Sziasztok! Meghoztam a fejit és mivel ma van a szülinapom, kérnék egy nagy ajándékot! Sok sok komit! jó olvasást! Puszi mindenkinek!
Most itt ülök a kedvenc fám tetején, ami egy szomorú fűzfa...ahogy én is az vagyok. Viszont boldognak kellene lennem, hiszen megtaláltam az igazi apám és a lányom, angyal vagyok, a jóért harcolok, de egyetlen egy dolog hiányzik és ez felborítja az egész egyensúlyt. Egyetlen személy miatt van mindez, Juan Miguel Negros. Egy tükrös asztal segítségével tudom a földön lévő szeretteimet figyelni. Maite nagyon sokat van Juan Miguellel, ami őszintén szólva kicsit féltékennyé tesz, de nem haragszom, hiszen én döntöttem úgy, hogy Juan Miguel életét megmentem, még ha én boldogtalan leszek is emiatt. José és Catalina kibékültek, hiszen a levelemben ezt kértem tőlük és Vanessa is valóban kedves lány és nem akar rosszat úgy, mint a többiek. Bayron megházasodott Ximenaval és boldogok együtt és azóta már született egy fiúk és most várandós-ők még nem tudják, mert 3 hónapos terhes- de én már rég tudom, hogy ő kislány lesz...Bár azt én nem tudom, hogy miért vártak 2 évet, amikor meghaltam, hiszen mi nem is voltunk olyan jóban. Bár azt tudom, hogy amikor még fiatal voltam, akkor Bayron szeretett volna velem járni, de a trauma, ami engem ért az nem engedett egy fiút sem a közelembe, de talán ennek így is kellett lennie. Viszont a fiú, aki 9 éve született, mintha apja életének megismétlésére lett volna teremtve....Teljesen olyan, mint Bayron volt fiatalon, mármint most sem öreg, csak már nem tízen éves lurkó, mint anno. Egy 9 éves fiú, akinek most lesz egy húga. A kis Bayron teljes neve Eduardo Blas Libros. Viszont én már azt is jól tudom, hogy mi lesz a kislány neve is, Elena Brígida Libros.
Na de haladjunk csak tovább, hiszen ott van még az én drága barátnőm Catalina és újdonsült férje, hiszen még csak 4 éve házasok, ebből 2 éve született meg az első gyermekük, aki egy édes kislány lett. Az ő neve Juana Carlota Santana. Még csak 2 éves, de már most látszik rajta az értelem, ami majd felnőttként sokat segít. Amúgy Catalina is terhes, de ő még ezt sem tudja. Pedig már 3 hónapos terhes, ahogy Ximena. Neki most fia lesz, akit Enrique Esteban Santananak fognak nevezni. Olyan kis édes fiúcska lesz, mint az apukája volt. Mégis a fiú jobban fog hasonlítani az anyjára, mint kellene.
-Anya odafent vagy? -kiáltott felém az én egyetlen gyermekem, Isabella.
-Persze egyetlenem! Mit szeretnél? -kérdeztem lányomtól miközben leugrottam a fa tetejéről és hangtalanul huppantam a talajon.
-Atyám hívatott téged. Szerintem a feladatról lesz szó.-mondta egy nagy ölelés kíséretében, ami nagyon jól esett.
Lassan haladtam a palota felé, ahol mostanában elég sokat vagyok, hiszen atyám mindig hívat, mert biztosan látja, hogy megint a fámon vagyok és szomorkodom, ami neki nagyon nem tetszik. De miért lennék boldog, ha egyszer mindenki miattam szomorkodik és lemondtam arról a személyről is, aki annyit jelentett nekem. Most pedig azt látom, hogy talán még lehet boldog a legjobb barátnőm, Maite mellett. A többiek úgy ahogy boldogok. Mondjuk José megtalálta a szerelmet Annabella mellett, aki Juan Miguel húga és mellesleg ő is vámpír. Azóta visszatért Juan felesége is, de már nem olyan a kapcsolatuk, mint eddig. Szerencsére, mert mellé aztán biztosan nem engedem. Elváltak, ha jól tudom és Cameron, mert így hívták a feleségét az ördögé lett, ahogy beszélik odalent a többi vámpírok...
Lágyan kopogtatni kezdtem az ajtón és vártam az engedélyt, amit meg is kaptam, bár nem volt túl kedves hangnemben...
-Szabad! -kiáltott atyám. Bizonyára a nem tetszését így mutatja ki, de sajnos nem tudom megjátszani, hogy boldog vagyok, ha tudnám, ő akkor is tudná mi az igazság....
Lassan benyitottam, hiszen nem sietek sehova sem. Minek, ugyanis még elég sokáig fogok élni. Mondjuk az örökké valóság kinek nem lenne elég.
-Isabella mondta, hogy kerestél...-kezdtem, de ő félbe szakított, ami rá igazán nem volt jellemző és ez megijesztett egy kicsit.
-Még kérded, miért hívattalak? -kérdezte kicsit sem nyugodt hanggal.
-Én csak...atyám jól vagy? -kérdeztem félve, mert ezek után már nem tudom, mit várjak tőle...
-Én...sajnálom lányom! Nem akartalak megijeszteni csak kicsit nyugtalan vagyok. -mondta és végre a hangja egy kicsit csillapodott.
Odasuhantam hozzá és megöleltem, ahogy még eddig soha, majd, hogy oldjam a feszültséget mesélni kezdtem a földi barátaimról. Persze tudom, hogy ő úgyis látta már, de azért mindegy...
-Olyan boldogok...-kezdtem, és nem kellett nevet említenem, hogy Isten tudja kiről beszélek.
-Az élet náluk megy tovább....és éppen ezért hívattalak ide...-mondta titokzatosan hozzáfűzve.
-Nem értelek. - feleltem értetlenül, és ő folytatta.
-A földön mindenki veszélyben van. Az ördög harcra kész és nekünk is annak kell lennünk. -mondta, és én mindent megértettem.
-De hiszen én...mindent megtettem. Az miért nem volt elég neki? -kérdeztem atyámtól, aki csak egy nyugtató mosolyt küldött felém.
-Bár a barátaid boldogok, de a földön mostanában egyre több a gonosz...és a halál... -mondta nekem kínokkal teli arccal.
-Hiszen végre mindenki kezdi megtalálni a boldogságot nélkülem, az én tragédiám ellenére mindenki újra boldog és ekkor jön megint a rossz. -mondtam talán csak magamnak, de mindegy is volt ez már...a fájdalom, hogy valakit elveszíthetek majdnem megölt és én mit tettem...elfutottam, mert ezt éreztem jónak, hogy megmentsem Juan Miguel életét és a többiekét is.
-Azonnal le kell mennem, mi van ha még nem késő. Mindent helyre kell hoznom!- mondtam indulásra készen, de atyám megállított.
-Nem! -kiáltott rám és én azonnal megálltam ott, ahol éppen voltam.
-De atyám! Mire várunk még? -kérdeztem. Hiszen ez volt az a kérdés, ami valóban foglalkoztatott.
-Igazad van, de nem harcolhatsz kétségbe esetten, mert annak nem lesz jó vége. -mondta és én megértettem, de akkor is sietnem kellett.
-Valóban nem, de erre most nincs időm. Ha megtalálom az egyetlen esélyt arra, hogy megmentsem a szeretteimet, akkor megteszem. Nem hagyom, hogy letörje az ördög a boldogságukat.- mondtam határozottan és már ott sem voltam.
Kutya futtában kerestem a lányom, hogy őt is magammal vigyem és mindent elmondok a barátaimnak és új esélyt adok szerelmemnek, amit 10 éve eldobtam magamtól.
-Anya. Megbeszéltétek, amit atyám akart? -érdeklődött lányom és én nem bírtam tovább, hogy erősnek lássanak. A könnyeim záporként potyogtak le arcomról és pici tollpiheként értek a földet. Lányom szorosan magához ölelt és éreztem minden szeretetét, amit irántam érzett.
-"Jaj anya! Kérlek ne sírj!" -kérlelt gondolatban, aminek engedni akartam, de a könnyeim nem engedelmeskedtek nekem.
-Nem megy! Sajnálom! -mondtam és gondolatban folytattam tovább, amit lányom azonnal meghallott és reagált is rá.
-Persze anyám. Menjünk azonnal! Segítek neked. Úgyis meg akartam már rég ismerni a barátaidat és apámat is. -mondtam és én csak most értettem meg, hogy mit tettem 10 évvel ezelőtt. Elszakítottam a lányom az apjától és meg sem kérdeztem, hogy neki jó e így.
-Ugyan anya, hiszen tudod, hogy önfejű vagyok, amilyen te voltál, de én döntöttem így, hogy nem akarom látni..még nem, de most már szeretnék vele találkozni. -mondta lányom, és én megkönnyebbültem ettől a vallomástól.
-Rendben! Akkor menjünk! -mondtam és azzal már ott sem voltunk.
A föld felé tartva ismét magába kerített az érzés, ami 10 éve, amikor visszajöttem, hogy mindent helyrehozzak, de ezek szerint minden rosszul sült el.
Még most is úgy gondolom, hogy a sors akarta így, hogy minden kiderüljön, de csak szép apránként jöhet a többi, ami még csak most kezdődik el...
A gonosz most ébredt fel és mindent el akar pusztítani, de amíg én itt vagyok, nem engedem, hogy tönkre tegye a szeretteim életét. Hamar földet értünk a házam hátsó udvarába érkeztünk és azonnal a házba mentünk, ahol drága barátnőm a nekem állított oltárnál térdelt és imádkozott, közben könnyei zápora hullott a szőnyegre. Nem hagyhatom tovább, hogy sírjon.
-Maite? -szólítottam meg, amire azonnal felém kapta a tekintetét.
-Bárbara? Te vagy? -rohant felém és megölelt, amire nem számítottam így rá estünk a kanapéra. Olyan önfeledten nevettünk, mintha nem is a vég következne.
-Én is nagyon őrülök, de most valami fontosat kell mondanom és kérlek hallgass végig. -kezdtem bele a történetembe komolyan. -De előbb lenne egy nagyon fontos kérdésem.
-Hallgatlak, de aztán én is kérdezhetek? -kérdezte és én egy bólintással válaszoltam neki.
-Mit érzel Juan Miguel iránt? -kérdeztem félve a választól. Amire ő csak nevetett egy nagyot, amit nem értettem. Talán kinevet, mert már semmi közöm hozzá.
-Ugyan Bárbara! Csak barátok vagyunk. Segítjük egymást, mert mindkettőnknek egy fontos személy voltál. -mondta és én megkönnyebbültem ettől.
-Szóval már csak voltam? -kérdeztem vissza megjátszott sértődöttséggel.
-Dehogy! Csak eddig azt hittük meghaltál. -mondta és ezután elkezdtem a mesém.
-Nos azt jól hittétek. -mondtam, amire egy értetlen arckifejezést kaptam.
-Meghaltam, de angyal vagyok és ő itt a lányom. -mondtam és láttam, hogy kell még egy kis idő még felfogja a hallottakat. Pár perc elteltével folytattam tovább és láttam szép apránként mindent a helyére rak.
-A neve Isabella és ő is angyal. A mennyben másként megy a fejlődés, mint a földön. De most az a lényeg, hogy én egy nagyon fontos személy vagyok az égben. Én vagyok Jézus lánya. És a földet nekem kell megmentenem a gonosztól. Juan Miguel apja az ördög és a mi szerelmünk fogja megállítani a földet a pusztulástól, csak még azt nem tudom, hogyan....-szép lassan mindent felfogott és aztán ismerkedni kezdett a lányommal, de láttam rajta, hogy még mindig hihetetlen neki ez az egész história. Aztán ezernyi képet és emléket mutatott szerelmemről és a beszélgetésükről. Ahogy rólam és a lányunkról beszélt. Rájöttem, hogy sokkal jobban szeretem Juan Miguel, mint eddig azt hittem. Sokkal, de sokkal jobban....
Szia!
VálaszTörlésVéééégrreeeeeeeeee!!! Már ideje volt!!!
Végre össze jöttek!
Siess!
Pusz
Szia! Látom van öröm! Ennek nagyon őrülök! Puszi!
VálaszTörlés