Tiltott gyümölcs-21. fejezet: Szüksége van rám

Sziasztok! Először is bocsánat azoktól, akik olvasták ezt a történetem, mert tegnap nagyon rosszul voltam. Na mindegy ezt most nem részletezném, de majdnem ügyeleti lett belőle... :(

A történet talán egy kicsit rövidre sikerült, de mostanság sok minden összejön és nem érem utol magam...! :(

Kérlek titeket, hogy komizzatok, mert azzal is erőt öntötök belém. Köszi azoknak, akik eddig is komiztak, bár igazán csak egy valakinek köszönhetem. Cukorkaa-nak! <3

Nem is pofázok tovább. Jó olvasást! Puszi!

/3hónappal később/
Hatalmas döntést hoztam meg és már nincs visszaút. Egy részt, mert nem lehetek ilyen önző, hiszen még nem is ismerik a fiamat, másrészt pedig már nem kisgyerek, hogy ne mehessünk le. Remélem a helyzet azóta nme súlyosbodott. Már régen nem néztem a földi helyzetet. Féltem. Féltem attól, ami ott fogad, ahogy most is félek, hogy lefelé tartok. Fiam már akkor, mint egy 8 éves gyerek. Pedig még csak 6 hónapja szültem meg, bár 3 hónaposan született meg, meg minden, szóval meg sem lepődök a fejlődésén.
-Anya? Milyen lesz apa? -kérdezte fiam.
-Nem tudom fiam, nem tudom. -válaszoltam röviden. Igazából még azt sem tudom, hogy egyáltalán fogom-e látni őt. Bele nézhetek-e igéző szemébe és mondhatom- e neki, hogy mennyire szeretem és soha el nem feledem. Valójában már semmiben sem vagyok biztos.
-Biztosan látni fogod, ne is hallgass anyura! -mondta lányom egy szúró pillantás kíséretében.  Na igen mostanában nagyon összemelegedtek e az két kis tünemény. Nagyon szeretem őket és őrülök, hogy a pár hónappal ezelőtti incidens megoldódott köztem és lányom között. Ők ketten az én életem remény sugarai és bármit megtennék értük. Lányom is sokat fejlődött már. Lassan kijut a kamaszkor legnehezebb időszakán. Már kevésbé kezelhetetlen a viselkedése. Volt idő, amikor úgy éreztem, hogy valamit én nem csinálok jól. Egy anyához illően, vagy nem is tudom...
Szeretném azt hinni, hogy újra egy család lehetünk, de sajnos már abban sem vagyok biztos, hogy Juan Miguel szeret-e. Nem tudom eldönteni, hogy a szenvedése amiatt van-e, hogy elhagytam, vagy mert rájött, nem velem kellett volna eddig szórakoznia.

/a földön/
Ámulva álltam gyerekeimmel a házamban és már most tervezgettem, hogy fiam, hol fog elhelyezkedni. Meg kell mentenem a földet és szerelmemet, mert talán még nem késő ahhoz.
-Bárbara?- hallottam meg egy meglepődött hangot. Maite csodálkozva állt meg szobám ajtajában, amikor zajokat hallott.
-Maite? -szólítottam meg én is. Oly rég nem láttam már és nagyon sok mindenről beszélnem kellett vele. Olyan gyönyörű, még szebb, mint valaha.
-Hát te élsz? Azt hittük, hogy meghaltál, ezért Juan Miguel...-kezdte, de megzavarták a beszélgetésünket.
- Anya? -szólalt meg egy lágy hang, aki nagyon hasonlított Maite finom hangjára.
-Ő a fiad? -kérdeztem elképedve, hiszen egyszerűen elkápráztatott, amit láttam.
-Igen. Ő itt...-kezdte volna, de fia megelőzte. Nagyon illedelmes gyereknek látszott még ilyen fiatalon is.
-A nevem Juan Miguel Leopoldo Perez szolgálatára. -mutatkozott be, de inkább úgy hangzott, hogy lányomnak szól az egész.
-Örvendek. Én pedig Isabella Negros vagyok. Ő pedig az öcsém. -mondta lányom udvariasan, bár láttam, hogy alig bírja eltitkolni az örömét a fiú miatt.
-Helló, José Pablo Negros vagyok. -mutatkozott be fiam is kellőképpen.
-Én pedig Bárbara Esposito de Negros. -nyújtottam kezet és az ifjú úr elfogadta azt. Keze olyan volt, mintha kicsit ember és kicsit vámpír lenne. Barátnőm boldog arccal figyelt engem és fiam. -Anyukád a legjobb barátnőm. -tettem még hozzá, amire Maite hozzám suhant és megölelt. Rájöttem, hogy ő is az lett, mint Juan Miguel. Vámpír.
-Maite, te is? -kérdeztem, amire boldog fej rázás volt a válasz.
-Igen, mert Juanito félvámpír, én meg ember és nem tudtam volna élve kihordani, így amikor megszületett Adrian átváltozttott. Catalina is hamarosan jön és akkor vele is elbeszélgethetsz. Nagyon megváltozott ő is. Látnod kellene őt.
-Hm... És hogy jött a neve? -kérdeztem kíváncsian. Azért mégis csak a férjem neve és egy más valakié.
-Nos Juan Miguel nagyon sokat segített nekünk a terhességem alatt így ezt kapta fiam, másrészt pedig azért, mert így hozzád is köze van. Végül is nem lány, így nem adhattam a Bárbara nevet, de gondoltam, így minden pillanatban rád fog emlékeztetni. A Leopoldo pedig, nos tudod. Emlékszel még arra a fiúra, aki összetörte a szívem, amikor elköltöztél, szakított velem. -mesélte. Igen már mindenre emlékszem. -Amúgy meg Adrian nem akarta, hogy az ő nevét viselje, mert szerinte az nem szép név, pedig számomra a világ legszebb neve. -magyarázta.
-Nos neked valóban ez a legszebb név. -mondtam, hiszen mindenki mást tart szépnek, de így színes a világ.
-És neked, hogy jött a fiad neve? -kérdezte.
-José a legjobb fiú barátom és ezért ezt kapta. A Pablo pedig csak egy nagyon kedves személy az életemben, de nem szerelemről van szó. Egyszerűen csak nagyon sokat köszönhetek neki. -magyaráztam, hiszen egy kedves angyal volt a név viselője.
-Ő egy angyal. -mondta fiam, amikor közelebb lépett, hogy kezet rázzon barátnőmmel. -José Pablo Negros. -nyújtotta oda a kezét.
-Maite Claros de Perez. -fogadta el a kezét fiamnak és megrázta azt.
-Rendben, akkor most már nem is zavarok tovább. Megyek megismerkedni a házzal egy kicsit.- mondta fiam, aminek most nagyon őrültem, hiszen addig sem foglalkozik az apjával.
-Hallottam ám! -kiabálta még az ajtóban.
-Miről beszél? -kérdezte kíváncsian Maite.
-Csak ő is hallja a gondolataimat és éppen arra gondoltam, hogy nem gondol mindenféle fájdalmas pillanatra, amíg megnézi a házat. -magyaráztam.
-Értem. -mondta és ebben a pillanatban hallottam, hogy megérkezett Catalina, de nem voltak egyedül, aztán Vanessa és mindenki más is.
-Megjöttek. -mondtam ki, amire Maite is hevesen bólogatott.
Egy pillanat alatt a földszinten termettünk és örömmel fogadtuk a vendégeket, akik ámulva nézték a jelenlétemet. Már-már azt hittem, hogy nem kívánatos személy vagyok, vagy mi.
-Istenem, úgy őrülünk neked. -mondta Vanessa és Catalina szinkronban.
Vanessa mellett két gyermek feszített vidáman.
-Ők a gyerekeitek? -kérdeztem, mivel itt volt Octavo is.
-Igen ők az én szemem fényei. -mondta boldogan.
- Antonio Pedro Malave.- mutatkozott be Vanessa és Octavo fia.
-Én pedig Marina Malave. -nyújtott kezet a lánya.
-Őrülök nektek. Én pedig Bárbara Esposito vagyok. -mondtam.
-Sziasztok! Én Isabella Negros vagyok.-mutatkozott be lányom.
-Hali! Én pedig José Pablo Negros.-mondta fiam.
Amikor végül mindenki végig bemutatkozott, megláttam, hogy már mindenki vámpír lett a családi körben. Fiam különleges képessége, hogy képes a világot egy csettintésre megváltoztatni a saját fantáziájára. Így sikerült kibékülnünk lányommal is, de azóta már hatszázszor kibékültünk fiam képessége nélkül is.
-Maite szeretnélek megkérni, hogy vigyázz a lányomra és a fiamra, amíg én távol leszek egy veszélyes helyen. Szeretném megmenteni a férjem, az életem, a szerelmem. Mindent, amit itt kellett hagynom 6 hónappal ezelőtt.
-Ez csak természetes, bár nem értem, ha fiad ilyenre képes, akkor miért nem csinálja ő? -mondta barátnőm. Hát persze mindenki ezt kérdezi.
-Mert, ha Juan Miguel nem szeret, akkor nem kényszeríthetem arra, hogy szeressen, mert ha a tudatában szeretne is, nem értené azt a hátsó érzést, miszerint más kell neki. Érted? -magyaráztam, amire azonnal bólintott.

/Pokolban/
Vegyes érzelmekkel elindultam szerelmem felé. Mellettem állt Octavo és Adrian, ha segítségre lenne szükség.
Ami viszont ott fogadott, az nagyon meglepett és nem hittem a szememnek. A szívem összeszorult a látványtól és én tehetetlennek éreztem magam. Nem lehet. Ez nem történhetett.