Üldöz a múlt-18. fejezet:Repül az idő:

Sziasztok! Meghoztam a 18. fejezetet, remélem tetszik... Kérlek titeket írjatok komit, légyszi! Jó olvasást! Puszi!

Már 3 éve annak, hogy kibékültem Edwarddal és ezzel együtt egy új esélyt adtam az életemnek, hiszen nélküle nem lenne életem sem. Sok minden történt azóta, hogy Caleb és Cora összejöttek. Ma már Caleb is tisztában van a fajtánkkal és elég könnyen felfogta, bár a fejében láttam, hogy teljesen elvakítja a szerelem, ami persze nem baj. Hamarosan ő is közénk fog tartózni, legalábbis még tervben van a dolog, de aztán mi lesz a vége, azt nem tudom. Jackob és Aileen végre nyíltan együtt vannak és már az esküvőt tervezgetik, ahogy én is tervezném már, de még nem kérték meg a kezem. Természetesen eddig nem akartam semmit sem elsietni, hiszen még szeretném, ha meggondolná Edward, amit tesz. Nem szeretném, ha megbánná a kapcsolatunkat, ha az utolsó pillanatban jönne rá, hogy nem én kellek, akkor is elengedném őt. Még ha nagyon, nem ez nem is lenne rá jó szó, hogy mennyire fájna. Belehalnék, de nem számítana, csak az hogy ő boldog legyen, akárki is lenne az új személy... Anya sajnos még nem találta meg az igazit, bár a napokban jött egy új orvos és nagyon sokat mesél róla. Egyszerűen olyan, mint egy rossz kamasz, aki életében először érdeklődik egy férfi iránt.
-Bella? -hallottam meg egy türelmetlen hangot.
-Tessék? -szólaltam meg végre.
-Azt hittem már nem is fogsz reagálni rám. -mondta anya idegesen.
-Mi? Miért? -kérdeztem értetlenül.
-Miért? Miért? Mert már 10 perce integetek és szólongatlak, de nálad semmi. -mondta ki a kérdésemre a választ.
-Sajnálom, csak egy kicsit elméláztam. -néztem rá bocsánatkérő pillantással.
-Hát nem is kicsit. Nem haragszom! Rád soha sem tudnék. Egy angyal vagy! Szeretlek! -záporoztak tőle a vallomások.
-Én is téged anya! -mondtam és megöleltem.
-Mikor lesz a fellépésetek? -kérdezte anya, hiszen ma táncolok a partnerem pedig Jack, mint mindig.
-Ma este 7 körül. -mondtam egyszerűen.
-Izgulsz? -de hát ez meg milyen kérdés.
-Nem. Sosem szoktam.
-Tudom, hiszen csodálatos vagy. -mondta és egy puszit nyomott az arcomra.
-Amúgy partnered is lesz este?
-Miről beszélsz?
-Ugyan anya. Tudod jól, hogy az új doktorbácsiról van szó. Hozd el az ünnepségre! -mondtam, vagyis ajánlatnak indult, de egy kicsit parancsnak hangzott.
-Oh! Ez most parancs? -kérdezte anya.
-Tudod mit? Igen, ez parancs.
-Majd meglátom, mit tehetek a parancsod érdekében. -mondta aztán távozott a szobámból.
Én pedig elindultam a fürdőbe, ahol engedtem a kádba vizet és beleültem. Talán már 20 perce bent ültem, amikor valaki belépett az ajtón és hirtelen két hideg kar ölelt meg és finoman előrébb taszított, majd mögém ült.
-Ejnye uram! Nem gondolja, hogy ha ilyen váratlanul tör rá egy hölgyre, akkor az sikítani fog? -kérdeztem játszi hangon.
-Bíztam benne, hogy nem tud ellenállni egy ilyen fes legénynek, mint jómagam vagyok. -vallotta be és a nyakamba csókolt.
-Nos, azt hiszem ez mentette meg urasága életét. -mondtam és hátrafordultam, hogy megcsókolja szerelmem mézédes ajkait. Annyira finomak és lágyak még mindig. Persze egy embernek keménynek tűnnének, de mint tudjuk én nem vagyok ember. Kezemet felemeltem és a nyakába csimpaszkodtam még mindig háttal ülve neki... Szerelmem eme mozdulatomtól felnyögött egy kicsit, de aztán semmi. Már azt hittem velem van valami baj, amikor végre szenvedélyesebben kezdett csókolni, aztán egyet pislantottam és már vele szembe ültem az ölében. Éreztem vágyát, ezért nem is vártam tovább, cselekedtem...Mivel nekünk nincs szükségünk levegőre, lehajoltam a víz alá, ahol szerelmemet a gyönyör kapujába hajszoltam, aztán feljöttem a víz alól és szerelmem végre magáévá tett engem...
-Szeretlek! -mondtam Edward mellkasán pihegve.
-Szeretlek! -mondta kedvesem és lágy csókot lehelt a hajamra.
-Azt hiszem, hogy lassan ki kellene szállnom, mert el fogok késni a fellépésről.
-Még van időd Bella! Maradj még! -kérlelt Edward.
-De csak egy picit. -mondtam és pici csókot nyomtam szerelmem ajkaira.

/30perccel később/
Már 20 perce kész vagyok és arra várok, hogy valaki megérkezzen. Persze ez a valaki a táncpartnerem lenne, Jackob, akit drága testvérem Aileen feltart néhány szerelmes csókkal. A ruhámat, mint mindig most is magammal viszem, hiszen a közönség nem láthat a tánc előtt, az is egyfajta meglepetés, mint az is, amit táncolni fogunk. Ma is tangóra számíthatnak a nézők, de más koreográfia van.
A ruha, amiben vagyok nagyon érzéki, ahogy a fellépő ruha is az lesz. A hajamat is megcsináltam, hiszen nem állhat csak úgy, mint a hétköznapokon. És persze magammal viszem a hajamhoz a kellékeket, mert a fellépés után lesz egy bál. Bár a ruhát, amit még régen készítettem, úgy akartam, hogy abban megyek el  a végzős bálra, de most mégis felvettem, hiszen ez egy különleges alkalom lesz nekem. Caleb most akarja megkérni Cora kezét, ahogy Jack is Aileen kezét kéri meg, így lesz mit ünnepelni és talán ki tudja anyának is ma jön el a végzete...Szóval azt a ruhát ma magammal viszem, így abban leszek, ha vége a táncunknak és persze választottam hozzá egy megfelelő alkalmi cipőt is. De most viszont még csak egy kék felső van rajtam, ami egy lyukacsos szerkezetű ruha, így alá felvettem egy fekete nagyon szexi bikini felsőt. Hozzá egy legging nadrágot és nagyon magassarkú cipőt. A többi ruhát és kelléket belepakoltam a kicsi piros táskámban, de természetesen a saját magam készített ruha költeményem egy ruhazsákba került, hiszen összegyűrődne, ahogy a fellépőruhám is. Aztán már csak elraktam a mobilom és a mp4-lejátszómat, majd lementem az emeletről, hátha így észbe kap a szerelmes pár.
-Khm...-köszörültem meg a torkomat, amitől úgy rebbentek szét, mintha tinédzser lettek volna.
-Oh, Bella! -szólalt meg zavarában Aileen.
-Szia! -köszönt Jack és odasuhant hozzám egy puszira.
-Szia Jack! -köszöntöttem én is barátomat.
-Mehetünk? -kérdezte Jackob.
-Ami azt illeti már 20 perce arra várok, hogy mehessünk, de eddig nem akartam zavarni titeket, de az én türelmem sem határtalan. -dőltek belőlem a mondani valók...
-Jól van! Elég, akkor menjetek utatokra, aztán majd ott találkozunk. -mondta anya, amikor belépett a nappaliba, hogy el ne késsünk.
-Igen. Akkor sziasztok! Siessetek! -mondtam még a mutatóujjammal megfenyegetve őket.
-Rendben egy  percet sem késünk, csak menj már! -szólt most Cora és kitessékelt a házból, majd az ajtó bezárult előttem. Szerelmem ott állt az autónál és mosolyogva várt engem.
-Lám-lám. Kit látnak szemeim? Hát egy percet sem tudsz nélkülem lenni? -kérdeztem boldogan, hiszen nagyon jól esett, hogy minden percben csak engem akar látni...
-Nos a fején találtad a szöget kedvesem. -mondta és megölelt, majd szenvedélyesen megcsókolt.
-Khm...-köhögött most Jack, hiszen az imént én is ugyanezt tettem vele és testvéremmel.
-Menjünk! -mondtam Edwardnak, aki azonnal bepattant a kocsiba, én pedig gyorsan betettem a csomagtartóba a holmimat.
Hamar odaértünk. Rögtön bementem az öltözőmben, és lepakoltam a cuccaimat.
A tükör elé ültem és a szekrényre raktam a telefonomat, hogy ha rezeg, akkor gyorsan fel tudjam venni. Természetesen a sminkjeimet is kipakoltam oda, ha felöltöztem elkészítem a sminket. Lassan elkezdtem öltözködni. A ruhám egy fekete feszülős ruha volt, aminek a derekán egy piros csík ment végig és még a néhány területen piros színben pompázott. Ehhez egy piros alapú cipőt választottam, amiben fekete színű rózsák vannak a sarka tetején pedig csipke volt. Nagyon magas volt a sarka, de nekem tetszett. A hajam egyenlőre marad, hiszen ahogy otthon megcsináltam, úgy jó lesz a tánchoz, de a tánc után elkészítek egy másikat, ami az estélyihez illeni fog. A sminkemmel sem bajlódok most, hanem azt is majd később elkészítem. Valami szolid, de mégis szenvedélyes sminkre gondoltam.
Amikor végre elkészültem teljesen, valaki kopogtatni kezdett.
-Szabad!- kiáltottam ki.
-Bella? Baj van! -jött be aggódó arccal Jack.
-Mi történt? Istenem! Mondd már!- emeltem meg a hangomat.
-Aileen...Aileen...-akadozott a hangja.
-Mi történt Aileennal?
-Nos egy lány odakint rám mászott és pont akkor lépett be ő, de azt már nem látta, hogy előtte és utána is próbáltam leszedni magamról. Tudod, hogy milyen. Azzal jött, hogy vámpír vagyok, ő meg ember simán leszedhettem volna magamról, de akkor lebuknék. -mesélte rémülten.
-Értem, azért igaza van Aileennak is, de neked is. Nem tehetted meg, hogy elengedd az erődet, hiszen abba bele is halhatott volna a lány. Tudod mit inkább menj utána és én lemondom a táncot. Majd valamit kitalálok. -mondtam, de ekkor lépett be szerelmem és azonnal tiltakozni kezdett.
-Nem, azt már nem! Most szépen Jackob megkeresi Aileent, te pedig velem fogsz táncolni!- adta ki a parancsot, amin nagyon meglepődtem.
-Szerelmem, tudsz tangózni? -kérdeztem, hiszen ha tud, akkor ezt jól eltitkolta előttem.
-Nos, ami azt illeti, láttam amikor próbáltatok tegnap és tudod vámpír memória...Szóval mondhatjuk, hogy tudok. -mesélte mosolyogva.
-Rendben van, de azért hagyd, hogy én vezessek! Rendben? -mondtam, amire lágyan bólintott, majd Jack távozott, mi pedig kiléptünk a színpadra és élveztük a táncunkat. Valóban nagyon jól elsajátította a koreográfiát, amit tegnap kitaláltam Jackkel. A közösség őrjöngött tőlünk. Szuper volt. Egy párszor meghajoltam és amikor éppen mentünk ki, megpillantottam, ahogy Aileen és Jack mosolyogva figyelnek minket az egyik asztalnál. Meglepett, hiszen képtelenség, hogy ha elmentek akkor legyen helyük. Nagyon sokan voltak, így rájöttem, hogy átvertek engem. Végig hazudtak. Jackre nem mászott rá senki és Ailenn sem sértődött meg. Természetesen Edward tudatosan lesett meg minket és nem véletlenül, ahogy azt ő állította. Minden meg volt tervezve, és én nem tudtam róla. Pedig mennyire boldogan gyakoroltam volna szerelmemmel. Nos legyen, ha harc, hát legyen harc. Ördögi tervet eszeltem ki és még nem is tudták, hogy a java még csak most kezdődik. Bementem az öltözőmbe és átvettem az estélyit, s a hozzá való cipőmet. Elkészültem a sminkemmel és hajammal, aztán kimentem, hogy együtt élvezzük az éjszaka további részét az ünnepségen...


Ez lesz a tánc:
http://www.youtube.com/watch?v=FTxzy7g1p98

Ruhák:
Bella haja:

Felső:

Nadrág:

Bikini a felső alatt:

Cipő:

Fellépő ruha és kellékei:

És az estélyi, amit Bella készített/régen/:

Tiltott gyümölcs-19. fejezet: A kísértet:

Sziasztok! Kicsit szomorú vagyok, mert az előző fejinél nem kaptam egy darab komit sem. Még hűséges komizómtól sem, Cukorkaatól, perszer azért tőle elnézem, mert ő hűségesen írt eddig, de a többiek...De remélem, hogy most bepótoljátok! Na de most nem állok neki papolni...

Reménykedem benne, hogy tetszeni fog nektek...Komikat! Jó olvasást! Puszi! <3 :)

Már megszoktam a szerelem hiányát, de még rosszabb, hogy a személyt, akit szeretek, nem láthatom. Juan Miguel az életem és most elvették az életem. Nagyon hiányzik. A hiánya felemészt és már alig van erőm. Már csak egy valami tart életben, ez az apróság itt a hasamban. Már egész gömbölyű a pocakom, mivel nem normális szerelmem létezése, és én sem, ezért a pici is eltér a normálistól. Talán még 1 max. 2 nap is már köztünk lesz.
Bár figyelem szerelmem, de mégsem bírom tovább nézni őt pár percnél, mivel folyton csak önmarcangolást látok a szemében és ez nekem is fáj. És ha nekem fáj, akkor ennek a pocaklakónak is fáj...Ez egy lánc, amiben élünk és szenvedünk. Egy szoros lánc, ami sosem szakad el.
Úgy döntöttem, hogy megnézem mit csinálnak a többiek. Mivel tudom, hogy szerelmem csak elvenné a kedvem, ezért előbb a többieket figyelem meg.
 

"/Bayron és Ximena/
A nagy, boldog család. Nagyon édesek így együtt. Nagy a nyüzsgés a házban, ha a múlt alkalommal jól hallottam, akkor Elena születésnapja lesz ünneplőben, szóval sok mindent el kell készíteni. A torta most sül a sütőben, még így is érzem azt a mennyei illatot és még a többiről nem is beszélve. A vattacukor és a sok-sok finomság aromája kevereg a levegőben.
-Drágám! Szerinted ez így megfelel? -kérdezte lelkesen Ximena férjétől.
-Szerintem túlzás ez az egész felhajtás. -mondta. Nos igen, férfiak. Semmit sem tudnak értékelni.
-Annyira el tudod rontani az ember kedvét. -mondta Ximena morcos hangon.
-De hét ez az igazság, hiszen még csak két éves lesz. Nem hiszem, hogy azzal lesz elfoglalva, hogy elég dísz van-e a tortáján és a szobában, hanem az összhatást fogja érdekelni, vagy mi a szösz.-magyarázta. Talán van abban is valami igazság, amit ő mond, de akkor is ne legyen ilyen kedvszegő.
-Tudod mit inkább hagyjuk, mert nem akarok veszekedni ezen a kis apróságon. -emelte ki az utolsó szót Ximena, amire Bayron csak megrázta a fejét és inkább távozott a konyhából. Mostanában elég sokat veszekedtek, amit nem értettem, ha egyszer szeretik egymást."
 

Gyorsan váltottam a képet, mert mára eleget láttam belőlük, azt hiszem...
 

"/Catalina és Albeiro/
Boldog gyermeki kacajra lettem figyelmes és láttam, ahogy  a nagyra nőtt gyerek, Albeiro a két gyermekkel a hátán szalad a konyhában, ahol naná hogy a finomságok készülnek.
-Gyerekek mi lenne, ha inkább a nappaliban játszanátok? -kérdezte egyre kevés türelemmel Catalina.
-Ne anyu! Olyan jó kedv rabló vagy. -mondta Juana. Istenem el sem hiszem, hogy mekkorát nőtt. Már 4 éves és már most olyan a gondolkodása, mint egy 6-7 éves gyereknek. Elképesztő.
-Na gyerünk! Tegyétek, amit mondtam, különben nem megyünk át a szülinapi bulira. -fenyegette meg az éppen süteményes ujjával  a kis Juanat.
-Menjetek, apa is mindjárt megy! -mondta Albeiro, majd egy szenvedélyes csókot lehelt a barátnőm ajkaira. -Szeretlek! -tette még hozzá, majd elrohant.
-Én is szeretlek! -kiáltotta még férje után ,bár már kétlem, hogy hallotta."
 

Azt hiszem ennyi elég is volt belőlük, na nem mintha nem nézném őket szívesen, de még másokat is látni szeretnék. A kép gyorsan váltott. Ezúttal Vanessa és a boldog Octavora. Nemrég összeházasodtak és már terhes is a kis Octavoval, vagy még nem is tudom. Van egy olyan érzésem, hogy dupla öröm lesz a szülés.
 

"/Vanessa és Octavo/
Látom a nagy hasával, amit csillogó szemmel vizsgál. Azt hiszem a szeméből öröm könnyek potyognak. Az amúgy is érzékeny terhesség mellett még el kell viselni az ehhez fajta öröm kitöréseket is. Szörnyű! Mindenesetre nagyon édes kismama. Az utóbbi időszakban nagyon megkedveltem őt. Folyton rólam beszél és bár nagyon nehezemre esik elhinni, de csak jókat mond. Még a hasában lévő picikéknek is szokott rólam mesélni. Nagyon aranyos tőle.
-Már nagyon várom ám, hogy a karomban vegyelek és ezernyi puszival árasszalak el téged. Szeretni akarlak, öltöztetni és megmutatni a világnak, mert tudom, hogy te leszel a legszebb kisbaba a világon. -ecsetelte a kis pocaklakónak.
-Szia drágám! Megjöttem a vadászatról! -kiáltotta Octavo és a mondata végén már a szobában volt. Lágy puszit nyomott Vanessa pocakjára, majd az ajkaira is. Nagyon édesek voltak így együtt. Őrülök, hogy végül Vanessa mellett döntött, mert Annabella és José boldogsága csak így jöhetett létre."
 

A kép megszakadt, de csak azért mert elvonta egy apró kopogás a figyelmemet. A kopogás a hasamtól jött. Az én pici fiam kopogtatott, hiszen gyakran féltékenykedik, ha nem vele foglalkozom.
-Jól van édesem! Tudom, de sajnos még nem lehet. Viszont, ha szeretnéd, akkor most eszünk egy kicsit. -mondtam, de választ nem kaptam, ami azt jelenti, hogy még nem éhes. Szóval, akkor csak féltékeny.
 

"/Maite és Adrian/
Az én drága barátnőm már nagyon hiányzik nekem. Szerettem volna, ha együtt éljük át a terhesség örömeit, de sajnos a sors nem így akarta. Ő odalent van én pedig idefent. Pedig nagyon jó lett volna, ahogy együtt megvásároljuk a kellékeket. A pici baba ruhákat és cipőket.
-Tudom, hogy te is szeretted volna megismerni, de sajnos nem lehet. Ő most már máshol van. -mondta a pocakjának, amit nagyon nem értettem. Vajon kiről beszél? Talán Adrian elhagyta őt, vagy ami még rosszabb meghalt? Nem az nem lehet!"
 

Nem figyeltem tovább, hanem lapoztam, hátha szerelememtől megtudok valamit. Viszont, ami ott fogadott az nagyon aggasztó volt.
 

"/Juan Miguel/
Láttam szerelmem, ahogy ott ül a hitvesi ágyunkon és szomorúan lehajtja a fejét, amit most büszkén kellene hordania, hiszen gyermekünk lesz. Ismét szülők leszünk és ő ezt nem tudja.
-Juan Miguel kérlek nyugodj meg! Ezzel nem oldasz meg semmit. -mondta barátnőm Anabella.
-De hát hogy nyugodhatnék meg, ha egyszer meghalt és kit tudja, hogy a lányom is hol van most. Lehet, hogy egy életre megutált engem, mert miattam halt meg   az anyja. Hát nem érted? -hangja kétségbeesett volt és némán zokogott.
-ÉS azzal minden rendbe jön, hogy te ostorozod magad? -tette fel a kérdést barátnőm. Nem is értem, miből gondolják, hogy meghaltam, amikor élek és szokták mondani virulok, bár ez utóbbi rám nem vall, mert bánatos vagyok. Bánatos a szerelmem hiánya miatt.
-Juan Miguel szerelmem. Hát itt vagy? -jött be egy nőszemély, akiről eddig azt hittem, hogy halott. Estefania volt az és diadalittas mosolya ott ült az arcán és le sem lehetett vakarni onnan. Még hogy szerelmem. Ő csak az én szerelmem lehet. Hallod csak az enyém, te ribanc. -jött a jelző, amit nem szabadott volna, mert bármennyire gonosz is, nekem nem szabad senkiről sem így beszélnem.
-Akkor most megyek, mert megígértem. -mondta szerelmem meggyötörten és láttam, hogy nem igazán boldog attól, amit most tenni készül. Elmegy ezzel a fruskával és örökre elhagy engem egy félreértés miatt. Ez nem történhet meg velem! Nem ez lehetetlen!
-Remélem, tartod magad az ígéretedhez, mert különben a világnak vége. A kis angyalod már úgy is halott. -mondta és láttam, hogy nem csak Juan Miguel lett ettől a mondatától feszült, hanem barátnőm is.
-Na ide figyel te ribanc elérted a célod, megzsaroltad a bátyámat, de a szerelmét "sajnos" sosem fogod elnyerni, főleg nem erőszakkal- mondta barátnőm és a sajnos szónál idéző jelet tett a levegőbe."
 

A kép megszakadt, és vele együtt a szívem is. Tenni akartam valamit, de tehetetlennek éreztem magam. A fiam életét kockáztatnám azzal, ha visszamennék, viszont ha most nem megyek vissza, akkor a férjemet elveszítem, ami szintén az életem elvesztését jelentené.
-NE! -ordítottam és lányom azonnal a szobában termett. A hasamhoz kaptam és egy erős fájdalmat éreztem a méhemnél. Azt hiszem a fiam tudja, hogy most meg kell születnie, mert nekem meg kell mentenem a férjemet, az ő apukáját.
-Áu! Istenem segíts! -könyörögtem atyámhoz, mivel ez a fájdalom elviselhetetlen volt, de tudtam, hogy erősnek kell lennem, mert a fiamért bármire képes vagyok, ahogy a lányomért és szerelmemért is. Nem győzőm elégszer elmondani, hogy értük bármit megteszek és ők az életemet jelentik.
Hatalmas kín telepedett a szívemre és vele együtt a hasamba és erősebbnél erősebb fájdalom nyílalt, ami már az elviselhetetlennél is nagyobb volt.
-Juan Miguel, kedvesem! -ordítottam utolsó erőmmel. De ezzel egy időben egy édes, selymes hang sírt fel, ami a leggyönyörűbb hang volt, amit valaha is hallottam. Egy volt szerelmem, lányom és egy idegen angyal hangjával. Lágyan csilingelt az éjszakában és csak nekem dalolt.

Üldöz a múlt-17. fejezet: Cora szerelmes

Sziasztok! Meghoztam az újabb fejit, remélem őrültök...és tetszeni fog! Megér pár komit? :) Jó olvasást! Puszi!

Már hetek teltek azóta, hogy végre az egész család együtt van és Charlotte nincs többé. Cora elárulta, hogy szerelmes és szeretne azzal a fiúval együtt lenni, de az imádott férfi ember...
-Csak nem az a Caleb gyerek? -kérdeztem Corat és ő félve bólintott.
-Nos engem sem érdekel, hogy ki az aki boldoggá tesz téged, a lényeg, hogy szeressen és képes legyen érted, akár meghalni. -mondta húgom. Igaza volt és engem sem érdekel, hogy ki az aki elrabolta a szívét, de legyen rendes vele, és valahogy nekem nem tetszik ez a Caleb gyerek.
-Jól van persze, ezzel én is így vagyok. Na ki vele, mit szeretnél, mit tegyek? Nézzek bele a privát szférájába? -kérdeztem kacsintva, és húgom azonnal elpirult. Persze ő még mindig...nem tapasztalta meg azt, amit én Edwarddal.
-Nos, ha nem lenne gond, megtennéd? -pislogott párat, hogy hitelesebb legyen a kérése.
-Rendben, de a pilláidat inkább Calebnek rebegtesd, ha lehet. -mondtam nevetve, aztán már ott sem voltam. Szerelmemmel kézen fogva sétáltunk az iskola felé és minden szem minket nézett, pedig már tudták, hogy együtt vagyunk. Néhányan irigykednek, néhányan pedig azt lesik mikor tehetnek nekünk keresztbe, csak úgy  heccből.
-Drágám, akkor majd beszélünk, most mennem kell randevúm van egy másik férfival. -mondtam és csibészesen végig simítottam kedvesem mellkasán, akinek arany szemei éjfeketévé változtak a vágytól.
-Ezt ne csináld!
-Szeretlek! -mondtam majd gyors csókot nyomtam szerelmem ajkaira, aztán megindultam Caleb felé, aki amint meglátott kiegyenesedett.
-Szia Bella!-köszöntött kedvesen, de nagyon feszült volt. Mintha izgulna valami miatt.
-Szia Caleb! Nos arra gondoltam, hogy jó vagy franciából? -kérdeztem tőle, aki nagyon meg volt lepve és hirtelen azt sem tudta, hogy mit válaszoljon.
-Igen, de az órákon te is szóval nem igazán értem, hogy minek kellenék én neked. -mondta.
-Nos igazad van, nem nekem kellenél, hanem a húgomnak Coranak. Tudod, ha én tanítanám, akkor  nem tudnék vele szigorú lenni és ezért egy idegen személy kellene. Te pedig nagyon jó vagy franciából. -soroltam az indokaimat.
-Cora tudja már? -kérdezte, és láttam, hogy amikor kiejtette a nevét felcsillant valami a szemében. Caleb boldog, mert a húgom közelében lehet. Remek, akkor nem is kell olyan sokat bajlódni vele...
-Persze, ő kérdezte, hogy te jó vagy e én meg mondtam, hogy igen és téged választott. -mondtam neki, amitől nagyon boldog lett. Sugárzott a boldogságtól, már majdnem elszálltam én is miatta.
-Jól van, akkor ma ráérnél iskola után. Persze azért ne túl korán, hiszen más leckéje is van és el kell jönnie velünk vásárolni, de tudod mit, eljöhetsz velünk, ha akarsz. -ajánlottam fel neki, amibe azonnal belement.
-Rendben akkor suli után velünk jössz. Várunka parkolóban. -mondtam, aztán már ott sem voltam. Éppen a tanár előtt léptem be az osztályba és rögtön szerelmem mellett foglaltam helyet. Az óra csiga lassúsággal telt és én azt hittem, sosem lesz vége ennek a napnak.
Délután drága húgom már türelmetlenül várta szerelmét, ahogy én is. Meglepett, hogy  Edward és Caleb együtt jöttek ki az iskolából.
-Sziasztok! Azt hittem már, sosem indulunk el. -mondtam és szerelmem az egész iskola előtt neki tolt a kocsinak és szenvedélyesen csókolni kezdett, amit nagyon nem értettem.
-Hiányoztál! -mondta szerelmem értetlen arckifejezésem láttán.
-Te is nekem! -mondtam és visszarántottam egy csókra, ami szintén nagyon szenvedélyesre sikerült.
Aztán beszálltunk a kocsiba. Mondanom sem kell, hogy a két turbékoló galambocska a hátsó ülésre kerültek és Aileen mögöttünk jött a kocsijával. Bementünk a plázába és azonnal lerohantuk a butikokat. Persze a fiúk nem voltak oda az ötletért már akkor sem, amikor kipattant a pici kis fejünkből, de Coraért még Edwardot is magamra haragítom, csak legyen végre boldog, aztán majd kiengesztelem az én hűséges hercegemet valahogy. A bronz hercegemet. Nem jár mindenkinek a szőke, nekem egy ilyen félisten jutott és nagyon megvagyok elégedve az ajándékommal és remélem, hogy egy életre szól. Az én buta fejemben ilyen gondolatok jártak, míg a többiek nevetve vásároltak, még Caleb is jól szórakozott Cora oldalán. Olyan aranyosak voltak így együtt és talán ebben a pillanatban változott meg valami, valami, amitől más szemmel nézem Cora leendő férjét és remélhetőleg az én testvéremet. Mindig is vágytam egy fiú testvérre.
Körülbelül 2 óra telt el és azt hiszem, mindennel elkészültem és mindent megvettem, amit akartam. Annyi új ruhát vettem, hogy már be sem fér a gardróbomba ez a sok holmi, de még a többiek...
-Na sziasztok! -jött oda mellénk Edward és elég sejtelmesen csillogott a szeme. Na majd én kiderítem, hogy mi történt a hátam mögött. De esküszöm, hogy ha rossz volt, azt nem ússza meg!
-Mi az? Mit tettetek a hátam mögött? -kérdeztem kíváncsian, de senki sem felelt, legalábbis nem azt, ami valóban történt.
-Semmi Bella. Ne aggódj annyit! Minden a legnagyobb rendben. -mondta Cora és Aileenra kacsintott. Na ezek azt hiszik, hogy engem át tudnak verni? Hát nem, ha harc, hát legyen harc. Ti akartátok.
-Ajaj, Bella valamire készül. -szólalt meg Cora. Mindegy úgy sem tudja, hogy mi az. Szóval nyugalom.
-Semmire sem készülök. Minden a legnagyobb rendben. Ne aggódjatok annyit! -mondtam ugyanazt, amit az imént nekem mondtak.
-Jól van, ha mindenkinél minden rendben van, akkor akár mehetnénk is, mert nekünk még franciáznunk kell. -mondta Caleb. Olyan aranyos volt, ahogy elpirosodott miután felfogta, hogy nagyon félreérthető volt, ahogy kifejezte magát.
-Ne aggódj Caleb, értettük, hogy mire gondoltál. -nyugtattam meg, hiszen szegény folyton beég a mai nap folyamán.
-Köszi! -mondta egy mosoly kíséretében, de nem mosolyogjon ennyit, mert még a végén húgom féltékeny lesz, és akkor aztán kapok.
A haza úton nagyon sokat nevettünk, de még mindig nem tudtam kideríteni, hogy mit titkolnak előlem, de nem baj, én türelmes vagyok. Aztán nagyon sokáig tanultak húgomék, de volt egy olyan érzésem, hogy már rég nem a leckével foglalkoznak...A nappaliban ültünk, amikor hirtelen zajokat hallottam a lépcső felől. Mindannyian odamentünk és a szerelmes pár jött le az emeletről, méghozzá fülig érő mosollyal. Hát igen ez a szerelem. Mondtam már, milyen édesek együtt?
Azt hiszem, hogy éjjel készítek egy portrét a kettősükről, mert nagyon megihletett. Már csak anya számára kell valakit találni. Remélem, hogy menni fog. Már ki is eszeltem egy gonosz tervet. És Jackob lesz a segítségem, legalábbis Aileennál. Anyánál meg majd keresek valami jó kis doktort, bár anyámon és Carlisen kívül még nem ismerek más jó orvosokat, szóval ez nehéz lesz, de majd igyekszem...
-Nos, akkor én most már mennék. Cora nagyon ügyes, nem is értem, hogy eddig miért nem ment neki a francia. Szinte mindent elsőre megjegyzett. -mesélte zavartan Caleb.
-Nos talán csak egy jóképű fiúra volt szükség. -mondtam és kacsintottam egyet a szememmel. Igen a tervem. Mint mondtam ha harc, hát legyen harc. Most kezdem el. Szegény párocska, mindketten felvették a paradicsom színét. Aztán egy nagyon mély érzelmes pillantást vetettek egymásra és én azonnal előkaptam a fényképezőgépemet és megörökítettem a pillanatot. Persze erre mindketten rám néztek azzal a "ezért még megöllek" nézéssel, aztán Caleb úgy távozott, mint a szélvész.
-Mondd, nem kellene elkísérni őt, hiszen az erdő neki még nem veszélytelen. -mondtam Coranak és ismét rákacsintottam, amitől megforgatta a szemeit.
Ezután én felmentem a szobámban és pár perc elteltével Edward kopogtatott az ajtón, ezt onnan tudom, hogy hallottam a gondolatokat. A vásárlás óta mindenki fejébe belenézek, hiszen előttem senki sem titkolózhat. Ha én mindenkivel megosztok mindent, akkor elvárom, hogy velem is ezt tegyék.
-Drágám? Jól vagy? -huppant le mellém szerelmem. Mélyen beleszippantottam az édes illatába és közelebb bújtam hozzá.
-Szeretlek! -mondtam, mintha ez válasz lett volna a kérdésére. Persze valahol válasz volt, hiszen jól vagyok, mert egy ilyen félistent szerethetek és az a félisten is viszont szeret engem, akkor miért ne lennék jól?
-Én is szeretlek! -mondta és állam alá nyúlva felhajtotta a fejemet, hogy aztán szenvedélyesen megcsókolhasson. Elmélyítettük a csókunkat és ez volt életem legszenvedélyesebb csókja, amit valaha is váltottunk. Nem mondom azt, hogy amit valaha is kaptam, mivel csak egy férfi csókolt meg eddig és az Edward volt. Ő életem értelme, szerelme...a MINDENEM!

Tiltott gyümölcs-18. fejezet: Meneküljünk!

Sziasztok! Meghoztam az újabb fejit és remélem, hogy tetszeni fog. Azt hiszem egy kicsit nehezen indult, aztán beindult az ihlet és már szövögetem a következő feji eseményeit is...:)

Remélem, megér pár komit! Jó olvasást! Puszi! <3

Éreztem, hogy nagyon émelygek, ezért rohantam a mosdó felé. Amikor elvégeztem a dolgomat még mindig nem hallottam, hogy szerelmem a közelben lenne, így fogta és csomagolni kezdtem, bár nem lett volna szükség rá oda, ahova én most megyek.
-Lányom? Kérlek jelentkezz! -szólítottam Isabellat, aki abban a pillanatba előttem termett és kérdőn figyelt rám.
-Valami baj van? -kérdezte aggódva. Biztosan meglátta fancsali képemet.
-El kell mennünk! -mondtam és lányom nem kérdezett csak illedelmesen végrehajtotta a kérésemet. Megfogtam a kezét és átváltoztam, ő követte a példámat.

/2 hét múlva/
Pár napja érkeztünk meg és tudtam, valami új és nehéz út vár ránk. Nem akartam, hogy lányom elszakadjon az apjától, de azt sem akartam, hogy elveszítsem őt. Reggel, amikor felébredtem-mivel a terhességtől olyan emberi lettem-eszembe jutott, hogy mindenkit láthatok a üvegasztalomból. Gyorsan kipattantam az ágyból, már hallottam, hogy sok kis angyal kacag odakint. Bementem a fürdőbe és lezuhanyoztam egy kicsit. Jól esett és lenyugtatott, mert mielőtt felkeltem volna, egy nagyon rossz álom kísértett engem. Leizzadtam és rémeket láttam. Ezután odaléptem a tükörhöz és megláttam, hogy milyen nyúzott képem van. Komolyan mondom, amit a tükörben láttam az nem én voltam. Egy teljesen más arc tekintett rám. Arca fehér volt és meggyötört. Bánatos, szomorú, búval bélelt, kedvtelen és lerítt róla, hogy mennyire boldogtalan valójában. Az élet nehéz, de nem adhatom fel! Példát kell mutatnom a lányomnak, mert még előtte az élet és nem szeretném, ha azt hinné az a legjobb út, ha meghalsz, bár én egyszer már a halált választottam, mert azt hittem az a legkönnyebb. Persze az a legkönnyebb, de ne válassza azt, csak mert mindenki azt az utat járja. Neki nem kell. Soha! Megmostam a fogamat és megfésültem a hajamat. Egy kicsit jobb hatást keltett, de még közel sem volt tökéletes, bár az tudom sosem lennék.
Kiléptem a fürdőszobámból és éppen amikor a "látómhoz" mentem volna, valaki kopogtatott az ajtómon. Tudtam ki az, már a közelségéből tudom, de ha ez még nem volna elég, ott vannak a gondolatai.
-Gyere csak be lányom! -adtam engedélyt a belépésre.
-Köszi! Szia! Jól aludtál? -érdeklődött irántam. Már tudta, hogy miért kellett eljönnie, de tudom, még így is szomorú a dologtól. Emlékszel, amikor eljöttünk és elmondtam.
 
"Szomorúan haladtunk az ideiglenes menedékünkhöz és láttam lányom mennyire bánatos arccal bámult a háta mögé. Nem siettünk, hiszen egyikünk sem akart távozni, de muszáj volt.
Megérkeztünk és lányom azonnal kérdőre vont gondolatban.
-Tudod meg kell értened, hogy csak védeni akarlak téged. És apádat is, mert amíg nem tudja azt, amiért én eljöttem, addig józanul tud harcolni. -kezdtem.
-Anya ne kertelj! Térj a lényegre! -mondta szigorú tekintettel. Néha már úgy éreztem, hogy ő az anya és én vagyok az ő lánya. Kezdtem félni tőle, de komolyan.
-Rendben. Nos arról van szó, hogy kis testvéred lesz és féltem az ő életét. Egyszer már elvesztettem a gyermekem és akkor kaptam még esélyt tőled, de félek, hogy most nem kapnék, ezért el kellett jönnöm, de téged sem tudtalak volna ott hagyni. Apád meg nagyon erős és tud magára vigyázni."
 
Az emlék láttán már csak arra eszméltem fel, hogy lányom kicsi kezével integet előttem. Már szinte teljesen kifejlődött az én kincsem. Lassan már olyan, mint egy 18 éves tinédzser. Na jó ahhoz még kell 3 év, ami itt 3 hét.
-Még nem feleltél a kérdésemre. -mondta türelmetlenül.
-Oh ne haragudj, de elgondolkodtam. Mit is kérdeztél? -kérdeztem vissza, mert már tényleg nem emlékeztem rá.
-Azt hiszem lényegtelen, mert már megkaptam a választ rá. Biztosan megint apáról álmodtál. -mondta.
-Ezt meg miből gondolod? -kérdeztem kíváncsian.
-Abból, hogy szomorú a szemed és kisírt. Szinte lázas vagy, ami a rémálmokra utalnak és még abból is, hogy hallom a gondolataidat. Emlékszel? -kérdezte.
-Most megfogtál. -mondtam és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
-Jah, amúgy azért jöttem, hogy lemenjünk a kedvenc helyünkre. Tudod a nagy fához, ahol olyan sokszor voltunk, amikor még nem tudták, hogy élsz. -mesélte. Azóta annyi minden történt, hogy már nem is emlékszem, hogy kezdődött az új életem. Még ma is emlékszem, amikor megpillantottam őt és akkor még nem tudtam, hogy milyen régóta végig kíséri az életem.
-Drágám még nem is meséltem el, hogy találkoztam apukáddal. Érdekel?-kérdezte lányomtól, amikor odaértünk a kedvenc fánkhoz, ami egy fűzfa volt a patak partján.
-Igen, igen. Légyszi! -örült meg Isabella az ötlettől.
-Nos 16 éves voltam, amikor sétáltam a szülinapom alkalmából és nem vettem észre, hogy a külvárosba értem. Egyik háznál beláttam az udvarra, ahol egy férfi elevenen felfalt egy nőt, közben egy másik alak, aki egy nő volt buzdította a dologra. Már akkor különös érzés kapott el. Féltem, de aztán, amikor meglátott és mélyen a szemembe nézett, valami megváltozott bennem. Tudtam, hogy ő sosem tudna bántani, és ő is ugyanúgy érez irántam. Közelebb suhant hozzám, amitől hirtelen megijedtem, de aztán megcsókolt és ettől először szintén féltem, de aztán csókja elgyengített és én nem tudtam ellenállni neki. Ő meglepődött attól, hogy nem is ellenkezem, és elrohant, aztán nem is láttam. Én 5 évig nem is tudtam egyik barátnőm szemébe sem nézni, így anyámék jobbnak látták, ha elköltözünk, vagyis már akkor elköltöztünk és 5 évvel később visszajöttem, ekkor találkoztam vele újra, de akkor még nem tudtam, hogy ő ugyanaz a férfi. A tengerparton voltunk és ő volt az első férfi az életemben, ha érted? -mondtam és itt elmosolyogtam magam, hiszen az emlékeim a tengerparton, amikor szeretkeztünk, a fejembe tódult és megrészegített.
-És aztán? -türelmetlenkedett lányom.
-Aztán voltak zűrös pillanataink, de végül összejöttünk, aminek nagyon őrülök, aztán terhes lettem veled, de apád és én összevesztünk, mert ő a feleségét választotta, majd elutazott. Az utazása után nem sokkal jött a hír, hogy lezuhant a gépe és valószínűleg meghalt. -mondtam és szememből kibuggyant egy könnycsepp, hiszen még most is fáj a gondolat, hogy mi lett volna, ha akkor elveszítem őt.
-De hát nem halhat meg, hiszen ő vámpír. -mondta lányom értetlen képpel.
-Akkor ezt még nem tudtam. Akkor még ugyanolyan ember volt, mint én voltam, legalábbis számomra. Először találtak egy nőt, aki halott volt, azt hitték, hogy a felesége, de mint kiderült életben van. Aztán visszajött ő is és kiderült, hogy te ott növekedsz a pocakomban, vagyis akkor már nem voltál, mert miattam...-mondtam, de nem tudtam befejezni, mert hangom elcsuklott az újabb sírógörcstől. Lányom nyugtatólag átölelt és simogatni kezdte a hátamat.
-Ugyan, hiszen te nem is tudtad, hogy én vagyok és akkor sok gondod volt, de a fő az, hogy most itt vagyok veled, veletek. -mondta és a hasamra tette a kezét.
-Igen. Aztán Juan Miguel elhagyott, mert megtudta, hogy miattam lettél halott és én is megöltem magam. Atyám adott még egy esélyt, és innentől már te is mindenre jól emlékszel. -mondtam és letöröltem a szökést kísérlő könnycseppet.
-Szeretlek anya! -mondta lányom és megint megölelt.
-Én is téged!
Egész nap az emlékeinket idéztük fel és én azt hittem, hogy minden könnyebb lesz és majd csak kibírjuk valahogy, bár ekkor még nem tudtam, hogy ami ránk vár, az nem lesz egy boldog élmény. Egyáltalán nem lesz az. Sőt...

Üldöz a múlt-16. fejezet:Sosem gondoltam volna

Sziasztok! Meghoztam a 16. fejit ebből a törimből és remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket! Komikat! Jó olvasást! Puszi!

Lassan indultunk a Cullen villa felé és közben mind a ketten mosolyogtunk a hét határra. Legbelül én voltam a legboldogabb nő a világon és ezt még le sem tudtam volna tagadni, mivel a nap is ezer ágra sütött az érzelmeim hatására...
Amikor megpillantottuk a házat még az emberi tempón is lassítottunk, hogy minél később érjünk haza. Na nem azért mert féltünk, hanem mert a csend sokkal többet beszélt kettőnk közt, mint bármi más.
-Szeretlek! És én vagyok a világ legboldogabb nője! -vallottam be szerelmemnek az ajtó előtt állva.
-Még én! -mondta szerelmem és megcsókolt. Hirtelen olyan furcsa érzésem volt. Mintha nem is a saját érzelmeimet érezném. Váratlanul olyan intenzív érzelmek rohantak le, amikre nem hogy nem számítottam, de feldolgozni is nehéz volt. Azt hittem azonnal megsütök mindenkit, mert annyira rám ragadtak az érzelmek. Ebben a pillanatban Jasper és a család többi tagja jelent meg az ajtóban és rémülten néztek rám.
-Jasper a képességed! -ijedtem meg én is, hiszen ez azt jelenti, hogy lemásoltam a képességét, amikor a vízesésnél a gondolataiban jártam...
-Bella most az a fontos, hogy koncentrálj a saját érzelmeidre, hiszen azokat tudod irányítani. -mondta Jasper, de ekkor még különösebb dolog történt velem. Azonkívül, hogy mindenkin éreztem a félelmet, valami mást is éreztem, bizalmat. Aztán hirtelen a leghatalmasabbnak éreztem magamat és biztos voltam abban, hogy tudom uralni magamat. Felemelkedtem a magasba és láttam az elképedt arcokat. Addig emelkedtem, míg úgy tűnt, hogy a nap a hátam mögött van és így elég közel kerültem a meleghez, de nem éreztem fájdalmat, sőt igencsak kellemes érzés volt. Olyan volt, mintha egész életemben erre vágytam volna. Aztán, ahogy leszálltam éreztem, hogy még mindig égek, aztán minden szem ijedtséget tükrözött. Láttam a ház üvegében, hogy lángolok, de jó érzés volt. A napot még soha nem szívtam fel magamban, hiszen az halálos is lehet, de nem éreztem, hogy baj lesz belőle. Nem is lett. Aztán becsuktam a szemet és amikor kinyitottam a szeme villámokat szórt. Nem tudtam, hogy ez mitől van, aztán az erdőből előbukkantak a testvéreim és anyám, majd a hátuk mögött ott állt még valaki, akinél senkit sem gyűlölök jobban. Undorító gonosz kacagását hallatta a szélben és ettől csak még idegesebb lettem. Hirtelen rájöttem, hogy az ami az imént történt az Charlotte miatt van. A vámpírok ösztön lények és ez miatt a képességem is ösztönösen kapcsolódik be.
-Charlotte. -szűrtem ki a nevét a fogaim között.
-Isabella. -köpte a fogai közt a nevemet, úgy, ahogy nem szerettem. -Vagy inkább Marie akarsz lenni? -folytatta és még jobban felhúzott, de nem adhattam meg, amire vágyott. Amit ő akart, hogy bosszúból öljem meg, mert akkor talán még le is győzhet, amit azért én kétlek, de akkor sem adom meg az esélyt a kérésére.
-Nem akarok semmi rosszat neked, nektek. -mondta, amitől egy kicsit meglepett, de tudtam, hogy bíznom kell az ösztöneimben.
-Bella, hallottad, amit mondott. Nem akar bántani. -szólalt meg Carlise.
-Ti nem ismeritek. Nagy bűvész. Nem tudjátok, mi a képessége. Le tudja másolni az érzelmeket a belső és külső tulajdonságokat. Pontosan olyan tud lenni, mint Alice, vagy Esme, vagy akár én. A képességeimet is tudja használni, ha felveszi a testemet, de soha nem engedtem be a pajzsom alá, hiszen engem csak így tudna másolni. A pajzsom szerencsére tőle is véd.
-Jól van semmi baj, majd máskor visszajövök. -mondta Charlotte és már ott sem volt.
-Jól vagytok? -kérdeztem aggódva családomat.
-Persze, most az egyszer valóban nem gonosz szándékkal jött. -mondta Cora. Persze azt hiszi, hogy  a képessége miatt senki sem tudja átvágni, de egy Charlottehoz hasonló bizony megteheti, de még én is.
-Kicsim. Beszéljünk egy kicsit! -mondta Edward, amikor mellém lépett és megfogta a derekamat.
-Rendben, ha hiszel nekem. -mondtam szerelmem szemébe nézve, és szemem teljesen őszinte volt, amikor belenéztem az övébe.
-Hát persze, hogy neked hiszek, ahogy a többiek is. Igaz Carlise?- nézett a családfő felé.
-Hát persze. Sajnálom, de tudod, hogy én mindenkiben a jót látom először. -vallotta be, de nem is haragudtam ez iménti eset miatt.
-Persze, nem is haragszom. Rád nem tudnék. -mondtam Carlisenak és megöleltem őt.
-Jaj barátnőm annyira őrülök nektek! -lépett mellém Alice és szorosan megölelt.
-Köszönöm kis kobold barátnőm! -öleltem vissza én is, és ha lehet, akkor még szorosabban, mint ő tette az előbb.
Bementünk a házba és elkezdődött a mesém, ahogy már rég kellett volna.
-Jól van, akkor ott kezdem, hogy pár évvel az átváltozásom után nyomozni kezdtem a szüleim halála után. rájöttem a nyomok alapján, hogy nem gyilkosság történt, legalábbis nem olyan gyilkosság, amit egy ember tehet egy másik emberrel, hanem vámpírok voltak. Pontosabban kettő. Az egyik  Charlotte szerelme volt a másik pedig maga Charlotte. Úgy döntöttem, hogy a legnagyobb bosszú az lenne, ha én is megölném azt a személyt, aki a legtöbbet jelenti Charlotte életében, a szerelmét. Megsebesítettem és úgy kellett végig néznie életem értelmének halálát. Aztán ott hagytam őt, mivel tudtam, hogy regenerálódik majd idővel. Aztán 200 év után ismét találkoztam vele itt, amikor megismertelek benneteket is. És mit hoz a jövő most, hogy megint visszatértem ide, ő is itt van. Eljött értem és bosszút akar állni és ugyanazt akarja nekem, amit én tettem vele. Végig kell néznem Edward halálát és talán a tieteket is, vagy a másik családomét, de akkor inkább én halok meg. Nem engedem, hogy megöljön bárkit is, csak a testemen át. -jelentettem ki és szerelmem megölelt és megcsókolta a homlokomat.
-Szeretlek és nem hagyom, hogy bajod essen. -mondta kedvesem.
-Ahogy mi sem hagyjuk, hogy tönkre tegye ezt a boldog idillt. -jött oda Alice is és a többiek is.
-De látom, hogy a párocska már jól van. A nagy események miatt nem is tudtuk meg, hogy mit huncutkodtak együtt a vízesésnél. -szólalt meg Emmett, aminek következtében egy nagy pofont kapott feleségétől.
-Neked viszont egy darabig nem lesz, ha nem fogod be a szád. -fenyegette meg Rosalie a nagy medvét, aki ettől meghúzta magát és összekuporodva leült a kanapéra.
-Na hát a nagy medve megijed egy ilyen vadmacskától, mint Rosalie. Emmett, ha nem kapnád meg azt, amit egy férfi akar a nőtől, akkor neked véged lenne. -mondtam, amire mindenki nevetni kezdett, de láttam Emmett ez miatt most bosszút forralt. -Jól gondold meg mit forralsz ellenem, nehogy visszafelé süljön el a dolog. -tettem még hozzá az arcát látva.
Elmentem fürödni és amikor lementem boldog nevetéseket hallottam a nappaliból, aztán leérve a lépcsőn megláttam, hogy szerelmem éppen egy másik nőt csókol elég szenvedélyesen és az egész család mosolyogva bámulja őket. Mégis mit jelentsen ez? Kérdeztem magamtól, de csak ekkor vettem észre, hogy akit Edward csókol az én vagyok, vagyis a hasonmásom. Éreztem a gonosz érzelmeket, a bosszú vágyát és hogy élvezi, amit csinál. Leléptem a lépcsőn és mindenki engem figyelt. Aztán Jasper rám ugrott és morogni kezdett.
-Üdvözöllek Charlotte!
-Miről beszélsz? -kérdeztem rémülten.
-Ugyan Bella mesélt a képességedről és nem fogsz átverni. sziszegte.
-Valóban meséltem, de azt nem, hogy az emlékeimet nem tudja másolni, szóval kérdezzetek, amit akartok.
-Nem! -kiáltott Charlotte és rám vetette magát, aztán a nagy verekedés alatt valahogy kikerültünk a ház elé és ott folytatódott a harc.
-Ugyan Charlotte, hiszen amit tettem az úgy volt igazságos. -mondtam, hiszen tudtam, hogy így elszólhatja magát.
-Nem igaz, megölted őt. -ejtette ki a száján.
-Ugyan kicsodát, hiszen Edward él, vagy talán te mégis Charlotte lennél? -kérdeztem vissza, amire még jobban feldühödött és felém kezdett futni, de nem hagyhatom magamat. Hallottam a gondolataiban, hogy mit akar tenni így kiugrottam előle és azonnal egy képességemet használtam. Odaugrott hozzám és elkapta a kezemet, de arra nem számított, hogy áramot vezetek a testemmel így a földön fetrengett és rázta az áram. Éreztem a gyűlöletet és annak kiváltó okát is, ezt a képességet Coratól kaptam, aztán Jaspertől is lemásoltam, hiszen neki is hasonló a képessége, csak nem tudja az okát és másrészről  irányítani is tudja az érzelmeket, ami most jól jött. Amikor felállt a haragot, ami benne volt csillapítottam és csak mosolyogtam rajta.
-Na mi az. Nem bírod a feszültséget? -kérdeztem gúnyos hangnemben.
-Hahaha. Nevetnem kell ettől a végtelen nagy önbizalomtól. -próbált visszavágni, de nem jött össze neki. Láttam a családom összezavart arcát és kétségbeesett szerelmemet. Persze ő szeretne megvédeni, de még abban sem biztos, hogy melyikünk az igazi.
Ahogy Edwardot figyeltem Charlotte kihasználta és felém kezdett futni, de én az utolsó pillanatban átteleportáltam magamat arra a helyre, ahol az imént Charlotte állt. Hangosan kacagni kezdtem, de ettől Charlotte csak még dühösebb lett. Ezután ismét felém akart futni, de ekkor használni kezdtem egy másik képességemet, mait még Jane Volturitól szereztem. Fájdalmat okoztam, amitől ellenségem ismét a földön feküdt és kiabált a kínoktól.
-Feladod? -kérdeztem minden erőlködés és fáradtság nélkül. Még volt mit a tarsolyomba aprítani.
-Nem! -kiáltotta Charlotte és abbahagytam a kínzást. Gyorsan felállt és támadni kezdett, de én a pajzsommal egyfajta lökéshullámot képeztem és vagy több métert repült ezzel kidöntve pár igencsak vastag fát.
-Ahogy akarod. -mondtam, aztán felnéztem az égre és villámokat hoztam létre, amiket magamba szívtam, aztán ránéztem Charlotte rémült arcára, de már késő volt, ő akarta így. A villámokat felé irányítottam, de előtte még egy nagy forgó szél közepébe kerültem vele együtt és a villámokkal széttéptem őt, aztán elállt a tornádó és én felszálltam a naphoz, ahogy nemrég tettem és magamba szívtam a napot, aztán a lángoló testemmel Charlotte darabjaihoz léptem és megérintettem minden egyes darabját, amik lángra lobbantak.
Családommal szembe álltam és Edward szemébe néztem a lehető legőszintébben.
-Edward én vagyok az. Bella. -mondtam.
-Ez nekem még kevés. Honnan tudjam, hogy tényleg te vagy az igazi. -kérdezte.
-Kérdezz!
-Mi a kedvenc számod.
-17, mert te is annyi idős vagy.
-Mikor, hol és kivel voltál először együtt? -tette fel a legintimebb kérdést.
-Nos, ha nem haragszol, akkor ezt nem a nagy mókamester előtt fogom közölni, szóval gyere ide, hogy megmutassam. -mondtam, és Edward úgy is tett, ahogy kértem. A kezemet a fejére tettem és bevontam a pajzsom alá, aztán megmutattam a képeket, az emlékeimet a vízesésről, ahogy együtt voltunk.
-Szeretlek! -mondta szerelmem és szorosan megölelt.
-Én is. Ssssh! Most már vége. -mondtam, mivel szerelmem néma zokogásba kezdett.
-Sajnálom!
-Ugyan, hiszen nem tudhattad, hogy nem én vagyok. -mondtam, majd mindenki körénk gyűlt és megölelt minket. Egy nagy családi ölelés adtunk elő. Aztán valaki fényképezett. Ez a valaki Dolly volt, az anyám. Megörökítette, ami nagy ölelésünket, aztán ő is beállt közénk, én pedig az emlékeimben megörökítettem, hogy ő hol helyezkedett el, hogy lerajzolhassam őt is...
Végre együtt az egész család, boldogan és önfeledten...

Tiltott gyümölcs-17. fejezet:Boldog teher a szerelmünk gyümölcse

Sziasztok! Sajnálom, hogy tegnap nem tudtam hozni a fejit, de késő este értem haza és nagyon fáradt voltam, ezért ma fejeztem be a fejit...Remélem, nem haragszotok ezért és azért sem, ha ez egy kicsit rövidre sikerült. Remélem azért megér pár komit! Jó olvasást hozzá és mindjárt hozom a másik töri is...Puszi!

A sötétség, hirtelen kezdett kitisztulni a fejemben és aztán felébredtem. Nem tudom mióta voltam öntudatlan állapotban, de ideje volt már felkelni. Bár egy kicsit gyengének éreztem magam.
-Atyám? -szólítottam.
-Hogy érzed magad lányom? -kérdezte Isten.
-Hogy van Juan Miguel?-kérdeztem félve. Félve attól, hogy már nincs velem.
-Lányom igazán modortalan vagy. Nem gondolod. Ha kérdeznek, akkor legalább válaszolj és aztán kérdezz. -szidott le atyám.
-Sajnálom! Nem vagyok jól, amíg nem tudom, mi van a szerelmemmel és a lányommal. -mondtam az igazságot, hiszen nagyon aggódtam miattuk.
-A lányod jól van és Juan Miguel is, csak ő most nincs itt, mert dolga akadt. -mondta, de tudtam, hogy valamit nem mond el.
-Ne akarj titkolózni atyám, mert az olyan, mint a hazugság és te sosem hazudsz. -mondtam és nagyot sóhajtott.
-Nos még nincs semmi baj, de nem sokára lesz és te nem lehetsz ott. -mondtam, amit nem értettem.
-Mégis miért nem? -csattantam fel.
-Először is, mert van egy lányod, akinek szüksége van rád és mert nem sokára duplán szülő leszel. -mondta, amit én már eddig is sejtettem. De most már teljesen biztos.
-Egy baba? Éreztem. Éreztem, amikor bajban voltam. Tudtam, hogy nem lehet semmi bajom, mert akkor ennek a csepp kis jövevénynek is bajba sodornám az életét.-meséltem az emlékeimet, bár ennél sokkal több volt, de ez volt a legfontosabb.
-Így van. Egy baba. A te babád és a szerelmedé. -mondta.
-Atyám, ugye nem lesz semmi baja? -kérdeztem. Gondoltam itt a lányomra, Juan Miguelre és erre a kis pocaklakóra.
-Minden rendben lesz. -mondta és azt a jövőidőt eléggé kihangsúlyozta. Féltem, hogy addig túl sok fájdalom fog érni.
Nélküle semmi sem vagyok. Neki köszönhetem, hogy ilyen csodálatos lányom született és most pedig még egy lesz, aminek hihetetlenül nagyon őrülök. El sem tudom mondani, mennyire.
Hirtelen rám tört egy ismeretlen mégis annyira jól ismert érzés, a fáradtság, amit már olyan régóta nem éreztem. Elaludtam, közben hallottam, hogy egy kedves, bársonyos hang beszél, de én mrá nem felelek, mert már egy külön világban vagyok. Egy világban, ahol nincs semmi rossz, ahol a fájdalom semmivé válik és helyette boldogság veszi át a hatalmat. Szeretlek Juan Miguel! Annyira szeretlek! Remélem, hallod, amit mondok és te is így érzel még.
-Juan Miguel. -szólítottam kedvesem és rájöttem, hogy bár álmodom hangosan is kimondtam a nevét, amire halk mocorgás ütötte meg a fülemet. Fel akartam kelni, de nem voltam rá képes, mert valami lenyomta a szememet, a szemhéjamra ólomsúly nehezedett és én gyenge voltam a harchoz.
-Kérlek, gyere velem!-kérleltem szerelmemet, amikor megpillantottam őt a fényben. Olyan gyönyörű volt, mint még soha. Azt hittem, még sohase láttam, de rájöttem, hogy az, amit látok a lelke, amit csak ritkán láthat az ember, vagy bármilyen más lény.
-Hová menjek életem? -kérdezte egy lágy hang és tudtam, aki hozzám beszél az a valóságban él, de itt is hallom, mert szívből szól hozzám.
-Velem kell jönnöd. A gyermekünk is itt van. -magyaráztam, bár már azt sem értettem, hogy miért beszélek álmomból a valóságba. Rázott a hideg és gyengének éreztem a testem. A hasam is lángolt. Éreztem egy hűvös kart a hasamon, ami nagyon sokat segített nekem.
Éreztem, hogy egyre mélyebbre süllyedek az álmok szigetén, az óceán, ami most nem a cápáktól volt félelmetes, hanem a rémálmokat jelképező lényektől. Megpillantottam a családomat és Cameron ott volt a hátuk mögött. Készült valamire és én nagyon féltem. Tehetetlen voltam. Amikor futni akartam, a lábaim legyökereztek és megálljt parancsoltak. Amikor viszont megállni szerettem volna, a lábam alatt eltűnt a talaj és repültem a levegőben, és könnyednek éreztem magam. Aztán ismét eljött a fájdalom, egyre zavarosabb képek tárultak elém és éreztem, hamarosan vége. Vége mindennek, ami eddig fájdalom volt és talán annak is, ami a boldogságot jelentette számomra. Az utolsó kép volt a legborzasztóbb és nem tudtam tovább nézni, de lapozni sem voltam képes.
Fel kell valahogy ébredni, mert ebbe bele fogok őrülni. A fájdalom már teljesen átjárta a testemet és élettelennek éreztem minden porcikám. Elment, tudtam, hogy valamikor, valahol, valaki elveszi őt és én meghalok.
Felugrottam és levert a víz. Égtem. Égtem a vágytól, hogy láthassam őt, és égtem attól is, hogy dühöm jelentése, az ő elvesztése lesz.
Abban a pillanatban döntöttem. És ezt a döntést talán életem végéig bánni fogom, mert ez miatt talán mindörökre elveszítem őt. Mégis velem marad egy darabja. Egy olyan darabja, ami minden nő álmodni mer a szerelmétől. Az emlékek, a szerelmünk gyümölcsei. Ezek azok, amik a reményt nyújtják számomra. A reményt arra, hogy valaha is boldog lehetek, mert ha saját életem nem is, de az övéké még igenis önfeledten telhet.

Új blog!

Sziasztok! Igen jól látjátok, ma létrehoztam egy új blogot, ami szintén alkonyatos témájú lesz. Már olvashatjátok is! Remélem, hogy legalább ennyire fog tetszeni ez is, mint az eddigi történeteim! Ha van időtök és kedvetek, akkor kukkantsatok be ide:
http://ordogiszerelem-bybarbie.blogspot.com/

Jó olvasást! Puszi!

Üldöz a múlt-15. fejezet:Vízesésnél

Sziasztok! Meghoztam a várva várt fejit. Remélem ez is legalább annyira fog tetszeni, mint az előző fejezet tetszett nektek!Jah és csak annyit, hogy próbáltam viccesre venni a figurát, szóval remélem ez lejön nektek... :) Komit kérek! Jó olvasást! Puszi!

Edward lassan haladt felém, és közben a gondolatai szöktek a fejembe, ami meglehetősen érdekesek voltak. Láttam magamat, ahogy meggyötörten ülök a vízesésnél és nézem szerelmemet. Nagyon gyönyörűnek látott még így is, ilyen borzalmasan is szép voltam számára.
-"Oh Bella, drága egyetlen életem. Miért mentél el, hiszen én csak hálás tudok lenni, mivel így megismerhettem a szerelmet melletted. Annyira kívánlak! Kívánom a közelséged, az ölelő karjaid, és mindent, ami te vagy! Szeretném, ha egyszer az oltár elé kísérhetnélek és a feleségemnek hívhatnálak, ahogy Emmett és Jasper is teszi." -gondolta és úgy tűnt elfelejtette, hogy hallom a gondolatait.
-Azt hittem a vámpíroknak jó a memóriájuk. -mondtam ki hangosan is, amire gondoltam, hiszen ő nem hallja az enyémeket.
-Mi? Nem értelek. -mondta és azt hiszem el is hittem, hogy elfelejtette a képességemet.
-A képességemre emlékszel még? -kérdeztem, hogy egy kicsit rá világítsak a dologra, de még mindig semmi.
-Igen, de még mindig nem értelek.
-Jaj, hát a gondolatolvasást lemásoltam tőled, így hallom, amit gondolsz. -mondtam ki végül a választ.
-Jah, értem már, hogy miért voltak a többiek meglepve. -válaszolta és én nem tudtam elhinni, hogy ennyire kis butus lett az idő alatt, amíg nem láttuk egymást.
-Azt hittem, hogy utálni fogsz és nekem a gyűlöleted nélkül is nagyon fájt a tudat, amit tettem. Nem akartam látni is, hogy mit váltok ki belőled, ha megtudod a dolgot. Sajnálom! Nekem minden álmom az volt, hogy megtalállak és a feleséged leszek, de egy kicsit rosszul sült el a dolog. -mondtam egy megjátszott boldog mosoly kíséretében.
- Meg kellett volna várnod, hogy mi a válaszom a leveledre, és az ígért emlékek is elmaradtak, hiszen attól, hogy levélben megmutattad, az még nem ugyanaz. -mondta szerelmem miközben egyre közelebb jött hozzám.
-Tudom, mindent elszúrtam, ahogy a családommal is. -feleltem a fel nem tett kérdésére és nagyon bántott, hogy milyen önző voltam és meggondolatlan. És most a családomat is magammal rántom.
-De engem az már nem érdekel, csak az a fontos, hogy most velem vagy és soha nem foglak elengedni. Remélem, hogy elég világos voltam. -mondta szerelmem és az állam alá nyúlt és felemelte, hogy a szemébe nézzek.
-Szeretlek! Hiányoztál! -vallottam be neki, amire ő csak az ajkait az enyémekre tapasztotta és szenvedélyes táncba kezdtünk a nyelvünkkel.
-Szeretlek! Hiányoztál! -mondta szerelmem is, amikor elváltunk és én tudtam, hogy most jött el az a rész, amikor teljesíthetem az egyik iménti gondolatát, amikor a magáévá tehet.
Lassan vetkőztetni kezdtem...Az inget szépen lassan gomboltam ki és minden felszabadult részre nyomtam egy apró puszit, amitől kedvesem felnyögött. A nadrágjánál már szabályosan extázisba esett a csókjaimtól, aztán én következtem. Ő is lassan vette le rólam a ruhákat, hiszen valamiben haza is kell mennünk. Amikor mindketten meztelenül álltunk egymás mellett, szerelmem felkapott és a vízesés alá álltunk, hogy aztán ott magáévá tehessen.
Még sokéig csak csókolóztunk, amikor szerelmem végre a fenekem alá nyúlt és ott a vízesés alatt megtettem, amire égő pontom már oly régóta várt. Végig csak a felső testét csodáltam és élveztem a kényeztetést, amit szerelmem ágyéka nyújtott nekem. Egyetlen gondolat kattogott a fejemben, Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek!
Amikor végre együtt elértük a gyönyör kapuit, szerelmem a parthoz húzott és neki támaszkodott annak. Én pedig a mellkaséra hajtottam a fejemet, szerelmem pedig a hátamat cirógatta néhány érdekes alakot rajzolva az ujjával...
-"Istenem mennyire szerencsés férfi vagyok! Szeretlek! Köszönöm Istenem, hogy annak ellenére, hogy szörny vagyok meghallgattál! Visszakaptam az életem! " -hallottam meg Edward gondolatait.
-Jaj szerelmem én is nagyon szerencsés nőnek tartom magamat, hiszen egy ilyen férfi karjaiban igazán nőnek érezheti az ember magát, illetve jelen esetben vámpír. -mondtam egy kis nevetés kíséretében. -És ne beszélj butaságokat, hiszen te egy Adonisz vagy és nem pedig szörny, az én vagyok. -mondtam a végét már morcosan.
-Kicsim? -törte meg a csendet Edward.
-Igen szerelmem? -szólaltam meg mosolyogva, hiszen olyan furcsa volt ezeket a szavakat hallani és mondani. Sohasem mertem volna álmodni, hogy egyszer valakinek ezt fogom mondani, vagy valaki ezt fogja nekem mondani...
-Csak arra gondoltam, hogy Alice már biztosan tűkön ül, hogy mi lett velünk. Nem sajnálod még szegényt? -kérdezte Edward.
-Hát nem is tudom. Sajnáljam? Hadd főljön még egy kicsit a levében. Nekem ez így elég kényelmes még. -válaszoltam szerelmem előző kérdésére.
-Rendben, ahogy akarod. Szeretlek! -mondta és forró csókot kaptam tőle. Amikor el akart válni a számtól én visszarántottam és szenvedélyesen megcsókoltam, nem eresztettem el...Legszívesebben soha többet nem is engedtem volna el.
-Szeretlek nagyon-nagyon-nagyon! -vallottam be szerelmemnek és ha kellett volna még ezerszer elismételtem volna neki. Halkan suttogtam volna, forró csókokkal vontam volna be a testét és kényeztettem volna, ahogy csak tudtam volna... Még a saját gondolataimtól is zavarba tudok jönni, és szerencsére vámpír létem miatt ezt senki sem látná, de belül még inkább zavarba vagyok ettől.
-Mire gondolsz? -kérdezte szerelmem.
-Csak arra, hogy 270 évet kellett várnom arra, hogy vámpírrá válásom után átéljem ezt a gyönyört, amit ma adtál nekem és ha beleszámítjuk az emberi éveimet, akkor 288 évet vártam erre a fantasztikus érzésre. Köszönöm! -mondtam Edwardnak és megint megcsókoltam, de ebbe a csókba beleadtam minden bennem tomboló érzést. Éreztem, hogy szerelmemet ismét "felizgattam" aminek nagyon őrültem, bár Isten a tanúm, hogy most nem ez volt a szándékom, de azért nem bánom...
Amikor végre ismét eljutottunk a mennyországba, szerelmem a partra sétált velem és szépen lassan felöltöztetett, majd én is ugyanezt tettem vele. Aztán még egy kicsit lepihentünk a fűben és hallgattuk egymás szuszogását, az iménti eset után...
-Nos be kell valljam, hogy én is elég sokat vártam rád. -szólalt meg kedvesem pár perc múlva. -Pontosabban az emberi éveimet is beleszámítva 268 évet.
-Valóban, de már nem nevezhetnek vén szűznek. -mondtam viccelődve szerelmemnek. Persze ő ezt sértésnek vette, és elkezdett csikálni, amit én nagyon nem szerettem, de tőle még ez is édes volt és boldog. Csak kacagtam és kacagtam..Olyanok voltunk, mint a kamaszok, játszottunk és nevettünk, pedig halálosan szerelmesek voltunk egymásba és ezt senki nem törölhette el kettőnk között. Soha!

Tiltott gyümölcs-16. fejezet: Miért történik ez velem?

Sziasztok! Meghoztam az új fejit és remélem, hogy tetszeni fog nektek! Egy kicsit rövid lett, de remélem ez nem csökkenti az értékét! NA De nem is fecsegek itt tovább... Komikat kérek! Jó olvasást! Puszi!

Reggel, amikor felkeltem nagyon furcsán éreztem magamat. Olyan émelygést éreztem, amit még soha. A hasamra tettem a kezemet, ami nagyon forró volt és kemény. Nem értettem, mi történik velem, de volt egy sejtésem, amit azonnal meg kellett tudnom atyámtól, hiszen erre ő tudja legnagyobb választ. Próbáltam szólítani, de nem ment. Éreztem, hogy valami baj van és ezért nem jelentkezik senki odafentről. Aztán szerelmem rémült hangját hallottam odalentről, majd valaki berontott a szobába és rám sötét semmiség borult.
Később, amikor felébredtem egy sötét helyen voltam, amit nem értettem. Hol vagyok? Kérdeztem magamtól. Aztán próbáltam teleportálni, de nem sikerült. Olyan volt, mintha elhagyott volna az erőm. Elvesztem. Az ajtó kinyílt, mintha tudták volna, hogy már felébredtem egy hosszú álomból.
-Szia kis angyal! Üdv a pokolban!- mondta nevetve egy éles női hang, amit még soha nem hallottam, mégis annyira ismerős volt.
-Ki vagy te? És miért raboltál el? -kérdeztem, de csak nevetett rajtam. Aztán becsukta az ajtót és én újból egyedül maradtam a sötétséggel.
Talán 20 perc elteltével újból kaptam egy kis fényt a helyiségbe és gyorsan körbe néztem mekkora helyen is vagyok. Hát mondhatom nem túlozták el a hely választást. Olyan kicsi hely volt, hogy szerintem egy kutya is nehezen fért volna el. Alapjába véve nem lenne olyan kicsi szoba, csak a nagy polcok miatt alig van helye az embernek. Jelen esetben az angyalnak. A szárnyam is megsérülne, ha kibontanám ebben az egérlyukban. A kezem a hasamra csúszott és éreztem, hogy mintha nagyobb lenne azóta, hogy utoljára megfogtam. Lehet, hogy megint terhes vagyok. Ha ez így van, akkor őt nem veszíthetem el. Talán nem is kapnám őt vissza soha többé.
Aztán az ajtó teljesen kinyílt és ismét belépett rajta az a nő. Gúnyos, ördögi kacajt hallatott és én bevallom féltem, de a tudat, hogy lehet, terhes vagyok és az, hogy a szerelmem mellett szeretnék lenni, erőt adott nekem. ÉS arra most nagyon nagy szükségem volt.
-Szerbusz galambocskám! Jaj nem tévedtem, te nem galamb vagy, hanem egy kis angyalka. Ugye igazam van. É már mindent tudok rólad, de te még semmit sem tudsz rólam. Milyen illetlen vagyok, na de majd most bepótoljuk az illemi dolgokat. -mondta és nekem már most felfordult a gyomrom ettől a nőtől, nem hogy még megtudjam, ki ő....
-Nem tudhatsz te se mindent. -mondtam én is teljesen magabiztosan.
-Oh dehogyis nem. El sem tudod képzelni, hogy mennyi mindent tudok rólad és a ki családodról, ami engem illetne meg, ha te nem lennél. -mondta és nekem villám csapásként jött a felismerés. Ő Juan Miguel felesége. Hát mégis él. Valahol mélyen éreztem, hogy vele még sok gondom lesz, tudtam, hogy él. Éreztem.
-Cameron? -kérdeztem és a szemében lévő gonoszság hirtelen meglepődöttséget tükrözött. Na igen, nem gondolta volna, hogy ilyen okos vagyok.
-Nos igen. Eltaláltad. Legalább a bemutatkozással sem kell foglalkozni. Jöhet a lényeg. Igaz? -kérdezte azzal a megszokott gúnyos hanggal.
-Igaz. -feleltem, hiszen már réges rég meg akartam tudni, hogy miért. Miért teszi ezt pont most?
-Legyen. Engem soha nem dobhat el egy férfi sem érted? Soha! Csak akkor válok el egy férfitól, ha én akarok és nem akkor, ha ő akar, ugye érted? Szóval, ha Juan Miguel még életben akar látni téged, akkor vissza kell jönnie hozzám és boldoggá tennie, amíg én azt akarom és hidd el galambom, hogy nagyon sokáig akarom őt. Hiszen elképesztően jó pasi. Erős, bátor, szenvedélyes, iszonyatosan jóképű és még lehetne sorolni. De hiszen te is tudod. Te elmehetsz és élheted tovább a jelentéktelen életed a barátaiddal és a mennyország többi tagjával, de ő az enyém és ki tudja, talán még a lánya is az enyém lesz. -mondtam, amire aztán már tényleg nagyon dühös lettem. Nem hagyhatom, hogy a lányomhoz egy ujjal is hozzá érjen, mert akkor megölöm. Esküszöm!
-Nem! Ne merészelj egy ujjal is hozzá érni, mert akkor meghalsz! -üvöltöttem neki, kicsit sem nyugodtan.
-Shhh! Nyugalom! Csak, hogy tudd, nem vagy éppen abban a helyzetben, hogy kiabálj és fenyegetőzz, szóval én a helyedben inkább meghúznám magam egy darabig. -mondta közömbösen, de látszott rajta, hogy legbelül majd felrobban. Valahogy ki kell hoznom belőle az állatot, mert ha meggondolatlan és nem lát a vörös ködtől, akkor hibázhat.
-Nos igen jól tudom, ahogy azt is, hogy nem vagy a helyemben, mert ha így lenne, akkor nem megkötözve lennék egy ehhez hasonló helyen, hanem korrekt módon megküzdenék a szerelmemért, de te gyáva vagy, nem úgy mint én. Igaz? -mondtam én is közömbös hangon, pedig legbelül féltem, hogy nem jön össze, vagy csak annyira idegesítem fel, hogy így lekötözve támad meg, mert akkor semmi esélyem és ha valóban állapotos vagyok, hát akkor nem csak magamra kell gondolnom...
-Nos ebben nagyon tévedsz! -üvöltött rám, de nem féltem, hiszen tudtam, kezdem
elérni a célom.
-Akkor miért nem úgy van, ahogy én az imént mondtam? Ha tudsz rá válaszolni, talán elhiszem neked. -mondtam és láttam, hogy betelt a pohár. A feje hófehérről vörösre váltott. Pedig jól tudtam, hogy a vámpíroknak nincs véráramlásuk, de neki mégis megváltozott a színe, ami csak a vérszállítástól lehet...
-Azért, mert én így akarom. Ez is a tervem része. -mondtam egyszerűen, és azt hitte, hogy ez elég indok a kérdésemre.
-Na látod ezt elhiszem, de ez még mindig nem válasz a kérdésemre. És amúgy is attól, hogy a terved része még nem korrekt dolog és gyáva viselkedésre vall. -mondta én is egyszerűen és éreztem, hogy most már végre győztem.
-Jól van, de figyelmeztetlek, te akartad. -mondta és kikötözte a kezemet, majd kivezetett ebből a kis helyiségből, ahol aztán kinyitottam a szárnyamat és harcolni kezdtünk. Csak így, ahogy voltunk belevágtunk a küzdelembe és nem tudtuk ki lesz a győztes. Csak egy célunk volt: Juan Miguel. Már jó ideje folyt a harc, amikor valakik közbe vágtak. Nem értettük, hogy mi folyik itt. Aztán megláttam, hogy kik a beavatkozók és nem hittem a szememnek.
-Nyugalom Bárbara! Már itt vagyunk és megmentünk téged! -mondta maga biztosan Adrian, Maite szerelme és nem mellesleg Juan Miguel barátja.
-Rendben van, de hol van...? -kezdtem feltenni a kérdést, de ekkor Cameron nekem támadt és nagyon erőset rúgott a hasamban, amitől meg sem tudtam moccanni. Féltem. Féltem, hogy mindent elveszítettem. Ha most valóban terhes vagyok, akkor ettől az ütéstől biztosan elvetélek, megint.
-Áuu! Nem, ez nem lehet! Nem teheted ezt megint velem! -kiáltottam atyámnak, hiszen jól tudtam, hogy a fájdalom a hasamban nem az ütéstől van, vagyis attól, de nem egyszerűen az ütéstől, hanem attól, hogy a babám szenved a hasamban.
Bár a rémülettől nem reagáltam semmire, még hallottam, hogy Octavo és Adrian harcolni kezdenek Cameronnal és aztán egy sikoltást hallottam, de nem tudtam, hogy ki halt meg. Semmit sem tudtam, csak azt, hogy ha ezt a babámat is elveszítem, akkor abba biztosan belehalok, akárhogy is lesz azután.
Két erős kar megragadott. Azt hiszem Adrian volt az. Az egyik kezével a hátamat támasztotta a másikkal a lábam alá nyúlt és úgy emelt fel, hogy egy biztos helyre vigyen. Legalábbis én ezt gondolom. Aztán a kép elsötétült. Nem lehet, hogy itt vége legyen, nem azt nem engedhetem meg! Nem lehet, hogy minden, amit idáig felépítettem az most romba dől, elveszik. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy valaha is egyáltalán valamelyik férfit a közelembe engedem és tessék, itt van Juan Miguel. Azt sem hittem volna, hogy valaha is lesz gyermekem, és nézzétek itt van Isabella. Aztán a csodákban sem hittem, kivéve Istenben, de ő a vallásom csodája, de itt vagyok én, egy angyal. Soha semmiben nem hittem annyira, mint atyámban és mégis mindent megkaptam, akkor mi értelme lenne, ha most mind eltűnne, semmivé válna és én egyedül maradnék. Kérlek Istenem, segíts! Könyörgöm neked! Segíts!

Üldöz a múlt-14. fejezet:

Sziasztok! Meghoztam a Ü. a m. 14. fejezetét! Remélem tetszeni fog! Jó olvasást! Komikat! Puszi!

Reggel készülődni kezdtem az iskolába, mivel ma hétfő van és suli. Még nem tudtam dönteni, ezért úgy határoztam, hogy megvárom, hogy ki mit gondol rólam és csak azután hozom meg a helyes döntést és persze a levél után, amit Edward hagyott nekem...
Bementem a fürdőszobába és levettem magamról a hálóingemet, aztán beálltam a zuhany alá. Hosszasan ott álltam és élveztem, ahogy a vízsugár kényezteti a bőrömet. Lenyugtatott egy kicsit, aztán indult a napom. Muszáj volt lenyugodnom, hiszen nem rég voltam vadászni így a szemem színe már csak a hangulatomtól változhat.
Kiléptem a szobámba és a szekrényemhez siettem, ahol kiválasztottam egy igazán szexi darabot, de még sem kihívó annyira... A választásom egy kék színű ruhára eset, amihez oda volt varrva egy fekete öv a derekára. Háromnegyedes ujja fel volt vágva, ami láthatóvá tette a karokat...
Felvettem egy nagy karika fülbevalót, amin még sok-sok csilingelő dísz volt így keltve egy tökéletes hatást az összképnek. Már csak a hajam és a sminkem volt hátra, na meg a cipőm, ami szintén kék színű volt. Olyan magas volt, hogy ha nem tudnám, hogy a vámpírok még ebben is képesek kecsesen járni, akkor megkérdőjelezném a dolgot. A hajamat kivasaltam, aztán mindkét oldalon a szélekről egy- egy vékonyabb tincset vettem fel és középen összegumiztam. Ezt megcsináltam még egy párszor a hajamon és nagyon csinos hajat varázsoltam magamnak. A szememet egy világoskék színű szemceruzával húztam ki, majd egy szinté világoskék színű szemhéj festékkel festettem ki magamat. Még tettem az arcomra a jól megszokott alapozóból, vészhelyzet esetén jól jön, aztán már csak egy kis szájfény és már kész is vagyok. Magamra kaptam a táskámat és beletettem mindent, ami fontos lehet számomra, majd lementem a nappaliba, ahol máskor a drága testvéreim vártak rám, de most sehol sem voltak.
-Aileen? Cora? Anyu? Hol vagytok? Ne szórakozzatok, erre most nincs időm! -kiáltottam végig az egész házban, de sehol sem találtam őket.
-Rendben, akkor egyedül megyek iskolába. -mondtam ki hangosan, hogy ha esetleg mégis itthon lennének még, akkor jól hallják. Bezártam a házat, aztán a kocsimhoz mentem. A garázsban minden kocsi eltűnt, csak az enyém volt ott. Mi a fene történt itt? Mindenki a saját kocsijával ment. Remek, akkor megyek én is. Remélem, ez nem azért van, mert kezd szétmenni a családom!
A jól megszokott tempómmal haladtam az iskola felé és mindössze 20 perc alatt beértem oda. A parkolóban már csak Edward kocsija mellett volt hely, és mivel nem volt kedvem másikat keresni kénytelen voltam megállni mellette. Mivel ma elhatároztam, hogy bekapcsolom a gondolatolvasó képességemet, amikor kiszálltam a kocsiból azonnal ezernyi gondolat kúszott a fejemben és nagyokat ráncoltam a homlokomon, mire elállt az emberek által jól megszokott fejfájás. Minden diák fejében a mai francia és spanyol dolgozat járt és egy új lány, aki meglehetősen szép lánynak tűnik, de nem vámpír, legalábbis nekem nem tűnik annak, de van rajta valami furcsa...
A sok gondolat hatására nem is figyeltem az orrom elé így valami keménybe ütköztem. Azt hiszem a támadom is a földre huppant az ütközés miatt.
-Jaj ne haragudj én nem láttalak. -mondta ijedten egy kedves csilingelő hang. Felnéztem és megláttam az előbbi gondolatban lévő lányt, aki most élőben áll előttem.
-Szia! Én kérek elnézést, hiszen ln nem figyeltem! -mondtam neki én is kedvesen. Azonnal elmosolyodott és a kezét felém nyújtotta, hogy felhúzzon. Én persze készségesen elfogadtam.
-"Ő is vámpír. Istenem, mint az apám volt és én...én meg csak egy..." -gondolta és az emlékei özönlöttek a fejembe, amitől ismét megfájdult így megint ráncolni kezdtem a homlokomat.
-Jól vagy? -kérdezte és én csak bólintani voltam képes.
-Az apád...vámpír volt? -kérdeztem pár perc múlva.
-Igen, de az anyám ember és a szerelmükből lettem én, de sajnos a születésem miatt mindkettőjüket elvesztettem. Anyám belehalt a szülésembe, hiszen én úgy kapartam ki magamat a hasából, apám pedig nem volt ott, hogy megmentse. Aztán jött a Volturi és el akart engem vinni, de apám az életével fizetett, mert meg akart védeni. Persze az sikerült, csak éppen egyedül hagyott a nagy világban. Aztán megismertem a szerelmet. -mesélte, de itt elcsuklott a hangja és sírni kezdett. Neki voltak könnyei, de hogyan, ha vámpír?
-Ne haragudj én nem akartam feltépni a sebeket! -kértem tőle bocsánatot, amit el is fogadott.
-És mond tudod mi vagyok? -kérdezte tőlem, amit nem értettem. Miért engem kérdez, amikor neki kellene tudnia.
-Vámpír vagy. Nem tudsz róla? -kérdeztem értetlenül
-Nem. Mármint tudok róla, csak nem vámpír vagyok, vagyis az de csak egy bizonyos értelemben. -magyarázta, de én már most nem értettem a dolgot. Elvesztettem a fonalat valahol.
-Várj, nem értelek. Ha nem vagy vámpír, akkor mi vagy? -kérdeztem ami a legjobban érdekelt.
-Hát csak félig vagyok vámpír. Anyám ember volt és apám pedig vámpír.- magyarázta.
-A vámpíroknak nem lehet gyereke. -mondta ki a teljesen nyilvánvalót, de még mindig vitatkozott velem.
-Igazán? Akkor én most biztosan nem léteznék. -mondta, de nekem már hangom nem volt így rázni kezdtem a fejemet. -Csak a nőknek nem lehet gyerekük, mert azoknak megállt a fejlődése, ellenben a férfiaknak nem kell fejlődésen átmenniük ahhoz, hogy nemző képesek legyenek, ha érted mire gondolok. -mondta és látszott rajta, hogy zavarban van a témától.
-Akkor, ha jól értem a férfi vámpír képes gyermeket nemzeni, ha az anya egy ember? -kérdeztem vissza, hogy teljesen világos e, amit felfogtam. Erre csak bólintott egyet, aztán folytatta a meséjét.
-Viszont nekem lehet gyerekem, mivel csak félig vagyok vámpír így amíg fejlődésen megyek át addig lehet gyerekem, de azután már nem. Nekem van egy lányom, akit már nem is tudom, hogy minek lehet nevezni, hiszen egy félvér és egy ember gyermeke. -mondta és ismét elcsuklott a hangja és sírni kezdett.
-Én sajnálom! -mondtam, hiszen jól tudtam, hogy mi történt a szerelmével, meghalt. A Volturi által. Még egy ok, ami miatt a halálukat akarja.
-Mit? hiszen nem is tudod, hogy mi történt. -mondta és muszáj volt elmondanom, hogy már rég tudtam, mert a gondolatai csak úgy üvöltöttek felém.
-Tudod a gondolataid szinte üvöltenek. -mondtam és az arcára volt írva a megvilágosodás.
-Szóval te gondolatolvasó vagy? -kérdezte.
-Nos ez annál egy kicsit bonyolultabb dolog. -magyaráztam neki,bár ő mindent elmesélt nekem, én még nem voltam kész a történetem kiadására.
-Értem, még nem akarsz erről beszélni.- értette meg az arckifejezésemet.
-Sajnálom! Mi lenne, ha ma átjönnél a gyerekeddel a házamban és mesélnél nekem magadról és a szüleidről, és talán én is kész leszek a történetemre. -mondtam, amire ő csak bólintott, majd elsétált. Szegény, hiszen még csak 17 éves és már mindent megélt. Kíváncsi vagyok az ő fajtájára. És milyen lehet a gyereke? Annyi kérdés és mik lesznek a válaszok.
Csak most vettem észre, hogy mindenki engem figyel. Azonnal rohanni kezdtem, persze emberi tempóban az iskola bejárata felé, ahol beleütköztem egy ismerősbe.
-"Jaj úgy megölelnélek drága barátnőm. Annyira sajnálom, hogy önfejű vagy.Miért ilyen buta, hogy azt hiszi utálom őt, mikor nem is tett semmit, sőt csak megajándékozott egy testvérrel, Edwarddal és önmagával is, mint legjobb barátnővel." -gondolta Alice és én csak elmosolyogtam magamat. Jaspernek igaza volt.
-Akkor miért nem teszed meg? -kérdeztem barátnőmet, akinek erre felragyogott az arca és szorosan megölelt, miközben csilingelő hangjától volt kábulatban az egész iskola, aztán megjelent Jasper is, és ő is mosolyogni kezdett. Persze az udvaron lévő összes diák engem figyelt és Alicet. Aztán megjött Emmett és felesége, szorosan a nyomukban pedig szerelmem állt és minket figyeltek.
-"Jaj drága hugicám, olyan kis önfejű és bolond vagy. Annyira hiányzol! Nincs kivel viccelődni, hiszen csak te értettél meg. Melletted emberemre találtam." -gondolta a nagy mackó testvérem.
-Emmett? Gyere kicsit közelebb! -mondtam a nagy medvének, aki engedelmeskedett nekem. -Úgy értetted, hogy vámpírodra találtál, ugye? -kérdeztem egy mosoly kíséretében, amire a Emmett felkapott és megölelt engem. Körbe forgott velem párszor, aztán letett a földre és elengedett.
-"Bella, Bella annyira jó újra látni téged és azt, hogy veled felvidult az én szerelmem is. Sajnálom, hogy nem lehettünk jó barátnők és azt is, hogy csak a hiányod ébresztett rá arra, hogy mennyire megkedveltelek téged!" -hallottam meg Rosalie gondolatait és nem értettem meg, hogy miért nem haragszik rám a múltkori verekedés miatt.
-Ugyan Rosalie, ne mond, hogy nem is haragszol rám a verekedésünk miatt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megkedveltél. -szóltam el magam és most már biztosan mindenki tudja, hogy hallom a gondolataikat.
-Te honnan? Hallod a gondolataimat? -kérdezte némi kis szünettel a szavai közt Rosalie.
-Nos, lebuktam. Igen mindent hallottam.
-Hogy lehet az? -kérdezte Alice.
-Egyszerűen, de most mennünk kell mert becsengettek az órára. -mondtam és már ott sem voltam.
Meglepően gyorsan teltek az óráim és a nap végén találkoztam az új lánnyal, akinek még nem tudtam a nevét.
-Szia! -szaladt felém és én bevártam a kocsimnál.
-Szia idegen! Az jutott eszembe, hogy még nem is tudom a neved. -mondtam, amire ő bólintott és bemutatkozott.
-Amy White vagyok. -nyújtotta felém a kezét és miközben kimondtam az én nevemet kezet ráztunk.
-Isabella Marie Swan Thompson. -mondtam ki a szuper hosszú nevemet.
-Örökbe fogadtak?- kérdezte meglepődve.
-Igen. Miért ez olyan nagy megdöbbenés? -kérdeztem vissza én is.
-Nem csak furcsa. Nem gondoltam volna. És van testvéred, úgy értem fogadott?
-Igen kettő is. Pont ott sétálnak ki az ajtón. -mutattam a két testvéremre, akik látszólag jól szórakoztak nélkülem is.
-Nagyon szépek ők is, de nem annyira, mint te. -mondta és ha nem tudtam volna, hogy már volt szerelmes, akkor most azt hinném, hogy belém zúgott, ami kicsit sem lenne vicces.
-Köszönöm. Ő ott Aileen Walker Thompson, a másik pedig Cora Roberts Thompson. -mutattam be egyenként a drága barátnőimet és egyben testvéreimet.
-Nem hívod ide őket?
-Nos jelenleg van egy kis nézet eltérés közöttünk. Talán el kellene halasztanunk a megismerésüket. -mondtam, amire Amy csak bólintott egyet. Leírtam a címem egy papírra és odaadtam Amynek, hogy jöjjön el a gyerekével, aztán már ott sem voltam, mivel idő közben Edwardék tartottak felém. Még láttam a visszapillantóból, hogy beszélgetnek Amyvel, de nem foglalkoztam vele különösebben. Otthon már mindenki a nappaliban volt és látszólag engem várt.
-Sziasztok! Engem vártatok? -kérdeztem, amire egyhangú bólintás volt a válasz.
-Szeretnénk veled beszélni, mert úgy gondolom, hogy rosszul döntesz a jelenlegi állapotodban. -kezdte Aileen
-A jelenlegi állapotomban? Nem értelek, miről beszélsz? -kérdeztem vissza
-Aileen azt próbálja elmondani, hogy szeretünk téged, de...-folytatta Cora
-De? Micsoda? Nem akartok engem, mert egy önző szörnyeteg vagyok, aki nem elég, hogy tönkretette a szerelme életét, még a tieteket is tönkre akarja tenni, csak mert szeret titeket? Vagy mi? -kérdeztem drámaian, Pedig legbelül nagyon féltem a helyeslő választól, de ha így lenne, akkor megérdemelném.
-Ugyan kislányom, hiszen tudod jól, hogy mi is szeretünk és nem akarunk elhagyni. Csak arról van szó, hogy Edward nem haragszik rád és nem értjük, hogy miért nem vagytok még együtt. -mondta ki végül anyám azt, amit a többiek fél óráig nem tudtak.
-Ennyi? Most komolyan csak ezért ültetek és vártatok rám? -kérdeztem idegesen, mivel én már a legrosszabbra számítottam. Aztán fogtam magamat és kirohantam a házból és meg sem álltam a kedvenc helyemig, ahol a vízesés várt engem.
Nem sokáig élveztem a csendet, mivel megjelent Edward és a gondolatai szinte ordítottak, hogy meghalljam őket...