amikor elindult a kocsijához és én visszarántottam. Majd gyorsan bepattantam a kocsimba és elhajtottam. A nap további része elég lassan akart telni így fogtam magam és kimentem a kedvenc rétemre, ami az erdőben volt egy kis részen.  Keresztül megy ezen a réten egy apró csilingelő patakocska, amiben ezernyi színes halacska úszkál és valamiért sokan nem ijednek meg tőlem, talán érzik, hogy őket nem tudnám bántani. A virágok minden árnyalatban megtalálhatók rétemen, ekkor hirtelen ötlettől fogva gyakorolni kezdtem a képességem, amihez azóta csatlakozott még egy képesség, egy mentális pajzs, ami megvéd minden szellemi és fizikai képességtől és ha valakit beveszek a pajzs alá, akkor lemásolom a képességét is. Ezt csak egyszer próbáltam meg, amikor egy vámpír azt mondta, látja a vámpírok múltját és amikor lemásoltam tudtam, hogy ez is a pajzs miatt volt. Azóta nem mertem még csak kiterjeszteni sem, nem hogy lemásolni valaki képességét. Eszembe jutott ő is, aki most már az életem jelenti, majd nem tudom miért, de összekuszálódtak a gondolataim és az erőm eluralkodott rajtam. A föld remegni kezdett, villámlott, dörgött és iszonyatos tornádó vette körbe testemet, mintha a természet megakart volna védeni valamitől...így sétáltam végig az erdőn ezzel kisebb-nagyobb pusztítást végezve az erdőben. Nem tudtam leállítani, s azt sem akartam, hogy a rétem tönkre menjen, ezért mentem amerre csak tudtam. Megpillantottam egy nagy házat és nagyon gyönyörű volt, majd sikoltást hallottam és a házból 7 szempár bukkant elő, láttak engem és nem értették mit teszek most. S én nem tudtam leállítani, gyenge voltam, mert összezavart egy reménytelen szerelem, de ekkor meghallottam azt az édes hangot, amit mindig szívesen hallgatnék.
-Bella? Mit keresel itt? Mit csinálsz? - kérdezte tőlem Edward és én abban a pillanatban visszavontam a képességem, hogy jobban megközelíthessen engem.
- Edward? Nem is tudtam, hogy ti itt laktok. Én csak eluralkodott rajtam a képességem. Azt hiszem még nem ismerlek téged. -fordultam egy rendkívül kedves nőhöz, aki biztos a családfő felesége volt, és az anya. A szeme tele volt szeretettel és megértéssel.
- Oh, persze, de buta vagyok, be sem mutatkoztam, de tudod nagyon megleptél és hidd el Alice képessége miatt minket elég nehéz meglepni. A nevem Esme Cullen.
-Oh, nos azt hiszem engem Alice képessége sem érezhet, mert különleges erőt képviselek. - ekkor láttam meg egy ismerős arcot és tudtam ő az, akit annyi évvel ezelőtt úgy sajnáltam az apja gyűlölete miatt. Majd hirtelen felkiáltottam a nevét.
- Carlise? Te vagy az el sem hiszem, hogy ennyi év után újra látlak. - majd megöleltem őt. Mindenki ledöbbent a hirtelen reakciómtól és nem tudták mire vélni a dolgot.
- Bella? Oh igen te vagy Isabella Swan, akit mindenki csak Bellanak hív. Mi van veled? Nagyon örülök, hogy látlak! - s ebben én is egyetértettem vele. Majd behívtak a házba, amit eme meglepetés előrébb hozott 2 nappal. Sokat beszélgettünk és sok téma felmerült míg nem rátértek a lényegre a többiek és Carlise, akiben ugyanúgy, mint régen most is a szakmai ártalom kerekedett feljebb. Elmeséltem az átváltozásom minden egyes pillanatát és mindent, amit kérdeztek tőlem.