Tiltott gyümölcs-19. fejezet: A kísértet:

Sziasztok! Kicsit szomorú vagyok, mert az előző fejinél nem kaptam egy darab komit sem. Még hűséges komizómtól sem, Cukorkaatól, perszer azért tőle elnézem, mert ő hűségesen írt eddig, de a többiek...De remélem, hogy most bepótoljátok! Na de most nem állok neki papolni...

Reménykedem benne, hogy tetszeni fog nektek...Komikat! Jó olvasást! Puszi! <3 :)

Már megszoktam a szerelem hiányát, de még rosszabb, hogy a személyt, akit szeretek, nem láthatom. Juan Miguel az életem és most elvették az életem. Nagyon hiányzik. A hiánya felemészt és már alig van erőm. Már csak egy valami tart életben, ez az apróság itt a hasamban. Már egész gömbölyű a pocakom, mivel nem normális szerelmem létezése, és én sem, ezért a pici is eltér a normálistól. Talán még 1 max. 2 nap is már köztünk lesz.
Bár figyelem szerelmem, de mégsem bírom tovább nézni őt pár percnél, mivel folyton csak önmarcangolást látok a szemében és ez nekem is fáj. És ha nekem fáj, akkor ennek a pocaklakónak is fáj...Ez egy lánc, amiben élünk és szenvedünk. Egy szoros lánc, ami sosem szakad el.
Úgy döntöttem, hogy megnézem mit csinálnak a többiek. Mivel tudom, hogy szerelmem csak elvenné a kedvem, ezért előbb a többieket figyelem meg.
 

"/Bayron és Ximena/
A nagy, boldog család. Nagyon édesek így együtt. Nagy a nyüzsgés a házban, ha a múlt alkalommal jól hallottam, akkor Elena születésnapja lesz ünneplőben, szóval sok mindent el kell készíteni. A torta most sül a sütőben, még így is érzem azt a mennyei illatot és még a többiről nem is beszélve. A vattacukor és a sok-sok finomság aromája kevereg a levegőben.
-Drágám! Szerinted ez így megfelel? -kérdezte lelkesen Ximena férjétől.
-Szerintem túlzás ez az egész felhajtás. -mondta. Nos igen, férfiak. Semmit sem tudnak értékelni.
-Annyira el tudod rontani az ember kedvét. -mondta Ximena morcos hangon.
-De hét ez az igazság, hiszen még csak két éves lesz. Nem hiszem, hogy azzal lesz elfoglalva, hogy elég dísz van-e a tortáján és a szobában, hanem az összhatást fogja érdekelni, vagy mi a szösz.-magyarázta. Talán van abban is valami igazság, amit ő mond, de akkor is ne legyen ilyen kedvszegő.
-Tudod mit inkább hagyjuk, mert nem akarok veszekedni ezen a kis apróságon. -emelte ki az utolsó szót Ximena, amire Bayron csak megrázta a fejét és inkább távozott a konyhából. Mostanában elég sokat veszekedtek, amit nem értettem, ha egyszer szeretik egymást."
 

Gyorsan váltottam a képet, mert mára eleget láttam belőlük, azt hiszem...
 

"/Catalina és Albeiro/
Boldog gyermeki kacajra lettem figyelmes és láttam, ahogy  a nagyra nőtt gyerek, Albeiro a két gyermekkel a hátán szalad a konyhában, ahol naná hogy a finomságok készülnek.
-Gyerekek mi lenne, ha inkább a nappaliban játszanátok? -kérdezte egyre kevés türelemmel Catalina.
-Ne anyu! Olyan jó kedv rabló vagy. -mondta Juana. Istenem el sem hiszem, hogy mekkorát nőtt. Már 4 éves és már most olyan a gondolkodása, mint egy 6-7 éves gyereknek. Elképesztő.
-Na gyerünk! Tegyétek, amit mondtam, különben nem megyünk át a szülinapi bulira. -fenyegette meg az éppen süteményes ujjával  a kis Juanat.
-Menjetek, apa is mindjárt megy! -mondta Albeiro, majd egy szenvedélyes csókot lehelt a barátnőm ajkaira. -Szeretlek! -tette még hozzá, majd elrohant.
-Én is szeretlek! -kiáltotta még férje után ,bár már kétlem, hogy hallotta."
 

Azt hiszem ennyi elég is volt belőlük, na nem mintha nem nézném őket szívesen, de még másokat is látni szeretnék. A kép gyorsan váltott. Ezúttal Vanessa és a boldog Octavora. Nemrég összeházasodtak és már terhes is a kis Octavoval, vagy még nem is tudom. Van egy olyan érzésem, hogy dupla öröm lesz a szülés.
 

"/Vanessa és Octavo/
Látom a nagy hasával, amit csillogó szemmel vizsgál. Azt hiszem a szeméből öröm könnyek potyognak. Az amúgy is érzékeny terhesség mellett még el kell viselni az ehhez fajta öröm kitöréseket is. Szörnyű! Mindenesetre nagyon édes kismama. Az utóbbi időszakban nagyon megkedveltem őt. Folyton rólam beszél és bár nagyon nehezemre esik elhinni, de csak jókat mond. Még a hasában lévő picikéknek is szokott rólam mesélni. Nagyon aranyos tőle.
-Már nagyon várom ám, hogy a karomban vegyelek és ezernyi puszival árasszalak el téged. Szeretni akarlak, öltöztetni és megmutatni a világnak, mert tudom, hogy te leszel a legszebb kisbaba a világon. -ecsetelte a kis pocaklakónak.
-Szia drágám! Megjöttem a vadászatról! -kiáltotta Octavo és a mondata végén már a szobában volt. Lágy puszit nyomott Vanessa pocakjára, majd az ajkaira is. Nagyon édesek voltak így együtt. Őrülök, hogy végül Vanessa mellett döntött, mert Annabella és José boldogsága csak így jöhetett létre."
 

A kép megszakadt, de csak azért mert elvonta egy apró kopogás a figyelmemet. A kopogás a hasamtól jött. Az én pici fiam kopogtatott, hiszen gyakran féltékenykedik, ha nem vele foglalkozom.
-Jól van édesem! Tudom, de sajnos még nem lehet. Viszont, ha szeretnéd, akkor most eszünk egy kicsit. -mondtam, de választ nem kaptam, ami azt jelenti, hogy még nem éhes. Szóval, akkor csak féltékeny.
 

"/Maite és Adrian/
Az én drága barátnőm már nagyon hiányzik nekem. Szerettem volna, ha együtt éljük át a terhesség örömeit, de sajnos a sors nem így akarta. Ő odalent van én pedig idefent. Pedig nagyon jó lett volna, ahogy együtt megvásároljuk a kellékeket. A pici baba ruhákat és cipőket.
-Tudom, hogy te is szeretted volna megismerni, de sajnos nem lehet. Ő most már máshol van. -mondta a pocakjának, amit nagyon nem értettem. Vajon kiről beszél? Talán Adrian elhagyta őt, vagy ami még rosszabb meghalt? Nem az nem lehet!"
 

Nem figyeltem tovább, hanem lapoztam, hátha szerelememtől megtudok valamit. Viszont, ami ott fogadott az nagyon aggasztó volt.
 

"/Juan Miguel/
Láttam szerelmem, ahogy ott ül a hitvesi ágyunkon és szomorúan lehajtja a fejét, amit most büszkén kellene hordania, hiszen gyermekünk lesz. Ismét szülők leszünk és ő ezt nem tudja.
-Juan Miguel kérlek nyugodj meg! Ezzel nem oldasz meg semmit. -mondta barátnőm Anabella.
-De hát hogy nyugodhatnék meg, ha egyszer meghalt és kit tudja, hogy a lányom is hol van most. Lehet, hogy egy életre megutált engem, mert miattam halt meg   az anyja. Hát nem érted? -hangja kétségbeesett volt és némán zokogott.
-ÉS azzal minden rendbe jön, hogy te ostorozod magad? -tette fel a kérdést barátnőm. Nem is értem, miből gondolják, hogy meghaltam, amikor élek és szokták mondani virulok, bár ez utóbbi rám nem vall, mert bánatos vagyok. Bánatos a szerelmem hiánya miatt.
-Juan Miguel szerelmem. Hát itt vagy? -jött be egy nőszemély, akiről eddig azt hittem, hogy halott. Estefania volt az és diadalittas mosolya ott ült az arcán és le sem lehetett vakarni onnan. Még hogy szerelmem. Ő csak az én szerelmem lehet. Hallod csak az enyém, te ribanc. -jött a jelző, amit nem szabadott volna, mert bármennyire gonosz is, nekem nem szabad senkiről sem így beszélnem.
-Akkor most megyek, mert megígértem. -mondta szerelmem meggyötörten és láttam, hogy nem igazán boldog attól, amit most tenni készül. Elmegy ezzel a fruskával és örökre elhagy engem egy félreértés miatt. Ez nem történhet meg velem! Nem ez lehetetlen!
-Remélem, tartod magad az ígéretedhez, mert különben a világnak vége. A kis angyalod már úgy is halott. -mondta és láttam, hogy nem csak Juan Miguel lett ettől a mondatától feszült, hanem barátnőm is.
-Na ide figyel te ribanc elérted a célod, megzsaroltad a bátyámat, de a szerelmét "sajnos" sosem fogod elnyerni, főleg nem erőszakkal- mondta barátnőm és a sajnos szónál idéző jelet tett a levegőbe."
 

A kép megszakadt, és vele együtt a szívem is. Tenni akartam valamit, de tehetetlennek éreztem magam. A fiam életét kockáztatnám azzal, ha visszamennék, viszont ha most nem megyek vissza, akkor a férjemet elveszítem, ami szintén az életem elvesztését jelentené.
-NE! -ordítottam és lányom azonnal a szobában termett. A hasamhoz kaptam és egy erős fájdalmat éreztem a méhemnél. Azt hiszem a fiam tudja, hogy most meg kell születnie, mert nekem meg kell mentenem a férjemet, az ő apukáját.
-Áu! Istenem segíts! -könyörögtem atyámhoz, mivel ez a fájdalom elviselhetetlen volt, de tudtam, hogy erősnek kell lennem, mert a fiamért bármire képes vagyok, ahogy a lányomért és szerelmemért is. Nem győzőm elégszer elmondani, hogy értük bármit megteszek és ők az életemet jelentik.
Hatalmas kín telepedett a szívemre és vele együtt a hasamba és erősebbnél erősebb fájdalom nyílalt, ami már az elviselhetetlennél is nagyobb volt.
-Juan Miguel, kedvesem! -ordítottam utolsó erőmmel. De ezzel egy időben egy édes, selymes hang sírt fel, ami a leggyönyörűbb hang volt, amit valaha is hallottam. Egy volt szerelmem, lányom és egy idegen angyal hangjával. Lágyan csilingelt az éjszakában és csak nekem dalolt.