Üldöz a múlt-13. fejezet:Nem értelek

Sziasztok! MA meghoztam a fejit, bár kicsit már későn, de sokat kellett tanulnom és még mindig nem vagyok készen, szóval...Na de mind1! Itt van a feji...Jó olvasást! Komikat! Puszi!


Az ismerős arc Jasper volt. És most valamiért velem akart beszélni, de mi van ha csapda, ha a képességét használva megöl. Gyorsan magamra vontam a pajzsom és felkészültem minden eshetőségre, de ami történt azt még álmomban sem hittem volna...
-Ne aggódj nem bántani akarlak, hanem csak beszélgetni. -mondta és én hittem neki. Nem éreztem, hogy a képességét használj, ezért tudtam, hogy valóban őszinte és így bíztam benne...
-Miről akarsz beszélni? -kérdeztem tőle közömbös hangon.
-Edwardról és rólad...-kezdte és én nem értettem, mit szeretne még ahhoz hozzáfűzni, ami már olyan régen történt.
-Nem tudom, mit tudnál még mondani, ami Edwardhoz fűz. -mondtam neki teljesen őszintén, de még mindig folytatni akarta, ezért engedtem neki.
-Amit mondani akarok egyszerű és egyetlen szóból áll. Szeret. -mondta és én lefagytam. Na jó az nem lehetetlen, de biztosan gyűlöl is mellette.
-Ezt nem mondom, hogy lehetetlen elhinni, mert tudom, hogy Edward érzelmei őszinték, de biztos vagyok benne, hogy amikor megtudta, ki vagyok meggyűlölt. -mondtam és hangomon hallani lehetett a szomorúságot és az önmarcangolást is. Jasper a vállamra tette a kezét és mélyen a szemembe nézett.
-Nem úgy van, ahogy mind a ketten gondoljátok. Olyan kis buták vagytok, te is és Edward is. Mindketten teljesen megvagytok győződve arról, hogy a másik gyűlöletet érez iránta. Ébredjetek már fel! Hiszen szeretitek egymást! -mondta és én még ezek után is alig bírtam elhinni, ami Jasper mondott.
-Figyelj ez akkor is hihetetlen. Én...nem...biztos Alice küldött, és megint hazudott, mint akkor, amikor minden megváltozott. Emlékszel még , hiszen vámpír vagy... -mondtam neki és láttam, hogy felidézi, amikor majdnem elpusztult a város és magamba szívtam a villámokat, aztán napokkal később megláttam Edward múltját, ahogy tönkretettem azt. A marcangolás felébredt bennem, ahogy ezekre emlékeztem vissza és Jasper arca eltorzult a kínoktól, amit én éreztem.
-Kérlek ezt fejezd be! -mondta és én nehezen, de befejeztem.
-Sajnálom! Elfelejtettem, hogy nincs rajtam a pajzsom. -mondtam, ami valóban így volt.
-Semmi baj. Csak kérlek figyelj oda a gondolatokra, ha nekem nem hiszel. -mondta és menni akart, de én nem hagytam, elkaptam a kezét és visszarántottam, úgy hogy leestünk a földre. A keze pont az arcomhoz közel volt és szorosan a fejem oldalához fogtam, hogy kiolvassam az emlékeket. Sajnos olyat is láttam, amit nem akartam. Alice és Jasper bűvös éjszakái, ez az, amit nem akartam látni, ezért ezeknél gyorsan lapoztam. Láttam Jasperen, hogy különösen érzi magát a pajzsom alatt, ami mindenkivel így volt, aki a pajzsom alá került.
Az első emlék pont Edwardról és Jasperről szólt.
" Edward az erdőben dönti a fákat és kiabál, csak kiabál és aztán megtalálja a feliratot a fában, amit én véstem bele, amikor eljöttem onnan. Majd így szólt Jasperhez, aki végig a nyomában volt.
-Bella hogy hihette, hogy már nem fogom szeretni, ha ezt megtudom. Olyan kis édes. -mondta és én alig bírtam hinni a szememnek.
-Hidd el meg fogod találni őt és akkor minden rendbe jön. -mondta Jasper miközben a vállára tette a kezét."
Aztán az emléke megszakadt, de egy újabb követte azt.
"Alice némán zokog az ágyon, amikor Jasper belép az ajtón és megöleli nyugtatásképpen.
-Annyira hiányzik! Miért ilyen bolond ez a lány, hiszen mi már családtagként szerettük. Hogy hihette, hogy ennyitől eltűnik Edwardból a nagy szerelem és belőlünk az iránta érzett szeretet? -kérdezte Alice férjétől várva rá a választ.
-Nem tudom kicsim. Nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy húgunkkal nem sokára találkozni fogunk. -mondta Jasper kedvesének."
Aztán megint megszakadt az emlék, hogy egy másikkal folytassa.
" Carlise olvassa a levelem közben az egész család a nappaliban van, kivétel Edward. Őt sehol sem látom. Mindenki néma zokogásba kezd, még Rosalie is, akiről valóban nem tudtam, volna elhinni. Pedig tudtam eddig is vannak érzései, de hogy miattam ki is mutassa, azt nem gondolta volna. Némán vállára hajtotta a fejét és zokogott, ahogy mindenki a nappaliban.
-Bella kedvesem olyan butus vagy, hiszen te már az én lányom voltál. Találtunk volna megoldást, miért is vagy ilyen önfejű? -mondta Carlise és arca telte volt aggodalommal.
-Ahogy az enyém is. Teljesen olyan, mint Edward. Ő is folyton mindenért magát hibáztatja. Remélem hamarosan minden a helyére fog kerülni. -mondta Esme meggyötört arccal.
-Miért kellett elmennie a legjobb barátnőm volt. Még soha senkit sem engedtem magamhoz ilyen közel. Érte bármire képes lennék. -mondta Alice zokogva kedvesen, aki csak simogatta felesége hátát, hogy megnyugodjon.
-Bella szeretett minket. -mondta végül Jasper. -Ahogy én is, mi is őt. -fejezte be, amit elkezdett.
-Pedig már én is kezdtem elfogadni, hogy ő az első lány, akire féltékeny vagyok. -mondta Rosalie, amit nem tudtam lehinni. Még hogy féltékeny, rám. Ugyan.
-Nem tudok kivel nevetni. Ebben a házba senki sem fogja a viccem rajta kívül. -mondta Emmett és valóban látszott rajta, hogy már neki sincs kedve nevetni és viccelődni.
Aztán valaki beviharzott az ajtón és  az a valaki Edward volt, Megkínzott arccal a lépcső fel vette az irányt és Jasper ment utána Alicecel a nyomában. A szoba ajtaja mennydörgésként csapódott be és Jasper nem habozott bemenni. A szoba élettelen volt és minden össze volt zúzva. Aztán Alice az ágyon lévő Edwardhoz ment és megölelte, aztán néma zokogásba kezdtek együtt..."
A kép ismét megszakadt és egy kicsivel későbbi emlék következett.
"Edward egy közös képünket nézett, amit még Alice kaphatott le, valószínűleg a tudtom nélkül, mert én erre a képre nem emlékszem. Jasper lép oda hozzá és a vállára teszi a kezét. Majd Edward beszélni kezd...
-49. éve már, hogy itt hagyott, elment és elvitte a halott szívem. Mindent magával vitt, és csak engem hagyott itt, egyedül a nagy világban. -mondta és Jasper magához ölelte. Majd a zokogástól remegni kezdett a teste.
-Megértem testvér, de ne aggódj! Én még mindig úgy hiszem, hogy találkozni fogunk még Bellaval. -mondta Jasper és Edward utolsó mondatával a kép ismét megszakadt.
-Úgy hiányzik! -mondta Jasper vállába."
Vártam, hogy újabb emlék jöjjön, de nem jött több. Elvettem a kezem Jasper kezéről és vártam, hogy levegye az arcomról a két kezét. Aztán felálltam úgy, hogy Jasper kézen fogva magammal húztam, ezzel felsegítve őt. Aztán néma zokogásba kezdtem, de Jasper magához ölelt és nyugtatólag a hátamat simogatta. Hálás voltam neki ezért, mert így sikerült megnyugodnom.
-Még ezek után is olyan nehéz hinnem, még a saját szemeimnek sem tudok hinni. Láttam, hogy mindenkiben te tartottad a lelket, ha lehet ezt így mondani. És ha nem is haragudtak rám, ezek után, hogy tudnék csak úgy beállítani hozzátok. "Bocs hülye voltam, de most már itt vagyok!" Aztán el van intézve? -kérdeztem ironikusan Jasper, aki idő közben elengedett.
-De hát senki sem haragszik rád. -mondta és hangjában még mindig éreztem az előzőek miatti hatást.
-Sajnálom, hogy olyan hirtelen olvastam az emlékeidben és meg sem kérdeztelek? -mondtam neki, de láttam, hogy őt nem zavarja.
-Tudod azt kell mondjam, hogy egy élmény volt, amit ezalatt éreztem. Olyan szavakkal nem tudom kifejezni...-vallotta be, amit a pajzsom váltott ki belőle.
-Az a pajzsom volt. -mondtam el neki a titkomat.
-Csúcs szuper! Na de térjünk vissza hozzád! Ha ezek után sem hiszel, akkor olvass a többiek fejében és megtudod, mit gondolnak rólad. -mondta, majd elrohant és én magamra maradtam a gondolataimmal. Lassan haza indultam, de féltem, hogy mi vár otthon, hiszen már napok óta eljöttem és még iskolába sem mentem. Mindenki aggódva fogadott, még Aileen is, aki olyan csúnyán beszélt velem bár igaza volt. Mindig csak magamra gondolok. Sikerült mindent megbeszélnünk és ahogy Aileen tőlem úgy én is bocsánatot kértem tőle és persze a többiektől is. Ezek után még egy kis magányra volt szükségem, ezért a szobámba mentem, ahol egy levelet találtam. Edward aláírása volt és az állt rajta, hogy csak, akkor nyissam ki, ha készen állok az igazságra. Még nem álltam rá kész, ezért betettem az éjjeli szekrényem fiókjába és kulcsra zártam azt. Aztán vártam, hogy a reggel eljöjjön és én mindent megtudjak. A levelet, majd holnap suli után elolvasom. Most viszont még gondolkodnom kell, hogy  mindennel tisztában legyek...Vajon mi lenne a jó? Ha elhagyom a mostani családom, hogy azok boldogan tudjanak élni, vagy maradjak és tegyem tönkre mindenki életét, ahogy eddig is tettem azokkal, akik közel kerültek hozzám...?Reggelre eldöntöm, hogy maradok, vagy megyek...!