Tiltott gyümölcs- 9. fejezet: Furcsa egy nap a mai

Sziasztok meghoztam a újabb fejit a saját törimből! Kérek minden olvasót, hogy valamilyen módon értékelje az irományaimat, mert nagyon rosszul esik, hogy csak írom és írom, de véleményt nem kapok, persze tisztelet a kivételnek... xd Jó olvasást! Komikat! Puszi!

Amikor megérkeztem, eldöntöttem, hogy még nem megyek vissza az "életembe", hanem kiveszek magamnak egy kis lakást egy lakótelepen, ahol senki sem ismer, majd amikor úgy érzem eljött az idő szépen lassan jelet adok magamról, hogy még "élek"... A mai éjszakát azzal töltöm, hogy szépen kicsinosítom a lakást, holnap reggel pedig veszek pár könyvet és kielemezhetem, amíg még nem jött el az érkezésem ideje. Hát igen az, hogy angyal lettem több előnnyel is jár, mint például, hogy éjszaka nincs szükségem alvásra, mint az embereknek és nem kell ennem, ami azt jelenti, hogy nem fogok elhízni, bár részemről ettől nem kellett félnem, mivel bármennyit is ettem nem híztam tőle, legalábbis nem volt látszata annak, hogy mennyit is ettem valójában. Bár az evés mindig is a gyenge pontom volt, most mégsem mondom azt, hogy ez hátrány. Lássuk be nem kell gondolkodnom, hogy mit kíván a gyomrom, miután már több ezer kaját megettem és még mindig éhes vagyok....ugye értitek? Hamar jött a reggel és én, ahogy elterveztem leszaladtam a közelbe egy könyvesboltba, ahol jobbnál jobb történeteket vettem, és megpillantottam egy-két pszichológiai könyvet, amik felkeltették a figyelmem, így megvettem őket. Mindössze 6 romantikus-vámpír regényt vettem meg és 4 pszichológia könyvet, amikben tanulhatok is egy kicsit. Mindig pszichológus szerettem volna lenni, de mivel magamat sem tartottam beszámíthatónak, hamar lemondtam erről a tervemről, hiszen egy őrült nem gyógyíthat őrülteket. Hát igen azt hiszem ez a sors iróniája. De most, hogy már nem kell tartanom ettől, mert amúgy sem lesz rá szükségem, csak amíg itt tartózkodom a földön, mert kell valami, amire terelhetem az életem azon részét, amiről az hitték már nincs. Majd úgy döntöttem, hogy segítséget kérek Istentől, hogy kaphatnék tőle pár papírt is, hogy igazolhassam magam a barátaim előtt. Másnap reggel már mindent tudtam a pszichológiáról és ennek nagyon örültem, mert így kész is volt az alibim az elmúlt két évről. Már csak az volt a kérdés, hogy beveszik-e, bár a tények engem igazolnak, illetve a hamisított tények, de ezt nem kell tudniuk, igaz? Istentől kaptam még képeket is, amik az elmúlt két évet mutatják, és meglepődtem, amikor egy fiúval volt közös képem és a hátulján ez állt: "Szerelmemmel: Carlisejal". Nem hittem a szememnek, de aztán találtam pár levelet, hogy azt mondhassam, hogy az egyetemen ismertem meg és sokáig csal leveleztünk, majd amikor kibontakozni látszottak az érzelmeink összeköltöztünk. Néhány képet találtam, amin még szomorú vagyok valószínűleg ezek azok az időszakok, amikor még szenvedtem Juan Miguel elvesztésétől, de néhány képpel később már beletörődött képek következtek. Mintha tényleg itt éltem volna a földön, valószínűleg így majd mindent elhisznek nekem, de mit mondok majd ha látni akarják az állítólagos barátomat? Hát persze, majd azt mondom szakítottunk és mivel úgy láttam értelmét, hogy nem tudok már úgysem új életet kezdeni, így visszajöttem régi életembe...! Nem találtam meg a boldogságot, amit azt hittem ha elmenekülök - persze el is fogják hinni, mivel ez volt rám jellemző, menekülök a probléma elől- minden rendbe jön és boldog leszek, de nem így történt és én feladtam megint. És most itt vagyok. Még gyorsan néhány simítás az életemben, mint pl.: ki kell alakítanom egy állítólagos rendelőt, ahol a betegeimet fogadtam..., mintha azt is ott hagytam volna. Minden íratom megvolt, ami a tervemhez kellett és már csak arra vártam, hogy megérezzem a megfelelő pillanatot, hogy újra lássam a múltam szereplőit. És ez a bukott kapcsolt talán elég indok lesz arra, hogy azt mondhassam nekik nem akarok több kapcsolatot, nem is tudom talán a többi is "csődbe" benne... Soha nem tudtam hazudni a barátaimnak, maximum csak jól tudtam titkot tartani, amit valóban nem is akartam, hogy megtudjanak, de ez most más, mert itt úgy kell megőriznem a titkom, hogy közben hazugságokat terjesztek az elmúlt két évről. Talán, ha belegondolok milyen szép is lenne, ha tényleg így telt volna az időm, amit nélkülük töltöttem. Talán nem is lenne olyan nehéz ezt mondani, talán a szívem legmélyén ezt is szerettem volna tenni ezalatt az idő alatt..., de tudom, hogy ott fenn is jó helyem van és soha nem ér bántódás, mert a mennyország csupa szeretet és béke mindenütt. Nem is kérhetnék mást, mint ezeket az érzéseket és persze egyetlen gyermekem szeretetét és megértését, amit meg is kapok Isabellatól. Persze Juan Miguel hiányát senki sem pótolhatja, de senki sem képes csodákra. Hoppá! Azt hiszem elfelejtettem, hogy jómagam is egy csoda vagyok és valaki ezt a csodát létrehozta és most már én is tudok ilyen csodákat tenni. Esküszöm Istenem, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy a barátaim és a szüleim boldogan éljenek, amikor én már tényleg nem leszek az "élők soraiban"!!!! Na de elég legyen a búslakodásból! Istenem vajon nekem szabadna egy kicsit élveznem a képességeimet, amit kaptam tőled? A szárnyakat, a repülést, meg minden egyebet, ami egy igazi kincs számomra. Úgy döntöttem, hogy ma este szárnyalok egy kicsit és jobban körbenézek mielőtt nyílt terepre megyek. Milyen vicces, úgy beszélek, mint aki most akar bevonulni egy harctérre... Amíg nem jön el az este, addig megpróbálok valamit kezdeni azzal, amit ott fent mesélt a lányom, a képességekkel. Ha jól rémlik, akkor bármire képes vagyok, amivel jót cselekedhetek. Most koncentráljunk a gondolat olvasásra. Mindjárt, mindjárt sikerül! Atyám miért nem megy ez nekem? Nem értem, hogyan kell ezt csinálni?
- Ne aggódj gyermekem! Majd idővel mindenre képes leszel, csak engedd szabadjára az elméd! -mondta egy ismerős hang a fejemben. Az én megmentőm, akiért ezután bármire képes leszek.
- Köszönöm atyám! Mindent! - mondtam ki immár hangosan, mintha csak magamban beszélnék, bár egy kívül álló most bizonyára csak egy őrültet látna, aki beszélget a négy fallal. Gondolkodtam, milyen képességet használhatnék még ezen kívül. Talán a tárgy mozgatás sikerülni fog. Megpillantottam egy képet, ami be volt keretezve és gondoltam felakasztom a falra és sikerült. A tárgy mozgatás kipipálva. Akkor lehetne egy kicsit nehezebb a teleportálást vajon próbálta már valaki, hát nem talán akkor majd én rekordot döntök. Ez a képesség még jól jöhet, ha gyorsan akarok a védencem segítségére kelni. Hát ezzel is megvolnánk. Furcsa volt, hogy bármire gondoltam, amit szerettem volna képességnek sikerült, de a gondolatokat nem tudom hallgatni. Talán igaza lehet atyámnak, hogy ahhoz jobban el kellene engednem az elmém, és talán ahhoz még gyenge vagyok. Majd idővel sikerül. Most megígérem, amit van rá időm gyakorolni fogok, hogy ezt a képességemet is kifejleszthessem! A nap további része elég lassan ment, de örültem, amikor lement a nap és a hold is felkelőben volt már. Eljött az időm, hogy repülhessek. Annyira boldog vagyok, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Bárcsak itt lenne a lányom is, hogy együtt szárnyalhassunk a fellegekben! S láss csodát, amint kimondtam ezt a mondatom már itt is termett az én szemem fénye, Isabella.
- Szia anyu! Azt hittem már nem is fogsz hívni. -olyan lelkesen beszélt és én annyira boldog voltam, hogy ő az én lányom. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy életben van és itt van mellettem és Istenem nekem mesél, de várjunk csak megakadt a gondolatmenetem, amikor észrevettem, hogy nem is beszél, hanem csak gondol az emlékekre, amik azóta történtek, hogy én lejöttem. Nem értettem, miért csak az ő gondolatait hallom. Lehet, hogy csak az angyalok közt működik, ha segítség kell, akkor hívhatom őket. Bár én még nem ismerem a többi angyalt így nem is tudom, hogy kellene hívnom őket.
- Kicsim én hallom a gondolataidat? - inkább hangzott kérdésnek, mint kijelentésnek, de ő értette, miért vagyok kiakadva.
- Hát igen anya. Odafent Isten azt mondta, hogy próbáljak neked így segítenni, mert lehet, hogy a kötelék, ami köztünk van elég ahhoz, hogy beinduljon ez a képesség. - olyan könnyedén mondta, mintha csak egy mindennapi dologról beszélne nekem. Persze én sem és ő sem mindennapi, szóval erről ennyit. Talán azért beszél erről ilyen könnyen, mert neki ez a megszokott élet, talán majd idővel én is megszokom ezt és így beszélek majd mindenről, ami odafent történik. Az éjszakát végig szárnyaltuk és elmentünk a régi házamhoz, ahol megpillantottunk valakit a fán ülni és az ablakomat nézte. Kitűnő hallásom van szóval hallgatózni kezdtem és hallomat, hogy zokog, de könnyek nélkül. Ez hogy lehet. Lányom gondolatban erre csak annyit mondott, hogy idővel rájövök mindenre, ami eddig számomra rejtély volt. Hazamentünk és beszélgettünk, mert azt mondta, amíg nem készültem fel az újbóli találkozásra addig itt marad velem és ezért nagyon boldog voltam. Nagyon- nagyon boldog!