Tiltott gyümölcs-7. fejezet:Hiányzik!

Sziasztok meghoztam a Tiltott gyümölcs következő fejezetét! Őrülök, hogy mostanában akárhányszor fellépek a blogomba mindig minimum15-20 látogató van a blogon. Ami viszont zavar, hogy ezekből csak 1-2 személy ír. Köztük egy, nevezetesen Alice, aki mindig minden fejinél ír, ezért hálás is vagyok neki! A többieket is kérek, hogy írjanak, nem kérek regényt senkitől sem, csak annyit legalább, hogy jó, vagy szar...nem tudom, csak valamit, vagy csak a töri alatt pipálja a lehetőségeket! Köszönöm! Puszi mindenkinek! Jó olvasást! Komikat!

Már hetek óta nem tudunk semmit Juan Miguelről, nem találtak holtestet sem, meg sebesültet sem találnak. Ha jól hallottam a hírekben azt mondták, hogy egy nőt találtak, de még nem azonosították, mert nem találtak iratokat nála, így tovább keresgélnek...remélem Isten add még egy esélyt, hogy helyrehozzam, amit elrontottam. Visszakapom legalább őt, ha már elvette a szerelmünk gyümölcsét. De nem értem ha már a felesége meg van akkor ki lehet a másik nő. Istenem ugye nem, Annabella a húga...Remélem ez csak egy tévedés, mert ő egy angyal volt...Azóta a tragédia óta már jobban vagyok legalábbis testileg, de lelkileg annál rosszabban, bár most már itt van imádott barátnőm Maite, aki alig 1 hete érkezett és mindent elmeséltem neki töviről hegyire...
Ő mindig tudta, hogy vigasztaljon meg és hogy hogyan találja meg az értelmet a küzdésre, most is adta belém a lelket, hogy legyen erőm felépülni és megkeresni szívem másik darabját, Juan Miguelt...Bár nem mutattam ki neki -hogy ne lássa rajtam, hogy most már az sem segít, hogy lelket önt belém- belül majd meghasadtam az ürességtől, amit egyetlen személy halál híre okozott, gyenge voltam és meg akartam halni. Igen, még mindig vártam a halált, most már nem voltam benne annyira biztos, hogy még él és az én segítségemet várja. Tudtam, hogy most kell megtennem, most kell véget vetnem az életemnek, hát egy levéllel búcsúzom, ennyi csak, amit barátaimnak adhatok. Pár sor, amivel megmagyarázhatom tettemet.
"Kedves barátaim!
Köszönöm, hogy annyian tartjátok bennem a lelket, de azt hiszem, már túl késő ahhoz, hogy mindent helyre hozzatok nálam. Már nincs miért élnem, elvették tőlem a gyermeket, akiben megtaláltam volna az emlékeket szerelmemmel töltött perceinkről, aki szerelmünk bizonyítéka volt, már nincs többé. Azt hittem még van értelme élnem, de akkor villámcsapásként érkezett az, amitől a legjobban féltem, semmivé váltam nélküle, már csak ő maradt nekem. Remélem nem értetek félre, mert ti is fontosak vagytok nekem, de van, amit még ti sem adhattok meg, így döntésre jutottam, úgy gondolom a legjobb ha meghalok, de a halál nem jött el...így "ha Mohamed nem megy a hegyhez,akkor a hegy megy Mohamedhez"...kitárt karokkal várom a halált, akit most már én hívok, várom, hogy értem jöjjön, és ha ezt a levelet olvassátok akkor már nyugodt a lelkem... egy másik világban vagyok, ahol nincs gyötrődés, és talán megtalálom őt, akit a földön talán már nem...Szeretlek titeket és kívánom, hogy legyetek boldogok! Ne éljetek haragban, fogjatok össze értem a közös emlékeinkért, amit ti visztek tovább az életben. José tarts ki Catalina mellett és talán tényleg nem olyan rossz Vanessa, mint azt gondoljuk! Ismerd meg őt is! Maite neked adom a házam, kérlek vigyázz rá, ne add el, mert azt a szüleim sem akarják igazából, és próbálj kimagyarázni. Nem akarom, hogy szégyelljék lányuk gyengeségét...Igen így van, mert én gyenge voltam, gyenge a magányhoz, gyenge az élethez és a küzdelemhez is, amit már nem bírt a lelkem...Hiányozni fogtok! De ne feledjétek, hogy én fentről figyelni fogom minden lépteteket!Vigyázatok magatokra!
Szeretettel: barátnőtök: Bárbara Esposito"

Annyi gyógyszert vettem be, hogy már túl késő lenne az orvosoknak is megmenteni, amíg Maite a boltban van, addig engem elragad a halál és már nem tudnak semmit sem tenni értem...Furcsa volt, ahogy lassan elragadt az örök álom és tudtam nincs visszaút, persze nem is akartam már mást csak örök nyugalmat az idők végezetéig. Amikor már biztos, hogy meghaltam megláttam azt, amit azt hiszem már sokan mondtak, láttam a fényt, de nem egy alagúton át mentem, hanem egy fénysávon, igen, és a fény egy kapunál volt a legerősebb. Odamentem és talán egy kicsit féltem is az új "élettől", amit a kapu másik oldala nyújthat. Amikor a kapuhoz értem a kilincsre tettem a kezem, de hezitáltam, ekkor hangokat hallottam, csilingelő gyermekek kacaját, sok nyüzsgő felnőtt hangot és egy erélyes mély hangot, ami engem szólított, beléptem és megláttam a világ teremtőjét, Istent. Abban a pillanatban megnyugodtam, hogy jó helyen járok, kitárta karját és várta, hogy odarohanjak és átöleljem. Nem akartam megváratni , így odaszaladtam és szorosan a karomba fontam, úgy ahogy ő tett velem. Pár percig így álltunk majd egy kislány jött oda hozzám és megölelt minket. Anyjának tartott, valóban hasonlított rám és sokban talán Juan Miguelre is. Azonnal forgolódni kezdtem, hátha meglátom őt a rengeteg lélek között, de ő sehol sem volt. Isten megragadta a kezem és gyengéden bevezetett egy nagy palota szerűségbe. Leültem egy icipici felhőre ő pedig velem szemben egy nagyobbra és belekezdett a mondandójába.
-Nézd leányom! Tudom, hogy hatalmas a benned lévő fájdalom és így nem hagyhatom, hogy idefent maradj, de mivel már meghaltál a lelked nem adhatom vissza a testednek. Egy feladatot adok neked. -döbbenten néztem rá, mire jó ez? Miért nem hagyja, hogy itt boldog legyek? Persze érdekelt, hogy mi lenne az ajánlata.
- És mit kellene tennem atyám?
- Nos szárnyakat kapsz, visszamész a földre megtalálod a boldogságod kulcsát, befejezed az életed, hogy ne úgy emlékezzenek vissza rád, mint egy őrültre, aki eldobta magától az életet. Helyre kell hoznod az életed minden egyes elrontott részét! -válaszolni akartam. Túl sok kérdés merült fel bennem, de az a kislány, aki az előbb megölelt közbevágott és nem hagyta, hogy nyugodtan beszéljek Istennel...
- Szia anyu! Atyám bejöhetek? Remélem nem zavartam meg semmit?! -döbbenten meredtem arra az alig pár éves kislányra, aki úgy beszélt, mintha már 6-7 éves lenne, és úgy szaladt, minden apró gesztusa egy 6 éveséhez hasonló volt, de az nem lehet. Ő még csak 1 hónapos sem volt a hasamban, amikor meghalt.
- Istenem, mit jelentsen ez? Én össze vagyok zavarodva...Ki vagy te kislány? Miért szólítasz anyunak? Az én gyermekem meghalt alig élt még a pocakomban is.
-Nos valóban meghalt, földi időben számítva 6 éve,de itt az 6 hetet jelent. Ő a lányod!Persze megnőtt azóta. 5 éves és már nem lesz idősebb, mert már te is meghaltál, ha még éltél volna akkor ő még fejlődött volna addig, amíg meg nem halsz.-nem értettem mi folyik körülöttem, de tudtam Isten nem hazudik nekem. Ő nem!
- Akkor én a földön már 2 hete halott vagyok?
- Nos, ami azt illeti már 2 éve halott vagy számukra és ide 2 hete tartasz az utadon. Nos tudod az idő nálunk lassabban megy mint a földön, de a fejlődés a lelkeknél gyorsan megy, míg fel nem jön valaki a családjából. Így történt a lányoddal is ő most már nem fejlődik tovább. Tehát visszatérve őrangyal leszel és vissza mész a földre egy nagy feladattal, meg kell találnod valakinek a boldogságát! És közben helyre kell hoznod, amit elrontottál 2 évvel ezelőtt! Most pihenj, mert holnap mész is vissza a földre...Ne aggódj a lefele út pár óra még a földi időben is....-összezavartan bár ,de elindultam az új otthonomba, ahova lányom vezetett. Sokat beszélgettünk és tudtam, hogy nem haragszik rám, amiért felelőtlen voltam és megöltem őt....