Fekete Edward-3. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a 3. fejezetet. Remélem, örültök neki! Nem tudom, hogy tudom-e hozni a novellát.... majd kiderül...

puszy

Barbie

Edward jéghideg ajkai érintették enyémeket és én nem tudtam, melyik érzékemre hallgassak. Az ész azt diktálta toljam el magamtól, hiszen megölte a szüleimet és ki tudja még hány embert ölt meg, amíg nem ismertem őt. Nem akarom, hogy engem is kihasználjon. Hogy kihasználja gyengeségemet, mert ő erős. Nagyon erős. A szív, mely most túl gyenge volt az észhez képest, elbukott. Ő szeretett volna ennél egy kicsit többet, de az nem jutott ki neki. Az ész és a szív párbaján, most az ész nyert. Gratulálok neki!-jött a gondolat. A győzelem máris a "fejébe" szállt. Elmosolyogtam magamon, ahogy itt saját agyam hülyeségein játszadozom. Undorodom magamtól. Hogy vagyok képes ennyi rossz után úgy mosolyogni, mintha mi sem történt volna?! Elképesztő, hogy néha mikre vagyok képes. Elegem van már mindenből, ami ennyire emberi bennem. Én nem akarom ezt. Nem akarok boldog lenni, hisz a szüleim sincsenek itt mellettem és én mégis boldog vagyok?! Szenvednem kell, mert ők meghaltak, de én nekem több jutott az életből. Nem akarom elfogadni, hogy ők nincsenek már.
-Mi a baj? Úgy értem sajnálom az előbbi, de tudod nem kaptál levegőt, és én azt hittem levegőre van szükséged...-magyarázkodott zavartan. Én persze annak ellenére, hogy nem hittem el, úgy tettem...
-Persze köszönöm! Igazából most valami egészen másról van szó.-vallottam színt. Lehajtottam fejem és a könnyek engedély nélkül hullottak a semmibe.
-Megbántottalak valamivel?-kérdezte, mintha csak egy megszokott napi vitáról lenne szó. Mégis mit képzel magáról, amikor elvette tőlem a szüleimet, aztán megcsókol. Mi jön még? A végén szerelmet vall és a Rómeó és Júlia történetet élem meg, kissé más verzióban. Nevetséges!
-Chh.-mutattam ki véleményemet is, amire ő persze azonnal vette a lapot, mert elfordult tőlem és a kezembe nyomta, amiket nekem vásárolt. Néhány lap, ceruza és festékek. Készített nekem egy festőállványt, bár idebent úgy sem fog el az ihlet, főleg nem ilyen körülmények között. Bár ha elég mazochisták akarunk lenni, akkor ebben is találunk valami szépet. A szépség és a szörny elvén, de hát kinek lenne ehhez kedve? Na jó nekem lenne, de nem abban a tudatban, hogy a szépség és a szörny közül én vagyok az egyik.
A földre pillantottam és észrevettem alvásom előtt készülő rajzomat, ami a földön árván hevert. Edward a kezébe vette és alaposan megnézte azt. Egy apró féloldalas mosoly jelent meg arcán és én már nem is tudtam, mit rajzoltam, mind addig, amíg én is megpillantottam. A lapon egy féli meztelen férfi szerepelt. Egy apró ponyvába tekerve, bár az is csak egy kényes területet takart a férfin. Felkaptam a lapot, ami időközben ismét a földre hullott és az állványra helyeztem. Szerintem Edward még nem vette észre, hogy ezen a képen ő szerepel. Vagy mégis? Ránéztem és éreztem, hogy arcom elönti a vér. Edward mosollyal az arcán fordult az ajtó felé, de akkor én rákiáltottam.
-Várj! Szeretném befejezni és ehhez...rád is...szükségem lenne.-hebegtem, amire ő meglepetten nézett vissza rám, de nem láttam, hogy ellenkezett volna. Az ajtót kulcsra zárta és átment a házikó egy másik szegletébe, ahol a függönyt letépve, levetkőzött és magára tekerte pont úgy, ahogy a képen is szerepelt. Amíg ő ezt véghez vitte, én felvázoltam az alaprajzot a hatalmas festőpanelre. A halvány vonalakat majd a festék és a modell tökéletesíti.
Egy cseppnyi vizet öntöttem egy fém tálkába és elővette még új illatban pompázó ecseteimet és amint beállt a helyére, elkezdtem festményemet. Lassú vonalakkal indultam és Edward minden egyes porcikáját alaposan szemügyre vettem, hogy a kép is tökéletes mása legyen a valóságnak. A színek tökéletesen olvadtak egymásba és a rajzom is kezdett élethű verziót magára önteni. Élveztem ez a pillanatot, ahogy most láthatóan Edward volt zavarban pedig én semmi olyat nem tettem. Neki csak állnia kell és nem mozdulni, ami láthatóan jól megy neki. Tökéletes modell mindenféle szempontból. A művészek is a rossz fiúkat keresik egy-egy portfóliójukhoz. Hát én is művész vagyok. Legalábbis művészlélek. Hogy a tehetségem mennyire ér fel a többi elismert személyhez, az már csak a kritikáktól függ. Bár én magam  tudom értékelni a saját munkám is és ilyenkor nem vagyok elfogult magammal. Ha rossz, akkor azt is kimondom, ha jó, akkor azt is kiadom magamból. Soha semmit sem tartok meg magamnak.
A rajz lassan elkészült és én már alig találtam magamon olyan területet, ahol nem voltam festékes. Mindenhol az arcom területén csupa színkavalkád uralkodott. Itt egy kis piros, egy kis fehér, ott egy kis fekete, egy kis narancs és rengeteg összekevert színfoltocska éktelenkedett homlokomon. A festék illata belengte orromat és én mindent élveztem. Edward még mindig mozdulatlanul állt, pedig más ilyenkor már toporzékolt volna, vagy legalább is valahogy sztrájkolt volna egy kis pihenőért.
-Bírod még?-kérdeztem mosolyogva az előttem álló férfira.
-Miért ne bírnám?-kérdezett vissza meglepetten.
-Tudod az eddigi modellek mind két-három óra múltán nyavalyogni kezdett, és erre te mozdulatlanul állsz már lassan 5 órája. És még te vagy meglepődve?-kérdeztem talán kissé túlságosan is nagyobb felháborodást mutatva, mint kellene.
Ő mosolygott...én mosolyogtam. Mindketten tudtuk, hogy valami megváltozott közöttünk, de még nem voltunk benne teljesen biztosak, hogy mi volt az.
-Na, akkor kész is vagyunk.-szólaltam meg pár perccel később.
Edward közelebb lépkedett hozzám és hirtelen amolyan dejavu érzésem támadt. Nem tudtam miért, valahogy úgy éreztem ezt a pillanatot egyszer már átéltem. Szorosan magához fogta a lepelt, ami érzékeny pontján takarta. Olyan közel hajolt a képhez és amikor én ránéztem és ő is felém fordította tekintetét, orrunk teljesen összeért és ajkunk pár milliméterre volt egymástól. Nem bírtam tovább, ahogy ő sem bírta. Egymásnak estünk és faltuk egymást, ahol csak értük.
-Edward!-sóhajtottam, bár tudtam, amit teszek az bűn. Az agyam és a szívem ismét harcra szállt. Vajon ki lesz a győztes? A szívnek csak egyszer kell győznie ahhoz, hogy az összes párbajt megnyerje. Egyetlen egyszer...
Az apró, vékony anyag abban a pillanatban lehullott Edwardról, amikor végig simítottam mellkasán. Imádtam ezt az illatot, ezt az érintést és az érzést, hogy mindez tiltott, de én mégis megszeghetem.
Megszeghetem, de vajon meg is szegem?-feltettem ezerszer is a kérdést, de a válasz még nem jött...
Vajon meddig vagyok képes elmenni és mikor jövök rá, amit teszek, nem helyes? Mikor? Miért? És most mit érzek?

Munkából szerelem-7.fejezet-Találka

Sziasztok! Meghoztam a várva várt fejit! Remélem, tetszeni fog és nem csak 1-2 komit kapok tőletek! BOLDOG KARÁCSONYT MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK!

Puszy

Barbie

Esme szemszöge:

Éppen a konyhában sürögtem-forogtam, amikor kicsapódott a bejárati ajtó és két nagyon türelmetlen gyermekkel találkoztam. Alice mosolyogva lépett be, míg Edward karjában Josephinenel kétségbeesetten kereste -gondolom -Carliset.
-Apád fent van az irodájában, de mi történt fiam?-kérdeztem aggódva. Ő valami olyasmit mondott, hogy "Alice hibája az egész...mert olyan egy.....idegesítő energia bomba....kobold." Na nem mintha nem tudtam volna megjegyezni, amit mondott, de ha kimondtam volna minden egyes jelzőt és tévé adásban lettünk volna, akkor ki kellett volna tenni a tizennyolcas karikát.
-Hmm...ez csikis Edward!-morogta Josephine az orra alatt és én mosolyra húztam ajkamat. Hogy lehet valaki ennyire kedves még álmában is. Olyan édes volt, ahogy fiam nevét hajtogatta különféle helyzeteket megálmodva. Vajon mivel kezdte és mivel fejezi be?-jutott eszembe egy piszkos gondolat. Persze, ha ezt a gyerekek tudnák rólam, nagyot csalódnának. Edward most úgy is mással van elfoglalva, szóval szerintem meg sem hallotta, amit az imént szerelméről gondoltam.
Felrohant az említett személyhez karjában a még mindig motyogó Josephinenel. És én továbbra is késztetést éreztem arra, hogy mosolyogjak. Ránéztem Alicere, aki csak vállat vont és mosolyogva rohant fel, majd eltűnt a szobája ajtaja mögött. Még hallottam, hogy Jaspernek mesélni kezdett, de már nem is figyeltem, mert ismét belevetettem magam a süteményekbe és Josephine ételének készítésébe.

Carlise szemszöge:

Épp egy hatalmas könyvet böngésztem az orvosi tudomány újabb felfedezéseiről, amikor valaki kopogás nélkül rontott be az irodámba. Először kissé mérges voltam az illetőre, de amikor megpillantottam, hogy milyen kétségbeesetten szorongat egy ájult lányt  a karjai között, elszállt minden haragom.
-Edward, mi történt?-kérdeztem aggódva Josephine egészsége miatt. Talán megütötte magát, vagy valami végzetes történt? Edward ezekre a gondolatokra felmordult és én megértettem őt. Hogy is gondolhattam ilyesmikre? Milyen buta vagyok, hiszen annak a korszakának már vége és amúgy is az életet jelenti ez a lány.
-Elájult. Nem tudom mi történhetett. Alice műve az egész, megkért, hogy figyeljek Josephinere, bár akkor még nem tudtam, hogy róla van szó, aztán megláttam egy szál fehérneműben, ő ideges lett, zavarban volt...kapkodta a levegőt, majd egyszer csak elájult. Épp, hogy elkaptam, mielőtt a földre ért volna. Azóta is magában motyog rólam valamit...-magyarázta fiam és az utolsó mondatra már mosolygott az orra alatt.
-Edward...mit csinálsz?-kérdezte Josephine amolyan huncut hanglejtéssel. Elmosolyogtam magam, majd elővettem egy kis ébresztő oldatot, aminek olyan szúrós szaga van. Ezt szokták eszmélet vesztéskor használni, hogy magához térjen az illető. Josephine orra előtt kezdtem lengetni a vattadarabot, amit bevontam a csodaszerrel és a következő pillanatban meglepetten pislogott körbe. Edward segített neki felülni, bár egy kicsit még szédült. Megnéztem a vérnyomását, vettem egy kis vért is tőle, de nem találtam semmi komolyat. Egyszerűen csak elfelejtett levegőt venni és az oxigénhiány jobb esetben ájuláshoz vezet, mint tudjuk. Elmosolyogtam magam, hiszen ezt az én fiam váltotta ki egy lányból. Persze a vámpírok mindig is különösen hatottak a halandókra, de Josephine más volt, ez a káprázatnál sokkal többet jelentett.

Alice szemszöge:

Még mindig kuncogva lépkedtem szobám felé, ahol már szerelmem kíváncsian várta a mai nap történetét. Úgy éreztem, hogy ezt tudnia kell, bár féltem attól, hogy ő is megdorgál emiatt. Egyszerűen csak jót akartam és nem tehetek róla, hogy Josephine ennyire odáig van a mi kis bátyuskánért. Ha vámpír lenne, nem lenne gond a levegő hiánnyal.-gondoltam magamba, de ekkor Edward felmordult az irodában, bár nem voltam biztos abban, hogy nekem szólt, mégis inkább tartottam magam a továbbiakban. Jasper mosolygott és lágy csókot nyomott ajkaimra, én pedig már is elfelejtettem, mit szerettem volna mondani. Persze egy vámpír és a felejtés, azért az két külön dolog, de mégis valahol az érzelmek elsodorják a gondokat...
-Szeretlek!-vallomásomat egy szenvedélyes csókkal pecsételtem meg, és a hatás nem maradt el. Szerelmem vágyát azonnal éreztem, ahogy ágyékomhoz érintette. Tudtam, hogy ez sem véletlen. Feltérdeltem és ugyanazzal a mozdulattal magammal húztam őt is. Nem ellenkezett. Persze, hogy nem. Miért is tette volna, hisz éreztem, mit akar...
Az ablaknak indultunk és már ott sem voltunk. Aggódtam Josephine miatt, de láttam, hogy pár másodperc múéva kinyílik a szeme és "kutyabaja" sem lesz. Sőt ami azt illeti kifejezetten mulatságosan néz ki, ha rájön mindaz, amit átélt pár perce, az sajnálatos módon csak egy álom volt. De ki mondta, hogy nem történhet meg?-mosolyogtam el magam.
-Honnan fakad ez a nagy boldogság?-kérdezte suttogva szerelmem, amire én csak lehuppantam az időközben megtalált mezőre és magammal rántva élveztük a pillanat ezer és ezer töredékét...


Edward szemszöge:

Amikor Josephine végre magához tért, megkönnyebbültem, hogy nem lett komolyabb baja. Azon kívül, hogy egy jót álmodozott a fejében történtekről. Annyira édes volt, ahogy kissé kómásan és meglepetten tekingetett hol apámra, hol pedig rám.
-Jól vagy?-kérdeztem pár perc elteltével. Ő csak hangtalanul bólogatott.
-Mégis mi a fene történt? Hogy kerültem én ide?-dőltek belőle a kérdések.
-Azt hiszem, hogy elfelejtettél egy életbevágóan fontos funkciót. A neve légzés.-viccelődtem, amire ő is édesen kacagni kezdett. Nem beszélve arról az apró pírről, ami bőrét szépítette. Féloldalas mosolyt villantottam rá, mivel egyszer már említette, hogy imádja amikor ezt csinálom vele. Természetesen álmában hallottam, de ezt nem kell neki is tudnia.
-Szer....khm...szerinted sem lesz komoly bajom?-kérdezte tőlem, de aztán hirtelen Carlisera nézett. Egyikünk sem értette, mi volt az imént amit mondani akart.

Josephine szemszöge:

A pofám lesül. Majdnem azt mondtam neki- persze csak a pillanat hevében- hogy szeretlek Edward. Hogy én mekkora egy marha vagyok. Istenem! Hogy képzeltem én ezt? És főleg pont Carlise előtt szeretnék beégni? A gyomrom mint valami megmentő, felkordult. Igen megmentett egy kínos magyarázkodnom kell pillanattól. Ilyenkor áldom az én egyetlen szervemet.
-Éhes vagy? Esme készít neked valami finomít.-mondta Edward. Na jó azt hiszem akkor most visszavonom, mert így egy újabb zavaró jelenetbe kényszerített.
-Oh nem én megyek haza. A szüleim már biztosan várnak rám!-hazudtam. Szülők? Nekem nincsenek szüleim.-jutott eszembe a fájdalmas gondolat.
-Josephine felhívom a szüleidet, hogy ne aggódjanak érted. Kérlek, add meg a számukat!-szólalt meg Esme a hátam mögött. Mégis mikor jött be?
-Oh nem arra semmi szükség, majd én felhívom őket, hogy ne aggódjanak értem. Vagy inkább küldök nekik egy üzenetet.-kamuztam ismét.
-Jól van, akkor addig magadra hagyunk, gyere a konyhába, készítettem neked valami finomat!-egyezett bele Esme, majd megfordult és együtt kimentek az irodából.
Pár percig pötyögtettem a telefonom és egy sms-t írtam Berthanak, hogy hívjon fel pár óra múlva, mint az én drága aggódó anyukám. Majd egy hatalmas levegővétel kíséretében elindultam a földszintre, ahol már finom, meleg illatok szálltak a levegőben. Azt asztalon hatalmas teríték volt, bár csak egy személyre szólt. Edward a terítékkel szemben foglalt helyet, míg Esme a tűzhelynél ügyeskedett. Carlise a kanapén elfeküdve olvasta a pletyka rovatokat. Na persze nem ugyanazt, mind Rosalie, aki a legújabb divatmagazint szállta meg. Emmett valami nagyon izgalmas mesélt nézhetett, mert most egy kukkot sem szólt. Nem kötekedett, ahogy ahhoz már hozzászokhattam.
Zavarban voltam és ezt szerintem tagadni se tudtam volna, hisz az apró piros foltok már is megjelentek arcomon.
Mennyei illatok lengték be orromat és én nem tudtam tovább ellenállni a kísértésnek. Annak ellenére, hogy négy szempár árgus szemekkel figyelte tevékenységemet kicsit sem nőiesen tepertem magamba az ételt. Most nem érdekelt, éhes voltam. Már napok óta nem ettem, mert a munkával voltam elfoglalva. Nem is jutott eszembe egy olyan apróság, mint az étkezés. Kevesebb, mint tíz perc alatt kivégeztem a tányéromon heverő ételeket és bár még nem éreztem magam teljesen megtömve, nem mutattam ki ezt az apróságot.
-Köszönöm Esme! Ez fenséges volt!-simítottam végig kissé púposodó hasamon. Edward láthatóan jól szórakozott rajtam, de most nem érdekelt.
-Mi olyan vicces? Veled ellentétben én ettem anyukád főztjéből, nem úgy mint te.-vágtam hozzá, amire egy kicsit megfeszült az arca, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget mind addig, míg körülnézve a szobában ugyanazt nem találtam a többi arcon is.
-Valami rosszat mondtam?-érdeklődtem, de abban a pillanatban Esme vállamra helyezte kezét és annyit mondott, menjek Edwarddal, mert mutatni akar nekem egy jó kis helyet. Én az említettre néztem, aki kissé feszülten, de bólogatott. Kezét felém nyújtotta, én pedig belehelyeztem az enyémet az övébe.

***órákkal később***

Már harmadszor ülünk a villámvasúton, de még mindig nem volt elég, most viszont úgy döntöttem, hogy én jövök. Senki sincs a lakásban. Edward elment jegyet venni a sikolyra is. A vonat, ami ijesztő, sötét alagúton megy végig.-gondoltam magamban. Bertha hívott és én úgy tettem, mintha anyámmal beszélnék, na nem mintha Edward épp azt figyelte volna, kivel beszélek, de gondoltam hátha valami beépített emberük engem figyel. Tegyük már a módját. Odasétáltam Eddyhez és kirántottam a tömegből, bár ő ezt értetlenül szemlélte.
-Most mi van?-kérdezte értetlenül.
-Vigyél haza, beszélgethetnénk egy kicsit, vagy ilyesmi. Filmet néznék, vagy ami jön. Nem tudom.-célozgattam, amire Edward természetesen értette, mire megy ki a játék. Nem ellenkezett.
-Jól van, ahogy gondolod.-egyezett bele, majd bepattantunk a szürke Volvoba és már otthon is voltunk.
-Foglalj helyet. a filmeket a tv alatti szekrényben találod, szerintem van miből válogatni, ha nem haragszol én lezuhanyzok egy kicsit. Érezd magad otthon.-magyaráztam kissé zavartan. Most olyan voltam, mint valami rossz idegeskedő szüzecske, pedig már rég nem voltam az. Edward egyszerűen olyan érzéseket hoz ki belőlem, amitől úgy érzem magam tapasztalatlan vagyok.
Felrohantam az emeletre és megnyitottam a vizet, ami hatalmas sugárban érintette testem. Alaposan bedörzsöltem magam a tusfürdőmmel, hogy illatos legyen a bőröm, valamint a hajam is megmostam, mert büdösnek éreztem. Néhány gyors mozdulat a borotvával és már készen is voltam. Megtöröltem magam, majd magamra csavartam egy fürdőlepedőt és a hajamra is tettem egyet, majd csak így lementem a nappaliba, ahol Edward a sötét tévébe bámult. Vajon látott benne valami érdekeset?
-Na találtál valamit?- szólaltam meg hirtelen, amire ő ijedten pattant fel, de amint meglátott szóhoz sem jutott. Na most ezek után ne merjen az ember magabiztos lenni, amikor egy ilyen jó pasi sem képes valami értelmeset mondani a látványunktól? Ugyan, ki az, aki nem bízná el magát. Elmosolyogtam magam, amire ő zavarában a tarkóját kezdte vakargatni, mintha viszketne, pedig tudom, hogy nem így van.
-Meg fogsz fázni.-mondta zavartan, de én csak ráztam a fejem. Lelöktem őt a kanapéra és szenvedélyesen csókolni kezdtem. Éreztem férfiasságát a vékony nadrágján keresztül, hisz rajtam semmi sem volt a törölközőn kívül. Kezével óvatosan, de mégis kissé vadabbul nyúlt a fenekemhez, felhajtva a zavaró anyagot.
Egy pillanat alatt a kanapén találtam magam, de meglepettségemre, Edward most nem tűnt el, egyszerűen csak ő szeretne irányítani. A textil anyag halk huppanása jelezte, hogy elértem célomat. Kezével lágyan masszírozta mellem, míg ajka köldökömmel játszadozott. Lerántottam róla a pólót, majd a nadrág is gyorsan lekerült és úgy éreztem, most már semmi sem állhat utamba...