Fekete Edward-2. fejezet

Sziasztok! Hát elkészült végre a 2. feji is. A "Munkából szerelem" c. törimből még nem tudom pontosan mikor hozok frisset, az még készülőben van, még nagyon sokat szeretnék hozzá írni :) szóval ő még egy kicsit várat magára, de egyenlőre itt van ez és írhattok nekem komikat :) Hajrá! Jó olvasást! Puszi!

Ahogy mélyen aludtam és álmodtam, megborzongtam az álombéli jelenettől.
"A kis kunyhóban voltam vele és nevettünk. Épp festettem róla egy aktképet. Jól bírta a modellkedést. Amikor elkészült a kép, közelebb lépett hozzám. Egy fehér vászon volt a teste azon részén, ami a férfi legnagyobb kincse volt. Szorosan magához fogta a textilt és mellém lépett. Gyönyörű kockás hasa volt és minden részén volt egy kis izom. Nem az a túlságosan izmos típus. Azokat nem szeretem.
Fejünk nagyon közel került, ahogy a képet bámultuk. És amikor mindketten oldalra fordultunk, arcunk szinte teljesen összeért. A következő pillanatban pedig olyat tett, amit nem vártam volna még álmomban sem. Ajka vadul enyémre tapadt és ízlelgetni kezdte azt. Ami azonban még jobban meglepett, hogy nem tiltakoztam, sőt még élveztem is. Nyelvével finoman próbált bejutni számba és én engedtem. Nyelvünk vad táncba kezdett."
Felsikoltottam és felpattantam a kanapén. Akkor már ő is ott volt. Talán végig mellettem ült és figyelte, ahogy alszom. Arcom lágyan simogatni kezdte. Ahogy rám nézett, ismét elkapott egy furcsa érzés. Nem értettem mi történik velem. Először megsajnálom, aztán megint gyűlölöm, aztán látni akarom az arcát, majd árulást esküdök ellene, és most megint ez az álom. Mi ez az egész? Közelebb hajolt hozzám és ismét egy apró félénk puszit nyomott arcomra. Vágytam erre. Jó érzéssel töltött el ez az apró gesztus. Úr Isten Bella! Hiszen könyörtelenül megölte a szüleidet. Lehet, hogy ez is csak egy csapda. Nem lágyulhatok el vele szemben. Nem!
-Rosszat álmodtál?-kérdezte kedvesen.
-Igen azt hiszem.-mondtam, bár jól tudtam, hogy mit álmodtam. Ő volt az álmom.
Lágyan mosolygott rám és ez engem is boldogsággal töltött el. Nem értettem, miért váltja ki ezeket belőlem. Talán mindegy is volt.
Felálltam az ágyról és elindultam a másik kanapéhoz, hogy magamra kapjam a kötényt, mert festeni szeretnék. Ő mozdulatlanul guggolt a kanapé mellett és engem figyelt. Egy meggyötört mosolyt mutatott felém. Bella nem gyengülhetsz el! Csak megjátssza!-próbáltam hatni magamra. Az érzelmeimre, melyeket ő vált ki belőlem és már magam sem tudom, melyik lenne a jobb.
-Én...én kérdeznék valamit.-kezdte rekedt férfias hangon. Még nem néztem rá, csak figyeltem és vártam. Vártam, hogy folytassa.
Mivel úgy láttam megerősítést vár a folytatásra, ránéztem és bátortalanul bólintottam felé. Egy mély sóhajtás volt a válasz.
-Szép volt?-kérdezte és én nem értettem, mire gondol a kérdése alatt.
-Nem értelek.-feleltem és közelebb lépkedtem hozzá.
-Az álmod szép volt?-javította ki kérdését, hogy én is értsem. A kezem, mely időközben az ő karjára került abban a pillanatban elrántottam onnan.
-Miért kérded?-kérdésre kérdéssel válaszoltam.
-Mert azt mondtad "Szeretlek!"-idézte álombéli szavaimat.
-Szép lenne, ha minden másként lenne.-feleltem és visszaemlékeztem az álmomban lévő jelenetre, majd szomorúan felálltam onnan és visszamentem a másik kanapához.
Az asztalon egy vékony rajzlap pihent, melyet én félve felvettem. Mellette egy apró használt ceruza, mely már igen csak megfogyott az idő során. Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén, majd rajzolni kezdtem. Próbáltam felidézni a képet, amit álmomban készítettem. Közben a gondolataim a régmúlt emlékeimre révedtek. Eszembe jutottak a baráti beszélgetések. Angela és Jessica. Eric és Mike.
"Épp az iskola ebédlőjében voltunk, amikor Angela, Jessica és én a fiúkról beszélgettünk. Angela mosolygott, mert épp arról kérdeztem, milyen Eric csókja. Próbálta összeszedni a gondolatait, melyekkel leírhatja azt az élményt, amit Eric léte jelent számára. Csodálva figyeltem mindkét barátnőm, amikor szerelmüket megcsókolják, megsimogatják és reménykedtem benne, hogy egyszer én is átélhetem ugyanezt.
-Nos, azt hiszem, ha egyetlen szóval kellene leírnom, akkor azt mondanám rá, isteni.-felelte percekkel később.
-Ugyan Mike a legjobb. Ő a csókkirály.-jelentette ki Jessica, majd mindenki nevetni kezdett.
-És mondd, te hogy képzeled el a szerelmed?-kíváncsiskodott Angela. Gondolkozóban estem, hiszen igaz, hogy már milliószor elképzeltem őt, de még senkinek sem írtam le.
-Hát azt hiszem elsősorban kész úriember lesz. Kedves, vicces és mellette érzem magam a legnagyobb biztonságban. Becsületes és okos. Érzékeny és romantikus. Legyen benne minden, ami férfit férfivá tesz.-válaszoltam és Jessica nevetni kezdett.
-Hát drága angyalom, hidd el, ilyen pasit te az életben nem találsz.-mondta még mindig vihogva. Én egy kicsit szomorúan mosolyogtam, mert végeredményben igaza van. Ha erre a hercegre várok, sosem találom meg."
Az emlék hatására rájöttem, hogy valóban mennyire igaza volt Jessicanak. Elvégre egy ilyen fiú túl nagy kincs lenne a világban. Meg aztán, ha valóban létezik ilyen, mára már biztosan foglalt. A könnyek záporként hullottak le arcomon. Végig siklottak ajkam vonalán. A sós íz most rettentően jól esett.
Ő még mindig ugyanott volt, de amikor meglátta, hogy sírok, egy pillanat alatt ott termett előttem. Szinte csak becsuktam a szemem és már ott volt előttem.
Hogy csinálta ezt?-kérdeztem magamtól. Kezei lassan elindultak arcom felé, de én megijedtem, hogy mire készül, így oldalra fordítottam fejem és ajkai arcom alsó ívét találták el. Hosszú forró csókot nyomott állam vonalára, majd homlokát arcomhoz nyomta és nem mozdult.
Pár percbe bele tellett, mire rájöttem, meg akart csókolni engem. Megijedtem, mert egyik felem ostorozott amiatt, hogy elfordultam, míg a másik dicsőített eme tettemért. Belsőm két részre szakadt és ki tudja, melyik a jobb és melyik fog nyerni.
Üvölteni akartam torkom szakadtából, de közben suttogni a nyakába azt, amit magam sem értek, miért érzem.
Kérdőn figyelt, majd hüvelykujjával óvatosan húzott egy apró vonalat a homlokomra. Most én néztem rá habókosan.
-Hm...min gondolkoztál?-kérdezte pár perc elteltével és nem tudtam, előző gondolatmenetemre gondol, vagy még az azelőttire. Ez már magamnak is sok.
-Most?-kérdeztem vissza, amire ő elmosolyogta magát, majd ennyit mondott.
-Akár.
-Csak nem...-mély levegőt vettem és végül kiböktem. -nem értem magam. Az érzelmeim hol ilyenek, hol olyanok.-próbáltam úgy fogalmazni, hogy ne jöjjön le neki, mire akarok kilyukadni. Egy suta mosoly kíséretében megrázta a fejét, majd felállt és az ajtóhoz sétált.
-Szeretnéd, hogy vegyek néhány holmit neked?-kérdezte. Hangja most kedvesebben hatott, mint eddig. Mintha benne is váltakozó érzelmek tombolnának.
-Nos, igen. Azt hiszem. Jó lenne, ha már be vagyok zárva, legalább legyen mivel elszórakoztatnom magam. -feleltem, amire ő bűntudatot sugárzó tekintettel hajtotta le fejét. Azonnal tudtam, hogy tovább kell beszélnem. -Kérlek, hozz nekem fonalat, kötőtűt és rajzoláshoz szükséges eszközöket.-hangom a lehető legkedvesebben csengett. Még magam is meghazudtoltam. Szinte elhittem, amit magamból hallottam. Először kérdőn nézett rám, de aztán mégsem kérdezett, csak bólintott és azzal már el is tűnt. Magamra maradtam. Nem akartam ezt, de talán így egy kicsit szabadon elmélyülhetek a gondolataimba. Annyira rossza volt ez így. Apró lassú léptekkel elindultam ahhoz a kanapéhoz, ahol eddig ő guggolt. Óvatosan lehuppantam a párnák közé és ismét a rajzomra koncentráltam.
A vonalak apró, finom vonalakká értek és lassacskán egy értelmes rajz fonódott ki belőlük. Ha jobban belegondolok, akkor teljesen olyan lett, mint az álmomban elkészült rajz. Aztán tovább gondoltam a rajz történetét és újabb személyeket rajtoltam a lapra. Két-két oldalról ott álltak mellette a szüleim, én pedig nem bírtam tovább és a könnyeimet újból útnak engedtem. A forró nedv végtelenül lassan kúszott le arcomon és minden egyes könnycseppel könnyebbnek éreztem a szívemet.
A lapon visszatekintő férfi vonásai tökéletes hasonmása volt apámnak. Szigorú, mégis büszkeséggel teli pillantása valami különös kisugárzást nyújtott. Amikor belenéztem azokba a szemekbe, mintha minden gondom elszállt volna. A férfia akire vágyok, aki álmaimat, képzeletemet felül múlva, valahol birtokolja apám vonásait is. Amikor szívem választottjára gondolok, egy kicsit apámra másolom tulajdonságait. Erős, szigorú, udvarias, komoly, mégis kissé gyermeteg, és minden tettével engem óv. De valahol ott legyen benne édesanyám emléke. A kedvesség, a szeretete, amit feltétel nélkül sugárzott bárkiről is volt szó. A magabiztossága, az elképesztő tehetsége, a zenei készsége és megannyi természetfelettinek ható képessége volt, amit képtelenség lenne kiemelni.
Sosem tudtam elképzelni, hogy valaha én is ilyen tökéletes legyek, mint a szüleim. Hogy egy ilyen családot teremtsek, mint amilyet ők képesek voltak. Tudom, hogy ha ilyen férfire vágyom, akkor sosem kapom meg, hiszen a mai világ már tele van hibákkal. De egy valamit jól megjegyeztem anyám tanításai egyikéből. Ha valakit elfogadsz magad mellé, akkor azt úgy tedd, hogy bármilyen rossz is néha, melletted áll és el kell fogadnod őt. A rossz dolgok ugyanúgy egy-egy eleme a testnek, mint a jó dolgok és sosem szabad külön választani a kettőt, mert az nem létezik. Minden csak együtt, hiába ellentétek, szövetséget kötnek egy újabb érzelem, egy újabb tulajdonság létrehozásában.
A rajz tökéletesen, már-már magabiztosan feszített a papír darabkán. Különös, vegyes érzelmek vettek hatalmukba és ha akartam volna se szabadultam volna tőlük.
Elnéztem anyámat is, ahogy azzal a megszokott hatalmas anyai szeretetével bámult szemembe. A mosolya épp olyan nyugtató volt, mint a hangja. Szemeiből biztatás tükröződött.
A rajz elkészültével éreztem, hogy megint egyre laposabbakat pislogtam. Harcoltam az álmommal szemben, pedig már az elején tudtam, hogy vesztettem. Győzelem ittasan nyomott a párnákra. És már én sem küzdöttem ellene.
A rajzlapot szívemre szorítottam és úgy szenderültem az álmok tengerére. Tudtam, hogy menekülnöm kellene erről a helyről, de azt is tudtam, hogy még várnom kell. Azt nem értettem, mire, de biztosan várni kellett egy jelre talán.
Újra álmodtam az életem. Mennyivel másabb lett volna, ha Edwarddal nem ilyen körülmények között ismerkedtem volna meg. Ha mondjuk egy büszke Charlie mutatott volna be minket egymásnak. Ha édesanyám izgatottan főzőgetne a konyhában, mert eljött az első alkalom, hogy hivatalosan is bemutatom életem szerelmét. És én sem lennék kevésbé izgatott anyámnál. Ahol csak tudnék sertepertélnék. És mindent kétszer átnéznék, hogy rendben van-e.
Valami hűvösre lettem figyelmes álmomba. Úgy éreztem, mintha jégkockát érintettem volna ajkamra és amikor kinyitottam a szemem magam is meglepődtem, hogy téveszthettem össze a jégkockát a valósággal...