Üldöz a múlt-9. fejezet: Az évek peregnek, mint a homokóra

Sziasztok! Meghoztam a fejit és remélem, hogy tetszeni fog nektek és, ha komikat nem írtok, legalább a Chatbe írjatok valamit. Már nem tudok, mit mondani, na mind1! Komikat! Jó olvasást! Puszi!

50 éve annak, hogy eljöttünk Londonból. Azonban már unjuk a semmit tevést és talán már nem is élnek hozzátartózói Coranak, ezért visszamegyünk. Bár a szigeten nincsenek emberek, hajóval utaztunk mindig a városba, ha vásárolni akartunk így volt ideje az önuralmat gyakorolni elég sok sikerrel. Éppen Londonba tartunk Aileen képessége segítségével. Nagyon jól megismertük egymást. Meséltem nekik Edwarddal és a családdal közös élményeimről, az emberi életemről és, Carliseról, amikor még ember volt. Azokról a napokról, amikor még nem tudtam állati véren is lehet élni. Megnéztem a múltjukat és Dollyval kivetítettem a látottakat. Coranak is lett egy nagyszerű képessége. Megérzi az érzelmeket, de azt is tudja, hogy mi váltja ki azt az adott érzést. Mostanra már megtanultam élni a fájdalommal, a hiánnyal, amit Edward miatt érzek. Esmet és Carliset Dolly tulajdonságai egy kicsit pótolják, Aileen olyan, mint Alice és Cora, mint Rosalie jobb tulajdonságai. Bár Coraban egyáltalán nincsenek rossz tulajdonságok, mégis egy kicsit hasonlít rá. Tudom Rosalieban is van jó,  csak titkolja, hogy ne tűnjön gyengének. Amikor Edwardra, vagy valamelyik Cullenre gondolok szomorú leszek, amit Cora megérez és mindig nyugtatni próbál. Most már őrülök, hogy úgy döntöttem átváltoztatom.
Reményekkel tele visszatértünk régi otthonomba, ahol most már négyen leszünk. Aileen Alicenek szánt szobájába került. Cora Rosalieéba és Dolly Esme szobájába. Nem sokat változott a város mióta elmentünk pedig annak már 50 éve. Első dolgunk, hogy beiratkozzunk az iskolába. Úgy döntöttünk a régi suliba megyünk vissza. Aileen lesz a legidősebb közülünk, majd én és a legkisebb Cora lesz. Persze mindössze 1-1 év lesz közöttünk, látszólag. Cora 9.-be, én 10.-be Aileen pedig 11.-be fog járni. Dolly a városban egy másik iskolában lesz történelem tanár. Mindenki elpakolta a holmiját a szobájába és leültünk a nappaliba. Ma szombat van ezért hétfőn elmegyünk a suliba elintézni a papírokat.
-Bella elmehetnénk vadászni most és akkor holnap estére megérkeznénk.-mondta Aileen, amikor a nappaliba ért.
-Igen, igazad van, menjünk. Cora rád is rád férne már egy kiadós vadászat. -mondtam húgomnak, aki anyu felé fordult. Most már könnyedén szólítjuk Dollyt anyánknak.
-Anya, te nem tartasz velünk? -kérdezte anyától, aki a konyhából kiabált vissza nekünk.
-Egy pillanat és mehetünk is. -és ekkor már útban volt a nappali felé. Gyorsan futottunk az erdőbe. Boldogan, önfeledten nevetve versenyeztünk, mint a kisgyerekek. Anya kedvence a tigris volt, amit itt elég nehéz volt találni, ezért most beérte egy őzzel. Cora kedvence az őz, így ő jól járt, mert itt nagyon sok van. Aileen a medvéket eszi szívesebben, ami azért az erdőben van elég, bár nem olyan sok, így óvatosan kell fogyasztani a létszámukat. Miután mindenki jól lakott, visszamentünk a házba. Sajnos nekem is be kellett érnem az őzzel, mert az én kedvencem a hegyi oroszlán, ami itt szintén nem található. Tényleg nem tartott tovább egy napig a vadászat. Éjszaka értünk haza és mindenki ment a dolgára. Az erdőbe mentem, vagyis csak ezt mondtam, de ahol lenni szoktam az nem az erdő, hanem annak szélén van egy tisztás. Majdnem olyan, mint Forksban a rétem, csak itt van egy szép vízesés, ahol mindig szívesen megmártózom. Most is a nyugtalanságom miatt jöttem ide. Ez a hely mindig lenyugtat. A víz csobogása, mint a legszebb dallam a világon. Halkan és erőtlenül esni kezdett az eső, ahogy én is néma sírásba kezdtem.  Nem mozdultam a helyemről. Valamiért úgy éreztem, valaki figyel engem, de nem éreztem az illatát. Senki nem volt az erdő sötétjében. Valamiért azért felnéztem a vízesés tetejére is, a sziklára, de ott sem láttam senkit. Hazaindultam, mert valamiért rossz érzésem volt. Lassan próbáltam lenyugodni, néma zokogásomat elfojtani, hogy Cora előtt ne bukjak le. Gyorsan hazaértem, de úgy döntöttem, hogy nem az ajtón megyek be, hanem az ablakomon át, ami egyenesen a szobámba vezet. Nem sűrűn csinálok ilyet, de hogy elkerüljem Corat ezt választottam. Nem sikerült lenyugodnom, ezért le is bukhatnék előtte. A szobámba érve eszembe jutott, hogy a portrékat, amiket újdonsült családomról készítettem fel kell akasztanom a falra. A szigeten készültek. Voltak amiken valaki mindig állt mellettem, mindenki mindenkivel sorra került és készült egy közös képünk is. Nem csak portrékat készítettem, hanem fényképezőgéppel is csináltam fotókat az elmúlt 50 évről. A szomorú, a boldog, váratlan eseményeket kaptam le. És a többiek is ezen alkalmakat örökítették meg rajtam. Beraktam őket egy fotóalbumba. Végig néztem az összes képet, miközben miden képhez lévő emléket éltem át újra.A sok kép rólunk egy dobozban hevert, amikor végeztem az elhelyezésükkel a doboz alján találtam egy  rajzot, amin Edward volt rajta. Emlékszem volt egy olyan gondolatom, amin Edward gyűlölettel teli szemeit láttam és arcán elmondhatatlan undor miattam. Ezt a képet örökítettem meg, hogy ne reménykedjek abban, hogy Edward valaha is megbocsájt nekem. Bekeretezve állt a doboz alján, de soha nem volt merszem kirakni, vagyis az első 30 évben a szobám falán volt, de amint rájöttem, hogy csak szenvedést okozok magamnak, levettem a falról és az akkor már képeket rejtett doboz aljára tettem és betakartam a fotókkal. Azonban most úgy döntöttem, hogy felrakom a falra, mert úgy éreztem azzal, hogy visszajöttünk valamiféle remény járta át testem.
-Akkora hülye vagy Isabella Swan Thompson! -szidtam le magam, bár már megbántam, mert Aileen meghallotta előbbi mondatom és rájött a szobámba vagyok már rég. Egy kopogást hallottam és meg sem várta még azt mondom, bejöhet, már nyitotta is az ajtót.
-Szia te buta! -mondta és mosolygott. Talán így akart felvidítani, hiszen tudta jól, hogy csak akkor beszélek magamban, ha Edwardra gondolok.
-Szia! Anya nem tanította meg, hogy várd meg, amíg valamire engedélyt kapsz. Jelen esetben arra, hogy kopogásnál meg kell várni, míg megengedik a belépést? -kérdeztem tőle, de meglepő választ kaptam től.
-Nos ez a része kimaradt, de ha már az illemről beszélünk, akkor neked sem tanítottak sokat. -mondta és bár én tudtam mire gondol, visszakérdeztem.
-Nem tudom miről beszélsz. -tettettem magamat, de rögtön le is buktam.
-Jaj ne játszd meg magad! Miért az ablakon át jöttél a szobádba? -kérdezte azt, amire nem akartam válaszolni.
-Mert lusta voltam lépcsőzni. -na jó tudom, ez gyenge volt, hiszen a vámpíroknak nincs szükségük energiára a lépcsőzéshez, de jelen pillanatban ez jutott eszembe.
-Nos akkor mindjárt más húgocskám! -mondta és én azt hittem tényleg bevette. Elindult az ajtó felé, majd kinyitotta és kilépett az ajtón. Már éppen fújtam volna ki magam, amikor visszadugta a fejét és hozzám szólt. -Remélem nem gondolod, hogy tényleg elhittem ezt az abszolút nagy baromságot? -mondta.
-Egy próbát megért. Vagy nem? -mondtam, de nem válaszolt, hanem szomorú, sajnálkozó tekintettel kivonult a szobámból. És én magamra maradtam a gondolataimmal. A gondolatokkal, amik Edwardról szóltak és ezek ilyenkor gyilkos erővel bírtak. Megint sírni volt kedvem és nem telt bele pár percbe már némán zokogtam ágyamon a falon függő képeket nézve. Nem sokáig hagytak nyugodtan magamban sírni, mert valaki kopogni kezdett az ajtómon.
-Most egyedül szeretnék lenni bárki is van az ajtó másik felén!- mondtam, de a hangom elcsuklott. Mintha csak annyit mondtam volna "szabad", belépett háborgatom az ajtón.
- Ne haragudj, de annyira ordítanak az érzelmeid, hogy nem bírtam tovább a szobámba. Amúgy meg, hidd el tudva, hogy ha kisírod magad minden jobb lesz, hagynálak, de sajnos reggel van már és alig van 2 óránk elkészülni a becsengetésig. -mondta Cora és ekkor kaptam észbe, hogy egész éjjel sírtam. Miatta megszűnt a világ számomra és csak ő maradt.
-Rendben! Köszi, hogy szóltál! -mondtam. Azután felálltam az ágyamról és a fürdőbe mentem, hogy készülődjek. Egy forró fürdőt vettem, ami valamelyest lenyugtatott. Fél óráig élveztem a jó meleg vizet a kádban, amikor anyja kiabált be a szobámba.
-Kicsim, Bella siess, mert 1 óra múlva becsengetnek és emiatt 45 percünk van elindulni. -mondta majd hallottam, hogy becsukódik az ajtó és én kipattantam a kádból.
A testemre csavartam egy törölközőt és kiléptem a szobámba. A gardróbomból kiválasztottam egy igen szexi ruhát. Egy piros mini ruhát  választottam, aminek elég mély dekoltázsa volt. A pántja közepénél két-két félkarika kötötte össze a pánt további részével. Hajamat egyszerűen egy hajpánttal hátra rögzítettem. A sminkem egy egyszerű sötét szürke színű szemhéjfestékből állt, amit fekete szemceruzával és szempillaspirállal dobtam fel. Most is tettem az arcomra alapozót, hogy ne legyek annyira fehér, és egy kevés szájfényt, amitől teltebb ajkaim lettek. A fülembe tettem egy ezüst színű, igen csak nagy karika-fülbevalót. A lábamra húztam egy magas tűsarkú piros cipőt, aminek a széle fodorral díszített. Felvettem a táskámat, ami szintén piros volt és beletettem a telefont, a fényképezőgépemet, az mp4 lejátszom és a kocsikulcsot. Néhány sminkeszközt is, hogy ha szükség adódna rá, kéznél legyen. Sokat változtam 50 év alatt. Anyával sokat járok árvaházba, a lányokkal meg bulizni esténként. Egy idős néninek szoktam olvasni hétfőnként és szerdánként, társastáncra járok, zongora és gitár tanfolyamra is beiratkoztam és sokkal többet rajzolok mint régebben. Az életem monoton lett, mégis tele izgalmakkal. Be van táplálva minden napom és mind ugyanúgy telik. Lementem a szobámból és a nappaliban már mindenki ott volt. Én a piros Cabriommal, Aileen és Cora velem tart, anya pedig mögöttünk fog haladni, a fekete Mercédeszével. Amint beírat minket az iskolába, tovább áll a munkahelyére, ahova már bejutott. Nekünk a suliban kell maradni. Beérve az iskola parkolójába ismét elragadott a múlt emléke, amikor idemenekültem Edward elől. Mindenki jól megbámult minket, amit nem is csodálok, mivel a lányok is adtak magukra. Aileen hasonló miniruhát vett fel, mint én csak rózsaszínben, Cora pedig egy mini nadrágot vett fel, egy igencsak mély dekoltázsú fehér felsővel, amin egy felirat állt "Ha elkapsz, megkapsz!". Ezt a felsőjét még én csináltam neki. Sok ruhát csináltam már. Bár már nem tervezek ruhákat, most már csak feliratos ruhákat készítek. Amit még régen csináltam az megvan a szekrényemben van egy ruhazsákban. Várom az alkalmat, hogy felvehessem. A gondolatok csak úgy záporoztak a diákok fejéből. Persze ma kezdődik mindenkinek az iskola, de ők már be vannak íratva.
-"Milyen jó csajok fognak a suliba járni!" -gondolta az egyik fiú. Barna haja és szeme volt. Alacsony termetű, formás teste volt, még sem mondhatnám, hogy az esetem lenne. Coranak viszont, ahogy elnézem annál inkább is az esete.
-Nézd micsoda félisten áll velünk szemben! -mondta és a fiút méregette. Persze nem ő volt az egyetlen, aki megnézett minket. Sok-sok fiú volt itt és sok lány is, akik irigykedve figyelték minden mozdulatunkat.
-Látom Cora. Aranyos fiúnak látszik. -mondta anyánk és Cora büszkén kihúzta magát, mint aki jól végezte a dolgát.
-Igen nagyon aranyos, de csak én hallom a gondolatait. -mondtam és elhúztam a számat, amikor egy mocsadék undorító dolgokat képzelt el velem.
-"Milyen kis vadmacska lehet az ágyban. Majd megszólítom, mint ha csak egy egyszerű csaj lenne a sok közül" -gondolta és láttam, ahogy eltervezi a fejében a jelenetet, én meg a nyakába ugrok. Ki kell majd ábrándítanom szegénykémet. Rohadék!
Beértünk az iskolába és azonnal a titkárságra mentünk, beiratkozni. Gyorsan ment, nem úgy mint 50 évvel ezelőtt nekem. Becsengetés előtt 2 perccel végeztünk is. A lányokkal azonnal órára mentünk, anya pedig dolgozni. Elővettem az órarendem és azonnal az angol terem felé vettem az irányt, mivel angol lesz az első órám.
-Remek! Kedvenc órám. -mondtam és reméltem, hogy a tanár még nincs benn. A terem pont a tanári mellett volt, szóval a tanár a becsengetésre rá 1 másodperce is beléphet a terembe. Szerencsémre még nem volt bent. Hátul még volt egy szabad hely és én rögtön odamentem és leültem. Mindenki mellett el volt már foglalva a hely csak mellettem volt üres. Az én padom mellett a középső oszlopban is volt egy teljes pad, de én jobban szeretek az ablak mellett ülni. A tanár 5 perc késéssel, de bejött. Nem tűnt szigorúnak, de megtanultam, hogy a látszat néha csal.
-Sziasztok gyerekek! Üdvözöllek újra az iskola padban titeket. Mint látjátok néhányan távoztak az osztályból és pár diákkal bővült is a létszám. -mutatott felém és egy másik diák felé. A fiú a parkból, aki tetszett Coranak. Rám mosolygott, mintha ő győzött volna, de nem is foglalkoztam vele tovább, inkább figyeltem a tanárt. -Azt hallottam, hogy holnap érkezik az iskolánkba 5 új diák a családjukkal ma érkeznek Londonba és itt fognak élni, de az is lehet, hogy már ma bejönnek. -érdekesnek találtam a tanár még nem látta őket, de meséltek már neki róluk és abból, ahogy rájuk gondolt, tudtam, hogy vegetáriánus vámpírokról van szó. Rögtön Edwardék jutottak az eszembe, de azonnal elvetettem a reményt, hogy valaha is találkozni fogok velük. Szóval lehet, hogy már ma láthatom őket. Istenem egyáltalán miért érdekelne engem, hogy kik fognak az iskolába jönni. Nekem meg van a saját kis jól kialakított életem.