Üldöz a múlt-21. fejezet:Mindenki boldog:

Sziasztok! Meghoztam a fejit és bejelentem, hogy ezen kívül már csak egy feji van hátra, aztán kell majd egy kis idő és jön egy úgy  alkonyatos töri! :) Remélem, hogy az is tetszeni fog nektek! Na de nem is húznám tovább az időt. Itt a feji, bár kicsit rövid lett, sajnos most nem tudok a kezem miatt hosszabb fejit írni, ezért bocsi mindenkitől! Jó olvasást! Komikat! Puszi!

Már nem jártunk messze a boldogság szigetétől. Edward vett nekem egy szigetet. A neve Isabella-sziget lett. Ez volt az ő nászajándéka. Annyira boldog voltam, mint még soha ezen a világon. Végre minden vágyam teljesül és nem vagyok hajlandó elengedni. Soha!
-Szerelmem, ott vagyunk már? -kérdeztem türelmetlenül.
-Nyugalom! Légy egy kicsit türelmesebb! -csitított kedvesem.
Kíváncsi vagyok, hogy a többiek merre járhatnak most. Vajon ők is ennyire felhőtlenül boldogok, mint én vagyok ebben a pillanatban? Vajon most ők mit csinálnak? Na mindegy is, hiszen most az én egyetlenem a fontos. Boldoggá kell tennem a nászúton. A nászéjszak már megvolt, hiszen el kellett hálnunk az esküvőt, mert ez így szokás. Na nem mintha anélkül nem tettük volna.
-Edward, mikor érünk végre oda? -kérdeztem izgatottan. Már nem bírtam tovább és rá akartam vetni magamat szerelmem édes ajkaira. Így is tettem, de sajnos le kellett magamat fékeznem, mert ha nem, akkor itt helyben széttépem. Persze csak a ruháit...
Emlékszem, amikor még közel sem voltam ehhez a boldogsághoz. Hirtelen eszembe jutottak a rajzaim, amiket most megmutatok Edwardnak. Magammal hoztam, mert én ezeket szeretném elsősorban adni, hiszen ami az enyém, az az övé is.
Voltak időszakok, amikor még nem lehetett mellettem. Nem élvezhettem közelségét, mert buta voltam. Akkor sokat gondoltam arra, hogy mekkora üresség, ha távol van az a lény, aki egymaga betölti az egész világot! Ó, mennyire igaz, hogy, akit szeretünk, megistenül! Nem volna csoda, ha Isten féltékeny volna rá, ha nem volna bizonyos, hogy a mindenek atyja a világot a lélekért, a lelket pedig a szerelemért alkotta meg.
-Már csak egy pillanat. -mondta és ekkor megpillantottam azt a parányi kis pontot, ami számomra teljesen kiéleződött, hogy micsoda, de egy ember még csak egy pontot sem tudna ki venni belőle.
-Oh igen. Már jól látom.-mondtam el azt, amit éppen felfedeztem a távolban.
-Szeretlek!- jött a hirtelen vallomás szerelmemtől és ledöbbentem, amikor odasuhant hozzám és megcsókolt. Ekkor már majdnem a szigeten voltunk.
Megragadta a derekamat és beledobott a vízbe. Hatalmasat sikítottam, mert nem számítottam ilyen gonosz tettre. Ez bosszúért kiáltott.
-Hát innen ez a nagy vallomás? -kérdeztem tettetett felháborodottsággal. Majd elviharoztam, és meg sem álltam a sziget másik partjáig.
Még hallottam, hogy szerelmem berohan a házba és ledobja a bőröndöket, majd engem keres. Szólít, de én nem felelek. Hadd keressen a kis gonosz.
-Bella, szerelmem! Ne csináld már, kérlek!- kérlelt kedvesem, de most nekem is gonosznak kellett lennem. Nem gyengülhettem el édes hangjától.
-Bella! Hahó. Tudom, hogy itt vagy valahol, érzem azt a csábító illatot és el nem tudom képzelni, hogy rajtad kívül van még valaki, akinek ilyen illata lenne, mint neked.- hízelgett, de még ez sem hatott meg. Már erős volt a késztetés, hogy megkönnyítsem a feladatát, de az utolsó pillanatban magam ellen fordultam és mielőtt kiugorhattam volna, elteleportáltam magamat a házba és ott vártam szerelmemet.
Szépen nyugodtan lefürödtem és elkészültem a nászajándékommal, ami Edward szerint csak egy magam vagyok.

/2 órával később/
Már 2 órája itt vagyok a szobában és szerelmemet várom, de még nem jött. Kezdem azt hinni, hogy meglépett a kis piszok.
-Bella, itt vagy? -hallottam meg szerelmem édes, bódító hangját. Már nem tudtam megállni, hogy ne enyhüljek meg.
-Egy ijedt hölgy egy bátor és erős vámpír segítségét kéri az emeleten. -szólaltam meg, amire szerelmem egy pillanat alatt mellettem termett és szorosan magához húzott.
-Sajnálom, hogy bedobtalak a vízbe! -mondta és megcsókolt.
-Mit csináltál? -játszottam az értetlent.
-Megfürdettelek és te megsértődtél. -ecsetelte a történteket. Hatalmasat nevettem és majdnem le is estem az ágyról, de szerencsére Edward időben elkapta a derekamat.
-Most meg mi olyan vicces?- kérdezte.
-Hát csak az, hogy több, mint két órája keresel, mert szerinted amikor bedobtál a vízbe, én megsértődtem és azért rohantam el, de tévedsz. -magyaráztam neki jó kedvem tárgyát. -És már több, mint 2 órája itt vagyok és rád várok. -tettem még hozzá nevetve.
-Szeretlek! -mondta és úgy éreztem, ez egy csapda, mint az iménti.
-Ugye ez nem megint egy csapda? -kérdeztem félve.
-Milyen csapdáról beszélsz? -kérdezte azzal a sunyi képével, mint amikor készül valamire.
Nem történ semmi. Legalábbis most nem gonoszkodott, mint eddig.
Az egész éjszakát szenvedéllyel töltöttük. Szenvedéllyel, szerelemmel, és gyengédséggel.
-Szeretlek! -mondtam szerelmemnek és megcsókoltam őt.
-Szeretlek! -mondta Edward és ő is szenvedélyes csókban részesítette engem.
Még sokáig élveztük az ágy melegét és egymás bódító közelségét, aztán kimentünk megmártózni a meleg éjszakában.