Üldöz a múlt-14. fejezet:

Sziasztok! Meghoztam a Ü. a m. 14. fejezetét! Remélem tetszeni fog! Jó olvasást! Komikat! Puszi!

Reggel készülődni kezdtem az iskolába, mivel ma hétfő van és suli. Még nem tudtam dönteni, ezért úgy határoztam, hogy megvárom, hogy ki mit gondol rólam és csak azután hozom meg a helyes döntést és persze a levél után, amit Edward hagyott nekem...
Bementem a fürdőszobába és levettem magamról a hálóingemet, aztán beálltam a zuhany alá. Hosszasan ott álltam és élveztem, ahogy a vízsugár kényezteti a bőrömet. Lenyugtatott egy kicsit, aztán indult a napom. Muszáj volt lenyugodnom, hiszen nem rég voltam vadászni így a szemem színe már csak a hangulatomtól változhat.
Kiléptem a szobámba és a szekrényemhez siettem, ahol kiválasztottam egy igazán szexi darabot, de még sem kihívó annyira... A választásom egy kék színű ruhára eset, amihez oda volt varrva egy fekete öv a derekára. Háromnegyedes ujja fel volt vágva, ami láthatóvá tette a karokat...
Felvettem egy nagy karika fülbevalót, amin még sok-sok csilingelő dísz volt így keltve egy tökéletes hatást az összképnek. Már csak a hajam és a sminkem volt hátra, na meg a cipőm, ami szintén kék színű volt. Olyan magas volt, hogy ha nem tudnám, hogy a vámpírok még ebben is képesek kecsesen járni, akkor megkérdőjelezném a dolgot. A hajamat kivasaltam, aztán mindkét oldalon a szélekről egy- egy vékonyabb tincset vettem fel és középen összegumiztam. Ezt megcsináltam még egy párszor a hajamon és nagyon csinos hajat varázsoltam magamnak. A szememet egy világoskék színű szemceruzával húztam ki, majd egy szinté világoskék színű szemhéj festékkel festettem ki magamat. Még tettem az arcomra a jól megszokott alapozóból, vészhelyzet esetén jól jön, aztán már csak egy kis szájfény és már kész is vagyok. Magamra kaptam a táskámat és beletettem mindent, ami fontos lehet számomra, majd lementem a nappaliba, ahol máskor a drága testvéreim vártak rám, de most sehol sem voltak.
-Aileen? Cora? Anyu? Hol vagytok? Ne szórakozzatok, erre most nincs időm! -kiáltottam végig az egész házban, de sehol sem találtam őket.
-Rendben, akkor egyedül megyek iskolába. -mondtam ki hangosan, hogy ha esetleg mégis itthon lennének még, akkor jól hallják. Bezártam a házat, aztán a kocsimhoz mentem. A garázsban minden kocsi eltűnt, csak az enyém volt ott. Mi a fene történt itt? Mindenki a saját kocsijával ment. Remek, akkor megyek én is. Remélem, ez nem azért van, mert kezd szétmenni a családom!
A jól megszokott tempómmal haladtam az iskola felé és mindössze 20 perc alatt beértem oda. A parkolóban már csak Edward kocsija mellett volt hely, és mivel nem volt kedvem másikat keresni kénytelen voltam megállni mellette. Mivel ma elhatároztam, hogy bekapcsolom a gondolatolvasó képességemet, amikor kiszálltam a kocsiból azonnal ezernyi gondolat kúszott a fejemben és nagyokat ráncoltam a homlokomon, mire elállt az emberek által jól megszokott fejfájás. Minden diák fejében a mai francia és spanyol dolgozat járt és egy új lány, aki meglehetősen szép lánynak tűnik, de nem vámpír, legalábbis nekem nem tűnik annak, de van rajta valami furcsa...
A sok gondolat hatására nem is figyeltem az orrom elé így valami keménybe ütköztem. Azt hiszem a támadom is a földre huppant az ütközés miatt.
-Jaj ne haragudj én nem láttalak. -mondta ijedten egy kedves csilingelő hang. Felnéztem és megláttam az előbbi gondolatban lévő lányt, aki most élőben áll előttem.
-Szia! Én kérek elnézést, hiszen ln nem figyeltem! -mondtam neki én is kedvesen. Azonnal elmosolyodott és a kezét felém nyújtotta, hogy felhúzzon. Én persze készségesen elfogadtam.
-"Ő is vámpír. Istenem, mint az apám volt és én...én meg csak egy..." -gondolta és az emlékei özönlöttek a fejembe, amitől ismét megfájdult így megint ráncolni kezdtem a homlokomat.
-Jól vagy? -kérdezte és én csak bólintani voltam képes.
-Az apád...vámpír volt? -kérdeztem pár perc múlva.
-Igen, de az anyám ember és a szerelmükből lettem én, de sajnos a születésem miatt mindkettőjüket elvesztettem. Anyám belehalt a szülésembe, hiszen én úgy kapartam ki magamat a hasából, apám pedig nem volt ott, hogy megmentse. Aztán jött a Volturi és el akart engem vinni, de apám az életével fizetett, mert meg akart védeni. Persze az sikerült, csak éppen egyedül hagyott a nagy világban. Aztán megismertem a szerelmet. -mesélte, de itt elcsuklott a hangja és sírni kezdett. Neki voltak könnyei, de hogyan, ha vámpír?
-Ne haragudj én nem akartam feltépni a sebeket! -kértem tőle bocsánatot, amit el is fogadott.
-És mond tudod mi vagyok? -kérdezte tőlem, amit nem értettem. Miért engem kérdez, amikor neki kellene tudnia.
-Vámpír vagy. Nem tudsz róla? -kérdeztem értetlenül
-Nem. Mármint tudok róla, csak nem vámpír vagyok, vagyis az de csak egy bizonyos értelemben. -magyarázta, de én már most nem értettem a dolgot. Elvesztettem a fonalat valahol.
-Várj, nem értelek. Ha nem vagy vámpír, akkor mi vagy? -kérdeztem ami a legjobban érdekelt.
-Hát csak félig vagyok vámpír. Anyám ember volt és apám pedig vámpír.- magyarázta.
-A vámpíroknak nem lehet gyereke. -mondta ki a teljesen nyilvánvalót, de még mindig vitatkozott velem.
-Igazán? Akkor én most biztosan nem léteznék. -mondta, de nekem már hangom nem volt így rázni kezdtem a fejemet. -Csak a nőknek nem lehet gyerekük, mert azoknak megállt a fejlődése, ellenben a férfiaknak nem kell fejlődésen átmenniük ahhoz, hogy nemző képesek legyenek, ha érted mire gondolok. -mondta és látszott rajta, hogy zavarban van a témától.
-Akkor, ha jól értem a férfi vámpír képes gyermeket nemzeni, ha az anya egy ember? -kérdeztem vissza, hogy teljesen világos e, amit felfogtam. Erre csak bólintott egyet, aztán folytatta a meséjét.
-Viszont nekem lehet gyerekem, mivel csak félig vagyok vámpír így amíg fejlődésen megyek át addig lehet gyerekem, de azután már nem. Nekem van egy lányom, akit már nem is tudom, hogy minek lehet nevezni, hiszen egy félvér és egy ember gyermeke. -mondta és ismét elcsuklott a hangja és sírni kezdett.
-Én sajnálom! -mondtam, hiszen jól tudtam, hogy mi történt a szerelmével, meghalt. A Volturi által. Még egy ok, ami miatt a halálukat akarja.
-Mit? hiszen nem is tudod, hogy mi történt. -mondta és muszáj volt elmondanom, hogy már rég tudtam, mert a gondolatai csak úgy üvöltöttek felém.
-Tudod a gondolataid szinte üvöltenek. -mondtam és az arcára volt írva a megvilágosodás.
-Szóval te gondolatolvasó vagy? -kérdezte.
-Nos ez annál egy kicsit bonyolultabb dolog. -magyaráztam neki,bár ő mindent elmesélt nekem, én még nem voltam kész a történetem kiadására.
-Értem, még nem akarsz erről beszélni.- értette meg az arckifejezésemet.
-Sajnálom! Mi lenne, ha ma átjönnél a gyerekeddel a házamban és mesélnél nekem magadról és a szüleidről, és talán én is kész leszek a történetemre. -mondtam, amire ő csak bólintott, majd elsétált. Szegény, hiszen még csak 17 éves és már mindent megélt. Kíváncsi vagyok az ő fajtájára. És milyen lehet a gyereke? Annyi kérdés és mik lesznek a válaszok.
Csak most vettem észre, hogy mindenki engem figyel. Azonnal rohanni kezdtem, persze emberi tempóban az iskola bejárata felé, ahol beleütköztem egy ismerősbe.
-"Jaj úgy megölelnélek drága barátnőm. Annyira sajnálom, hogy önfejű vagy.Miért ilyen buta, hogy azt hiszi utálom őt, mikor nem is tett semmit, sőt csak megajándékozott egy testvérrel, Edwarddal és önmagával is, mint legjobb barátnővel." -gondolta Alice és én csak elmosolyogtam magamat. Jaspernek igaza volt.
-Akkor miért nem teszed meg? -kérdeztem barátnőmet, akinek erre felragyogott az arca és szorosan megölelt, miközben csilingelő hangjától volt kábulatban az egész iskola, aztán megjelent Jasper is, és ő is mosolyogni kezdett. Persze az udvaron lévő összes diák engem figyelt és Alicet. Aztán megjött Emmett és felesége, szorosan a nyomukban pedig szerelmem állt és minket figyeltek.
-"Jaj drága hugicám, olyan kis önfejű és bolond vagy. Annyira hiányzol! Nincs kivel viccelődni, hiszen csak te értettél meg. Melletted emberemre találtam." -gondolta a nagy mackó testvérem.
-Emmett? Gyere kicsit közelebb! -mondtam a nagy medvének, aki engedelmeskedett nekem. -Úgy értetted, hogy vámpírodra találtál, ugye? -kérdeztem egy mosoly kíséretében, amire a Emmett felkapott és megölelt engem. Körbe forgott velem párszor, aztán letett a földre és elengedett.
-"Bella, Bella annyira jó újra látni téged és azt, hogy veled felvidult az én szerelmem is. Sajnálom, hogy nem lehettünk jó barátnők és azt is, hogy csak a hiányod ébresztett rá arra, hogy mennyire megkedveltelek téged!" -hallottam meg Rosalie gondolatait és nem értettem meg, hogy miért nem haragszik rám a múltkori verekedés miatt.
-Ugyan Rosalie, ne mond, hogy nem is haragszol rám a verekedésünk miatt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megkedveltél. -szóltam el magam és most már biztosan mindenki tudja, hogy hallom a gondolataikat.
-Te honnan? Hallod a gondolataimat? -kérdezte némi kis szünettel a szavai közt Rosalie.
-Nos, lebuktam. Igen mindent hallottam.
-Hogy lehet az? -kérdezte Alice.
-Egyszerűen, de most mennünk kell mert becsengettek az órára. -mondtam és már ott sem voltam.
Meglepően gyorsan teltek az óráim és a nap végén találkoztam az új lánnyal, akinek még nem tudtam a nevét.
-Szia! -szaladt felém és én bevártam a kocsimnál.
-Szia idegen! Az jutott eszembe, hogy még nem is tudom a neved. -mondtam, amire ő bólintott és bemutatkozott.
-Amy White vagyok. -nyújtotta felém a kezét és miközben kimondtam az én nevemet kezet ráztunk.
-Isabella Marie Swan Thompson. -mondtam ki a szuper hosszú nevemet.
-Örökbe fogadtak?- kérdezte meglepődve.
-Igen. Miért ez olyan nagy megdöbbenés? -kérdeztem vissza én is.
-Nem csak furcsa. Nem gondoltam volna. És van testvéred, úgy értem fogadott?
-Igen kettő is. Pont ott sétálnak ki az ajtón. -mutattam a két testvéremre, akik látszólag jól szórakoztak nélkülem is.
-Nagyon szépek ők is, de nem annyira, mint te. -mondta és ha nem tudtam volna, hogy már volt szerelmes, akkor most azt hinném, hogy belém zúgott, ami kicsit sem lenne vicces.
-Köszönöm. Ő ott Aileen Walker Thompson, a másik pedig Cora Roberts Thompson. -mutattam be egyenként a drága barátnőimet és egyben testvéreimet.
-Nem hívod ide őket?
-Nos jelenleg van egy kis nézet eltérés közöttünk. Talán el kellene halasztanunk a megismerésüket. -mondtam, amire Amy csak bólintott egyet. Leírtam a címem egy papírra és odaadtam Amynek, hogy jöjjön el a gyerekével, aztán már ott sem voltam, mivel idő közben Edwardék tartottak felém. Még láttam a visszapillantóból, hogy beszélgetnek Amyvel, de nem foglalkoztam vele különösebben. Otthon már mindenki a nappaliban volt és látszólag engem várt.
-Sziasztok! Engem vártatok? -kérdeztem, amire egyhangú bólintás volt a válasz.
-Szeretnénk veled beszélni, mert úgy gondolom, hogy rosszul döntesz a jelenlegi állapotodban. -kezdte Aileen
-A jelenlegi állapotomban? Nem értelek, miről beszélsz? -kérdeztem vissza
-Aileen azt próbálja elmondani, hogy szeretünk téged, de...-folytatta Cora
-De? Micsoda? Nem akartok engem, mert egy önző szörnyeteg vagyok, aki nem elég, hogy tönkretette a szerelme életét, még a tieteket is tönkre akarja tenni, csak mert szeret titeket? Vagy mi? -kérdeztem drámaian, Pedig legbelül nagyon féltem a helyeslő választól, de ha így lenne, akkor megérdemelném.
-Ugyan kislányom, hiszen tudod jól, hogy mi is szeretünk és nem akarunk elhagyni. Csak arról van szó, hogy Edward nem haragszik rád és nem értjük, hogy miért nem vagytok még együtt. -mondta ki végül anyám azt, amit a többiek fél óráig nem tudtak.
-Ennyi? Most komolyan csak ezért ültetek és vártatok rám? -kérdeztem idegesen, mivel én már a legrosszabbra számítottam. Aztán fogtam magamat és kirohantam a házból és meg sem álltam a kedvenc helyemig, ahol a vízesés várt engem.
Nem sokáig élveztem a csendet, mivel megjelent Edward és a gondolatai szinte ordítottak, hogy meghalljam őket...