Üldöz a múlt-20. fejezet:Az esküvő

Sziasztok! Meghoztam a 20. fejit is és remélem, hogy tetszeni fog és megér pár komit. Nem csak egy komit, hanem legalább 3 komit!!!! Légyszi! Jó olvasást! Puszi!

/pár héttel korábban/
-Bella szerelmem hol vagy? -kérdezte Edward, mert én mostanában elég sokat vagyok távol a családtól. Hála az új képességeknek.
-Itt vagyok a tetőn!-kiáltottam le szerelmemnek.
-Mit csinálsz itt? -kérdezte lágy hangon. Közben átkarolta derekam és csókolt lehelt a nyakamra.
-Gondolkoztam, de már nem is tudom, hogy miről. -mondtam. Ez volt az igazság, mert amikor idejött minden gondomat elfelejtettem.
-Értem. Akkor ezt most bóknak kell vennem. Ugye? -kérdezte, mintha nem tudná a nyilvánvalót.
-Valahogy úgy. Szeretlek! -mondtam még és szenvedélyesen megcsókoltam őt.
-Hm. Én is szeretlek, nagyon-nagyon! -mondta és belemosolygott a csókunkba.
-Most meg mi olyan vicces? -kérdeztem tettetett felháborodással.
-Semmi csak, ha minden vallomásod után ilyen szenvedéllyel fogsz megcsókolni, akkor Emmett szavaival élve, ingyen pornót rendezünk a háztetőn.-mondta és nem bírta ki, hogy ne nevesse el a végét. Persze ez nem is volt baj, hiszen hangja a nevetésnél úgy csilingelt, mint a leggyönyörűbb dallam a földön. Még mindig alig hiszem el, hogy a felesége leszek. Elég hosszú nevem lesz a sok felvett névvel együtt. Lássuk csak, hogy fog kinézni? Isabella Swan Thompson Masen Cullen. Azt hiszem, ha elhagyom a Mariet. akkor is nagyon hosszú, talán az a pár betűn nem is múlna már... elnevettem magam.
-Most mi az? -kérdezte szerelmem, miközben arcom minden apró szegletét megvizsgálta, ahogy az elmúlt pár napban tette.
-Csak a nevemen gondolkodtam. Elég hosszú nevem lesz. -mondtam azt, amire valóban gondoltam.
-Igen? Miért? Milyen lesz a neved? -kérdezte kíváncsian.
-Hát...Mit szólsz ehhez? Isabella Swan Thompson Masen Cullen. -kérdeztem, amire ős is nevetni kezdett.
-És hol hagytad a Marie nevet? -kérdezte.
-Nos éppen ez az, ami vicces volt, hogy talán már meg sem kottyanna a házasságkötőnek, hogy ha azt a plusz szavacskát is oda kellene biggyesztenie. -mondtam és megint nevetni kezdtem.
-Olyan szép vagy, amikor nevetsz. -vallotta meg szerelmem és egy szenvedélyes csókban részesített engem. -Amúgy Alice hívott. Tudod már csak pár nap az esküvőnkig és be van pörögve. -tette még hozzá.
-Tudom. Alice már nem is lenne Alice, ha nem ilyen lenne. -mondtam és még egy utolsó lágy csókot leheltem szerelmem ajkaira, majd lementem, ahol mindenki engem figyelt. Tekintetük egy kis bűnbánatról uralkodott, pedig ez nem az ő hibájuk. Egyszerűen még nem tudtam feldolgozni ezt a sok képességet, főleg az utóbbiakat.
-Na jó elég ebből! Ne nézzetek úgy rám, mint valami szánalmat kérő kutyára! -robbantam ki magamból. És ha lehet, akkor most még inkább sajnálkoztak a szemek. -Tudjátok mit, inkább most lépek Alice ragadozó karmai közé és nem látom a ti fancsali képeteket. Elég legyen jó! -mondtam aztán már ott sem voltam. Elegem volt ezekből a napokból. Talán majd a nászút jót fog tenni. Szerettük volna, ha mindenki együtt tartaná a szertartást, de Alice ragaszkodott ahhoz, hogy külön legyen, ezért egy-egy héttel később lesz mindenkinek. Először az enyém, majd Aileen és végül Cora lesz az utolsó. Anya és a kis doki kapcsolata nem működött, pedig látszott anyámon, hogy nagyon lelkesedett érte. Már-már rajongott és annyira megkedvelte, hogy abból még szerelem is lehetett volna. Amy még mindig velünk van. Ő lesz az egyik koszorús lány az esküvőmön a másik kettő Alice és Rosalie. Hát igen az utóbbi időben nagyon megkedveltük egymást Rosalieval. Szinte elválaszthatatlanok vagyunk, mert ő legalább nem sajnálkozik rajtam.
-Nos arra gondoltam, hogy ma kiválasztjuk a nászút helyszínét. Persze gondolom szeretnél a többiek esküvőjén is ott lenni, így meg kell beszélni a repülés időpontját. -ecsetelte Alice, de nem igazán figyeltem rá, mert gondolataim az emlékeimbe merültek.
"Mindenhol gyertya fénye ragyogott és én türelmetlenül szerelmemet kerestem a parton. Hol van?
-Szerelmem? Itt vagy? -kérdeztem és ekkor valaki hátulról letámadott. Nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy ki volt az, mert anélkül is tudtam.
-Itt vagyok. -mondta és nyakamba csókolt. Sok-sok apró puszit lehelt oda és én már-már letepertem volna, de szeretne előbb valamit mondani, de utána...
-Nos ki vele, miért kellett idejönnöm? -kérdeztem türelmetlenül.
-Nos ne légy ilyen türelmetlen! -szidtak le, persze csak viccelődve.
-Hát jól van. -mondtam tettetett felháborodással.
-Rendben van. Szóval arról lenne szó...-kezdte és letérdelt elém, már itt tudtam, hogy miről van szó, de hagytam, hogy végig mondja, mert az ő ajkaiból sokkal jobban hangzik. -Szeretném, ha szeretnéd az életed megosztani velem és Emmett fiúnkat felnevelni, mert neki szüksége van egy ilyen anyára, mint te. Lennél a feleségem? -tette fel végül a nagy kérdést.
Felhúztam magamhoz és sikoltani kezdtem az örömtől. -Igen! Igen! Igen! Igen! -hajtogattam egyfolytában a válaszomat.
-Szeretlek! -mondta és megcsókolt."
-Bella? Hol jár az eszed? Én járatom a pofám, te meg rám sem hederítesz. -vont kérdőre Alice, de most nem volt kedvem hozzá. Az elmúlt pár napban fokozta a rossz kedvemet az is, hogy Alice folyton nyaggatott az esküvői előkészületekkel. Úgy is tudom, hogy tökéletes lesz, mert Edward fog a menyasszony, azaz mellettem állni és ennél több nem is kell.
-Alice ma ne kérlek! Különben fogom magam és faképnél hagylak. -fenyegettem meg ,amitől a kis pöttöm barátnőm megsértődött és be fogta a lepény lesőjét.
Az út csendesen telt és a nap végére már azt sem tudtam, hol áll a fejem. De végre készen állunk mindennel. Már csak a nagy nap van hátra.

/Az esküvő napja/
-Bella? Bella? Hol vagy már megint? -kérdezte az én idegesítő pici barátnőm.
-Megyek! -kiáltottam a tetőről. Úgy látszik Edward nem árulta el neki a búvóhelyem, ezért én sem akarom elárulni, mert akkor soha nem lenne egy csepp nyugalmam sem. Egy szempillantás alatt előtte termettem és felkészültem a kínzásra. Én is szeretek csinosan öltözködni, de amit Alice művel, na hát az már nekem is sok.
-Először egy alapos fürdésre lesz szükséged...-kezdte.
-Köszönöm Alice! Tudtam, hogy benned bízhatok. -mondtam, mivel épp az imént sértett meg.
-Jaj nem úgy gondoltam. Sajnálom, de tudod ez amolyan szertartás. -mondta és bár nem tudtam rá haragudni, azért úgy tettem, mintha...Elindultam a fürdőszobába és "alaposan" lefürödtem, ahogy őnagysága kérte. Kiléptem egy szál törölközőben és csodálva néztek engem az itt lévő személyek.
-Na, ha alaposan megvizsgáltatok, hogy lefürödtem-e, akkor akár kezdhetnénk is. -mondta ismét a kedvenc melléknevem. Azt hiszem ez a szó egész jó lesz a bosszúmhoz, mert Alice ezt fogja folyton hallani tőlem.
-Hogy te milyen vagy!-mondta Alice.
Nekiláttak a sminkemnek, ami fantasztikusan festett. El sem hittem, hogy én vagyok az, akit a tükörben látok. Minden olyan lágy hatást keltett. Ezután Rosalie segítségével elkészült a hajam is, amin nagyon sokat vitatkoztak. Miért nem lehetett ezt is megbeszélni? Forgattam meg a szemeimet, amikor már nem is hányadszor húzták meg a hajamat. Na nem, mintha akkora fájdalmat okozott volna, de azért idegesítő volt. Felaggatták rám a ruhát és indulásra készen álltam.
Egy hatalmas limuzin állt a házunk előtt és csak ránk várt. Először én szálltam, vigyázva a hosszú ruhámra. Majd jöttek a koszorús lányok, Alice Rosalie és Amy. A tanúim pedig Aileen és Cora lesznek. Edward részéről pedig azt hiszem Jasper és Jack. Emmett tartja a polgári esküvőt és Carlise fog az oltár elé kísérni. Esme pedig a helyszíneket szervezte meg, így mindenki részt vett az esküvőmben. De majd elfelejtettem, hiszen ott van Dolly. Ő akarta az utazást állni, így ez az ő javára írandó.
Megérkeztünk a templomba. Hatalmas volt, ahogy minden ezen a helyen. A templomot hatalmas virágok nőtték be, azt hiszem ez direkt volt ilyen, bár olyan hatást keltett, mintha akarattól függetlenül került volna a falra.
-Szia Bella!-köszöntött Carlise egy hatalmas mosollyal. Büszke volt a gyerekeire. -Gyönyörű vagy. -bókolt, amitől ha tudnék elpirulnék.
-Köszönöm! Te sem panaszkodhatsz. -mondtam és egy puszit adtam az arcára. Alice persze nem hagyhatta ki, hogy ezt a jelenetet ne kapja le a fényképező géppel.
-Edward már türelmetlenül vár téged. Már mindenhogyan próbáltuk nyugtatni, hogy nem szöktél meg. -mondta és nevetni kezdett. Aztán megmutatta az eddigi képeket, amire én is nevetésbe kezdtem. Bementek a koszorús lányok és felzendült a jól ismert dallam, amire Carlise kézen fogott és együtt a lassú ütemre lépkedni kezdtünk az oltár felé. Szerelmemet megpillantva nem is akartam a jó nép fele nézni. Megbabonázott a tekintete és csak őt figyeltem.
A pap felszólalt és csönd telepedett a templomra, csak ő beszélt.
-Testvéreim, azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi legyünk eme szent köteléknek...-kezdte.
(...)
-Csókolja meg a menyasszonyt! -zárta le az esküvőt, amikor szerelmemmel felhúztuk egymás ujjára a szent gyűrűt. Mindenki éljenzett és mi lágy táncba kezdtünk nyelvünkkel. Amikor elváltunk már mindenki a templom előtt volt. Csak ránk vártak. Rizst szórtak ránk és még egyszer kérték, hogy pecsételjük szerelmünket egy szenvedélyes csókkal. Amit mi készségesen teljesítettünk.
A szertartás további része már nevetséges volt. Főleg a polgári esküvő, mert Emmett beszéde egy hatalmas hülyeség volt, de lényeg már úgy is megtörtént, a templomi esküvőnk már végleg összeköt minket. Az est további része nevetéssel és sok-sok tánccal végződött. Boldog voltam, ahogy szerelmem is...

/2 héttel később/
Ma utazunk el a nászutunkra, mert a többiek esküvője miatt nem akartam elmenni, hiszen szerettem volna látni, ahogy mindenki boldogsága beteljesedik.
A boldogság mindenkiről tükröződött és ez volt a legnagyobb boldogság, amit valaha is éreztem.