Üldöz a múlt-15. fejezet:Vízesésnél

Sziasztok! Meghoztam a várva várt fejit. Remélem ez is legalább annyira fog tetszeni, mint az előző fejezet tetszett nektek!Jah és csak annyit, hogy próbáltam viccesre venni a figurát, szóval remélem ez lejön nektek... :) Komit kérek! Jó olvasást! Puszi!

Edward lassan haladt felém, és közben a gondolatai szöktek a fejembe, ami meglehetősen érdekesek voltak. Láttam magamat, ahogy meggyötörten ülök a vízesésnél és nézem szerelmemet. Nagyon gyönyörűnek látott még így is, ilyen borzalmasan is szép voltam számára.
-"Oh Bella, drága egyetlen életem. Miért mentél el, hiszen én csak hálás tudok lenni, mivel így megismerhettem a szerelmet melletted. Annyira kívánlak! Kívánom a közelséged, az ölelő karjaid, és mindent, ami te vagy! Szeretném, ha egyszer az oltár elé kísérhetnélek és a feleségemnek hívhatnálak, ahogy Emmett és Jasper is teszi." -gondolta és úgy tűnt elfelejtette, hogy hallom a gondolatait.
-Azt hittem a vámpíroknak jó a memóriájuk. -mondtam ki hangosan is, amire gondoltam, hiszen ő nem hallja az enyémeket.
-Mi? Nem értelek. -mondta és azt hiszem el is hittem, hogy elfelejtette a képességemet.
-A képességemre emlékszel még? -kérdeztem, hogy egy kicsit rá világítsak a dologra, de még mindig semmi.
-Igen, de még mindig nem értelek.
-Jaj, hát a gondolatolvasást lemásoltam tőled, így hallom, amit gondolsz. -mondtam ki végül a választ.
-Jah, értem már, hogy miért voltak a többiek meglepve. -válaszolta és én nem tudtam elhinni, hogy ennyire kis butus lett az idő alatt, amíg nem láttuk egymást.
-Azt hittem, hogy utálni fogsz és nekem a gyűlöleted nélkül is nagyon fájt a tudat, amit tettem. Nem akartam látni is, hogy mit váltok ki belőled, ha megtudod a dolgot. Sajnálom! Nekem minden álmom az volt, hogy megtalállak és a feleséged leszek, de egy kicsit rosszul sült el a dolog. -mondtam egy megjátszott boldog mosoly kíséretében.
- Meg kellett volna várnod, hogy mi a válaszom a leveledre, és az ígért emlékek is elmaradtak, hiszen attól, hogy levélben megmutattad, az még nem ugyanaz. -mondta szerelmem miközben egyre közelebb jött hozzám.
-Tudom, mindent elszúrtam, ahogy a családommal is. -feleltem a fel nem tett kérdésére és nagyon bántott, hogy milyen önző voltam és meggondolatlan. És most a családomat is magammal rántom.
-De engem az már nem érdekel, csak az a fontos, hogy most velem vagy és soha nem foglak elengedni. Remélem, hogy elég világos voltam. -mondta szerelmem és az állam alá nyúlt és felemelte, hogy a szemébe nézzek.
-Szeretlek! Hiányoztál! -vallottam be neki, amire ő csak az ajkait az enyémekre tapasztotta és szenvedélyes táncba kezdtünk a nyelvünkkel.
-Szeretlek! Hiányoztál! -mondta szerelmem is, amikor elváltunk és én tudtam, hogy most jött el az a rész, amikor teljesíthetem az egyik iménti gondolatát, amikor a magáévá tehet.
Lassan vetkőztetni kezdtem...Az inget szépen lassan gomboltam ki és minden felszabadult részre nyomtam egy apró puszit, amitől kedvesem felnyögött. A nadrágjánál már szabályosan extázisba esett a csókjaimtól, aztán én következtem. Ő is lassan vette le rólam a ruhákat, hiszen valamiben haza is kell mennünk. Amikor mindketten meztelenül álltunk egymás mellett, szerelmem felkapott és a vízesés alá álltunk, hogy aztán ott magáévá tehessen.
Még sokéig csak csókolóztunk, amikor szerelmem végre a fenekem alá nyúlt és ott a vízesés alatt megtettem, amire égő pontom már oly régóta várt. Végig csak a felső testét csodáltam és élveztem a kényeztetést, amit szerelmem ágyéka nyújtott nekem. Egyetlen gondolat kattogott a fejemben, Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek!
Amikor végre együtt elértük a gyönyör kapuit, szerelmem a parthoz húzott és neki támaszkodott annak. Én pedig a mellkaséra hajtottam a fejemet, szerelmem pedig a hátamat cirógatta néhány érdekes alakot rajzolva az ujjával...
-"Istenem mennyire szerencsés férfi vagyok! Szeretlek! Köszönöm Istenem, hogy annak ellenére, hogy szörny vagyok meghallgattál! Visszakaptam az életem! " -hallottam meg Edward gondolatait.
-Jaj szerelmem én is nagyon szerencsés nőnek tartom magamat, hiszen egy ilyen férfi karjaiban igazán nőnek érezheti az ember magát, illetve jelen esetben vámpír. -mondtam egy kis nevetés kíséretében. -És ne beszélj butaságokat, hiszen te egy Adonisz vagy és nem pedig szörny, az én vagyok. -mondtam a végét már morcosan.
-Kicsim? -törte meg a csendet Edward.
-Igen szerelmem? -szólaltam meg mosolyogva, hiszen olyan furcsa volt ezeket a szavakat hallani és mondani. Sohasem mertem volna álmodni, hogy egyszer valakinek ezt fogom mondani, vagy valaki ezt fogja nekem mondani...
-Csak arra gondoltam, hogy Alice már biztosan tűkön ül, hogy mi lett velünk. Nem sajnálod még szegényt? -kérdezte Edward.
-Hát nem is tudom. Sajnáljam? Hadd főljön még egy kicsit a levében. Nekem ez így elég kényelmes még. -válaszoltam szerelmem előző kérdésére.
-Rendben, ahogy akarod. Szeretlek! -mondta és forró csókot kaptam tőle. Amikor el akart válni a számtól én visszarántottam és szenvedélyesen megcsókoltam, nem eresztettem el...Legszívesebben soha többet nem is engedtem volna el.
-Szeretlek nagyon-nagyon-nagyon! -vallottam be szerelmemnek és ha kellett volna még ezerszer elismételtem volna neki. Halkan suttogtam volna, forró csókokkal vontam volna be a testét és kényeztettem volna, ahogy csak tudtam volna... Még a saját gondolataimtól is zavarba tudok jönni, és szerencsére vámpír létem miatt ezt senki sem látná, de belül még inkább zavarba vagyok ettől.
-Mire gondolsz? -kérdezte szerelmem.
-Csak arra, hogy 270 évet kellett várnom arra, hogy vámpírrá válásom után átéljem ezt a gyönyört, amit ma adtál nekem és ha beleszámítjuk az emberi éveimet, akkor 288 évet vártam erre a fantasztikus érzésre. Köszönöm! -mondtam Edwardnak és megint megcsókoltam, de ebbe a csókba beleadtam minden bennem tomboló érzést. Éreztem, hogy szerelmemet ismét "felizgattam" aminek nagyon őrültem, bár Isten a tanúm, hogy most nem ez volt a szándékom, de azért nem bánom...
Amikor végre ismét eljutottunk a mennyországba, szerelmem a partra sétált velem és szépen lassan felöltöztetett, majd én is ugyanezt tettem vele. Aztán még egy kicsit lepihentünk a fűben és hallgattuk egymás szuszogását, az iménti eset után...
-Nos be kell valljam, hogy én is elég sokat vártam rád. -szólalt meg kedvesem pár perc múlva. -Pontosabban az emberi éveimet is beleszámítva 268 évet.
-Valóban, de már nem nevezhetnek vén szűznek. -mondtam viccelődve szerelmemnek. Persze ő ezt sértésnek vette, és elkezdett csikálni, amit én nagyon nem szerettem, de tőle még ez is édes volt és boldog. Csak kacagtam és kacagtam..Olyanok voltunk, mint a kamaszok, játszottunk és nevettünk, pedig halálosan szerelmesek voltunk egymásba és ezt senki nem törölhette el kettőnk között. Soha!