Sztár frász novella

Sziasztok! Ez egy novella, de nem ezt írtam a játékra, szóval ehhez ne akarjatok írni :) A játékra írt novellát holnap hozom, s aki szeretne az majd ír, aki nem az meg nem aztán kész. Nem sokan jelezték érdeklődésüket, szóval, nem tudok mit csinálni, így felteszem, ha senki sem folytatja, akkor úgy marad és ti tovább képzelitek a fejetekben...

Na szóval EZ NEM A JÁTÉKRA ÍRT NOVELLA! Jó olvasást hozzá! Puszi!

U.i.: Őrülnék néhány kominak! :)

Gyermekkoromban arról álmodtam, hogy híres leszek, aztán rájöttem az is elég, ha csak olyan munkát választok, melynek segítségével a sztárok közelében lehetek. Három dolog között vacilláltam. Az egyik a fodrász, a másik a jelmezes, és végül a harmadik a sminkes. Hát én e mellett döntöttem. A fodrászat azért nem volt elég jó, mert én csak olyan hajat szeretek elkészíteni, amit én elképzelek és nem a főnök utasításai alapján. Imádok varrni, de nem lenne állandóan türelmem tervezgetni és elkészíteni a különböző darabokat. Sminkelni pedig izgalmas. Változatos és bármit is kell elkészíteni mégis az én fantáziámra van bízva, hogyan valósul meg. Ha sebet akar a rendező, megkapja és úgy, ahogy én elterveztem. Ennyi és még tetszik is nekik. Imádom ezt csinálni. Igazság szerint már gyermekkoromban is sokat kevertem-kavartam a különböző színeket a smink palettán. Anyám rég megmondta, hogy vagy sminkes, vagy festő leszek, de mindenképpen a színekhez lesz köze...
Tavaly nyáron hunyt el. Még mindig nehezemre esik őt elengedni, de tudom, hogy meg kell tennem. Nem arról beszélek, hogy el akarom felejteni őt, hanem csak megtanulni együtt élni az ő hiányával. Tudom, ő is ezt szeretné.
Jaj egyébként Annie Newton a nevem a híres sminkes kisasszony. Már számtalan színészt sminkeltem. Köztük Johny Depp, Ian Somerhalder, Robert De Niro, Bruce Willis, Neil Patrick Harris, Hugh Jackman, Alexander Skarsgard, Jason Statham, Audrey Hepburn, Al Pacino és egyetlen színészért vágyakoztam ez idáig. Egy héttel ezelőtt hívtak, hogy szeretnének szerződtetni álmaim férfijához, hogy az egész forgatás alatt őt sminkeljem, meg a filmbéli testvéreit.
Ma kezdek. És ami még jobb, hogy két barátnőm is szintén itt foglal állást. Beatrice Spencer a fodrász, Patricia Withe pedig jelmeztervező és készítő. Neki köszönhetitek a sok ruha illetve egyéb kellékeket.
Épp arra várok, hogy végre valaki beüljön a székbe, melyben pár óráig kínozni fogom. Na nem szó szerint, de a tökéletes sminkért az alanynak is szenvednie kell.
- Hello! - köszöntött édesen lágy hangon és én álló helyben megpördültem, ahogy elmémbe teljesen beszivárgott a tudat, hogy itt van az a személy, akibe már 17 éves korom óta szerelmes vagyok. A szüleim azt mondták amit érzek gyerekszerelem, de ha valóban az lett volna, akkor mostanra már hidegen hagyna jelenléte, vagy minden hír, ami vele foglalkozik.
- Szia! - köszöntem én is és éreztem, hogy elpirultam. Nem is kicsit. És ettől a tudattól csak jobban vörösödtem. Talán már nem is lehet fokozni tovább.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni! - kért bocsánatot pedig nem is volt hibás. Most biztos azt hiszi egy elmebeteg a sminkese.
- Nem ijesztettél meg, vagyis de...csak nem te voltál a hibás...- dadogtam. Egyre hülyébben éreztem magam. - Ne haragudj egy kicsit ki kell mennem. Addig helyezd magad kényelembe. - ajánlotta. Úgy éreztem rohannom kell. Messze innen, mert még a végén leteperem ezt az istent. Kiléptem a kis lakókocsiból, ami a sminkes bódém akart lenni. Előkaptam egy szál cigit és remegő kézzel próbáltam meggyújtani. Mikor már századszor próbálkoztam, ideges lettem. Hirtelen egy öngyújtó tolakodott szemem elé és segített parázsra lobbantani nyugtatómat.
Azonban a cigi általi nyugalom hamar elszállt, amikor észrevettem, hogy az öngyújtó sajnos nem magától szánt meg, hanem ő segítette lángra lobbantani azt.
-Azt hiszem nem igazán jól kezdődött a megismerkedésünk, szóval mi lenne, ha előről kezdenénk? - kérdezte és én értetlenül néztem rá. - Robert Pattinson vagyok. - nyújtotta felém kezeit. Nem az a tipikus férfi kéz volt. Jóval ápoltabb volt és az érintése egyszerűen kellemes volt. Egymás szemébe néztünk és alaposan elmerültünk, mivel egy torokköszörülésre lettünk figyelmesek. Természetesen ki lenne más, mint az én minden lében kanál barátnőm, Patricia.
- Elnézést! Annie beszélhetnénk? Szükségem lenne a véleményedre valamiben. - mondta titokzatosan. Robert is épp úgy nézett barátnőmre, mint jó magam.
- Nem gond? - kérdeztem Rob felé fordulva és sajnálkozva néztem rá.
-Khmkhmkhm...nem..khm dehogy is. - köhögte. Már szó szerint. Biztos váratlanul érte a kérdésem. Mit várt, hogy szó nélkül arrébb sétálok és ott hagyom? Az nem én lennék. Meg aztán ő is éppen dohányzott és valószínűleg fontosnak tartotta, hogy tisztességesen válaszoljon és ne csak egy apró bólintással intézze el dolgot. Mint mondtam nagyon sok színésszel dolgoztam már együtt, de még egy sem volt olyan, mint ő. Azt hittem, hogy jelenleg tartó hírneve miatt egy kicsit beképzelt, vagy mi. De szerencsére tévedtem. Csalódtam benne, persze pozitívan.
- Mondd gyorsan Pati! - csattantam fel.
- Jól van mindjárt mehetsz vissza hódítani. - viccelődött, bár ő jól tudja, hogy ez nagyon is komoly dolog számomra. Ahogy neki és Beatricenek is. Ők is a Cullen család férfitagjai közül választottak. Vagyis Patricia a munkája során nagyon sok színésszel együtt volt. Persze csak ilyen alkalmi partikra, hiszen ők híresek és nem akartak mutatkozni egy alacsonyabb társadalmi szintű nővel...így mindig porul járt. Most is egy olyan férfit választott, aki már foglalt, Peter Facinelli az ő szíve választottja. Tudom, hogy Pati nem a komoly kapcsolatok híve, így abban is biztos vagyok, hogy nem tartana sokáig. Ez nála csak fellángolás addig, amíg meg nem kapja. Megjegyzem eddig mindig megkapta, amit akart és nehezen is viseli a vesztességet. Vele szemben Beatrice félénk természetű. Nincs elég önbizalma még akkor sem, ha a fiú egyértelműen csapja neki a szelet. Pedig aztán nagyon szép lány. Ő már két éve teljesen biztos benne, hogy szerelmes Jackson Rathbone színészünkbe. Elhiszem, hiszen ő is egy álom pasi, de én tényleg nem tudnék másra nézni, mint csak Robra. Most is őt figyeltem, ahogy ő is engem. Ahogy rám nézett, ajkát oldalra csúsztatta és úgy villantotta ki a legszebb mosolyát. Annyira szerettem a filmekben is, amikor ezt csinálta. Még ha akkor nem is nekem szólt. És most? Most csak rám mosolyog. Annyira boldog voltam. Már nem is hallottam, hogy mit mond barátnőm. Megszűnt a világ létezni, csak ő volt.
Valaki hirtelen meglökött és én majdnem elestem. Nagyon pipa lettem, mert nagyon bunkó lehet az az illető. Azonban arra nem számítottam, hogy vele együtt egy világ dől össze bennem. Rájöttem, hogy filmbéli bájos mosolyát nem nekem küldte, hanem filmbéli szerelmének, bár még mindig azt csiripelik a madarak, hogy együtt vannak. Kristen egy fintort küldött felém, majd átkarolta Robert nyakát és egy puszit adott neki. De az a puszi egészen Rob szája sarkára került. Talán úgy akarta kihozni, mintha csók lett volna, talán az is volt.
Éreztem, hogy valaki megérinti a vállamat, és megfordultam. Drága barátnőm megértően nézett rám és átölelt.
- Most meg mi baja van ennek a fruskának? - kérdezte Kristen. Odafordultam és láttam, hogy Rob vele együtt nevet. Valóban egy világot rombolt le bennem az első nap.
Magamban egy egész vulkán tombolt és ki akart törni. Kívül pedig a legnyugodtabb álarcomat viseltem. Egy gondom volt, hogy a munkámat nagyban befolyásolta a kedélyállapotom és most nem igazán pozitívan hatna a munkámra.
Az Alkonyat utolsó részét forgatják. Csak pár hónapig kell kibírnom. - gondoltam magamban. Erős vagy Annie! Meg tudod csinálni! - biztattam magam. Bár mélyen tudtam, alig egy hét múlva teljesen összetörök.
Elkezdtem Rob sminkjét. Csak egy egyszerű sminkről volt szó. Az arcának hófehérnek kellett lennie, mivel vámpír.
- Rob mit szólnál egy vacsihoz? - szólalt meg pár perccel később. Közben engem vizsgált. Vajon észrevette, hogy legbelül mit rejtegetek? Talán akkor már nem lennék itt.
- Rendben van. Igazából a nővéremmel találkoztam volna, de mindegy, majd legközelebb találkozom vele. - egyezett bele Robert.
- Megkérhetlek, hogy ne mozogj! Még csak ne is beszélj! - robbantam ki váratlanul. Mindketten kérdőn néztek rám. - Sajnálom, de ha beszélsz az egész arcod mozog és én azért vagyok, hogy tökéletesebbé tegyem a rendező elképzelését. És ehhez nyugalom kell. Maradj nyugton! - magyaráztam.
- Utálom az új kellékeseket, mert mindig fent hordják az orrukat, de ne aggódj drágám hamar eltűnik ez a magabiztosság az arcukról. Az első kirúgás után már visszahúzottak lesznek. - gúnyolódott Kristen, majd egy puszit nyomott Robert arcára, aminek következtében csókja nyomán ott maradt egy rúzsfolt. Kezdhettem elölről.
- Remek! - robbantam ki, majd smink lemosóval elkezdtem lemosni az egész arcát, megjegyzem épp végeztem vele. Nem hiszem, hogy másodszorra is ugyanígy sikerülne.
- Ne haragudj miatta! - mondta Rob.
- Chhh! Ahogy elnéztem te sem ellenkeztél a szavai miatt, szóval inkább ne szólj semmit. Én nem tartózom azokhoz a könnyen szerezhető fruskákhoz, mint a sztárok közül oly sokan. - célozgattam Kristenre. Ha ő sértegethet, akkor én miért ne?
-Nos megértelek, hogy dühös vagy meg minden, de Kristen alapjába véve nagyon kedves és szép nő. - magyarázkodott.
- Nem! Tudod mit inkább te figyelj rám! Elhiszem, hogy a szerelem elvakít meg minden, de hamarosan te is rá fogsz ébredni, hogy milyen nő is ez a Kristen Stewart. Mert nem olyan, ahogy te látod. - mondtam és mivel elkészültem a sminkjével, távoztam a lakókocsiból. Kint egy szál cigire gyújtottam és épp akkor érkezett Jackson Rathbone. Már a távolból mosolygott rám.
- Szia te vagy a sminkes ugye? - érdeklődött, amire én mosolyogva bólintottam egy aprót, majd kifújtam az előtte beszívott cigi füstöt. - Nem baj, ha csatlakozom? - kérdezte illedelmesen. Én pedig szótlanul megráztam a fejem. Elmosolyogta magát.
- Nem vagy valami beszédes. Azért a neved legalább megmondod? Én Jackson Rathbone vagyok. - nyújtotta felém kezét. Egy pillanatig hezitáltam, de gondoltam barátnőm talán nem érti félre, elvégre ő is bemutatkozik majd a szívemet összetörő férfinak.
- Ne haragudj, de egy kicsit ideges vagyok. Az én nevem...- kezdtem, de ekkor Robert lépett ki az ajtón és félbeszakította beszélgetésünket.
- Annie Newton. - fejezte be mondatom, majd Jackson és ő kezet ráztak.
- Hello Rob! Jól nézel ki! Jó a sminkesünk mi? - viccelődött Jackson, amire Rob rám nézett és úgy válaszolt.
- Az nagyon jó és szép. -mondta és közben egy percre sem vette le rólam tekintetét. Mindketten mosolyogni kezdtek, én pedig feldúltan elnyomtam a cigimet, ami még csak félig volt elszívva, majd betrappoltam a házikómba és becsaptam az ajtót. Még hallottam, hogy Jackson megkérdezni, mi történt köztem és Rob között. Ez mégis milyen kérdés? Mégis mi történhetne egy egyszerű sminkes és egy olyan híres színész között, mint Robert Pattinson?
- Kristen egy kicsit megsértette és emiatt én is szívok. -mesélte nem éppen úgy, ahogy valójában történt.
- Jackson, ha kérhetném elkezdhetnénk, mert nagyon szorít az idő. - szóltam ki, hogy tovább ne kelljen hallgatnom ezt a hazugságot.
- Persze kisasszony. Állok szolgálatára. -mondta és próbált megnevettetni. Egy apró erőltetett mosolyra futotta tőlem.

Egész nap rohangáltam, mint egy hülye, mert naná, hogy Rob mindig elmaszatolta a sminkjét, így hatvanszor újra kellett csinálnom neki. Persze mindig próbált kiengesztelni, legalább is nekem úgy tűnt.
Rettentően fáradt voltam és nem vágytam már másra csak a pihe-puha ágyamra. Nagyon későn végeztem. Megismerkedtem mindenkivel, aki fontos. A lányok meg épp egy "ünnepeljük meg az első napunkat" partiért könyörögnek.
- Na Annie! Légyszi! Tudod, hogy mindig elfelejtjük a fáradtságot, ha együtt vagyunk. - próbált meggyőzni Patricia. Igazából nem csak a fáradtságról volt szó, hanem arról is, ami ma Roberttel történt.
- Jól van. - adtam be a derekam. Egy a forgatáshoz közeli kávézóba mentünk. Nagy bulit tartottak ott is, mivel sokan táncoltak és szinte telt ház volt.
Már a sokadik italunkat ittuk, ami megjegyzem nem kevés. Ittunk pezsgőt-ezzel kezdtük - tequilát, rumot, whiskyt és már nem is tudom hány sört, meg mi egyebet, mert már teljesen részegek vagyunk. Én épp az asztal tetején táncolok és a barátnőim meg a körülöttem levők fütyülnek meg sikonyálnak nekem. Biztos jól csinálom. Aztán villámcsapásként ért a tudat, hogy itt vannak ők is. Peter Facinelli, Jackson Rathbone, Taylor Launter, Kellan Lutz és ő. Robert Pattinson. Engem figyeltek, főleg ő. Az alsó ajkát beharapta, amikor tekintetünk találkozott. Szemei vágyakozásról árulkodtak, aztán mögötte megjelent Kristen meg a többi "vámpír" csaj... A vörös köd ellepte elmém, bár nem értettem magam. Tudom, hogy semmi jogom nincs arra, hogy féltékeny legyek, de ezt érzem. Nem tehetek róla. Én próbálom visszafojtani ezt az érzést, de az túl erős.
- Szia Annie! - köszönt mindenki egyszerre, kivéve Kristen. Ő fintorral az arcán nézett rám és a szemöldökét emelgette, mintha valami rosszban sántikálna. Aztán megölelte Robertet és a füléhez hajolt, majd mondott neki valamit. Ekkor ördög terv született elmémben.

***Másnap***
Reggel hatalmas fejfájással ébredtem, nem mellékesen egy férfi feküdt mellettem. Ami még nem elhanyagolható szempont, hogy nem is a lakásomban vagyok. Egy idegen hotel szobában fekszek. A férfi hátulról teljesen olyan, mint Rob, nem az nem lehet. Biztos csak álmodtam. Az emlékek feltörtek fejemben s újraéltem azokat.
"Táncolok, aztán amikor Kristen egyedül hagyta Robot és a többi fiút is magukra hagyták a lányok, odamentem Roberthez. Tulajdonképpen először Jacksonhoz mentem, mintha neki táncoltam volna, aminek ő nagyon őrült, bár barátnőm már annál kevésbé. Sajnáltam, hogy úgymond barátnőm érzelmeit használtam fel az én célom elérésére. Aztán Rob felpattan az asztaltól és megragadta a karomat. A kávézó közepére ráncigált és én ütögetni kezdtem és kiabálni vele, hogy eresszen el. Egyszer meg is pofoztam, amire az ő válasza egy csók volt. Majdnem elájultam a csókjától. Annyira vad volt mégis olyan lágy.
Aztán tovább táncoltam, immár Robnak, amikor Kristen lépett ki az ajtón, aztán semmire sem emlékszem, vagyis de. Rob és Kristen karöltve távoztak a helyiségből, én pedig újabb italba temetkeztem. És egyszer csak áramszünet."
Homlokomat összeráncolva próbáltam felidézni a következő emlékfoszlányaimat, hogy értelmes kép jöjjön össze. Végül ismét eszembe jutott valami.
"Rob a karjaiban hozott fel ebbe a lakásba és valami olyasmiről beszélt, hogy ő majd a nappaliban alszik és majd reggel bevisz dolgozni, de akkor én ajkaira tapasztottam enyémeket és ellenkezést nem tűrve az ágyra rántottam. Aztán megtörtént az, aminek nem szabadott volna megtörténnie."
- Istenem, hát tényleg Robert Pattinson volt az első férfi az életemben? - tettem fel hangosan is a nagy kérdést, ami számomra is nyilvánvaló volt. Hirtelen a takaró alatt rejtőzködő alak megfordult és akkor megláttam őt.
Az órára pillantottam és nagyon megijedtem, amikor az óra 8 órát mutatott. Késésben voltam. Már rég a forgatáson lenne a helyem, hiszen a főnök ilyenkor osztja ki a napirendet és a sminkeléssel kapcsolatos kéréseit.
-A francba! -szitkozódtam, és magamra kapkodtam ruháimat. Út közben elszívtam egy cigit és a tegnap történteken rágódtam. Tulajdonképpen boldog voltam, hiszen azzal veszítettem el, akit szerettem és ezt nem bánhatom meg.

***hetekkel később***

A főnököm teljesen kivan borulva, mert Kristen keresztbe tett nekem. Nem bírta elviselni, hogy Rob kezdi elfelejteni meleg ölelését és az enyémét annál inkább megszeretni. Azóta az éjszaka óta találkoztunk párszor. Persze én nem kérem, hogy azonnal kérje meg a kezem, vagy ilyesmi, bár bevallom nagyon boldogan igent mondanék, még akkor is ha szegényebb lenne, mint a templom egere.
-A főnök ma is leszidott Kristen miatt. - meséltem Robnak, amikor a székemben ült és én épp egy csillámos sminket készítettem, mivel amikor fény éri a bőrét, csillognia kell, mint a gyémánt.
- Hm. - felelte.
- Ennyi? Nem is érdekel, hogy érzem magam, Kristen miatt? - akadtam ki.
- Miért? Mit vársz tőlem? Kapjak össze Kristennel, akit én nagyon...- kezdte volna mondani, de nem merte befejezni.
- Akit te nagyon...mi? Mondd csak ki! Nagyon szeretsz. Igazán nem nagy ügy. Szeresd! -  adtam ki magamból dühömet és csapot- papot ott hagytam és elrohantam onnan. Szememből a könnyek záporként hullottak és én csak futottam és futottam. Amikor kiértem a forgatási helyszínről, egy taxist leintettem, majd megadtam az úti célt és már messze is kerültem attól a helytől, ami életem eddigi legborzalmasabb időszakát jelentette.

Este valaki kopogtatni kezdett az ajtómon. Épp csomagoltam, mert már elegem volt abból, hogy Robert és Kristen nem tudja eldönteni, hogy együtt vagy külön. És ha ez még nem lenne elég, akkor mellette még sok embert bántanak meg a vacillálásukkal. Én ebben nem akarok részt venni. Elegem van abból, hogy folyton Kristen mellé áll, pedig elméletileg velem volt együtt. Szereti és ez ellen nem tudok mit tenni. Talán jobb is lesz elmenni, mert nem akarom, hogy azt higgye mellettem kell maradnia, mert terhes vagyok tőle. Bár ezt ő még nem tudja, és ha rajtam áll, nem is fogja. Jobb lesz ez így.
Újabb és újabb türelmetlen kopogás jelezte, hogy ki kellene nyitnom az ajtót.
Azonban, aki az oldal túl oldalán tartózkodott nagy meglepetést okozott nekem.
- Te? - kérdeztem és az ajtóban Ashley Green állt és mosolygott.
- Szia! Remélem nem gond, ha eljöttem hozzád, de a főnök azt mondta elvesztette munkája során az eddig legjobb sminkest. Én pedig nem bírtam nézni, ahogy szenved, így eljöttem hozzád. - magyarázta, bár jól tudtam, semmi sem igaz abból, amit mondott.
- Ugyan. Nem kell hazudnod. Ki küldött? - kérdeztem kicsit sem kedvesen.
- Na jó. Igazad van. Nem a főnök miatt jöttem, hanem Rob miatt. - mondta és én nagyon megdöbbentem. Mégis mi baja lehet Robnak, nyilván ezt akarta.
- Micsoda? Na ebből elég legyen! Nincs kedvem Rob és Kristen kisded játékaihoz, és szeretném, ha te sem kezdenéd azt játszani velem, amit ők, mert abból már nagyon elegem van. - robbantam ki magamból. A túl sok rossz miatt, ami mostanság történt, egy kicsit sem hatott jól a terhességemre, így el akartam utazni innen. Nem akarom elveszteni első babámat és talán egyben az utolsót is.
- Héj nyugi! Én nem akarok neked rosszat. - bizonygatta, de sajnos nehezemre esett hinni neki.
- Nem? Ha tényleg nem akarnád azt, akkor most nem állítottál volna ide ezzel az egésszel. - magyaráztam feszültem és megszédültem. -Tudod, én már azelőtt szerelmes voltam Robba, mielőtt ti még ismertetek engem. Akkor még nem is voltam sminkes és én voltam a legboldogabb a világon, amikor azt láttam a tv-ben, hogy Rob sikert aratott. Akkor még hozzám hasonlóan senki volt ezen a világon épp hogy kezdett fényleni a csillaga. Aztán úgy döntöttem, hogy a filmes szakma nem az én világom, hanem helyette mondjuk lehetnék sminkes, így lettem az ami. A szüleim úgy gondolták, hamar elmúlik ez a szerintük pillanatnyi fellángolás, amit Rob iránt érzek, de mint látod nem így történt. Az elmúlt hetekben csak egyre erősödött bennem ez az érzés. Lefeküdtem vele, bár akkor még csak részeg voltam, de mégis valamennyire még tudatában voltam annak, amit teszek. Ő volt az első férfi az életemben. Tudod, mivel szerelmes voltam belé, senkivel sem voltam hajlandó megtenni. Így ennyi idősen még mindig szűz voltam. De végül vele tettem meg. Azzal, akit szeretek. És most...most...- rogytam össze a kanapén, amikor belegondoltam, hogy el akarom hagyni életem szerelmét, aki nem mellesleg nem szeret engem. Mást szeret és én tőle vagyok terhes.
- Most mi? - lett kíváncsi Ashley.
- Most kiderült, hogy terhes vagyok. És hidd el, tudom, hogy ő az apa, mint mondtam, ő volt az első férfi az életemben. Meg amúgy is kiszámolhatod, ha nem hiszed el. - mondtam gúnyosan, bár nem rá haragudtam. Hanem előre láttam, hogy ha ez az egész kiderülne, biztos az lenne, hogy engem csak Rob pénze érdekel, meg a hírnév. De nem. Nem így van. Engem a férfi érdekel és nem a színész, ne ma sztár, és nem a férfi pénze.
-Shh! Én hiszek neked. Látom rajtad, hogy te más vagy, mint akik eddig megfordultak Rob életében. - magyarázta és lehajtotta fejét. Most nem értettem őt.
-Tudod nem egészen értelek. - magyaráztam zavartan.
-Nos pár évvel ezelőtt, még mielőtt elkezdtük volna forgatni a Twilight részeit, Rob bemutatott nekem egy lányt. Kedves volt, szép, és ördögien okos. Rob teljesen megőrült tőle, és ezt a lány is jól tudta. Elcsavarta Rob fejét és neki nem létezett semmi más, csak hogy teljesítse a lány kívánságait, ami valljuk be, nem voltak egyszerűek. Minden partin ott volt vele és a lány élvezte a csillogást, és Rob által felfedezték őt. Most nagyon híres, s még mindig nem elég neki ez a hírnév. Mások nevét bemocskolva próbál sikert aratni, mert a csillaga már nem elég fényes. Rob valóban szerette őt. Családot akart alapítani vele, de nem tudta, hogy az ily szépség mekkora ördögöt rejt. Vele ellentétben te a szépséged mögött egy igazi angyalt rejtesz és ez még jobban megrémíti őt, mint az a másik. Kristennel is hasonlóan járt, bár Kris nem Rob által lett csillag, hiszen már számtalan filmben szerepelt megismerkedésük előtt. - mesélte Ashley.
- Rob attól fél, hogy én is kihasználom őt? - kérdeztem felháborodva. Rosszul ismert meg engem.
- Igen. És én azért jöttem, hogy ezt elmondjam neked, bár ő nem kérte tőlem. Tudom, hogy még egyszer nem tenné félre a férfiú büszkeségét. - magyarázta.
- Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Tudod mit? Mondd meg neki, hogy nem kell aggódnia, terhes vagyok, de nem kell felelősséget vállalnia, mert akkor a riporterek le sem szállnának rólam és én nem akarok csillag lenni. Főleg nem más által. Elutazok, szóval nem kell aggódnia sem neki, sem Kristennek, aki láthatóan nem telt még el azzal, hogy szórakozik Robbal. - háborodtam fel, aztán Ashleyt kifelé kezdtem lökdösni az ajtón. Ő lehajtott fejjel indult meg a lift felé, majd teljesen eltűnt.

***hónapokkal később***

A pocakom már hatalmas pedig még csak 6 hónapos terhes vagyok. Esténként mesélni szoktam neki az apukájáról. Arról a csodálatos emberről, akinek őt köszönhetem. Sajnos kismamaként nagyon nehéz munkát találnom, de nem panaszkodom, mert szerencsére én találtam. Esküvő szervező szalonban dolgozok, mint smink tanácsadó, illetve ha kell én sminkelem a leendő menyasszonyt az esküvőjén. Talán majd, ha megszületik a babám és a főnököm sem morgolódik miatta, akkor a gyermekemmel együtt mennék újra a filmes szakmába dolgozni. Mivel nincs kire hagyni, muszáj magammal cipelni őt. Azt meg nem tehetem meg, hogy nem megyek dolgozni, amíg őt nem hagyhatom bölcsődében, vagy óvodában.
Épp a szalonban vagyok. Hallom, hogy nyílik az ajtó, mivel a bejárat felett egy nagyobbacska harang lóg. Leila engem küld a szalonban. Közben a rádióban hallom, hogy kimondták a forgatás végét. Nos talán terhesen nem is dolgozhattam volna ott, hiszen az megterhelő lett volna a babának.
Lassan indultam a vendégek felé, fejemet lehajtottam. Amikor azonban felemeltem, megláttam Kristen és Robot. Szóval végül döntött, s mellette döntött. Nem akartam, hogy szánalomból mellettem legyen, de valahol mélyen igenis azt akartam, hogy szeressen, de ezt az érzést elhajtottam akárhányszor is tört fel bennem.
- Annie? - lepődtek meg mindketten, majd kezemet a hasamra tettem, mintha védelmezném a pocaklakómat. Hiba volt. Mindkét szempár követte kezem irányát és megállapodtak hasamon.
- Mégis igaz? - súgta maga elé Rob. Valószínű, hogy Ashley elkotyogta neki, pedig kértem, hogy ne tegye. Az elutazásom után még pár hónapig tartottuk a kapcsolatot, mert Ashleyben egy nagyon jó barátnőre leltem, de már vagy két teljes hónapja hírét sem hallottam. Folyton küldött egy apró baba holmit. Ruhát, cipőt, zoknit, vagy játékokat. Nagyon kedves tőle. Nagyon megszerettem őt és rájöttem, hogy vannak még a filmes szakmában olyanok, akik kedvesek. Tulajdonképpen Ashley, Nikki, Elizabeth, Kellan, Taylor, Jackson és Peter is fel-felhívtak néha és érdeklődtek az állapotom felől. Egyedül Kristen és Rob nem érdeklődött. Kristen meg is értem és talán valahol Robot is, hiszen úgy érzi megint becsapták, de azzal, hogy elveszi Kristen még jobban átveri önmagát, mintha engem választott volna. Persze én nem akarom őt átverni. Akkor inkább semmit sem akarok tőle.
- Miben segíthetek? - kérdeztem úgy, mintha nem is ismerném őket, de az újbóli találkozástól egy kicsit könnybe lábadt a szemem, így el kellett fordulnom, hogy egy mély levegőt vegyek, ezzel is erőt adva magamnak. Az egyik fiatal eladó észre is vette és azonnal odasietett hozzám.
- Átvegyem? - kérdezte kedvesen, amire én bólintottam egy aprót és bevonultam a szalon egyik elzárt részébe, ahova csak az itt dolgozók mehettek be. Még az ajtóból visszanéztem és láttam, Rob csalódottan nézett utánam. Mégis volt ott még valami, ami alaposan meglapult szemében. Mintha megint azt a vágyat látnám a szemében, de az valami mással keveredett a hosszú idő alatt. Ha nem tudnám, hogy nem, akkor azt mondanám szerelem. Nem. Az nem lehet. Hogy gondolhatsz ilyesmit Annie? - szidtam le magam gondolatban.
- Mikor lesz a nagy nap? - kérdezték az ifjú jegyes párt.
- Két nap múlva. Tudja babonából nem vettük meg idáig a ruhát. - magyarázta Kristen.
- Értem, és az úrnak is szüksége lenne ruhára? - tette fel az újabb kérdést.
- Igen szükségem lenne rá. Itt azt is kapni? - érdeklődött Rob.
- Igen, de az a másik szalonban van, itt átmehet. - mutatott arra a folyosóra, ami ezen a helyiségen vezet át. Persze csak én voltam idebent és épp relaxáltam, mert ez a találkozás egy kissé feldúlt engem.
- Hello! - köszönt a világ legszebb hangja. Még mindig olyan gyönyörű volt, mint akkor, bár most mintha egy kicsit meggyötört lenne. -Azt mondták, majd te átkísérsz a másik szalonba és segítesz. - magyarázta meg, hogy miért zavart meg már megint.
- Hm. - mondtam és felálltam, bár túl gyorsan akartam, így visszaszédültem a székre. Persze ő nyomban odalépett hozzám és átkarolta derekamat, hogy segítsen felkelni. - Köszönöm, de egyedül is menni fog. - mondtam és kezeit még időben lerángattam magamról. Ha nem tettem volna még itt helyben elájulok az illatától, a meleg ölelésétől, amiben emlékek hada rohamozza le elmém. Fáj minden érintés, mégis vágyom rá. Ő ismét csalódottan lehajtotta  a fejét.
- Szóval mióta vagytok együtt? - kérdeztem rideg hangon, bár belül fájt és féltem a választól is.
- Amióta te...te elmentél. - felelte és hirtelen nagy fájdalom nyílalt a szívembe. Ettől a választól tartottam.
- Gratulálok nektek! - próbáltam ugyanolyan rideg maradni, bár hangomon érződött az elmúlt időszak fájdalma.
-Én sajnálom! Tudod én...- kezdte, de én leintettem, hogy inkább bele se kezdjen a magyarázatába. Ha boldog, akkor én is az leszek.
- Boldog vagy nem? Én is az vagyok. - hazudtam.
Kiválasztottuk a megfelelő ruhát, ami tökéletesen illet hozzá, majd távoztak, bár előtte még naná, hogy engem kért meg Kristen a sminkelésére. Ez azért rossz, mert ilyenkor az esküvőn is ott kell lennem, nem elég, kisminkelnem, hiszen ha leveszi a menyasszonyi ruhát, át kell festenem a ruhához illően.

Elérkezett a nagy nap és Kristen nagyon izgatott volt. Már elkészült a ruhával és én is kész voltam a sminkjével, ami fantasztikus lett. Ilyen sminket akartam, amikor én álltam volna az oltár előtt.
Hónapokig reménykedtem abban, hogy Rob eldobja büszkeségét és az együtt töltött hetek után rájön, én nem játszadoztam vele. Valóban szerettem őt. És még mindig szeretem, szeretni is fogom, amíg csak élek.
Elindultunk az oltár elé és a szívem majd meghasadt. Szólni akartam, hogy ne tegye ezt velem, de a torkomban hatalmas gombóc telepedett le, ezzel is megakadályozva, hogy bármit is tegyek.
És akkor ott állt ő. A menyasszony elindult és vele együtt a nászinduló zene is. Rob engem fürkészett tekintetével és én sírni kezdtem. Lenéztem hatalmas pocakomra és átkaroltam, mintha csak a kisfiúnkat tartogatnám kezemben. Hamarosan fogom is. Ő lesz az egyetlen, ami élőszövetként és nem csak egy emlékként marad meg bennem. Ha már az emlékeim elfogynak elmémből, ő ott lesz és minden emléket újra élek mellette.
Aztán felnéztem és döbbenten vettem tudomásul, hogy Kristen oldalán nem Rob áll, hanem egy számomra idegen alak. Nem értettem semmit, de talán már nem is akartam. A lényeg, hogy Rob nem őt választotta.
Hirtelen valaki megszólított a hátam mögött és én nagyon megijedtem. Amikor megfordultam ő állt ott.
- Beszélhetnénk négyszemközt? - kérdezte félénken. Aprót bólintottam, mert a gombóc még mindig nem hagyott beszélni. Elindultunk a ház felé, majd felmentünk a szobába, ahol Kristen készülődött.
-Én azt hittem...- kezdtem volna magyarázkodni, de ő mutatóujját a számra tapasztotta.
- Ha valami rosszban hiszel, porul jársz. -mondta és elmosolyogta magát, épp úgy, mint a filmekben is szokta. Aztán ajkait enyémekre tapasztotta és vadul, mégis szerelmesen, lágyan csókolt. Éreztem minden porcikám felélénkül bőrünk találkozásakor. Éreztem, hogy szeret, hogy valóban szeret.
- Szeretlek! Sajnálom, hogy olyan barom voltam. Tudod már hónapok óta kereslek téged, még egy ügynököt is felvettem, ő talált meg. -mesélte.
- Tényleg? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen. Ashley elmesélte, amit mondtál, és akkor rájöttem, hogy mekkora barom voltam, vagyis már előtte is rágódtam ezen a dolgon, de akkor rájöttem, hogy a büszkeség és a szerelem nem fér össze. Valamelyiknek mennie kell. És az nem a szerelem volt. - mesélte. - Meg tudsz nekem bocsátani? - kérdezte. Szavak helyett egy csókot nyomta ajkára, szerencsére megértette.
- Szeretlek! - mondtam, amikor elváltunk. Kezét óvatosan pocakomra helyezte. Majd kérdőn rám nézett.
-A miénk ugye? - kérdezte és tudom, hogy itt nem arra célzott, hogy megerősítést vár a pletykáknak, hanem arra, hogy hajlandó vagyok visszafogadni, hogy ő igazán az apja lehessen a fiúnknak.
-A mi fiúnk. - feleltem, majd ismét egybeforrt ajkunk és nem szándékoztuk elengedni egymást. Szeretni akartam, mert féltem, hogy ez a pillanat is hamar tovaszáll. De most csak egy dolog volt fontos. Vagyis kettő. A fiúnk hamarosan megszületik és Rob szeret, ahogy én is őt. Ennél nincs fontosabb...

Játék?

Sziasztok! Már napok óta van egy olyan ötletem, hogy mi lenne, ha elkezdenék írni egy novellaszerű történetet, és az olvasóim folytatnánk egymást közt a történetet. Nem tudom, hogy ti benne lennétek-e ebben a dologban.
Mondjuk én elkezdem majd írni, és hozzászólásban írnátok, ha csak két sort, akkor csak két sort, de folytatnátok. Olyanok is írjanak, akik még nem próbálkoztak írással, higgyétek el, itt most nem az a fontos mennyire részletesen írtad le, hanem, hogy együtt milyen történetet hozunk össze. :) Kérlek titeket legyetek vevők a játékra! Úgy gondoltam, hogy kb. 1 hónapig írnánk, aztán én összeszednem teljesben és kiraknám a blogra és azok, akik velem együtt blogot vezetnek, még szintén kiraknák az ő blogukra. Aztán ha tetszik az ötlet és benne vagytok, akkor megint írnánk együtt egy másikat....
Kérlek írjatok, vagy jelezzétek, hogy benne vagytok-e a játékban és én kigondolom a történet elejét! Remélem, nem jelent gondot, a játék! Puszi mindenkinek!
Barbie

Deseos Prohibidos{Tiltott vágyak}-6. fejezet- Ördögi angyal

Sziasztok! Meghoztam a 6. fejezetet. Remélem, őrültök és kapok komit érte, mivel az előzőhöz nem kaptam :( de talán majd most! :) Szóval jó olvasást! Puszi!

"Si pudiese ser una parte de tí, elegiría ser tus lágrimas; son concebidas en tu corazón, nacen en tus ojos, viven en tus mejillas, y se mueren en tus labios."



Juan Miguel szemszöge:

Nem tudom mióta ültem ott a kanapén, amikor egyszer csak megszólalt a csengő. Lassan és erőtlenül felálltam és az ajtóhoz indultam. Ezernyi gondolat járt fejemben és egy sem hagyott nyugalmat. Már megszoktam.
Amikor kinyitottam az ajtót két angyali szempár tekintett vissza rám. Szemei vakítóan tündököltek és kérdőn figyeltek rám. Végtelen boldogságot és izgatottságot tükröztek.
-Szia!-mosolygott. Nekem is el kellett mosolyognom magam, hiszen a jelenléte erre késztetett.
-Helló!-üdvözöltem és szélesebbre tártam az ajtót. Ő félénken tett előre egy lépést és alaposan körbenézett a házban. Úgy láttam egy elégedett sóhaj hagyta el ajkait. Persze ezt nem értettem miért.
-Remélem...-fordult meg, de túl közel álltunk egymáshoz, így egy pillanatra elhallgatott. Behunyta szemeit és hatalmasat szippantott a levegőbe.-nem zavarlak!-fejezte be mondatát. Hatalmas késztetést éreztem arra, hogy megízleljem angyali ajkait. Nem tudtam uralkodni magamon és vadul rátapadtam. Nem ellenkezett. Miért is tette volna, hiszen éreztem, hogy ő is erre vágyik már régóta.
Felkaptam karjaimba és egy pillanat alatt a szobámba suhantam vele. Amit nagyon furcsálltam, hogy meg sem lepődött a gyorsaságomon. Azt hiszem alaposabban meg kell őt ismernem.
Ő is épp olyan szenvedéllyel csókolt engem, mint én őt. Volt a csókjában valami, ami nagyon ismerős volt, de nem tudtam rá kellő magyarázatot adni, így megpróbáltam inkább kitisztítani az agyam. Most nincs szükség gondolatokra, most a cselekvés az úr.
Lassan levettem róla élénk piros szoknyáját, ami a hátánál cipzáros volt. Selyem anyaga édesen csúszott le selymesebb bőrén. Az illata olyan volt, mint azé a nőé, aki gyermekeimnek életet adott. Igen. Most már biztos vagyok benne, hogy megannyi mozdulat az övé. Talán ő lépett egy másik testbe, hogy újra és újra boldoggá tegyen engem. Talán csak véletlen, hogy épp a hasonmása ez a nő, aki most a karjaimban élvezi szenvedélyem, melyet ő tüzelt fel. Semmi sem lehetetlen, ezt már alaposan a fejembe véstem.
Kéjesen felnyögött, amikor melltartóját a fogammal kapcsoltam ki és kebleit kényeztetni kezdtem nyelvemmel. Ő is épp úgy reagált erre a gesztusra, mint régen Bárbara tette.
Aztán felpattant és most ő kényeztetett engem. Lassú kínzó mozdulatokkal vette le rólam a zavaró textildarabokat és nyelvével vágyam legfontosabb pontját kezdte masszírozni. Annyira édes volt, annyi könnyed, mint ő volt. Miért érzem úgy, hogy visszakaptam valamit, amit régen elvesztettem már?
Nem gondolkodtam tovább, csak átadtam magam az élvezetnek. Vad táncba kezdtünk és csak gyorsítottunk az iramon. Erre késztetett ez a gyönyörű angyali test. Minden mozdulata azt sugallta, hogy szeret. És én is ezt éreztem, bár nem tudtam volna megmagyarázni ennek okát. Nem is volt fontos. A lényeg az volt, hogy éreztem és elég volt.


Isabella szemszöge:

Azt hittem felrobbanok, amikor megláttam ezt a nőt apám ingében. Már azon voltam, hogy felkapom a nagy kést és a torkához nyomom, amikor apám fülig érő mosollyal lépett a konyhába és átkarolta Rocio derekát. Lágy puszit lehelt orrára, majd rám nézett. Most álmodom? Apám tényleg ilyen boldog emellett a nő mellett?-tettem fel magamnak a legfontosabb kérdést. Ha most anya látná, biztos nagyon dühös lenne rám, hogy még mindig késlekedek. Ő sem akarna egy ilyen nőt maga mellé. Ő is Teresat akarná. Biztos vagyok benne. Meg kell védenem apát ettől a nőtől. Elkapott a mérhetetlen harag és éreztem, hogy a fejem vörösödni kezd. Persze nem zavarban voltam, épp ellenkezőleg, nagyon pipa voltam, amiatt, amit láttam.
-Mégis mit képzelsz magadról?-vontam kérdőre ezt a ribancot. Ő ijedten és döbbenten nézett rám.
-Azt hiszem nem értelek. Beszélj világosabban Bells!-mondta és még dühösebb lettem. Hogy merészel úgy szólítani, mintha ismerne.
-Ne hívj így, mert te nem vagy senkim!-förmedtem rá. Arca megbántottságot tükrözött. Olyan volt, mintha most egy számára nagyon fontos személy olyat mondott volna, amivel megbántotta őt. De én senkije sem vagyok és nem is leszek.
-Takarodj a házamból!-üvöltöttem rá, amire ő rémülten szaladt fel az emeletre. Hallottam, hogy sírni kezd, s apám utána rohant. Előtte még mérgesen és csalódottan rám nézett. Tudtam, hogy most haragszik rám, de idővel majd hálás lesz, amiért most ezt tettem. Meg kell tanulnia, hogy ne azért válasszon, mert úgy érzi ő anya, hanem azért, mert valóban boldog mellette. És én biztos vagyok benne, hogy Rocio mellett nagyon sokat fog szenvedni.
Hallottam, hogy a ház előtt elindul egy autó és amikor kinéztem láttam egy fehér Mercedes Angel-t elhajtani. Benne pedig Rocio ült. Olyan kocsija volt, mint anyának.
Valamiért szomorú lettem és úgy éreztem, hogy elvesztettem valamit, amit ma visszakaptam. A könnyeim hullani kezdtek szememből. Lerogytam a konyhapult mentén és nekidőlve tovább zokogtam. Magam alá húztam lábamat és kezemmel szorosan átkulcsoltam azokat.
Nem értetettem miért érzem azt, amit. Nem tudom meddig ülhettem ott, amikor apám lépett a konyhába és épp olyan bánatosan, mint én leguggolt mellém és a fejemet lábára hajtottam, ő pedig simogatni kezdte.
-Elment.-mondta csalódottan. -Elvesztettem őt.


Anabella szemszöge:

Tulajdonképpen már meg sem tudom mondani, hogy mikor mozdultam ki utoljára. Fiam és szerelmem már napok óta könyörög, hogy csináljunk valamit együtt. Vámpír vagyok az Isten szerelmére. Nem csinálhatok csak úgy valamit.
Nem akarom kimenni, mert akkor csak szenvedést látok. Bárbara halálával én is meghaltam. Egy részem vele ment és ki tudja visszakapom-e még.
-Anya kérlek!-könyörgött Federico az ajtómon kopogtatva.
-Ne most kérlek!-feleltem erőtlenül.
-Drágám ne kéresd magad! Szeretlek! És ha te is szeretsz, akkor most kijössz ezen az ajtón. -győzködött José. Mi értelme az életnek, ha csak szenvedsz. Mostanában úgy látom, fiam is szenved. Valami lány miatt lehet az egész. Remélem, hamar megtalálja az igaz szerelmet és boldog lesz. Ő a fogadott fiam, de olyan, mintha a saját vérem lenne. Nagyon szeretem őt és a férjemet.
Nehezen feltápászkodtam és lassú léptekkel megindultam az ajtó felé. Amikor odaértem, a kilincsre tettem a kezem és lenyomtam azt. A másik oldalon férjem és fiam döbbenten néztek rám. Vagyis kerestek engem. Hiába integettem szemük előtt, mintha nem is láttak volna. Az ajtó mellett van egy álló tükör, odaléptem hozzá és megláttam, hogy épp a képességem alatt vagyok. Láthatatlanná tudok válni.
-Sajnálom! Itt vagyok.-szólaltam meg, amire a hang irányába néztek, aztán hirtelen láthatóvá váltam és ők megőrültek nekem. Mindketten odasuhantak hozzám és szorosan megöleltek. Én is ezt tettem. Aztán elindultunk testvérem házához, hogy lássam mennyire van elkenődve amióta nem láttam őt.


Marina szemszöge:

-Holnap suli szerelmem. Mit szólsz hozzá?-kérdeztem izgatottan José Pablot, aki egy vállrándítással válaszolt. Most éppen a szobámban voltunk és egymást csókolva adtuk a másik tudtára, mennyire szeretjük egymást.
-Téged nem is érdekel a dolog?- érdeklődtem egy csók után.
-Most mit csináljak, még el kell mennem vásárolni, mert Isabella biztosan nem tette még meg.-felelte és eltolt magától. Annyira furcsa volt velem mostanában. Nem értettem őt. Féltem, hogy el fogom veszíteni. Abba belehalnék.
-Mi a baj kicsim?-lettem egyre kíváncsibb. Háttal állt nekem és egy picit oldalra fordította fejét, de nem nézett rám.
-Semmi. Csak most mennem kell.-mondta és elment. Én pedig szomorúan vettem tudomásul, hogy már nem szeret engem. Annyira bántott a dolog. Vagy csak nem bízik bennem? Igen. Biztosan erről van szó. Valahogy be kell bizonyítanom neki, hogy bízhat bennem. De hogyan?

Friss feji!

Sziasztok! Meghoztam a Láthatatlan szerelem 5. fejezetét. Jó olvasást kívánok hozzá! Kérlek írjatok komikat! Köszi! Puszi! JAh és mint tudjátok már azon az oldalon is tudtok hozzászólást írni, szóval hajrá! :)

Munkából szerelem-4. fejezet.Beiratkozás

Sziasztok! Meghoztam a 4. fejezetet, bár nem volt meg az 5 komi. Ennél már nem leszek elnéző....Jó olvasást!  komit kérek érte! Puszi!

"A múltunk határoz meg minket,bárhogy szeretnénk is menekülni előle, attól ami rossz benne, csak úgy menekülhetünk előle, ha valami jót teszünk hozzá."


Josephine szemszöge:

A szívem úgy éreztem valamiért darabokra szakadt. Ez a mai dolog elég volt ahhoz, hogy egy időre "beteget" jelentsen a szívem. Szilánkjait talán már össze sem lehet rakni. De talán ez így lesz jó. Legalább ez az egy dolog emlékeztet majd arra, hogy nem szabad beleszeretnem Edwardba. Soha nem szabad beleszeretnem!
Amikor kiléptem a fürdőszobából már nem volt itt. Helyette egy szál rózsát és egy apró cetlit találtam az ágyamon. A rózsát filmbe illő lassúsággal emeltem magamhoz és jó mélyen beleszippantottam. Imádtam a vörös rózsát, bár a jelenlegi lelki világomat most egy fekete rózsa tudná tükrözni.
Remegő kezekkel és még kissé könnyes szemmel pillantottam arra a kis papírdarabra, amin egy rövid, de mindent jelentő szavacska állt:"Szeretlek!"
Állt árván ez a gyönyörű apró mondatértékű szócska és én ismét sírni kezdtem. Talán Edward olyas valakit jelent számomra, akire eddig még nem találtam rá. Ez idáig. Lassú apró léptekkel odamentem az ablakomhoz és amikor lepillantottam, megláttam őt a kocsijánál és felém nézett. Arca eltorzult a fájdalomtól azt hiszem, szemei most arany tökéletesség helyett éjfeketén csillogott. Nem féltem tőle. Tudtam, hogy nagyon különleges lény, talán még annál is, amit én el tudok róla képzelni, de ez mindegy is. Számomra ő a legtökéletesebb lény a világon, de még időben észre vettem, hogy én és ő egy külön világ vagyunk.
Könnybe lábadtak szemeim és nem akartam, hogy lássa, mennyire  sírok miatta, így inkább elléptem az ablaktól és az ágyamra vetettem magam. Kiadtam magam talán életem összes búját, mert egy ilyen fájdalom felszakítja a többi sebet is.
Emlékek tárultak elém és azt sem tudtam, melyiket nézném szívesebben. Az életem, a múltam tele van fájdalmas pillanatokkal. Azt a kevés szépet is mindig elcsúfította egy nem oda illő bánat. Csak néhány szép emlékem lenne, ha azok sem végződtek volna rosszul.

Reggel kisírt szemekkel keltem és amikor a tükörbe néztem szó szerint megijedtem magamtól. A szemeim a kialvatlanságtól és a sok sírástól teljesen be voltak duzzadva és szinte vérvörösen izzódtak. Gyorsan kivettem a tükrös szekrényből egy szemcseppet és reméltem, hogy gyors hatással lesz rám. Aztán beálltam a zuhany alá és alaposan megfürödtem. Az ilyen pillanatok után mindig úgy érzem egy életnyi mocskot kell lemosnom magamról. Volt már olyan, hogy véresre dörzsöltem egy-egy területet a testemen, csak mert undorodtam magamtól. Mégis azóta is minden alkalom után ugyanúgy folytatom, mintha mi sem történt volna.
Magamra kaptam valami diákhoz illő ruhát. Bár ami azt illeti egy kicsit vadabbra sikerült, mint egy sima diák ruha.
Egy fekete bőrből készült elég mini egybe részes szoknyát választottam. Talán azt hittem, hogy majd ott lesz ő is, talán tévedtem. Nem tudom, de valamiért úgy érzem meg kell mutatnom neki, mit veszített a tegnapival. Ehhez egy magassarkú szandált választottam. Imádtam ezt a cipőmet. Szerettem csinosan öltözködni. Magabiztosságot mutatni miközben magamban elmenekülnék a világ elől, hogy ne tudjanak bántani.
Miután elkészültem minden apró részlettel, felkaptam az időközben megpakolt táskámat és bepattantam a kocsimba, ami egy Mercedes Angel volt. Ott tündökölt hófehér ruhájában és csak rám várt. Ez az eddigi legkedvencebb autóm. Valósággal szerelmes vagyok ebbe az autóba.
Az iskola mindössze 20 percembe került. Az egész parkolóban csak egy helyen volt hely. Szerintem kitalálható, hol kaptam helyet az én drágaságomnak. Naná, hogy Edward és a többiek kocsija mellett. Sebaj, majd ha már lesz hírnevem a suliban, akkor keresek egy sokkal jobb helyet ezen a helyen.
Csinos léptekkel elindultam a bejárta felé és egy csomó diák utánam nézett, utánam fütyült én pedig csak akkor mutattam valami "pozitív reakciót" amikor megláttam a Cullen diákokat, köztük ott volt ő, Edward is.
Hogy kellőképpen féltékeny legyen még riszálni is kezdtem a beszólogató diákoknak. Amikor utánam fütyült az egyik, odamentem hozzá és a szar kocsijához nyomtam, testünk súrolta a másikét, ajkam szinte már elérte az övét és úgy suttogtam.
-Tetszem kisfiú?-kérdeztem megjátszott kéjes hanggal.
-I-i-i-gen- dadogta, mint egy szűz kamasz.
-Akkor, ha jóban akarsz lenni velem, kulturáltan udvarolj oké?-mondtam neki, mint egy kis vadmacska, úgy éreztem magam. Félve bólintott egyet, majd felálltam, megigazítottam a ruháját és megveregettem a vállát.
-Nos töröld le a verejték cseppjeidet, mert kicsit sem izgató. -mondtam, amire zavartan törölgetni kezdte homlokát, én pedig egy hatalmas vigyorral az arcomon elindultam a célom felé.
Amikor megláttam Edwardot, odaléptem hozzá. Ő le volt blokkolva, gondolom az előző események miatt. Így kihasználtam gyengeségét és egy laza mozdulattal magamhoz rántottam és érzékien a fülébe súgtam.
-Szia! Szívtipró. Nézd mit vesztettél tegnap!-mondtam és a testvérei közé löktem, akik ámulva néztek utánam, amikor felsegítették testvérüket.
Beérve az iskolába egy kedves lánnyal futottam össze.
-Szia! Te biztosan az új lány vagy, ha nem tévedek. -mondta egy kedves mosollyal az arcán.
-Igen, szia! I...ízé szóval a nevem Josephine Artemson. -mutatkoztam be. Szerencsére nem vette észre, hogy az "ízé" szócska csak álarc volt a majdnem kimondott szóra.
-Delia Grant vagyok szolgálatodra. -nyújtott kezet és én készségesen elfogadtam azt.
-Delia meg tudnád nekem mondani, hol tudok beiratkozni?-kérdeztem barátságosan.
-Természetesen, gyere utánam!-mondta, majd egy ajtóhoz vezetett, amire az állt "titkárság".
-Mondd csak kedvesek, vagy inkább szigorúak?-érdeklődtem, hogy tudjam mi vár rám odabent.
-Szerintem kedvesek, ha te is úgy állsz hozzájuk.-felelte egy vállrándítással. -Ne aggódj biztos kedvelni fognak. Te túl kedves vagy ahhoz, hogy utáljanak.
-Köszönöm, ez kedves tőled!-válaszoltam, majd egy apró kopogással jeleztem, hogy szeretnék bemenni.
-Szabad!-kiáltott ki egy mély kissé szigorú hang.
-Jó napot kívánok! -köszöntem illedelmesen, amire a bent lévők alaposan szemügyre vettek engem.
-Jó napot!-felelte lezseren az egyik asztalnál helyet foglaló fiatal nő.
-Jól van köszönöm szépen!-lépett ki a szobán belül lévő ajtón. Jobban megnézve rájöttem, hogy az igazgatóiból lépett ki. Kedvesen rám mosolygott és kezével végig simított a vállamon.
-Sok sikert kis hölgy!-mondta barátságosan és kiment a helyiségből.
-Fáradj be abba a terembe!-mutatott az igazgatói ajtó felé lezser kisasszony.
-Rendben. Köszönöm!-mondtam illedelmesen, majd odaléptem az ajtóhoz. Halkan kopogni kezdtem, majd az engedély után beléptem oda.
-Jó napot igazgató úr!- köszöntöttem egy barátságos mosoly kíséretében.
-Jó napot Miss Josephine Artemson, ugye?-kérdezett vissza, hogy biztos legyen abban, kivel beszélget éppen.
-Igen uram.-válaszoltam gyorsan és röviden.
-Nagyon kedves és vidám természetű leányzónak tűnsz. Gondolom szeretnél beiratkozni. - tálalta fel gondolatait.
-Köszönöm uram. Igen szeretném növelni az iskola népességét. -feleltem. Úgy éreztem a mosoly odaragadt az arcomra. Ha egész nap így kell lennem, akkor le sem tudom majd vakarni magamról ezt az undorító vidám "nem is én vagyok" mosolyt. El sem hiszem, hogy még mindig bírok mosolyogni.
Mivel minden papírom rendben volt. Megjegyzem az összes hamis darab volt, de a lényeg, hogy nekik nem tűnt fel. Szóval készen is voltam a beiratkozással. Már csak fel kellett vennem az óráimat és már mehettem is órára. Szerencsére elég korán bejöttem, így még becsengetés előtt végeztem mindennel. A recepción lehetett felvenni az óráimat, nagyon kedves volt az ott lévő hölgy. Még ajánlotta is, hova menjek, meg minden. Persze nem erőszakolt rám semmit, mert valószínűleg nélküle is ezeket választottam volna.
Az első órám biológia. A tanár biztosan nagyon pontos, mert éppen csak 2 percet késtem, mert nem találtam a termet, de ő már bent volt. Kedvesen rám mosolygott és éppen a mellé a személy mellé ültetett, aki mellé most nagyon nem akartam. De persze csak mellette volt hely. Amikor elhaladtam a ventilátor előtt, aminek levegőáramlása felzavarta Edward papírjait és láthatóan őt is, mivel ekkor az orrához kapott és zavartan mocorogni kezdett.
Feltűnés nélkül hajoltam a vállamon pihenő hajzuhatagomhoz és egy apró tincset szippantottam be, hogy milyen illata van. Nem csalódtam, finom eper illatban pompázott, kicsit sem volt büdös, de akkor mi volt az a reakció tőle.
-Itt a pakkod, foglalj helyet, van is számodra még egy hely. -mondta a tanár és Edward felé mutatott. Az összes fiú és lány összenézett és egy gonosz tervet szőttek ellenünk. Gondolom majd óra után megtudjuk mi az.
A tanár egész órán csak beszélt és beszélt, na meg néha írta táblára is. Imádtam mindig is a biológiát, de most szorongással telt az egész óra. Valami azt súgja, hogy Edward a bűnös.
-"Szóba állsz valaha is velem?"-kérdezte Edward egy papírra írva. Az írása is épp oly tökéletes, mint ő maga.
-"Nem tudom, mit kéne tennem a tegnapi után."-válaszoltam. Az én írásom hozzá képest macskakaparás volt. Pedig én is tudok szépen írni és most szépen írtam, de még így is eltörpül Edward írása mellett.
-"Értem, akkor minden erőmmel azon leszek, hogy hozzám szólj."-írta és ezen el kellett mosolyognom magam. Hogy vagyok képes a tegnapi után még ilyen finoman, sőt még annál is jobban viselkedni vele?-tettem fel magamnak a nagy kérdést, amire sem én sem más nem tudná a választ. Talán valahol van rá válasz, de az túl messze van, túl ismeretlen.
-"Állok elébe."-mentem bele a játékba, és most ő volt az, aki mosolygott.
-"Legalább szünetben beszélgetünk, vagy csak én beszélek és te hallgatsz!"-ajánlotta a második lehetőséget.
-"Inkább a másodikat választanám." -írtam, amire bólintott egy aprót, de mielőtt válaszolhatott volna a tanár felszólított minket. A lapot elvette Edward kezéből és olvasni kezdte. Szerencsére nem hangosan.
-Kérem a szerelmi "légy ottokat" ne az én órámon beszéljék meg!- parancsolt ránk a tanár, majd visszafordult az osztályhoz és tovább telt az óra hátra lévő része.
Edward többet nem is írt nekem, csak a szemem sarkából láttam, hogy végig engem néz.
Szerencsére viszonylag gyorsan letelt a maradék idő az órából, amikor kicsengettek felpattantam és kapkodni kezdtem a cuccaimat. Láttam, hogy Edward úgy kirohan az osztályból, mint akit puskával kergetnek. Gondoltam megúsztam a dolgot, de amikor kiléptem az osztályból valaki a falhoz rántott. Nem tévedtem, amikor arra gondoltam, ő lesz az. Mert Edward volt.
-Szóval jöhet az ígéreted. -kezdte, összekulcsolt kézzel vártam a magyarázatát, ami elég nehezen indult.
-Szóval..arról van szó, hogy engem másként neveltek, mint a korombeli fiatalokat és tegnap elragadtak az érzelmek és túl későn jöttem rá, hogy amit teszek, arra fogadott apám sem lenne büszke.-magyarázta. Úgy beszélt, mintha már nem tudom hány száz éves lenne.
-Ugye meg tudod érteni, hogy ezt még túl korainak tartottam. Először szeretnélek megismerni, udvarolni neked és szép lassan kialakulna egy olyan érzelem, ami elég indok lenne arra, ha magával rántanának a tegnapihoz hasonló érzelmek.-folytatta és én jót mosolyogtam az erőlködésén. Annyira aranyos volt ilyenkor. Valamiért becsülöm, hogy tegnap még időben képes volt megállni. Még egy férfival sem találkoztam, aki nem használta volna ki a lehetőséget, amit felkínáltam neki. Még egy férfi sem kezelt engem úgy, mint Edward. Mellette igazán nőnek érezheti magát az ember.
-Értem. Hálás vagyok az őszinteséged miatt. És valójában már nem is rád haragszom, hanem a női büszkeségemre, amit te sikeresen leromboltál tegnap. Ne aggódj már csak magamat látom csúnyának. -kezdtem a színjátékot, mivel észre vettem, hogy az órán szövetséget kötött lányok éppen felénk tartanak. Ez egy játék volt, amit nekem kellett nyernem.
-De hogy is! Nálad nem láttam még gyönyörűbb lányt az életben. -bizonygatta, és ha neki tetszem, akkor ezt el kell hinnem ugye, de most úgy kellett tennem, mintha a szava nem lenne elég.
-Tudod ilyenkor a szavak nem elegendőek a bizonyításra.-mondtam, amire ő először lehajtotta a fejét, majd egy lépést közelebb jött hozzám.
-Akkor bebizonyítom másként. -mondta és ajkamra tapadt. Még láttam egy pillanatra, hogy az egész iskola leblokkoltan álltak meg addigi cselekvésükben, épp úgy, ahogy az ellenségem is. Csodálkozva bámulták párosunkat és én egyre jobban élveztem ezt a napot.
Hosszas csókunk után szerelmesen váltunk el. Most már el kellett hinnem, hogy szép vagyok.
-Azt hiszem ezek után hiszek neked. -feleltem csókjára.
-Helyes. -mondta és átkarolta a derekamat és úgy fordultunk meg. Ám ami szemből várt minket, az hihetetlen volt.


Edward szemszöge:

Reggel idegesen kutattam ruháim között. Kétségbeesetten próbáltam megtalálni a megfelelő ruhát, amit ma viselhetek.
-Jaj Edward ne szenvedj már annyira!-förmedt rám Alice és kirántott egy kék inget és egy fekete farmert a szekrényemből.
-Ez gyorsan ment. -jegyeztem meg hangosan is véleményem, amire húgom elmosolyogta magát. Talán Josephine felbukkanásával az egész család megváltozik. Boldogabb lesz, és önfeledt, szabad.
-Ez tökéletes lesz mára, de javaslom vigyél magaddal váltó ruhát. -mondta, amit nem értettem, de túl jól rejtette gondolatait. Szokásához híven egy dalt kezdett dúdolgatni.
-Alice, miről van szó?-vontam kérdőre, de ez a kis kobold nem volt hajlandó sem elmondani, sem megmutatni, amit látott.
-Öltözz gyorsan, mert mennünk kell. -mondta, majd kirohant a szobából.
-Mégis miért kellenes sietnünk, hiszen még van több mint egy óránk a becsengetésig?-kérdeztem, bár már csak magamtól.
Amikor beértünk a suliba még nem sokan voltak. Épp megálltunk a bejáratnál lévő lépcsőknél, amikor megérkezett ő is. Annyira szexi volt. Kipattant a kocsiból és a fiúk elismerően fütyültek utána. Az egyik fiú éppen füttyentett, amikor elment mellett, de még közel volt hozzá. Hirtelen megfordult és a kocsinak paszérolta a srácot. Annyira közel voltak egymáshoz, hogy alig bírtam visszafogni magam, hogy ki ne tekerjem a nyakát annak a gyereknek, aki meg merte érinteni Josephinet.
Próbáltam koncentrálni a fiú gondolataira, mivel a hangjuk a szél miatt túl messze kerültek tőlem. Sajnos a féltékenység miatti köd ellepte elmém és nem tudtam tisztán gondolkodni, amikor végre kitisztultak gondolataim, láttam, hogy már felém tart ez az istennő.
-Szia! Szívtipró. Nézd mit vesztettél tegnap!-mondta és a testvéreimnek lökött engem, akik csodálkozva kapartak fel engem a földről. Őszintén szólva én is meg voltam lepődve ettől az új Josephinetől.
Lassan riszálva lépkedett fel a lépcsőn és én alig bírtam magam tartani, hogy ne rohanjak utána, és tépjem le róla ezt a vadító ruhának nevezett rongyot, ami kitűnően kiemelte gyönyörű idomait.
-Edward nyugi, ha nem akarod, hogy az egész suli előtt szabdaljam szét a húgod ruháját!-szólalt meg Jasper, még csak most jöttem rá, hogy a túl intenzív érzelmeim legyengítik Jasper nehezen felállított falát.
-Ez a mi kis Josephine babánk nagyon sok ingyen pornót fog rendezni nálunk.-hallottuk meg Emmett idegesítő megjegyzését.
-Emmett fogd be!- szólt rá Rosalie és egy hatalmas nyaklevessel jutalmazta férjét.
Ezután bementünk az óránkra, mindenki a sajátjára. Nekem biológia órám volt az első. A tanár ma túl pontos volt, mert még be sem csengettek, amikor ő már bent volt. Szokás szerinte volt mellettem egy üres hely, ami egész évben így volt. Senki sem mert mellém ülni, aminek őrültem. Nem vágytam egy nyáladzó kislányra sem és egy irigykedő gondolatokkal teli kisfiúra sem. Lehet ez nagyképűen hangzott, de már nagyon elegem van ezekből. Ha tudnák milyen szörnyről ábrándoznak illetve vágynak arra, hogy olyanok legyenek, mint én, akkor riadtan futnának tőlem jó messzire.
A csengetés után két perccel kopogtatott valaki az ajtón és akkor egy olyan személy lépett be, akire most a legkevésbé számítottam. Természetesen őrültem neki, de legfőképp akkor, amikor a tanár mellém ültette. Egész órán leveleztem vele. Persze a tanár előtt lebuktunk. El is olvasta és a gondolatai nem arról árulkodtak, hogy mérges lenne ránk, sokkal inkább szurkolt nekünk. Majd egy szigorú tekintet és mondat után folytatta az órát.
-"Mit szólnál, ha óra után megleckéztetnénk ezt a kis libát? Mégis mit képzel magáról, hogy idejön és egyből lecsapja a kezünkről ezt a félistent?"-írta az egyik lány a gondolatait a papírra, amit a padtársának adott.
Gonosz tervük megfogalmazódott és én már jól tudtam, hogy miért mondta Alice reggel, hogy hozzak váltó ruhát.
Az óra elteltével kirohantam a teremből és még mielőtt ő kijött volna, elkaptam testvéreimet, hogy segítsenek nekem.
Amikor kilépett a teremből, megragadtam a karját és a falhoz szorítottam.
-Szóval jöhet az ígéreted. -említettem, amit órán ígért, amire ő összekulcsolt kézzel várt a folytatásra.
-Szóval..arról van szó, hogy engem másként neveltek, mint a korombeli fiatalokat és tegnap elragadtak az érzelmek és túl későn jöttem rá, hogy amit teszek, arra fogadott apám sem lenne büszke.-próbáltam illedelmes magyarázatot adni. Nem akartam, hogy megint félre értse, amit mondani akartam.
-Ugye meg tudod érteni, hogy ezt még túl korainak tartottam. Először szeretnélek megismerni, udvarolni neked és szép lassan kialakulna egy olyan érzelem, ami elég indok lenne arra, ha magával rántanának a tegnapihoz hasonló érzelmek.-folytattam, aztán láttam, hogy ő jót kuncogott a próbálkozásaimon.
Mindenesetre én folytattam a magyarázatomat, vagyis folytattam volna, de végre most ő is megszólalt.
-Értem. Hálás vagyok az őszinteséged miatt. És valójában már nem is rád haragszom, hanem a női büszkeségemre, amit te sikeresen leromboltál tegnap. Ne aggódj már csak magamat látom csúnyának. -felelte és én nagyon mérges lettem magamra, hiszen ez miattam volt, ahogy azt ő mondta. Azonnal tiltakozni kezdtem.
-De hogy is! Nálad nem láttam még gyönyörűbb lányt az életben. -mondtam és mélyen a szemébe néztem, vártam valami reményfoszlányt, ami azt jelzi hisz nekem, de semmi ilyet nem találtam.
-Tudod ilyenkor a szavak nem elegendőek a bizonyításra.-válaszolta és nekem sem kellett több, hogy rájöjjek mit vár tőlem. Egy lépést tettem felé, de nem mozdult. Tudtam most rajtam a sor, hogy bizonyítsak.
-Akkor bebizonyítom másként. -feleltem és vadul ajkára tapadtam. Szenvedélyes, mégis szerelmes csókot váltottunk. Rajta is éreztem azokat az érzelmeket, amiket én éreztem.
Pár percig ott ízlelgettük egymás ajkát, majd elváltunk egymástól, bár még vágytunk egymásra.
-Azt hiszem ezek után hiszek neked. -törte meg a csók miatti csendet, mivel az egész iskola elhallgatott és lefagyott miattunk.
-Helyes. -feleltem és gyengéden, birtoklóan átkaroltam a derekát, és jött az, aminek jönnie kellett.
Az a négy lány, aki órán megtervezte a bosszút előttünk álltak meg egy-egy vödör vízzel, azt hiszem. Ha csak a csók után nem tettek bele valami nagyobb bosszú eszközt.
Pár másodperc habozás után rajtunk landolt mind a négy vödör -most már biztos- víz.
Szerelmem egy aprót sikkantott, de semmi jelét nem mutatta, hogy nem élvezte a dolgot.
-Mi van csajok csak nem féltékenyek vagytok ez miatt?-kérdezte diadalittasan és egy szenvedélyes csókot adott nekem, ám gyorsan elvált ajkamtól, amit én nagyon nem díjaztam, így visszarántottam egy csókra, amire a négy lány fújtatva megfordult. Arra viszont egyik sem számított, hogy amit tettek ilyen hamar bosszúért kiállt.
Testvéreim ott álltak szintén mindegyiknél volt egy vödör, ám abban nem víz volt. Egy laza lendítéssel a csajokon landolt az a gusztustalan moslék. Egy szavuk sem lehetett, hiszen mi csak belementünk a harcba.
Sírva rohantak el a mosdó irányába, mi pedig hatalmasat nevettünk a jeleneten, ahogy az egész iskola zengett a nevetéstől. Ezeket a fruskákat az egész iskola utálta, de mivel elég sok adománnyal járulnak az iskolához, el kell őket viselni.
 
A nap további része Josephine nélkül telt. Amint alkalmam nyílik rá, elkérem az órarendjét és felveszem az ő óráit, hogy mindig együtt legyünk.
Eljött a kaja szünet ideje és ilyenkor mindenki az ebédlőben sorakozott. Már épp kezdtem volna aggódni, amikor végre megjelent Josephine is. Vett egy kis kaját, de gondolom azt mind nem fogja megenni, hanem helyette valami más célja van azokkal.
Ahogy sejtettem, amikor a négy lány asztalához ért, úgy tett, mintha megbotlott volna és a lányok fejére érkezett az a sok finomság. Már az emberek számára finomságok voltak, de egy vámpír a szagát sem bírta ezeknek. Ennek csak szaga van, nem illata.
Hisztizve ordítozni kezdtek, amire az igazgató helyettes bejött és kérdőre vonta őket.
-Elnézést, de véletlen volt, én csak megbotlottam és ők rosszkor voltak rossz helyen. Tényleg nagyon sajnálom lányok, miért nem fogadjátok el a bocsánat kérésemet? -játszotta a kedves kislány szerepét.
-Jól van kérlek bocsásd meg nekik, hogy ilyen nagyképűek, azt hiszem az apukájukkal lesz egy kis beszédem. Foglalj helyett és ne haragudj a történtek miatt. Majd igazítunk az asztalokon, hogy több hely legyen.- magyarázkodott, majd karon fogta a négy lányt és elviharzott velük.
-Hát kis csaj te valamit nagyon tudsz.-mondta Emmett és lepacsiztak. Josephine és Emmett már most jól kijöttek egymással. Ez elképesztő volt.


Esme szemszöge:

Annyira boldog vagyok, hogy végre teljes a család. Biztos vagyok benne, hogy ha arra kerül a sor Edward nem habozik átváltoztatni Josephinet. Túlságosan szereti, már most. Látom, hogy ez a kislány is épp olyan érzelmeket táplál iránta, mint az én fiam. Remélem, hogy a sors együtt hagyja őket, ha már egymás útjába kerültek. Remélem, most már mindenki boldogan élheti az örökké valóságot...

Feji érkezése

Sziasztok! Ahogy ígértem ma meghoztam a fenti sávban lévő törim /Egy lány harca a lelkével/ 5. fejezetét. Kérlek titeket, ha elolvastátok, írjatok nekem. Most már a plusz oldalon is tudtok írni komit, szóval az nem akadály :) Remélem tetszeni fog nektek! Jó olvasást! Puszi!

Deseos Prohibidos{Tiltott vágyak}-5. fejezet-Con Pasión

Sziasztok! Meghoztam a friss fejit, de most sietek...aludni....hulla, most jöttem meg a munkából és fáradt vagyok. :( Jó olvasást! Puszi!

U.i.:Bocsi az esetleges hibákért, de mint mondtam fáradt vagyok, de azért a nagyobb hibák szerintem nekem is szemet szúrtak, szóval azok eltűntek :)


"Miért van az, hogy annál erősebb a szenvedély, minél több akadályba ütközik? Az emberi lélek nem követi a fizika törvényeit."


Juan Miguel szemszöge:


Teresa egy pillanatig képes elvonni a figyelmemet a gondokról. Igen. Talán tudnám szeretni, talán el tudná felejtetni velem két nő hasonlóságát és az egyik öröklétig tartó szerelmét. Talán.
Teresa mellett mintha megállna az idő. Már azon kaptam magam, hogy 11 óra és még mindig milyen kedvesen nevet itt mellettem. A bora már fogyóban volt, de nem számít, nem akarom, hogy teljesen leigya magát, mert az sosem tesz jót.
Hirtelen felállt, de a sok bor megtette a hatását, mert rögtön megszédült és egyenesen az én karjaimba zuhant. Egy pillanatra, ahogy a szemembe nézett, az a vágy, ami a szemében égett olyan volt, mint Bárbara szenvedélye. Egy pillanatra őt láttam benne.
-Jól vagy?-kérdeztem tőle, de nem válaszolt. Szemeit belefúrta az enyémbe.
Láttam, hogy arca közelít az enyém felé, de túl gyenge volt és túlságosan elmélyültem abban, hogy újra láthattam szerelmem tűzét, ha más nő szemében is.
Aztán ajka vadul az enyémre tapadt és én hagytam. Hagytam, mert gyenge voltam.
Kezeit megéreztem ingem gombjaival babrálni, majd az ölembe ült úgy, hogy szemben legyen velem. Közben csókunkat egy pillanatra sem szakította meg.
Hirtelen lerántotta magáról a blúzát és simogatni kezdte testemet, apró csókokkal vonta be.
Nem tudtam nemet mondani neki, mert még mindig Bárbarat láttam benne. Nem lehetek ilyen önző, ha meg akarom tenni, akkor valóban Teresa személyével tegyem és ne az elhunyt szerelmemével. Ez a legnagyobb önzőség, amit valaha éreztem!
-Teresa.-nyögtem, de ő teljesen félreértett engem, mert ekkor a keze lecsúszott a nadrágomhoz és az övemet kicsatolta.
-Héj hagyd abba!-csattantam fel, amire riadtan ugrott ki ölemből.
-Mi a baj Juan Miguel? Valamit nem jól csináltam?-kérdezte zavartan.
-Nem, hanem én ezt nem akarom. Még mindig szeretem a feleségem.-magyaráztam.
-Micsoda?-nevetett fel. Most nem láttam benne azt a nőt, akit nemrég.-De hiszen halott!-jegyezte meg a legfájdalmasabb dolgot, ami nagyon nem tetszett nekem.
-Valóban a teste halott, de itt bent még él. Örökké!-böktem a szívemre, amire ismét felnevetett.
-Tudod mit lehet, hogy ott még él, de attól még adhatsz esélyt másoknak.-vágta a fejemhez, majd magára kapta a blúzát és elrohant.
Gondolkoztam azon, amit mondott. Vajon jó ötlet lenne ezt tenni. Nem tudom. Lehet, hogy adnom kellene egy esélyt annak, aki kéri.


Federico szemszöge:

Reggel, amikor felkeltem egyetlen személy képe lebegett előttem. Már rég biztosan tudom, mit érzek iránta. Tudom, hogy benne megtaláltam azt a lényt, aki kiegészít engem. Akinek személye minden percben hiányérzetet kelt bennem.
-Federico kész vagy?-kiáltott fel fogadott anyám. Igen én árva gyerek voltam addig, amíg Anabella és José örökbe nem fogadott engem. Amikor elértem a kellő kort, elmagyarázták, hogy mik ők és mit szeretnének nekem adni. Én pedig elfogadtam az ajánlatot, mert már akkor tudtam, hogy nem akarok nélküle élni.
-Szia!-köszöntöttem a telefon másik végén lévő félt, mivel felhívtam őt.
-Szia Federico! Mi újság? Valami baj van?-aggódott és ez jó érzéssel töltött el.
-Nem semmi. Miért kérded?-érdeklődtem.
-Mert olyan bágyadt a hangod. Nem ilyen szokott lenni.-felelte egyszerűen.
-Valóban? Nem tudom. Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a kedvenc helyünkre és mutatnék valamit.-kezdtem félve. Félve attól, hogy visszautasít.
-Hova?-lett kíváncsi.
-A kedvenc fánkhoz.-válaszoltam. Egy pillanatig csend volt. Úgy éreztem, ennyi, nem akar velem jönni és már kezdtem szomorú lenni.
-Mikor?-jött az újabb kérdés.
-Mikor érsz rá?-kérdeztem most én.
-Amikor akarod.- felelte és ez nagy boldogsággal öntött el.
-Akár most is?-puhatolóztam, mintha nem hittem volna neki.
-Persze, csak előbb még szólók anyunak és már megyek is a fához.-mondta.
-Rendben én is azt teszem. Akkor ott...-mondtam.
-Oké. Szia!-köszönt el. Hangja olyan lágy volt, mint az esti szellő.
-Szia!-köszöntem el én is.
A lépcsőn rohantam lefelé és anyunak kiabáltam valami "Majd jövök" félét és már ott sem voltam.
A fához szinte egyszerre értünk oda.
-Szia!-köszöntöttem.
-Szia Fede!-köszöntött egy bájos mosoly kíséretében. Szinte éreztem, hogy én is nagyon fontos vagyok számára, csak azt nem, hogy miként vagyok az.
-Őrülök, hogy eljöttél.-vallottam be. Ez egy apró jele volt annak, amit érzek iránta.
-Én meg, amiért hívtál.- felelte mosolyogva.-Amúgy van valami különös oka ennek a találkának, vagy csak beszélni akartál?-kérdezte. Olyan édes volt.
-Nos, én csak...-kezdtem. Mit mondjak? "Hiányoztál!" vagy "Szeretlek!" -mutatni szerettem volna valamit.- fejeztem be a mondatom. Igaz, ez csak egy indok volt, de nevezhetjük oknak is. Bár jelentéktelen az igazi okhoz képest.
-Értem. Hát akkor lássuk.- csüggedt le. Lehet, hogy csak képzelődtem, de mintha másra számított volna. Biztos csak képzelődtem.
Felpattantam a fára és letörtem egy ágat róla. Nem az erőmet akartam fitogtatni, hanem a képességemet akartam megmutatni rajta. Letette a földre és koncentrálni kezdtem. Tegnap este vettem észre. Amikor rajzolás közben, megjegyzem őt rajzoltam le, eszembe jutott, hogy mi lenne, ha valaki udvarolni kezdene neki. Engem elkapott a féltékenység és a lapon, vele együtt a rajzom lángra lobbant. Gondoltam ez az új képességem.
A fa épp úgy, mint tegnap a lap, lángra lobbant. Aztán miután még jobban koncentráltam, a láng egyre erősebb lett, mert így akartam, aztán lejjebb vettem a tűz erejét, majd teljesen kialudt. Irányítani tudom az akaratommal a tüzet. Aztán hirtelen arra gondoltam, hogy talán ezzel magamat is meg tudom védeni, ha magamon próbálom ki, bár ez még túl kockázatos.
-Jeszus! Ez tök jó.-döbbent meg.
-Szerintem is. Mi lenne, ha gyakorolnánk. Szeretném ezt tovább fejleszteni.-magyaráztam, amire kérdőn nézett rám.
-Mégis hova akarod ezt fejleszteni?-kérdezte.
-Talán később arra is képes leszek, hogy a testemen uraljam.-vetettem fel az ötletem.
-Micsoda? Te megőrültél. Ne veszélyeztesd az életedet ez miatt.-vált feszülté. Ez csak egyet jelentett. Féltett engem. Elmosolyogtam magam. -Most meg mi olyan vicces?-kérdezte.
-Az, ahogy viselkedtél. Nem akarod, hogy bajom essen.-mondtam, amire láthatólag zavarba hoztam, bár elpirulni nem tudott. Talán annak hálát is adott.
-Jól van ne nevess!-háborodott fel. -Most én is mutatnék valamit.- nyújtotta a kezét én pedig kérdőn néztem rá.
-Ne nézz így csak add a kezed! Bízz bennem!-mondta. Ezzel nem is volt gond, de nem tudtam mire akar rávenni.
Mindegy is. Végül odanyújtottam a kezem és furcsa érzésem volt. Olyan volt, mintha a szerveim lebegni kezdtek volna, aztán, amikor lepillantottam a talajra láttam, hogy a talaj felett pár centivel lebegtem. Nagyon megilletődtem.
-Ez óriási. Annyira könnyed érzés.-jellemeztem, amit ő már biztosan érzett.
-Ugye. És én bármikor érezhetem ezt.-hencegett a képességével.
-Azért az enyém sem semmi. Szólj ha fázol, vagy valami!-viccelődtem, bár ezeknek fele sem tréfa, de azért jó móka lehet néha.



Maite szemszöge:

-Drágám?-szólítottam meg szerelmem. Hihetetlen, hogy még most is úgy szeretem, mint ezelőtt, sőt még jobban.
-Hm?-kérdezett vissza.
-Szeretlek!-mondtam lihegve. Csak azért lihegtem, mert épp az imént váltunk egy, mert szerettük egymást egész éjjel. Őrülök azért, hogy Leopoldo félvér, mert így nem kell azon aggódnom, hogy hall minket. Mélyen alszik.
-Én is szeretlek! Nagyon-nagyon szeretlek édesem!-mondta Adrian és lágy csókot lehelt ajkamra.
Leopoldo mostanában annyira furcsán viselkedik. Az egyik pillanatban boldog, a másikban pedig már sírni tudna. Az én képességem nem semmi. A puszta energiámmal tudok gyógyítani. Igaz, hogy egyenlőre csak magamat, de idővel talán többre is képes leszek. Bár a család mellett nem igazán van időm a képességem fejlesztésére. Persze a magam fajta előtt ott egy egész örökké valóság. De mégis olyan gyorsan telik az idő. Néha azt veszem észre, hogy az egyik pillanatban mindenki boldogan kacag a másikban pedig már zokog egy rossz dolog miatt.
Amióta barátnőm elment nincs kivel megbeszélni azokat a dolgokat, amiket csak vele osztottam meg. Mondhatni ő volt a lelki társam. Több volt puszta barátnőnél. Olyan volt nekem, mintha a testvérem lenne. Egyszer már azt hittem elveszítettem, sőt azt hiszem többször azt hittem. Először akkor, amikor még nem tudtam a vámpírok létezéséről, s ő megölte magát. Aztán, amikor elment, hogy születendő fiát megmentse. És most, amikor már biztosan elment. Örökre. És engem magamra hagyott. Csak a fiam és a szerelmem létezik számomra. Szerelmemmel pedig mostanában nem igazán volt egymásra időnk, de ezt bepótoltuk az éjszaka alatt.
Bárbara annyira hiányzol nekem! Hol vagy most? Vajon boldog vagy egy másik dimenzióban?


Alice szemszöge:

Épp szerelmemmel csendesen feküdtünk a szobánkban, amikor egy látomásom volt. Rocio egy férfival volt és beszélgettek, aztán hirtelen egymásra vetődtek és szeretkeztek. Annyi szenvedély volt bennük, hogy biztos vagyok benne, nem első találkozásról van szó.
-Drágám most mennem kell!-mondtam és már ott sem voltam. Épp a lépcsőn lefelé menet ütköztem bele abba, akit kerestem. Edward nevetve nézett vissza rá, mivel mögötte sétált Rocio.
-Rocio beszélnünk kell!-pattantam elé.
-Alice ez nagyon illetlen dolog tőled. Már százszor elmondtam, hogy ne csinálj ilyet.-förmedt rám, de most túl mérges voltam rá, mert valamit nem osztott meg velem.
-Ne tarts nekem illemet, ha te sem tudod mi a barátság!-robbantam ki magamból, amire ő szomorú arccal nézett vissza rám. Most megbántottam, tudom, de ha egyszer így van. Már is megbántam, hogy úgy rárontottam.
-Alice ez nem volt szép tőled. Senki sem köteles beavatni téged mindenbe! Ha Rocio úgy érzi meg akarja osztani veled, vagy velem ,vagy bárki mással, akkor az úgy lesz.-szidott le Edward. Ez úgy hangzott, mintha ő már rég tudná miről van szó.
-Tudod tesó látomásom volt és elég impozáns pozícióban találtam Rocio és azt a férfit.-meséltem, amire Rocio kíváncsian rám emelte a tekintetét. Egy pillanatra boldogság csillogott a szemében, de amint rám nézett, majd Edwardra, újból elszomorodott. Aztán elrohant.


Isabella szemszöge:

-Leopoldo állítsd le magad!-ordítottam rá, mert már megint ki akarta készíteni az idegeimet.
-Ugyan már Bells! Tudom, hogy kellek neked. Látom a szemedben, hogy még szeretsz engem! És kívánsz!-lépett közelebb arcomhoz és szinte súgta a fülembe, amit maga is el akart hinni.
-Na figyelj Leo!-lépett mellénk Juana és épp meg akarta leckéztetni ezt a férget.
-Nem te figyelj te kis rondaság! Ne üsd bele az orrodat mások dolgába! Inkább szaladj José Pablo karjaiba, mert szexre éhes a tesó!-vágott vissza Leopoldo. Ez nem volt szép tőle. Tulajdonképpen nem értettem, miért nevezi rondaságnak, amikor szerintem szép lány Juana. Talán csak tudja, hogy semmi esélye nála.
-Szóval te is kanos vagy?-kérdezte tőle, mintha meg sem hallotta volna, amit az imént mondott.
-Igen, de nem kértem gyertya tartót. Igaz szívem?-fordult vissza hozzám ez a féreg.
-Akkor segítek neked...-mondta és hirtelen Leopoldo üvöltését hallottam meg. Amikor hátra pillantottam láttam, hogy Leopoldo csurom víz lett.-lehűteni magad.-fejezte a mondatát Juana. Ő és Rebeca volt az a személy, akikkel megosztom a titkomat. Vagyis Rebeca még nem tudja a legnagyobb titkom, hogy mi vagyok, ezért Juanaval jóval önfeledtebb lehetek.
Jó nagyot kacagtunk Leopoldon, aztán elmesélte, hogy két-három napja vette észre, amikor fürdőt, hogy a víz sugarai szétágaztak teste körül, így ő nem lett vizes, de mégis úgy tűnt mintha érte volna a víz. Aztán az akaratával elzárta a csapot. Nem kellett hozzá érnie, elég volt egy gondolat is.
Miután jót mulattunk más kárán és kibeszéltük Juana képességét, én hazamentem, mert már késő délután volt. Egész napot vettem ki magamnak, mert szinte már megfulladtam otthon.
Amikor hazaértem nem találtam senkit sem. Felmentem az emeletre és apám szobájából hangokat hallottam. Nagyon megőrültem, hogy talán összejött Teresaval. Nem is akartam zavarni, így bementem az én szobámba.
Este, amikor kijöttem a szobámból, mert meguntam a négy fal bámulását, rettentően nagy meglepetés várt rám. Soha nem gondoltam volna, hogy Teresa helyett ez a ribanc fog apám karjaiban lógni.
Rocio volt az, kicsit sem túl öltözve. Apám inge volt rajta, amit még én vettem neki pár hete. Az agyamat ellepte a sötét köd és azt hittem felrobbanok. Ez meg itt mosolyog, mint a "tejbe tök" és főzöget a konyhámban! Mit képzel magáról. Az eszemet eldobom. De cselekednem kell valamit...

Infó

Sziasztok! Szomorú vagyok, mert többszöri felszólításra sem kaptam meg a Munkából szerelem c. törimhez  azt a két hiányzó komit! Ennek nem tudom mi az oka, talán jobb is, ha nem tudom meg....
Úgy döntöttem, ennek ellenére hozom nemsokára a kövi részt belőle! Bár megjegyzem ez volt az első és az utolsó, hogy szemet hunytam a komi határon. Szerintem vagytok annyian hogy azt a minimális 5 komit összehozzátok!
Aztán írtam, hogy az új blogon egy angyalos töri folyik, volt róla egy titkom...most elárulom, hogy a későbbiekben lesz benne egy Elisabeth Masen nevű fiatal hölgy az ő pici fiával, na biztosan kitaláljátok ki lesz az :)
Szóval, ha eddig nem tetted meg, hogy benéztél és elolvastad, akkor itt az ideje...:) Megköszönném, ha komit is látnék az olvasásotok bizonyítékaként! <3
Aztán az egyik blogomon már írtam, hogy sajnos ínhüvelygyulladásom van, emiatt lassan készülnek a fejik-->millió bocsánat, de igyekszem minél hamarabb hozni a folytatást.... :(
Nem sokára kiírom oldalra melyik törimből mikor lesz folytatás!(friss)
Egy új történetbe kezdtem, ami egy kicsit más elképzelése a Twilight-nak. Nem lesz hosszú történet, de a fejezetek elég hosszúak lesznek, legalább is úgy tervezem. Még nem tudom, mikor olvashatjátok, vagy melyik blogomon, de majd azt is kiírom! Szeretném megírni és majd aztán hozom a törit....
Azt hiszem ennyi lenne egyenlőre!
Köszönöm:- az esetleges fáradalmak elviselését (blog megkukkantása és komi írása),
                 -azoknak, akik írtak komit az M. sz. törimhez
                 -illetve, hogy megértitek a fejik lassú megszületését! :)
Puszillak titeket! Jó pihenést! És olvassatok, komizzatok! <3
Barbie

Mi lesz a Munkából szerelem c. törimmel?

Sziasztok! Miért nem kapok még két komit az előző fejihez. Vár rátok egy újabb feji és ti nem vagytok hajlandóak írni nekem /tisztelet a kivételnek, ugye.../ Mi lesz már? Írjatok, mert már nagyon türelmetlen a következő feji. :) Ezen a blogomon erre az egyre szabok komi határt és nem vagytok képesek írni? Miért? Nem tetszik? Akkor írd meg azt... vagy mit tudom én, de ne hagyjatok kétségek közt!!!! Köszönöm azoknak, akik írtak nekem. Hálás vagyok, mert ők tartják bennem a lelket! Köszi nekik! <3
Írjatok komikat! Hajrá!
Puszi!

Egy hatalmas kérés!

Sziasztok! Nem rég írtam, hogy van egy új blogom és lenne egy hatalmas nagy kérésem. Kérlek titeket, hogy nézzetek be oda és olvassátok a történetemet! Egy angyalkáról szól, de későbbre tartogatok egy meglepetést, amit nem hagyhattok ki! Kérlek nézzetek be, olvassátok és komizzatok! Köszönöm! Legyetek jók!
A blogom címe: Fekete Bárány

Láthatatlan szerelem érkezése

Sziasztok! Meghoztam a L.sz. követkeő fejijét! Remélem őrültök... amúgy mint azt már írtam, megcsináltam, hogy oda a plusz oldalra is írhassatok komit! Szóval kérek mindenkit, ott értékelje irományom! Köszönöm! :)
puszi! És még valami, még 2 komi szükséges a Munkából szerelem című törim előző fejijéhez. A 3. feji azt hiszem :)  SZÓVAL ÍRJATOK! ADDIG NEM LESZ FOLYTATÁS!!!! Puszillak benneteket!

Friss!

Sziasztok! Meghoztam az Egy lány harca a lelkével című törim újabb fejijét! Kérlek írjatok komit, viszont most már tudtok az oldalon írni és nem ide! Sikerült beállítanom! :)))) Köszi! Puszi!

Deseos Prohibidos{Tiltott vágyak}-4. fejezet-Betolakodó

Sziasztok! Meghoztam a 4. fejezetet! Remélem őrültök neki. Szerintem egész hosszúra sikerült. És van egy hírem, valószínűleg, hogy lesz eme történetemnek 3. könyve, mert új ötleteim vannak és nem győzöm megvalósítani :) Komit! Jó olvasást! Puszi!

/Todas las noches pensando: ''?Porque esto me pasa a mi?''
"Porque todos los momentos han de ser tan duros?"/






Juana szemszöge:

-Ugyan már ne játszd meg magad. Minden nő csak egyet akar. -mondta magabiztosan.
-De én nem vagyok olyan, mint a többi nő.-feleltem, majd lelöktem magamról és a blúzomat felkapva a földről, elviharoztam.
Azt hiszem az agyam elszállt egy időre, mert most inkább nem használnám. Annyira dühös lettem José Pablo viselkedése miatt. Ő nem ilyen. Mostanában annyira megváltozott.
Régen mindenkivel kedves volt, folyton mosolygott és azon volt, hogy mások is úgy tegyenek. Udvarias volt, egy igazi úriember, ahogy arra Bárbara tanította. Aztán összejött Marina "kisasszonnyal" és gyökerestől megváltozott.
Szerelmes lett és ez a szerelem teljesen elvette azt a maradék eszét is, amit az anya után épségben megtartott.
Tudom mennyire kikészült mindenki amióta ő elment, de attól az ő életük még folytatódik. Ezt így rendelte a sors és ez ellen még angyalként sem tehetnek semmit.
Amikor hazaértem, még mindig ideges voltam. Ezt anyám is észrevette.
-Mi a baj Juana? Valami történt kincsem?-aggódott anya, amikor a vacsorám is csak kihűlt és egy csepp sem hiányzott belőle. Pedig a kedvencemet készítette anya, de most túl ideges voltam ahhoz, hogy egyek.
-Nem semmi, csak fáradt vagyok. Ne aggódj értem!-simítottam végig a karján, majd elindultam fel a szobámba. Még hallottam, anyáék beszélgetnek valamin, de tovább álltam.
-Jaj Catalina ne aggódj annyit, ha folyton zaklatod, nem fogja elmondani, mert tartani fog tőled.-szögezte le apám a véleményét.
-Igen anyu. Ez így van. Fogadd el végre, hogy már nővé cseperedett és neki is kell egy kis magán élet.-szólt közbe Enrique, az öcsém.
-Jól van lehet, hogy igazatok van.-törődött bele anya.
Aztán hangos ajtó csapódás jelezte, hogy még csak most léptem a szobámba, így mindent hallottam az imént.
Körbe néztem a szobámon, ami még mindig úgy állt, ahogy kiskoromban anyuék megcsinálták. Pedig már 18 éves vagyok. Mellesleg vámpír. Bár az a babarózsaszín, ami kezdetben még szépen tündökölt, mára már halványabb és fakóbb lett. Az állatos képek pedig már rég nem illenek hozzám. Ha rájuk nézek, eszembe jut mi vagyok és mit eszem. Sajnálom az állatokat, de inkább őket eszem, mint, hogy olyat öljek, ami egykor én is voltam.
Halk kopogás rázott ki gondolataimból és amikor felpillantottam ágyamról, ahová időközben kerültem, öcsém lépett be az ajtón és aggódva figyelt engem.
-Juana?-szólított meg félve. Bizonyára attól félt, hogy kiabálni fogok vele, de hogy is tehetném, hisz úgy szeretem őt. Ő számomra több, mint testvér. Ő szinte a lelki társam. Nagyon sok mindent tud rólam és azt hiszem ideje megtudnia, ki miatt vagyok ilyen.
-Gyere csak nyugodtan!-adtam meg az engedélyt a közeledésre. Amikor leült az ágyam szélére, szorosan megöleltem őt és némán zokogni kezdtem.
Meg kell változtatni a szobám, mert úgy érzem mostanában elég sok időt fogok itt tölteni.
-Sírj csak nyugodtan! Sírj, akkor is, ha még nem értem, mi történt veled!- nyugtatgatott Enrique és most nagyon hálás voltam miatta.
-Köszönöm!-mondta két sírógörcs között, és öcsém még szorosabban ölelt magához.
-Ugyan ez a kötelességem, és amúgy is úgy érzem, ennél még többet kellene tennem.-mondta és fájdalmasan elnevettem magam.
-Miről beszélsz te kis buta?-kérdeztem, amire ő is mosolyogni kezdett.
-Hát az én nővérem ennél sokkal többet érdemelne, mint amit én nyújtok neked.-magyarázta. Most tényleg azt hiszi, ez nem elég nekem?
-Miből gondolod, hogy nem elegendő, amit te jelentesz nekem?-kíváncsiskodtam. Nagyon sok bensőséges pillanatot hagytunk már hátra, miből gondolja, hogy elégedetlen vagyok a teljesítményével.
-Hát mert te olyan jó vagy és én nem bírom nézni, ahogy szenvedsz. Valami több kell neked, mint amit adok.-célozgatott arra, hogy talán szerelmes vagyok.
-Valóban van, ami mindenki életéből hiányzik, de ez még nem jelenti azt, hogy nem tudná pótolni valaki más a helyét.-tettem én is egy célzást.
-Valóban nem. Ki az?-kérdezte. Először értetlenül néztem rá, de aztán bekattant, hogy mit akar tudni.
-Meglepődnél, kit választott a szívem.-kezdtem.
-Én már semmin sem csodálkozom, hisz én is egy csoda vagyok.-magyarázta. igaza volt, hiszen aki maga is egy csoda, az ne csodálkozzon, ha újabb csodák születnek.
-José Pablo.-ejtettem félve a nevét. Neve hallatán elöntött a boldogság, ahogy mindig is szokott.
-Hát ezt nem nevezném csodának. Szinte éreztem, hogy be fog következni.-mesélte.
-Mi? Te tudtad, hogy ez lesz?-kérdeztem egy éllel magasabb hangon.
-Ami azt illeti megéreztem. Tudod folyton vannak ilyen megérzéseim és láss csodát bekövetkeznek.-mesélte.
-Mióta van ez a képességed?-kérdeztem. Hiszen csak nem rég óta vagyunk vámpírok. Hogy lehet ez?
-1-2 hónapja.-felelte egyszerűen. Megrántotta a vállát és elnevette magát.
-És mióta tudod, hogy én...?-kérdeztem rá arra, ami a leginkább érdekelt.
-Azt hiszem elsők között éreztem meg a te jövőd.-válaszolta összeráncolt homlokkal, miközben az állát ide-oda dörzsölgette.
-Én azt hiszem ez az egész úgy másfél hónapja tart, vagyis azóta vallom be magamnak is, hogy mi történik itt bent.-mondtam és kezemet a szívemre helyeztem. A szívemre, ami már rég nem dobog.
Még sokat beszélgettünk aztán egy olyan személy érkezett, akire most tényleg nem számítottam.


Elena szemszöge:


Éppen a kedvenc fámon üldögéltem, amikor emlékek törtek elmémbe. Az első lépések, az első szó, amikor minden születésnapom alkalmával lábnyomatot készített velem anya. Az a sok kirándulás. A parkban való séták. Amikor először megtudtam, hogy kik a szüleim és azok barátai és a nagy nap, amikor a 17. születésnapomon végre én is vámpír lettem. Olyan sok idő eltelt már azóta. Annyi harc a semmiért. Egyetlen dolgot eredményezett az a sok eszement harc, meghalt Bárbara. Apa mindig is csodálattal gondolt rá és ezt hangosan is elmondta mindig. Anyával mindent megosztanak és velünk is tudatják, ha olyanról van szó, amiben mi is érintettek vagyunk. Én választottam ezt az életet. Boldog vagyok, mert mindenem megvan, amire csak vágyhatnék, de valahol mélyen úgy érzem, valami hiányzik.
-Szia Elena!-köszöntött a legjobb fiú barátom. Igen én fiúkkal is barátkozom, bár ami azt illeti ő az egyetlen barátom, aki fiú. Valahogy a kezdetektől megtaláltuk a közös hangot. Bár ő árva volt, ezt soha senki sem hangoztatta sem a jelenlétében, sem a távollétében.
Ő Anabella és José fogadott fia.
-Szia Federico! Mi újság veled?-virultam fel, amikor megláttam őt.
Egy laza gyors mozdulattal felpattant a fára és szorosan mellém ült. Homlokát ráncolta, majd rám nézett. Mélyen tekintetembe fúrta magát és éreztem, hogy a vesémig lát.
Behunytam szememet, mert így sokkal kellemesebb volt mélyen beleszippantani az illatába. Az illata mindig is lenyugtatott. Még akkor is, ha nem volt a közelemben, de emlékeztem arra a jól ismert illatra, s már is nyugodt voltam.
Most is kissé ideges voltam, de ő megnyugtatott. Alig pár centire ült tőlem és éreztem, hogy tekintete engem vizslat. Alaposan megvizsgált, aztán hallottam, megköszörülte a torkát, amire kénytelen voltam kinyitni a szemem. Kérdőn néztem rá, ő pedig látszólag zavarban volt. Nem értettem őt, mostanában annyira furcsán viselkedett velem. Régen is nagyon kedves volt velem és megértő. Neki mindig mindent elmondhattam, de most valahogy mintha minden jó tulajdonsága növekedett volna és minden rossz csökkent. Túlságosan elkényeztetett engem.
-Mi az?-kérdeztem, amikor már percek óta csendben nézett engem. Arca közeledni kezdett, aztán elérte célját. Óvatosan puhatolózva csókolt, ami viszont engem is meglepett, hogy nem löktem el magamtól. Régen volt egy fiú, aki megcsókolt, viszont őt jól helyben hagytam. Persze talán az lett volna a legkevesebb, mert előtte még alaposan elláttam a baját.
Percekig csókolóztunk, aztán mintha hideg vizet öntöttek volna rám, úgy ugrottam el arcától.
El is felejtettem, hogy egy fán ültem, mert ahogy voltam ugrottam el onnan, így lezuhanást lassított filmen nézhették. Illetve csak nézték volna, ha a zuhanás helyett nem lebegtem volna a levegőben. Lótusz ülésben voltam, ahogy a fán is és a levegőben lebegtem. Hihetetlen látvány volt. Ha nem magam élem át, akkor azt hinném megbolondult az illető, aki ilyet állít magáról. Federico megbabonázva figyelte művemet. Nem tudom, hogy csináltam, csak jött és kész. Lehet, hogy ez lesz a képességem?
-Federico te is látod ezt?-kérdeztem és szinte ragyogtam a boldogságtól. El is felejtettem, hogy az imént csókot lopott tőlem egy fiú. Aki nem mellesleg a legjobb barátom volt eddig. Félek, hogy ezzel mindent elrontott.
-Elképesztő vagy.- lehelte egész halkan, de számomra jól hallhatóan. Hosszasan bámultunk egymás szemében, aztán arra gondoltam, hogy le akarok menni a földre, ahol biztos talaj vár rám és abban a pillanatban lehuppantam. Persze talpra estem, de ez még gyakorlásra szorul.
-Most mennem kell, majd később beszélünk!-kiáltottam a még mindig fán csodálkozó barátomnak és rohantam másik barátomhoz. Ha belegondolok ő is fiú és a barátomnak tekintem őt is, bár Federico és köztem lévő kapcsolat sokkal szorosabb, mint vele.
Catalina értetlenül követte azt a csíkot, amit a gyorsaságom húzott. Ez persze ember számára láthatatlan lenne, mindössze hatalmas légörvény érné, de semmi más.
-Sziasztok! Beszélnem kell veled!-ragadtam kézen barátom és bocsánatkérően nővérére nézett. Majd a szobájáig vonszoltam őt.
-Jól van Elena mi ütött beléd?-kérdezte Enrique.
-Hát ezt figyelt!-mondtam és koncentrálni kezdtem. Semmi. Még egyszer megpróbáltam és semmi. Aztán gondoltam egy merész dologra, de gondoltam, ha nem sikerül, úgy sem halok meg.
Enrique szobájának ablakához léptem és kinyitottam azt. Először lepillantottam, hogy mégis mekkora magasságban vagyok, de nem tűnt olyan veszélyesnek.
Felmásztam a párkányra és lelkiekben felkészültem arra a képességre, ami talán többet nem is mutatkozik.
-Héj Elena! Mit csinálsz? Megőrültél?-kezdett aggodalmaskodni Enrique.
-Nyugi! Csak mutatok valamit, és nagyon remélem, hogy sikerülni fog, mert az előbb még ment.-magyaráztam. És elengedtem az ablak szárfát, majd ellendítettem magam és már ugrottam is. Örömmel vettem tudomásul, hogy sikerült a hadművelet. Enrique is épp úgy csodált, mint Federico tette.
-Ez meg hogy?-csodálkozott.
-Azt hiszem ez a képességem.-suttogtam, bár nem tudom miért.
-Ez hihetetlen.-suttogta ő is. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve felé nyújtottam a kezem.
-Kíváncsi vagy rá, hogy tudok-e mást is lebegtetni?-kérdeztem, amire ő bátortalanul bólintott. Remegő kezekkel nyúlt felém és amikor megfogta a kezem, teste láthatóan megemelkedett egy kicsit, de nem történt semmi nagyobb látvány.
-Érezted ezt?-kérdezte ámulva.
-Hát persze, hogy éreztem, mivel én csináltam, de ezt még gyakorolni kellene.
Van egy célom. Méghozzá az, hogy mire eljön a suli ideje, már jól használjam a képességem.
Hazamentem és otthon gyakoroltam. Egyre jobban és jobban ment, de nem bíztam el magam. Ha azt tenném, talán nem sikerülne többet. Meg aztán a mester is utolsó napjáig tanul.


José Pablo szemszöge:

Nagyon megbántam, amit tettem. Azt hiszem igaza volt neki, hogy amióta megismerkedtem Marinaval, azóta mintha elment volna a maradék eszem is. Talán véget kellene vetni ennek a románcnak. őszintén szólva még szeretem őt, de tudom, hogy nem működik ennek ellenére sem.
Épp sétáltam ki a házunk ajtaján, amikor az ajtóban megláttam Teresat vagy hogy hívják ezt a nőt. Nagyon nem tetszik nekem. Úgy néz apura, mintha fel akarná falni, pedig kettejük közül apu a vámpír.
-Szia! Apukád itthon van?-érdeklődött. Próbált kedves lenni, de éreztem, hogy nem egy kedves teremtés. A lelke túl mocskos.
-Azt hiszem épp most ment el itthonról.-hazudtam és csak reméltem, hogy nem most bukkan fel mögöttem.
-Értem, akkor...-kezdte, de meghallotta aput, amint az emeletről ordítozik nővéremnek, de ő nem hallja, mert elment.
-Elment itthonról!-kiabáltam az ajtóból. Majd  visszafordultam a vendég felé.
-Még hogy nincs itthon?-gúnyolódott.
-Nézze, apám most nincs túl jó bőrben így megkérném, hogy most távozzon, majd Bella felhívja, hogy mikor lenne alkalmas a számára.-ajánlottam, de ez a nő úgy látszik levakarhatatlan.
-Sajnálom, de ez a dolog most lenne fontos, így nem elhalasztható a téma.-mondta és arrébb lökött az ajtótól. Csak kamilláztam, hogy mit képzel magáról ez a nő.
-Na álljon csak meg! Mégis mit képzel magáról?-vontam kérdőre és abban a pillanatban apám lépkedett le a lépcsőn és kíváncsian figyelte az eseményeket.
-José Pablo kérlek, őt majd én elintézem.-bizonygatta apa, én pedig felháborodva rohantam ki a házból. Az ajtó hatalmas zajjal vágódott be, és én meg sem álltam Juanaék házáig.
-Szia Catalina! Juana itthon van?- érdeklődtem, amire szélesebbre tárta az ajtót. És akkor a lépcső alján megláttam őt. Csak most tűnt fel, milyen szép nő lett belőle. Egy fenékig érő pólóban ácsorgott. Hajáról még csöpögött a víz. Arcán keserűség volt. Amit nem tudtam eldönteni, hogy az előző undorító viselkedésem az oka ennek a szomorúságnak, vagy valami más.
-Szia!-köszöntem halkan egy apró félős mosoly kíséretében.
-Helló!-köszöntött és szája sarkán egy apró mosoly jelent meg. Beljebb léptem és az ajtó becsukódott mögöttem.
-Beszélhetnénk?-kérdeztem félve. Félve attól, hogy elküld, mert egy utolsó disznóként viselkedtem vele.
-Rendben. Anya felmentünk a szobába!-szólt oda anyjához és azzal felmentünk az említett helyre.
-Mondd mit akarsz?-vágódott le ágyára és a plafont fixírozta.
-Először is, hogy nézz a szemembe!-kezdtem, de nem mozdult. -Kérlek!-tettem hozzá, amire kérdőn figyelt.
-Szeretnék bocsánatot kérni az előbbiért!-nyögtem ki végre. -Tudom, hogy szemétül viselkedtem veled, bár nem érdemelted meg.-tettem hozzá, amire gúnyosan felnevetett.
-Tudod rájöttem valamire veled kapcsolatban. Nem olyan vagy, mint amilyennek én akarlak látni és be kell látnom, hogy Marina miatt már nem vagy az a srác, akit én megszerettem.-mondta és a szeret szónál elakadtam. Most tényleg bevallotta, hogy szeret engem?
-Micsoda? Szeretsz engem?-kérdeztem vissza, hogy jól hallottam-e.
-Mi? Igen, vagyis nem. Vagyis szóval úgy, mint a többiek is.-dadogta, de nem volt valami meggyőző. Közelebb léptem hozzá és szorosan megöleltem őt. Most nem akartam elszúrni azzal, hogy megcsókolom, vagy egy apró ártatlan puszit adok a homlokára. Nem ez most egy sokkal szebb pillanat lesz.
-Akkor megbocsátasz?-kérdeztem, amire megfontoltan bólintott, aztán távoztam.
-Akkor mennék is. Köszönöm!- csak ennyit mondtam, mert tudtam, érti mire céloztam vele.


Rocio szemszöge:

A napok telnek és telnek, de én türelmetlen vagyok. Semmi sem történik és így szenvedek. A közelében akarok lenni és szorosan magamhoz ölelni őt. Büszkén feszíteni, amikor egy irigy nő személy elhalad párosunk mellett és féltékenyen fintorognak rám. Megcsókolni méz édes ajkát és fülébe suttogni, mennyire szeretem. Mindent megadnék ezért az érzésért, de még türelmesnek kell lennem. Nem ronthatom el, mert nem bírok magammal. Nem bírom megölni egy kis időre ezt a szerelmet, amit iránta érzek.
-Jól vagy?-lépett mellém Edward és megsimogatta a vállam.
-Igen csak rá gondoltam.-mondtam titokzatosan. Nem tudja, hogy ő a szerelme és a gyerekeim, csak a feladatomról tudnak és arról, hogy mi vagyok.
-Értem, akkor mit szólnál, ha szárnyalnánk, mint régen.-ajánlotta. Amikor eleinte megismertem őket, Edward mindig így nyugtatott meg engem. Én repültem, míg ő fáról fára ugrándozott, és az volt a verseny lényege, hogy aki előbb ért a kedvenc rétünkre, az győzött. A vesztesnek pedig volt egy kitűzött feladata.
-Nem is tudom. Erősebb vagyok az utolsó alkalom óta.-próbáltam megfélemlíteni, de nem sikerült.
-Na persze! Mutasd!-pattant fel és kiugrott a szobájában lévő hatalmas ablakon és az egyik fán lógott. Elnevettem magam és behunytam a szemem. Átváltoztam és indultam célom felé. Közben fentről figyeltem, hogy milyen messze vagyok tőle. Mint mindig én nyertem, így várt rá a feladatom.
-Lassú vagy!-tréfálkoztam vele, amire nevetni kezdett.
-Nem vagyok az, csak te vagy túl gyors.-bókolt, amire hatalmasat nevettem, de úgy, hogy az erdő is beleremegett.
-Most meg mi olyan vicces?-játszott felháborodást, de amikor éppen felállni készült, kézen ragadtam és visszarántottam a földre.
-Nos, akkor ha jól kikacagtad magad, mondanám a feladatod.-csiszoltam össze ördögien a két kezem.
-Nem tetszik ez nekem.-jegyezte meg és jól érezte.
-Azt szeretném, ha elérnéd, hogy abba a suliba menjetek, ahová mondtam.-kezdtem. -Ha nem sikerül, akkor neked véged.-fenyegettem meg játékosan. Bár ettől nem féltem, mivel Edward volt az egyetlen, aki eme ötletem ellen tiltakozott. Pedig, ha tudná mi vár rá, vagy inkább ki.
-Rendben van. Azt hiszem már bánom, hogy meccsre hívtalak.-vallotta be, majd felpattant és elindulta a Cullen villa felé. Én is utána mentem, bár előtte átváltoztam. Lassan sétáltunk a házig, közben mindenféle hülyeségről fecsegtünk.
-Akkor hajrá!-löktem a nappaliban lévő család felé. Mindenki ránk nézett, aztán Alice ugrándozni kezdett. Gondolom, ő már látta, mi következik. Ő volt az első, aki megőrült annak az ötletemnek, hogy jöjjenek velem a feladatom központjába.


Teresa szemszöge:

Nagyon dühös voltam, amiért megpróbáltak keresztbe vágni nekem. Bármi áron képes vagyok megszerezni ezt az istent. Rettentően vágytam az érintésére, a csókjára, az átszeretkezett éjszakákra, melyeken vele léphettem a mennyországba.
-Szia!-léptem közelebb és egy puszit nyomtam arcára.
-Szia!-köszöntött meglepetten.
-Remélem nem gond, ha tegeződünk.-kezdtem és megpróbáltam a legbájosabb maszkomat elővenni. Azt hiszem sikerült is.
-Semmi gond. Szeretnék elnézést kérni a tegnapiért, de nem voltam a legjobban állapotban.-kért bocsánatot és én nagyon boldog voltam, mert ez elég volt arra, hogy megtegye az első lépést.
-Fátylat rá!-nyújtottam neki kezemet, amit elfogadott.
A nappaliba vettük az irányt és órákon át beszélgettünk. Borral kínált, ami nagyon sokat segített abban, amire készültem.
Már este 11 óra volt, amikor végre erőt vettem magamon és cselekedtem. Felálltam a kanapéról és úgy tettem, mintha megszédültem volna, így Juan Miguel karjaiba zuhanva. Arcunk csak centikre volt egymástól.
-Jól vagy?-kérdezte úriember módjára, én pedig nem késlekedtem. Vadul ajkára tapadtam, nem ellenkezett. Lassan gombolni kezdtem ingét és már éreztem a győzelmet, amit egy magam értem el.
Ölébe helyezkedtem úgy, hogy vele szembe kerüljek és vetkőzni kezdtem. Persze csak a blúz került le rólam. Szenvedélyesen simogattam tökéletes felső testét. És nem szándékoztam abbahagyni a dolgokat pont most, amikor más sínen vagyok...