Tiltott gyümölcs-8.fejezet: Kaptam még egy esélyt

Sziasztok! Meghoztam a új fejit és remélem, hogy tetszeni fog. Nos, ebben nincs sok párbeszéd ez inkább olyan gondolatmenetet ábrázol...xd Kérlek titeket, hogy komizzatok, vagy szavazzatok a feji alján...Kérlek! Jó olvasást! Puszi! Komikat!!!! :)

Sokat beszéltem kislányommal. Megtudtam, hogy Juan Miguel nem került ide fel. Lehet, hogy a pokolra került, vagy egyszerűen még nem halt meg. Azt is tudom, hogy ha sírok akkor a könnyem nem igazán olyan, mint egy embernek, hanem vér jön ki a könny helyett. Nincs vérem, vagyis piros színű, de amint lecseppen az a folyadék egy picike fehér tollpihe lesz belőle. A kislányom is angyal lett, ahogy felkerültem és ha szükségem lesz rá, akkor csak suttognom kell a nevét és már ott is van. Amikor még nem tudtam, hogy terhes vagyok és sokat gondoltam az elképzelt gyerekemre, hogy hogyan fog kinézni és mondhatom nem csalódtam, pont olyan, amilyennek elképzeltem őt. A neve az lett volna, hogy Isabella. És most ezt a nevet viseli. Azt mondta Isten adta neki az én jóváhagyásommal. Még egy dolog, amit meg kell köszönöm Istennek. Egy dolog hiányzott az életemből és ez nem más volt, mint a szerelem, amit Juan Miguel karjaiban érezhettem és ha én most angyal lettem, akkor ármennyire is akarom, szerelmünk lehetetlen marad. Isten nem lesz ilyen jó hozzám, hiszen így valószínűleg megszegnek néhány szabályt, amit bár ő hozott létre és amit csak ő változtathat meg, de én ilyet soha nem kérek tőle, még ha meg is hasad a szívem. Nem mondhatom, hogy boldogtalan leszek, mert itt lesz nekem az egyetlen kislányom, akit a világon mindennél jobban szeretek, de azt sem, hogy könnyebb lesz az életem úgy, hogy tudom a halála híre miatt Juan Miguel lemond rólam, mert azt kérhetem tőle, hogy ne legyen senki, hiszen ki bírná akár csak pár évtizedekig is. Hát én biztos nem akartam volna mást, de egy férfi más, mint egy nő. Ők nem képesek magányosan élni, míg a legerősebb szerelem után sem, sőt azután még inkább vágynak a szerelemre, a vágyakozásra... Ezen gondolatok kíséretében rápillantottam az órára, ami már egyre gyorsabban ketyegett, amit úgy véltem, hogy az idő ellenem szövetkezett. Mikor végre megismerhetem azt, akit azt hittem soha többé nem fogok látni, most el kell hagynom, mert mint mindig most felelőtlenül döntöttem az életemről, illetve annak eldobásáról... Helyre kell hoznom, amit két évvel ezelőtt elrontottam. Persze ez jellemző rám, mindig mindent elrontok és utána nem győzöm helyre hozni a dolgokat. Ez akkor is így volt, amikor 5 évre megléptem az addigi életemből,mondván nem tudok itt tovább élni a múltammal és amikor visszajöttem azt hittem, minden megváltozik és soha többé nem követek el olyan butaságot, mint a menekülés. mindezt azért éreztem, mert velem volt életem szerelme, akivel azt hittem soha nem kell semmitől sem félnem, de nem így volt... elhagyott, cserben hagyott míg én meggondolatlanul megöltem szerelmünk gyümölcsét. Lehetne mentségem, hogy nem tudtam létezéséről, de ettől még nem törölhető az a tény, hogy gyilkos vagyok. Nem akarom mentegetni magam, tudom, amit tettem soha nem fogom megbocsátani magamnak és azt hiszem ebben Juan Miguel is szenvedni fog, mert egyrészt ő is hibás mindezért, de nem essünk félreértések közé én most nem a bűnbakot keresem, bármennyire is úgy látszik, hanem próbálom belátni azt, ami nem csak én lelkemen szárad. Persze igaz az is, hogy Juan Miguel soha nem ígért semmit, de azt hittem van olyan úriember, hogyha már a testemet neki adtam a lelkem mellett, akkor legalább él benne a tudat, hogy szembesíti a feleségét is a dolgokkal, amik valljuk be nem volt szép még akkor sem, ha ezzel engem tett volna boldoggá. Hiszen ki örülne annak, hogy egy másik nő elveszi élete szerelmét. Tudom, hogy ez is azon dolgok közé tartozik, amikért életem végéig vezekelni fogok...és hát azt hiszem az elég hosszú idő lesz itt fenn a mennyországban. Ha tehetném visszafordítanám az időt, hogy mindent másképpen csináljak és akkor senki sem lesz boldogtalan...gondolataimból kislányom csilingelő hangja rántott ki. 

- Anyu! Anyu! Mindjárt mész a földre és láthatód apucit is, igaz? - kérdezte és nekem nem volt szívem azt mondani, hogy aput valószínűleg soha többé nem fogjuk látni, mert hát mind tudjuk, hogy a házasság szent kötelék és ezt Juan Miguel nem tisztelte kellőképpen...meglepetten nézett rám és azt hiszem bocsánatkérően nézett rám, amit nem igazán értettem. Miért kér bocsánatot? 

- Mi az kicsim? Miért lettél ilyen komoly és szomorú? - nem értettem mitől változott meg ilyen hirtelen. 

- Nos tudod anyu az angyalok bármire képesek, amivel jót tehetnek és ebből a gondolat olvasás sem kivétel, szóval, amit az előbb gondoltál arról én tudok és hidd el nem kell félteni engem az ilyesfajta fájdalomtól, mert bár az apukámról van szó, de jobban viselem az elvesztését, mint te, amint azt a gondolataid bebizonyították. - döbbenten néztem kislányomra. Még hogy gondolta olvasás, ez lehetetlen. Megpróbáltam volna én is, de féltem, hogy elbukok és ezért hamar el is hessegettem ezeket a gondolatokat. Milyen lenne, ha én is bármire képes lennék, persze csak olyanokra, amikkel másoknak segíthetek, amit bevallom nagyon szerettem volna. Azt hiszem mindig nagyon segítőkész ember voltam és örültem, ha valakinek is akárcsak egy apró mosolyt csalhattam a szájára, ezt betudtam annak, hogy valahol szívem legmélyén azt valósítottam meg másnak, amire nekem is nagy szükségem lett volna, amit másoktól igen csak irigyeltem, többek között ide tartozott a boldog kamaszkor, önfeledt boldogság és nem is legutolsó sorban a szerelem. Ezeket én nem igazán tapasztalhattam meg, így boldogsággal töltött el, ha másoknak ezt teljesíthettem. Na nem úgy, hanem, hogy összehoztam azokat ahol mindkét félnél ugyanazt fedeztem fel. Egy-két apró trükk... egy levél ennek egy levél annak, mintha egymásnak adták volna, persze a tudtuk nélkül. Aztán a kamaszkor boldog beteljesülését egy árvaházban segítettem. Hiszen az apácák nem várták el az ott élőktől, hogy ők is apácák vagy papok legyenek, de nem tehették meg, hogy felvilágosítsák, vagy olyan dolgokat adjanak az ott lakó árváknak, ami a szexuális élettel kapcsolatos. Ezekkel kapcsolatos emlékeim töltötték el elmém meg sem állva addig a pillanatig, amíg meg nem változott az életem egy bizonyos személynek köszönhetően. Utólag belegondolva nem haragszom rá, mert több volt a kellemes, szép emlékünk, mint a borzasztóan rémisztő...bár ami azt illeti egyetlen egy rossz emlékem van tőle a szakítás, a gyermekünk elvesztése, bár ez utóbbi már tárgytalan, mert most itt van velem és nem haragszik rám. Mindörökre itt lesz nekem és ha visszajöttem múltam lezárása után, boldogan élünk majd, mint egy kisebb család, azért gondolok így a jövőnkre, mert tudom, hogy legalább ő boldog, ha legalább megpróbálom pótolni az apja hiányát, akkor nekem nincs miért szomorkodni. Letelt az időm, úgy értem most vissza kell mennem oda, ahonnan sikítva rohantam egykor. A Földre.Féltem a találkozástól, de nem volt kérdés, hogy vissza lemegyek a földre...Ez volt atyám kérése. Nem mondom, hogy parancs, mert ő sohasem kényszerítene semmire, hanem én is jól tudtam igaza van és meg kell tennem a feladatom....! Kiléptem a kapuhoz atyám azt mondtam változzak át angyallá és akkor tudok lemenni, így is tettem. Egy felhőre ültem, ami elvitt le az égig, majd onnan saját magam szálltam. Este volt így nem féltem, hogy valaki meglát. Élveztem a repülést, ez olyan varázslatos volt nekem, majd mindent elterveztem...