Üldöz a múlt-6. fejezet: Új barátságok

Sziasztok meghoztam a kövi részt! Remélem tetszik! Mostanában nincs sok időm írni, de szerencsére én előre dolgozok, szóval nem lesz gond a felkerülésével, viszont csak ilyen tájban tudom hozni a fejiket, remélem ez senkinek sem gond! Na szóval nem is írnék többet! Jó olvasást! És kérek minden olvasót, hogy komizza a munkámat, mert az is nagy munkával jár, hogy megírjam... xd Puszi!

A hétvége villám sebességgel ért véget és még csak most eszméltem fel, hogy ennyi idő eltelt és én mit tettem közben, semmit. Vagyis egy valamit igen, gondolkoztam. Gondolkoztam a lehetetlenről, arról, hogy mi van, ha Edward szereleme sokkal erősebb a vámpír iránt, aki tönkretette az életét. Valahol a lelkem mélyén ott pislákolt egy icipici reménysugár, amit folyton ki akartam törölni, hiszen ez is csak újabb fájdalmat szül a későbbiekben. Megint eluralkodott rajtam az összes érezés, amit amióta vámpír vagyok folyton eltemettem a nem létező lelkem legmélyére. Amióta megismertem Edwardot, valahogy soha ne tudom kontrollálni a képességemet, az érzéseimet, amik képességem kitörését okozzák. Sírni volt kedvem, vagy inkább meghalni. Ha kelletlenül is, de feltápászkodtam az ágyamról, ahol az Edwarddal közös portrénkat néztem, miközben a gondoltaimba merültem. gondoltam egy forró zuhany jót fog tenni velem és talán egy kicsit segített is, de nem túl észrevehetően. A gardróbomhoz sétáltam és nekiálltam ruhát válogatni. Nem sok sikerrel. Nem tudtam dönteni, hogy szoknyát, vagy nadrágot vegyek fel. Mivel ma jó idő volt még a hangulatom ellenére, bár ezt nem is értettem miért van, megint rövidet választottam. Találtam egy kötött tunikát, ami bézs színű volt, feltettem hozzá egy  aranyszínű övet és pár kiegészítőt is, amik szintén aranyban pompáztak. Kivasaltam a hajam és egy kis frufrut felcsatoltam középen. A szemem kihúztam feketével és a szemhéjam kezdtem el sminkelni. A belső résztől indulva a színek egyre sötétültek, az aranyból sötét barnába változtak, ezután már csak egy ki szempillaspirál, egy kis alapozó, hogy színem legyen, mint a fehér és így ha véletlenül kisütne a napocska sem leszek olyan feltűnő. Az ajkamra tettem egy kis szájfényt. Felkaptam a táskámat, gyorsan beletettem a telefonom, az mp4 lejátszóm, ami nélkül sehova sem tudok menni és a kocsi kulcsot és már rohantam is le a lépcsőn. Már az ajtót zártam volna be, amikor hirtelen villámcsapából jött egy felismerés. Nincs rajtam cipő.
- Szépen is néznék ki, ha betoppannék rögtön az első nap cipő nélkül! jó nagy röhögésbe történek ki a többiek. - jót mosolyogtam a jeleneten, még ha jól is  tudtam engem nevetnének ki a többiek. Gyorsan felszaladtam a szobámba és magamra húztam egy egyszerű aranyszínű szandált. Nem volt rajta semmi extra mégis nagyon szerettem. Bepattantam a kocsiba és már ott sem voltam. Az én vezetési sebességemmel hamar beértem az iskolába és a táskám aljából előkapartam az órarendem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy most angol órám lesz. Meg kell mondjam, utáltam az angol órákat. Imádok nyelveket tanulni, de ha szégyen is az anyanyelvi órákat utálom. Minek az? Azt már az első szavam óta tudom, ezzel szemben ott van a spanyol, amit imádtam nagyon is. Vámpír létem során sok nyelvet tanultam már, hiszen nem lehet folyton folyvást mindig ugyanazt a nyelvet felvenni, mert bármennyire is imádom például a spanyolt, azért megunnám, ha folyton csak olyan órákat vennék fel. Ebben a suliban két idegen nyelvet vettem fel, ami nem más, mint spanyol és a francia. Ez volt az a két kedvenc nyelv, amit mindig szívesen beszéltem és tanultam, még akkor is, ha már mindent többszörösen is tudtam. Volt már olyan is, amikor én oktattam ki a tanárt néhány szabályról és bár kelletlenül, de elfogadta, hogy igazam volt, nem is volt túl sok választása. Gondolat áradatomból egy kedves csilingelő hang rántott ki, ami olyan volt, mint az én egyetlen barátnőmé, Aliceé. Felkaptam a fejem, mert azt hittem csoda történt és Alice eljött hozzám, mind eljöttek. Persze csalódnom kellett, amikor felnéztem, mert aki előttem állt nem Alice volt és a többiek sem voltak sehol. Egyedül voltam, nélkülük, de legfőképpen az fájt, hogy nélküle kell élnem éltem hátra lévő részét. Emberként ezt még könnyebb lenne elviselni, tudva, hogy nemsokára meghalok, de az én esetem teljesen más volt. Az én halálom túl bonyolult, de nem lehetetlen. Kedves volt az arca, ahogy rám mosolygott és csak most jöttem rá, hogy ő egy vámpír. Most már értem miért gondolta az a lány a múltkor többesszámban a topmodellt...
- Szia! Te új vagy itt igaz? Tudod a memóriánk nagyon jó, így biztosan felismernék egy ilyen kedves arcot, mint a tied. - mondta és közben láttam, ahogy keze felém mozdult, hogy kezet rázhasson miután bemutatkozik nekem. - A nevem Aileen Walker. - mondta és én  elfogadtam a felém nyújtott kezet és megráztam azt.
- Szia! Isabella Marie Swan, de inkább csak Bella. És igen jól látod én még új vagyok itt. Sejtettem, hogy van más is rajtam kívül, mert az egyik lány elég csúnya dolgokat gondolt az itteni "topmodellekről". - mondtam közben idézőjelbe téve a topmodell szót. Próbáltam kedves lenni vele, hiszen ő is olyan, mint én és kísértetiesen hasonlít Alice. Ezt már most látom rajta. Gyönyörű, hosszú, szőke haja pedig, mint Rosalie. Aggódása, amit a nap minden részében felfedeztem benne, olyan volt, mint Carlise. A szeretet, ami egy ilyen idegen után is oly sok van, mint én, olyan volt, mint Esme. A legjobban mégis Alicere hasonlított. A nevetése, a beszéde, a hangja és ki tudja még mennyi mindenben hasonlít az én drága barátnőmre. Az utolsó órámon elmaradt, ami matek lett volna, mert a tanárnak váratlan elintézni valója akadt. Ennek most kifejezetten őrülök. A nap végére nagyon jól kijöttünk egymással. Annyi mindenben hasonlítanak.
- Figyelj arra gondoltam, hogy mi lenne, ha jobban megismernék egymást? -kérdezte és várta mi lesz a reakcióm erre, de én csak bólintottam egyet. Végül is miért is ne. - Akkor ma elmehetnék együtt vásárolni, ha van kedved, vagy nincs mára más programod. -mondta és nekem elállt a szavam, hogy még ez is. Most már szinte tényleg olyan, mint az én drága barátnőm. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de úgy érzem egy kicsit ez miatt jó barátnők leszünk, de ki tudja ha közelebbről megismerem talán már nem csak ezért lesz szimpatikus. Sokat beszélgettünk a parkolóban megadta a számát és ott hagyott a kocsimnál.
- Nos, akkor nálad 6-kor. Pontos leszek- mondta és már ott sem volt. Még köszönni sem köszönt.
Éppen be akartam szállni a kocsimba, amikor egy kedves hang megszólított. A hangjából tudtam, hogy ő nem vámpír ezért próbáltam, miné lassabban megfordulni, hogy ne ijesszem meg. Sikeresen megoldottam. Ő is, mint Aileen kedvese mosolygott rám és én tudtam, ő is jó ember. Olyan gyorsan dobogott a szíve, hogy azt hittem, rögtön kiugrik a helyéről. Végül megszólaltam én, mert láttam nagyon nehezére esik kinyögni egy épeszű mondatot.
- Szia! Szeretnél valamit? Jól vagy? - kérdeztem, mert ahogy megszólítottam elsápadt. Nem tudtam eldönteni, hogy én vagyok ilyen ijesztő, vagy csak egyszerűen azért jött ide, hogy segítséget kérjen, mert rosszul érzi magát. Szerencsére visszajött a normális színe és a szíve is lassulni kezdett, aminek én nagyon őrültem, mert ez azt jelenti, hogy alapból rosszul volt és nem miattam lett ilyen. - Jobban vagy már? - kérdeztem és őszintén aggódtam érte. Mi történhetett?
- Igen köszönöm! Ne haragudj, hogy pont téged találtalak meg a szerencsétlenségem miatt! - mondta ezt könyörgő szemekkel és én ha tehettem volna most jót nevettem volna ezen. Még ő kér bocsánatot, amikor már azon voltam, hogy kérjek bocsánatot, amiért ilyen ijesztő vagyok.
- Ne butáskodj, bármikor szívesen segítek neked! Szerettél is volna valamit, vagy csak segítséget akartál kérni? - kérdeztem tőle és egy nyelés kíséretében válaszolt nekem.
- Jaj igen persze, csak elejtetted ezt, amikor kijöttél az osztályból és én gondoltam utánad szaladok vele, de mostanában valamiért nem bírom a futást.- nyomott a kezembe egy rajzott, amin én és Edward voltunk. Hát igen a kémia óra  már nagyon unalmas a számomra és a mai órán sem csináltunk semmi különöset, azon kívül, hogy a tanár kihívott, hogy mutatkozzak be, semmi érdekes nem történt. Persze minden órán így volt. Bemutatkoztam és a tanár feltett még pár kérdést nekem, de próbáltam mindig úgy válaszolni, hogy észre vegye, hogy a helyemre akarok ülni.
-Köszönöm, hogy utánam hoztad, ez nagyon fontos nekem. - mondtam és megöleltem őt, amit még magam sem értettem miért tettem. Valahogy úgy éreztem, meg kell tennem. Talán azért, mert szegény kifutotta a lelkét is miattam, nem tudom. Valamiért nagyon fontos lett nekem.
- Ugyan semmiség volt. Amúgy a nevem Cora Roberts.Nagyon szépen rajzolsz. És a rajzon látszik, hogy mennyire fontos a számodra a melletted álló fiú. A barátod? - tette fel a kérdést, amire nem tudtam mit válaszolni. Igen belém szeretett, mert nem tudta, hogy miattam ment tönkre a régi élete. Belesajdult a szívem a gondolattól, hogy valaki Forksban vigasztalja és mellette van mindig mindenhol. Szomorú képemet látva azonnal  bocsánatot kért. - Jaj, én sajnálom, nem akartam feltépni a friss sebeket! - mondta, de én nem is haragudtam rá. Nem tudhatta, hogy mennyire fáj az, amit még most sem tud és nem is fog.
- Nem kell bocsánatot kérned, nem a te hibád, hogy annak ellenére, hogy már nem az enyém, fáj minden, ami ő. Isabella Marie Swan, de inkább csak simán Bella, ha lehet. Most mennem kell, és köszönöm! - majd meg sem várva válaszát beszálltam a kocsiba és hazaindultam. Még láttam, hogy ott állt, ahol hagytam és lehajtotta a fejét. Haragudtam magamra, hogy lehettem ennyire bunkó, hogy csak úgy elhajtottam onnan. Pedig ő olyan kedves volt hozzám, én meg milyen voltam. Hamar hazaértem és felrohantam a szobámba, bár pénteken vásároltam, elég sok minden elfogyott a barkács kellékeim közül. Gyorsan végignéztem mi kell még. Mivel mostanában elég sokszor rám jön a rajzolhatnék, veszek pá keretet Aileennal. Eljött az idő és valóban pontosan érkezett meg. Motorral jött, ezért az én kocsimmal mentünk tovább. Gyorsan leszaladtam a lépcsőn, a konyhába, majd a teraszra kilépve üdvözöltem Aileent.
-Szia! Tényleg nagyon pontos vagy. -mondtam, miközben megöleltem. Tudom elég hamar jóban lettem vele, de szükségem volt rá, lehet önzőség, de benne van egy darab a múltamból. Igen a Alice, Edward, Carlise, Esme és mindenki más Forksban a múltam lett, nem álmodozhatok tovább, nem akarok ennél jobban is szenvedni.
-Szia! Hát igen, mindig igazat mondok, úgy hogy legközelebb higgy nekem elsőre! - mondta és közben fenyegetésképpen a mutatóujját legyezte az orrom előtt. Bementünk, ahol én magamra kaptam a cipőmet, amire nem emlékszem mikor vettem le, de mindegy is. Mivel már hűvös volt, bár nekem nincs szükségem melegre, az emberek miatt fel kell vennem egy kabátot. Egy fekete vízálló kabát mellett döntöttem. A konyhából vezet egy lépcső le a garázs részre, ami elég nagy  terület. Igaz három kocsi és egy motor mellett szükség is volt ekkora helyre. Bár amikor legutoljára éltem itt, megfeleztem ezt a területet és a hátsó felében egy kis szauna,jakuzzii és medence részt alakítottam ki magamnak. Imádok úszni és ezért elmaradhatatlan volt számomra a medence, ami hatalmas volt. Azt ne kérdezzétek, hogy miért van szaunám, mert nem tudom. Nem sok értelme lenne használnom, de olyan jól néz ki ezzel együtt az egész.
-Ejha! Ez aztán a kényelem! - mondta Aileen egy kis fütty kíséretében, amikor bekukkantott a kényelem szobámba, így nevezem a jakuzzis helyiséget. Annyira aranyos volt, ahogy miden kis zugot megvizsgált és elismerően füttyentett.
- Jaj, annyira jó látni, hogy tetszik neked. Megígérem, hogy lesz alkalmad kipróbálni a medencét és a jakuzzit is.-mondta és remélem eléggé látszott ezen a mondatomon, hogy meghívás volt.
- Valóban? Az nagyon szuper lenne! - szinte már kiabálta. Őrülök, hogy ekkora örömet tudtam szerezni Alicenek. Jézusom, miket beszélek én itt, úgy értettem, hogy Aileennak.
-Őrülök, hogy őrülsz Aileen! - mondtam neki kedvesen és lelkiismeret furdalásom lett az előbbi gondolatom miatt. Hogy lehetek ennyire bunkó, önző állat? Kérdeztem magamtól, de még magam sem tudtam rá válaszolni, akkor hogyan tudna valaki más ,aki nem ismer engem? -Akkor mehetnénk is, ha már mindent jól  megnéztél. -mondtam, hátha ez majd segít megindítani, de sikertelen próbálkozásnak bizonyult.
-Nem még nem néztem meg mindent, mert a házad még nem láttam igazán, csak a konyhát, meg ezt a helyet. - mondta, de ebben a pillanatban elállt a szava, mert meglátta az autóimat. -Atya, Úr, Isten! Ezek álomszépek. -mondta minden egyes szót jól megnyomva. Ezen már tényleg nevetnem kellett, mert ez még nekem is sok volt.
-Ne haragudj, de úgy viselkedsz, mintha még sohasem láttál volna ilyen autókat! -mondtam még mindig nevetve.
-Dehogyis nem láttam, csak hát nem egyszerre, egy helyen, egy személynél. -mondta, hogy ezzel is érveljen az ő igaza mellett.
-Na jól van, de most már tényleg induljunk, mert nemsokára bezárnak az üzletek és nem venném a szívemre, ha nem tudnál vásárolni. - mondta közben pedig az előbbi jelenet miatt még mindig mosolyognom kellett. Gyorsan beszálltunk a szürke BMW-be és már hajtottunk is ki a garázsból. Hamar odaértünk és sokat beszéltünk. Este 10 órakor értem haza és már nagyon vágytam egy forró fürdőre. Elgondolkoztam a mai napomon, és hogy milyen jó lenne ha ők is itt lennének velem. A kádban behunytam a szemem és csak gondolkoztam....