Fekete Edward-3. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a 3. fejezetet. Remélem, örültök neki! Nem tudom, hogy tudom-e hozni a novellát.... majd kiderül...

puszy

Barbie

Edward jéghideg ajkai érintették enyémeket és én nem tudtam, melyik érzékemre hallgassak. Az ész azt diktálta toljam el magamtól, hiszen megölte a szüleimet és ki tudja még hány embert ölt meg, amíg nem ismertem őt. Nem akarom, hogy engem is kihasználjon. Hogy kihasználja gyengeségemet, mert ő erős. Nagyon erős. A szív, mely most túl gyenge volt az észhez képest, elbukott. Ő szeretett volna ennél egy kicsit többet, de az nem jutott ki neki. Az ész és a szív párbaján, most az ész nyert. Gratulálok neki!-jött a gondolat. A győzelem máris a "fejébe" szállt. Elmosolyogtam magamon, ahogy itt saját agyam hülyeségein játszadozom. Undorodom magamtól. Hogy vagyok képes ennyi rossz után úgy mosolyogni, mintha mi sem történt volna?! Elképesztő, hogy néha mikre vagyok képes. Elegem van már mindenből, ami ennyire emberi bennem. Én nem akarom ezt. Nem akarok boldog lenni, hisz a szüleim sincsenek itt mellettem és én mégis boldog vagyok?! Szenvednem kell, mert ők meghaltak, de én nekem több jutott az életből. Nem akarom elfogadni, hogy ők nincsenek már.
-Mi a baj? Úgy értem sajnálom az előbbi, de tudod nem kaptál levegőt, és én azt hittem levegőre van szükséged...-magyarázkodott zavartan. Én persze annak ellenére, hogy nem hittem el, úgy tettem...
-Persze köszönöm! Igazából most valami egészen másról van szó.-vallottam színt. Lehajtottam fejem és a könnyek engedély nélkül hullottak a semmibe.
-Megbántottalak valamivel?-kérdezte, mintha csak egy megszokott napi vitáról lenne szó. Mégis mit képzel magáról, amikor elvette tőlem a szüleimet, aztán megcsókol. Mi jön még? A végén szerelmet vall és a Rómeó és Júlia történetet élem meg, kissé más verzióban. Nevetséges!
-Chh.-mutattam ki véleményemet is, amire ő persze azonnal vette a lapot, mert elfordult tőlem és a kezembe nyomta, amiket nekem vásárolt. Néhány lap, ceruza és festékek. Készített nekem egy festőállványt, bár idebent úgy sem fog el az ihlet, főleg nem ilyen körülmények között. Bár ha elég mazochisták akarunk lenni, akkor ebben is találunk valami szépet. A szépség és a szörny elvén, de hát kinek lenne ehhez kedve? Na jó nekem lenne, de nem abban a tudatban, hogy a szépség és a szörny közül én vagyok az egyik.
A földre pillantottam és észrevettem alvásom előtt készülő rajzomat, ami a földön árván hevert. Edward a kezébe vette és alaposan megnézte azt. Egy apró féloldalas mosoly jelent meg arcán és én már nem is tudtam, mit rajzoltam, mind addig, amíg én is megpillantottam. A lapon egy féli meztelen férfi szerepelt. Egy apró ponyvába tekerve, bár az is csak egy kényes területet takart a férfin. Felkaptam a lapot, ami időközben ismét a földre hullott és az állványra helyeztem. Szerintem Edward még nem vette észre, hogy ezen a képen ő szerepel. Vagy mégis? Ránéztem és éreztem, hogy arcom elönti a vér. Edward mosollyal az arcán fordult az ajtó felé, de akkor én rákiáltottam.
-Várj! Szeretném befejezni és ehhez...rád is...szükségem lenne.-hebegtem, amire ő meglepetten nézett vissza rám, de nem láttam, hogy ellenkezett volna. Az ajtót kulcsra zárta és átment a házikó egy másik szegletébe, ahol a függönyt letépve, levetkőzött és magára tekerte pont úgy, ahogy a képen is szerepelt. Amíg ő ezt véghez vitte, én felvázoltam az alaprajzot a hatalmas festőpanelre. A halvány vonalakat majd a festék és a modell tökéletesíti.
Egy cseppnyi vizet öntöttem egy fém tálkába és elővette még új illatban pompázó ecseteimet és amint beállt a helyére, elkezdtem festményemet. Lassú vonalakkal indultam és Edward minden egyes porcikáját alaposan szemügyre vettem, hogy a kép is tökéletes mása legyen a valóságnak. A színek tökéletesen olvadtak egymásba és a rajzom is kezdett élethű verziót magára önteni. Élveztem ez a pillanatot, ahogy most láthatóan Edward volt zavarban pedig én semmi olyat nem tettem. Neki csak állnia kell és nem mozdulni, ami láthatóan jól megy neki. Tökéletes modell mindenféle szempontból. A művészek is a rossz fiúkat keresik egy-egy portfóliójukhoz. Hát én is művész vagyok. Legalábbis művészlélek. Hogy a tehetségem mennyire ér fel a többi elismert személyhez, az már csak a kritikáktól függ. Bár én magam  tudom értékelni a saját munkám is és ilyenkor nem vagyok elfogult magammal. Ha rossz, akkor azt is kimondom, ha jó, akkor azt is kiadom magamból. Soha semmit sem tartok meg magamnak.
A rajz lassan elkészült és én már alig találtam magamon olyan területet, ahol nem voltam festékes. Mindenhol az arcom területén csupa színkavalkád uralkodott. Itt egy kis piros, egy kis fehér, ott egy kis fekete, egy kis narancs és rengeteg összekevert színfoltocska éktelenkedett homlokomon. A festék illata belengte orromat és én mindent élveztem. Edward még mindig mozdulatlanul állt, pedig más ilyenkor már toporzékolt volna, vagy legalább is valahogy sztrájkolt volna egy kis pihenőért.
-Bírod még?-kérdeztem mosolyogva az előttem álló férfira.
-Miért ne bírnám?-kérdezett vissza meglepetten.
-Tudod az eddigi modellek mind két-három óra múltán nyavalyogni kezdett, és erre te mozdulatlanul állsz már lassan 5 órája. És még te vagy meglepődve?-kérdeztem talán kissé túlságosan is nagyobb felháborodást mutatva, mint kellene.
Ő mosolygott...én mosolyogtam. Mindketten tudtuk, hogy valami megváltozott közöttünk, de még nem voltunk benne teljesen biztosak, hogy mi volt az.
-Na, akkor kész is vagyunk.-szólaltam meg pár perccel később.
Edward közelebb lépkedett hozzám és hirtelen amolyan dejavu érzésem támadt. Nem tudtam miért, valahogy úgy éreztem ezt a pillanatot egyszer már átéltem. Szorosan magához fogta a lepelt, ami érzékeny pontján takarta. Olyan közel hajolt a képhez és amikor én ránéztem és ő is felém fordította tekintetét, orrunk teljesen összeért és ajkunk pár milliméterre volt egymástól. Nem bírtam tovább, ahogy ő sem bírta. Egymásnak estünk és faltuk egymást, ahol csak értük.
-Edward!-sóhajtottam, bár tudtam, amit teszek az bűn. Az agyam és a szívem ismét harcra szállt. Vajon ki lesz a győztes? A szívnek csak egyszer kell győznie ahhoz, hogy az összes párbajt megnyerje. Egyetlen egyszer...
Az apró, vékony anyag abban a pillanatban lehullott Edwardról, amikor végig simítottam mellkasán. Imádtam ezt az illatot, ezt az érintést és az érzést, hogy mindez tiltott, de én mégis megszeghetem.
Megszeghetem, de vajon meg is szegem?-feltettem ezerszer is a kérdést, de a válasz még nem jött...
Vajon meddig vagyok képes elmenni és mikor jövök rá, amit teszek, nem helyes? Mikor? Miért? És most mit érzek?