Tiltott gyümölcs-15. fejezet: Szelek szárnyán

Sziasztok meghoztam a T. gy. 15. fejezetét és bár egy kicsit rövidre sikerül, azért remélem, hogy tetszeni fog és kapok érte egy két komit! Szóval jó olvasást! Puszi!

Juan Miguel és én feljöttünk a Mennyországba, ahol holnap összeházasodunk...
Már nagyon várom és remélem, hogy örökké együtt leszünk, ahogy a nagy könyvben megvan írva. Szeretem őt és soha nem akarom elveszíteni. A megpróbáltatásokat is túlélte a szerelmünk és remélhetőleg ezentúl is átvészeljük a nehézségeket.
/Másnap az esküvőre készülve/

Annyira ideges vagyok. Lányom és egy nagyon kedves angyal segít elkészülni, mivel egyedül teljesen leblokkoltam. Éppen a házamban vagyok, és fürdők. Már 20 perce áztatom magamat, szóval ideje lenne kiszállni valahogy. Már éppen azon voltam, hogy segítséget kérek, amikor végül sikerült kiszállni. Persze, amint magamra tekertem egy fürdőlepedőt, lányom kopogtatott az ajtón.
-Gyere! -kiáltottam lányomnak.
-Hallottam, hogy kész vagy, így bejöttem hozzád.
-Köszönöm! Akkor kimegyek és elkészíthettek. -mondtam, amire lányom elmosolyogta magát.

A hajam és a sminkem egyszerűen elképesztőre sikerült, na és a ruhámról ne is beszéljünk...
A hasamban valami ismeretlen, de mégis jó érzés volt. Mint amikor az ember először szerelmes, vagy amikor elkészül az érettségivel, az első iskolanap, az első csók és minden más, ami még ismeretlen az ember számára. Ez az ismeretlen ma az életem egyik legszebb napja. Amióta megismertem Juan Miguelt számtalan olyan pillanat volt az életemben, amikor boldog voltam, de ez a nap más, ahogy a lányom megismerése is az volt. Egyszerűen annyi minden történt már azóta, hogy végre rátaláltam a boldog életre szerelmem és lányom mellett. Ezer és ezer kép merül fel bennem és sosem áll meg, ha egy emléknek vége szakad, jön egy újabb kép boldogabbnál boldogabb pillanatokkal.
Elkészültem. Mielőtt még kilépnék a nagy közönség elé, valamit meg kell  néznem. Vajon hogy vannak most a lentiek?
Gyorsan tükrös asztalomhoz léptem, ahonnan oly sokszor figyeltem mindenkit, aki fontos számomra. A képen először Catalina és Albeiro jelent meg lányukkal és újdonsült gyermekükkel Enriquevel. Nagyon édes kis baba és ha jól látom, akkor nagyon hasonlít Albeirora. A következő pillanatban pedig már Bayron és Ximena párosát láttam, ahogy körülöttük futkározik Eduardo és Ximena karjában ott sírdogál a kislányuk, Elena. Majd kíváncsi voltam, hogy telik José élete és ahogy elnézem éppen a nászéjszakáján van, szóval őt most inkább hanyagolom, mert nem érdekel a nemi élete...Maite és Vanessa is megtalálta a boldog élet titkát két nagyszerű vámpír mellett, akik nem mellesleg Juan Miguel barátai. Igazából még nem tudom, hogy ez mennyire komoly számukra, de szerintem Maite és Adrian nagyon jól kijönnek egymással és szeretik egymást annak ellenére, hogy még nem merték bevallani egymásnak.
-Anya! Le fogod késni a saját esküvőd! -szidott le lányom, hiszen már 10 perce rám várnak.
-Jézusom! Akkor nyomás! -mondtam és kiléptem az ajtón. Olyan sokan voltak, hogy elakadt a lélegzetem. A tömeg csak engem akart látni Az én boldogságomat.
Atyám büszkén az oltárhoz kísért és szerelmem kezeibe csúsztatta az enyémeket.
-Vigyázz rá és tedd boldoggá, ahogy a lányotokat is! -mondta szerelmemnek, aki szinte azonnal bólintott. Még szép...
-Úgy lesz! -nyomatékosította Juan Miguel az előző mozdulatát.
-Akkor kezdhetjük? -kérdeztem türelmetlenül.
-Nyugalom lányom, a vőlegény úgy sem tud
 elszaladni! -oltott le atyám.
-Elnézést, csak szeretnék végre csakis magamnak nyilvánítani. -kértem bocsánatot egy vallomás kíséretében.
-Kedves angyalok és eme szent kötelékbe lépő szeretteim azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi legyünk két szerelmes életének összekötésében. Ha valakinek van valami ellenvetése a házassággal kapcsolatban az most szóljon, vagy hallgasson örökre! -kezdte atyám és szerelmemmel végig egymás szemébe néztünk és szemünkben ott ragyogott a boldogság apró csillaga, gyémántként kápráztatta el azt, aki beletekintett ebbe a szempárba.
Körbe néztünk, de senki sem akarta elrontani ezt a gyönyörű napot, így a szertartás folytatódott.
-Akkor most mindkettőtökhöz lenne egy nagyon fontos kérdésem. Először a leendő férjjel kezdem. Juan Miguel Negros akarod-e az itt jelen lévő Bárbara Espositot hites feleségedül, amíg a világ a világ? -kérdezte szerelmemhez fordulva. Ő először rám nézett és aztán válaszolt.
-Még azután is akarom. -mondta azzal a kápráztató mosolyával az arcán.
-És te Bárbara Esposito akarod-e az itt jelen lévő Juan Miguel Negrost hites férjedül, amíg a világ a világ? -tette most fel a kérdést, amire nekem kellett válaszolnom.
-Igen, akarom. -feleltem magabiztosan.
-Akkor ezennel férj és feleséggé nyilvánítalak titeket. Csókold meg a menyasszonyt!- mondta és újdonsült férjemtől megkaptam a hitvesi csókomat. Valahogy ez a csók más volt, egy korszak kezdetét éreztette velem. Egy új boldog korszak kezdetét.

/eltelt a két hét, földi időben 2 év.../
Ma megyünk vissza a földre, ahol már annyi minden történt. Maite és Adrian végre hivatalosan is összejöttek, ahogy Vanessa és Octavo is, így legalább José és Anabella boldog lehet. A két kis apróság pedig már másfél évessé cseperedett. Az idő villám sebességgel telt, és mi még csak itt sem lehettünk, de hát mit lehet tenni, nekünk is van életünk. Lányom azóta elindult a fejlődésén, mert atyám megengedte, hogy nagyobb legyen és teljes életet élhessen később, ha úgy látja, hogy készen áll rá. Vajon mennyire hiányozhattunk nekik? Mert nekünk mélységesen hiányoztak és már alig várjuk, hogy megszeretgessük az összes jövevényt. A lefelé menet mindig sokkal gyorsabb, mint felfelé, bár ezt sosem értettem.
-Sziasztok! -köszöntöttem a nagy népet, mivel a nappalim közepén volt mindenki. Hirtelen egy csomó ember szakadta nyakunkba és én azt sem tudtam, hogy kit öleljek jobban.
-Jól van azért meg ne fojtsátok drága feleségem, mert nem akarok nélküle élni. -mondta szerelmem amire mindenki nevetni kezdett.
-Szia te vagy Elena Brígida Libros! Jól tudom? -kérdeztem Ximena lábain csücsülő kislánytól, aki kérdésemre mosolyogni kezdett és hallottam a gondolatait.
-"Igen! Szólnál anyának, hogy cumit akarok?" -üzente gondolatban és én felnevettem.
-Mi az? Mi történt? -kérdezte Bayron.
-Semmi csak azt üzenik, hogy cumit kérnek. -adtam át a postát és Ximena távozott a kis mohóval.
-Szia! Te pedig biztosan Enrique Esteban Santana vagy. -mondtam, amire a kis herceg megsimogatta az arcomat és gondolatban arra gondolt, milyen szép vagyok, de nem annyira, mint az ő anyukája.
-Hát ez szép, de nem haragszom. -mondtam neki és megszorongattam a kis orrát, persze tényleg csak megfogtam neki...
-Mit mondott? -kérdezte kíváncsian Catalina.
-Csak azt vázolta fel nekem, hogy milyen szép vagyok, de aztán arra jutott, hogy az anyukája a világ legszebb nője.-meséltem a látottakat.
A nap egyszerűen még egy angyalnak is megerőltető volt és a nap végén jól esően estem be az ágyamba, ahol most már Juan Miguel is, mint férjem pihenhet éjjel. Persze mi nem alszunk, de huncutkodásra még szükséges kellék az ágy. Egy újabb nap, ami boldogságban telik el és a mai naptól fogva igyekezni fogok, hogy bepótoljam az elszalasztott időszakot! Mindent!

Üldöz a múlt-13. fejezet:Nem értelek

Sziasztok! MA meghoztam a fejit, bár kicsit már későn, de sokat kellett tanulnom és még mindig nem vagyok készen, szóval...Na de mind1! Itt van a feji...Jó olvasást! Komikat! Puszi!


Az ismerős arc Jasper volt. És most valamiért velem akart beszélni, de mi van ha csapda, ha a képességét használva megöl. Gyorsan magamra vontam a pajzsom és felkészültem minden eshetőségre, de ami történt azt még álmomban sem hittem volna...
-Ne aggódj nem bántani akarlak, hanem csak beszélgetni. -mondta és én hittem neki. Nem éreztem, hogy a képességét használj, ezért tudtam, hogy valóban őszinte és így bíztam benne...
-Miről akarsz beszélni? -kérdeztem tőle közömbös hangon.
-Edwardról és rólad...-kezdte és én nem értettem, mit szeretne még ahhoz hozzáfűzni, ami már olyan régen történt.
-Nem tudom, mit tudnál még mondani, ami Edwardhoz fűz. -mondtam neki teljesen őszintén, de még mindig folytatni akarta, ezért engedtem neki.
-Amit mondani akarok egyszerű és egyetlen szóból áll. Szeret. -mondta és én lefagytam. Na jó az nem lehetetlen, de biztosan gyűlöl is mellette.
-Ezt nem mondom, hogy lehetetlen elhinni, mert tudom, hogy Edward érzelmei őszinték, de biztos vagyok benne, hogy amikor megtudta, ki vagyok meggyűlölt. -mondtam és hangomon hallani lehetett a szomorúságot és az önmarcangolást is. Jasper a vállamra tette a kezét és mélyen a szemembe nézett.
-Nem úgy van, ahogy mind a ketten gondoljátok. Olyan kis buták vagytok, te is és Edward is. Mindketten teljesen megvagytok győződve arról, hogy a másik gyűlöletet érez iránta. Ébredjetek már fel! Hiszen szeretitek egymást! -mondta és én még ezek után is alig bírtam elhinni, ami Jasper mondott.
-Figyelj ez akkor is hihetetlen. Én...nem...biztos Alice küldött, és megint hazudott, mint akkor, amikor minden megváltozott. Emlékszel még , hiszen vámpír vagy... -mondtam neki és láttam, hogy felidézi, amikor majdnem elpusztult a város és magamba szívtam a villámokat, aztán napokkal később megláttam Edward múltját, ahogy tönkretettem azt. A marcangolás felébredt bennem, ahogy ezekre emlékeztem vissza és Jasper arca eltorzult a kínoktól, amit én éreztem.
-Kérlek ezt fejezd be! -mondta és én nehezen, de befejeztem.
-Sajnálom! Elfelejtettem, hogy nincs rajtam a pajzsom. -mondtam, ami valóban így volt.
-Semmi baj. Csak kérlek figyelj oda a gondolatokra, ha nekem nem hiszel. -mondta és menni akart, de én nem hagytam, elkaptam a kezét és visszarántottam, úgy hogy leestünk a földre. A keze pont az arcomhoz közel volt és szorosan a fejem oldalához fogtam, hogy kiolvassam az emlékeket. Sajnos olyat is láttam, amit nem akartam. Alice és Jasper bűvös éjszakái, ez az, amit nem akartam látni, ezért ezeknél gyorsan lapoztam. Láttam Jasperen, hogy különösen érzi magát a pajzsom alatt, ami mindenkivel így volt, aki a pajzsom alá került.
Az első emlék pont Edwardról és Jasperről szólt.
" Edward az erdőben dönti a fákat és kiabál, csak kiabál és aztán megtalálja a feliratot a fában, amit én véstem bele, amikor eljöttem onnan. Majd így szólt Jasperhez, aki végig a nyomában volt.
-Bella hogy hihette, hogy már nem fogom szeretni, ha ezt megtudom. Olyan kis édes. -mondta és én alig bírtam hinni a szememnek.
-Hidd el meg fogod találni őt és akkor minden rendbe jön. -mondta Jasper miközben a vállára tette a kezét."
Aztán az emléke megszakadt, de egy újabb követte azt.
"Alice némán zokog az ágyon, amikor Jasper belép az ajtón és megöleli nyugtatásképpen.
-Annyira hiányzik! Miért ilyen bolond ez a lány, hiszen mi már családtagként szerettük. Hogy hihette, hogy ennyitől eltűnik Edwardból a nagy szerelem és belőlünk az iránta érzett szeretet? -kérdezte Alice férjétől várva rá a választ.
-Nem tudom kicsim. Nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy húgunkkal nem sokára találkozni fogunk. -mondta Jasper kedvesének."
Aztán megint megszakadt az emlék, hogy egy másikkal folytassa.
" Carlise olvassa a levelem közben az egész család a nappaliban van, kivétel Edward. Őt sehol sem látom. Mindenki néma zokogásba kezd, még Rosalie is, akiről valóban nem tudtam, volna elhinni. Pedig tudtam eddig is vannak érzései, de hogy miattam ki is mutassa, azt nem gondolta volna. Némán vállára hajtotta a fejét és zokogott, ahogy mindenki a nappaliban.
-Bella kedvesem olyan butus vagy, hiszen te már az én lányom voltál. Találtunk volna megoldást, miért is vagy ilyen önfejű? -mondta Carlise és arca telte volt aggodalommal.
-Ahogy az enyém is. Teljesen olyan, mint Edward. Ő is folyton mindenért magát hibáztatja. Remélem hamarosan minden a helyére fog kerülni. -mondta Esme meggyötört arccal.
-Miért kellett elmennie a legjobb barátnőm volt. Még soha senkit sem engedtem magamhoz ilyen közel. Érte bármire képes lennék. -mondta Alice zokogva kedvesen, aki csak simogatta felesége hátát, hogy megnyugodjon.
-Bella szeretett minket. -mondta végül Jasper. -Ahogy én is, mi is őt. -fejezte be, amit elkezdett.
-Pedig már én is kezdtem elfogadni, hogy ő az első lány, akire féltékeny vagyok. -mondta Rosalie, amit nem tudtam lehinni. Még hogy féltékeny, rám. Ugyan.
-Nem tudok kivel nevetni. Ebben a házba senki sem fogja a viccem rajta kívül. -mondta Emmett és valóban látszott rajta, hogy már neki sincs kedve nevetni és viccelődni.
Aztán valaki beviharzott az ajtón és  az a valaki Edward volt, Megkínzott arccal a lépcső fel vette az irányt és Jasper ment utána Alicecel a nyomában. A szoba ajtaja mennydörgésként csapódott be és Jasper nem habozott bemenni. A szoba élettelen volt és minden össze volt zúzva. Aztán Alice az ágyon lévő Edwardhoz ment és megölelte, aztán néma zokogásba kezdtek együtt..."
A kép ismét megszakadt és egy kicsivel későbbi emlék következett.
"Edward egy közös képünket nézett, amit még Alice kaphatott le, valószínűleg a tudtom nélkül, mert én erre a képre nem emlékszem. Jasper lép oda hozzá és a vállára teszi a kezét. Majd Edward beszélni kezd...
-49. éve már, hogy itt hagyott, elment és elvitte a halott szívem. Mindent magával vitt, és csak engem hagyott itt, egyedül a nagy világban. -mondta és Jasper magához ölelte. Majd a zokogástól remegni kezdett a teste.
-Megértem testvér, de ne aggódj! Én még mindig úgy hiszem, hogy találkozni fogunk még Bellaval. -mondta Jasper és Edward utolsó mondatával a kép ismét megszakadt.
-Úgy hiányzik! -mondta Jasper vállába."
Vártam, hogy újabb emlék jöjjön, de nem jött több. Elvettem a kezem Jasper kezéről és vártam, hogy levegye az arcomról a két kezét. Aztán felálltam úgy, hogy Jasper kézen fogva magammal húztam, ezzel felsegítve őt. Aztán néma zokogásba kezdtem, de Jasper magához ölelt és nyugtatólag a hátamat simogatta. Hálás voltam neki ezért, mert így sikerült megnyugodnom.
-Még ezek után is olyan nehéz hinnem, még a saját szemeimnek sem tudok hinni. Láttam, hogy mindenkiben te tartottad a lelket, ha lehet ezt így mondani. És ha nem is haragudtak rám, ezek után, hogy tudnék csak úgy beállítani hozzátok. "Bocs hülye voltam, de most már itt vagyok!" Aztán el van intézve? -kérdeztem ironikusan Jasper, aki idő közben elengedett.
-De hát senki sem haragszik rád. -mondta és hangjában még mindig éreztem az előzőek miatti hatást.
-Sajnálom, hogy olyan hirtelen olvastam az emlékeidben és meg sem kérdeztelek? -mondtam neki, de láttam, hogy őt nem zavarja.
-Tudod azt kell mondjam, hogy egy élmény volt, amit ezalatt éreztem. Olyan szavakkal nem tudom kifejezni...-vallotta be, amit a pajzsom váltott ki belőle.
-Az a pajzsom volt. -mondtam el neki a titkomat.
-Csúcs szuper! Na de térjünk vissza hozzád! Ha ezek után sem hiszel, akkor olvass a többiek fejében és megtudod, mit gondolnak rólad. -mondta, majd elrohant és én magamra maradtam a gondolataimmal. Lassan haza indultam, de féltem, hogy mi vár otthon, hiszen már napok óta eljöttem és még iskolába sem mentem. Mindenki aggódva fogadott, még Aileen is, aki olyan csúnyán beszélt velem bár igaza volt. Mindig csak magamra gondolok. Sikerült mindent megbeszélnünk és ahogy Aileen tőlem úgy én is bocsánatot kértem tőle és persze a többiektől is. Ezek után még egy kis magányra volt szükségem, ezért a szobámba mentem, ahol egy levelet találtam. Edward aláírása volt és az állt rajta, hogy csak, akkor nyissam ki, ha készen állok az igazságra. Még nem álltam rá kész, ezért betettem az éjjeli szekrényem fiókjába és kulcsra zártam azt. Aztán vártam, hogy a reggel eljöjjön és én mindent megtudjak. A levelet, majd holnap suli után elolvasom. Most viszont még gondolkodnom kell, hogy  mindennel tisztában legyek...Vajon mi lenne a jó? Ha elhagyom a mostani családom, hogy azok boldogan tudjanak élni, vagy maradjak és tegyem tönkre mindenki életét, ahogy eddig is tettem azokkal, akik közel kerültek hozzám...?Reggelre eldöntöm, hogy maradok, vagy megyek...!

Tiltott gyümölcs-14. fejezet: Megint boldogan

Sziasztok! Meghoztam az új fejit és remélem, tetszeni fog! Nem is beszélnék tovább inkább adom az adagot...

Komikat! Jó olvasást! Puszi!

Végre teljesen boldog vagyok, a lányommal és szerelmemmel Juan Miguellel. A barátnőim is tudják, hogy mi vagyok és nem érdeklik, sőt kifejezetten tetszik neki a tudat, hogy bármit tudok, amit csak akarok.
-És mondd Bárbara nem akarsz még egy gyereket? -kérdezte Maite, amikor a nappaliban ültünk a baráti körben.
-Nos ezen még nem gondolkodtam, bár még nem is nagyon volt rá lehetőségem, hiszen mindig jön egy bonyodalom, ami miatt nem gondolhatok ilyenekre.
-Másrészt meg a lányod úgyis mindig ilyen kicsi marad és dédelgetheted. -szólalt meg most Catalina és láttam, hogy a lányom elszomorodik. Ezt nem hagyhattam, ezért azonnal felvetettem egy ötletet.
-Nos a helyzet az, hogy nem leszek önző, hogy lányom ne élhessen boldogan, csak úgy lenne teljes az élete, ha lenne benne szerelem, de az csak akkor lehetséges, ha kifejlődik és nagyobb lesz...-kezdtem, amire lányom nagyon kíváncsi lett. -Szeretném megkérdezni, ha lányom is szeretné, hogy lehetséges e, hogy lányom fejlődjön úgy 18 éves  koráig. Aztán megállna és olyan lenne, mint egy tinédzser. -fejeztem be és lányom nagyon boldog lett az ötlettől, ahogy szerelmem is.
-Mi pedig vállalhatnánk egy második gyermeket, persze csak ha atyádnak nincs ellene kifogása. -mondta Juan Miguel.
-Lökött. -mondtam és megcsókoltam szerelmemet, aztán mindenki nevetni kezdett és egész nap kacagástól zengett a ház.
-Catalina nem gondolod, hogy a bátyád fia és a te lányod egy kicsit sokat vannak együtt? -kérdeztem kíváncsian, hiszen én már rég tudtam, hogy ők annak ellenére, hogy rokonok nagyon közeli kapcsolatba fognak kerülni. Talán ez miatt is elég sok bonyodalom lesz, de ezt meg lehet előzni.
-Hiszen rokonok és egyenlőre nincs túl sok gyerek a családban, hogy legyen kivel játszani. -mondta és itt Maite barátnőnkre pillantott.
-Mi az? Mit néztek így? -kérdezte Maite egy kicsit elpirulva.
-Nos már csak kéne valaki, akit kényeztethet. -mondtam Catalinanak, aki azonnal vette a lapot.
-Mondjuk Adrian. Láttam, hogy nagyon szikrázik köztetek a levegő. -mondta Catalina és Maite azonnal pipacsa vörös lett. Persze Juan Miguel sem hagyhatta ezt szó nélkül.
-Maite, drága sógornőm... leszel. -mondta és nevetni kezdett.
-Na jól van ebből elég legyen. Foglalkozzatok azzal, hogy mikor lesz az esküvő. -próbálta terelni a témát.
-Na jól van, akkor mikor lesz az esküvő? -kérdeztem Maitet.
-Nem rám gondoltam, hanem rád és Juan Miguelre
-jól van ,tudom, de olyan kis aranyos vagy, amikor elpirulsz. -mondtam és ekkor lépett be az ajtón Adrian és Octavo.
-Drágám megjöttek a barátaid! -kiáltottam fel a lépcsőn, mivel időközben szerelmem felment az emeletre.
-Szia Bárbara! -köszöntöttek a fiúk.
-Sziasztok! Adrian már nagyon hiányoztál Maitenak. -mondtam, mire Maite elvörösödött, ismét.
-Szia Adrian! Hogy vagy? -szólalt meg barátnőm, még mindig zavarban volt az előző miatt. Szegény, de ha ilyen kis butuskák, akkor valahogy muszáj segítenem nekik. Amúgy meg itt van Vanessa és Octavo, ők elég bolondok. Persze nálunk sokkal nagyobb a gond, hiszen Octavo még mindig Annabellaba szerelmes. Régen ők egy párt alkottak, csak nem igazán működött a dolog, így szét váltak és most Annabella boldog José mellett. Legalábbis odáig már eljutottunk, hogy bevallották maguknak és lassan kezdenek összejönni... A szerelem néha nagyon bonyolult tud lenni. Cupido nem könnyíti meg a dolgunkat.
A két szerelmes elvonult valahová beszélgetni, mi pedig folytattuk tovább a csevejünket.
-Na szóval ott tartottunk, hogy mikor lesz az esküvőnk. -kezdtem.
-Mit szólnátok, ha jövő héten lenne, de van egy kis gond. -mesélte szerelmem, amit mi már rég megbeszéltünk.
-Micsoda? -kérdezték szinte egyszerre a többiek.
-Nos szeretnénk, ha szó szerint Isten színe előtt történne a ceremónia. Felmegyünk a mennybe és két hetet ott fogunk tölteni, ami itt lent 2 év lenne. -meséltem most én, amit szerelmem elkezdett az imént.
-Nos, reméljük, hogy boldogok lesztek és hamar letelik az a két év, mert nagyon fogtok hiányozni. -mondták a többiek.
-Ti is nekünk és nagyon köszönjük, hogy megértetek minket.
-Várjunk csak haver! Téged hogy engednek majd fle a mennybe? -kérdezte Octavo.
-Nos atyám nagyon jó szívű és ő is biztosan jobban őrülne, ha fent lenne az esküvő, de mindenkit nem tudok felvinni.-mondtam
-Persze megértjük. Sok boldogságot! -mondták szinkronban, aztán már csak arra lettünk figyelmesek, hogy az ajtó kicsapódik és Octavo elviharzik, majd Annabella utána megy és szegény José hoppon maradt a nappali közepén.
-Mi történt? -kérdeztem José barátomtól.
-Azt hiszem nem tetszett neki, hogy megcsókoltam Annabellat, amiért valószínűleg még kapni fogok, hiszen Annabella megkért, hogy előtte ne tegyem, de hát ki tud ellenállni egy ilyen fantasztikus nőnek. -hadarta el egy szuszra.
-Ne aggódj, idővel minden rendben lesz. -mondtam, amitől megnyugodott egy kicsit.
Aztán visszajött Annabella és valóban nagyon mérgesen pillantott barátomra.
-Annabella azt hiszem egy kicsit túl szigorú vagy Joséval! -mondtam barátnőmnek. Barátnőm? Igen, annyi mindenen keresztül mentünk már, hogy kijelenthetem, hogy ő is azon kevesek közé tartózik, akiket igaz barátnőimnek tartok.
-Bárbara, tudom és sajnálom, de ő is az életem része volt valamikor és nekem fontos, hogy ezután nélkülem is boldog legyen. Ezt csak egy módon lehet elérni, ha szép apránként adagoljuk be neki, hogy José és én együtt vagyunk. Rettentően fáj így látnom őt és én nem is azt mondtam, hogy titkoljuk el előle, csak lassan szeretném a tudtára adni, hogy szerelmes vagyok...-mondta ki végül az utolsó mondatot már halkabban és szomorúan.
-Ne haragudj rám szerelmem! Én csak elfeledkeztem magamról, nem szánt szándékkal tettem, amit tettem, csak melletted a világ semmivé foszlik...Szeretlek! Bocsáss meg! -mondta José és kiment a házból. A gondolatai alapján Octavo után rohant, hogy tőle is bocsánatot kérjen az iménti Octavo számára kellemetlen élmény miatt.
-Várj José! -pattant fel Annabella, de én megelőztem őt.
-Most hagyd, hidd el, minden rendben lesz, csak légy türelmes! -mondtam és megöleltem őt.
Azt hiszem a mai nap alkalmával már nem lesz több kellemetlen esemény. Legalábbis mind azt reméljük. Boldogan nevetve beszélgettük végig a napot és késő este hagyta el mindenki a házat. A boldog gyerekek sokaságától zengett a ház és most hirtelen tova szállt...eltűnt. A lányom remélhetőleg nem sokára boldog tinédzser lesz, mert én nem tudok önző lenni vele szemben. Nem tudom azt kérni, hogy maradjon picike, hiszen talán soha többé nem lesz már gyermek áldás a számomra, de boldog leszek ennek ellenére, hiszen a lányom boldog lenne és unokákat is kapnék. Bár ehhez még kicsit fiatalnak tartom magamat. Ki látott már huszonéves nagymamát? Vicces lenne, persze semmi sem lehetetlen. Bár ha azt a tényt nézzük, hogy ennyi idősen hogy lehetne egy 18 éves lányom, már lehetetlen, az emberek számára az, de nekem egy angyalnak semmi sem lehetetlen, még a boldogság sem. Igen, végre újra önfeledt boldogságban úszhatok, ahogy mindig is szerettem volna és csak remélni tudom, hogy most már semmi sem rontja el az életem harmóniáját. Nagyon remélem!

Íme a negyedik díjam!

Sziasztok! MA megkaptam a blog 4. díját, amivel Rosalie23 lepett meg engem! Ezer, sőt millió köszönet neki!

Nos ez a díj olyanoknak szól, akik komiznak,sőt talán inkább akik a legtöbbet szánnak arra, hogy komit írjanak...én  bevallom, hogy mostanában sajnos nincs túl sok időm, így csak néha futva olvasok, hiszen tudom, hogy ez mennyire fontos az írónak, meg hát nem tudom kihagyni, hogy ne olvassam el. De túl éltem a hetet és most már nyugodtan hátra dőlhetek és olvashatok és írhatok! Na de elég a fecsegésből, biztos nem érdekel titeket, amit feleslegesen beszélek....:)

Akinek tovább küldöm, ő a legtöbbször írt komit és ezzel nem azt mondom, hogy más nem írt, de ő írta a legtöbbet....

Ő Cukorkaa ,hiszen ő mindig minden fejinél ír valami kedveset! <3

Millió puszi,hála és köszönet neki! 

És íme a díj:

Üldöz a múlt-12. fejezet: Lebuktam:

Sziasztok! Meghoztam a 12. fejezetet, remélem tetszeni fog nektek! Kérlek titeket írjatok komikat, mert így úgy érzem nem tetszik nektek a törim...Szóval komikat! Jó olvasást! Puszi!


Még mindig nem tudtam, hogy Edward miért járt a szobámban. Szinte mindenhol ott volt az illata, mindent alaposan megfogott, amit valóban nem értettem. Vajon azért volt itt, hogy megtalálja a gyengeségem, ha éppen bosszút akar állni.
A gondolat menetemet nem tudtam tovább folytatni, mert Aileen és Cora nevetve jöttek be a szobámba, ismét lefelejtve kopogni az ajtómon.
-Szia Bella! Hallom jól szórakoztatok az éjszaka! -mondta Cora. Persze, ha nem lenne szerelmes, akkor ő is velünk tartott volna.
-Nocsak te is jöhettél volna angyalom, ha nem rabolták volna le a kicsi szíved! -színészkedtem barátnőmmel, aki megjátszott sértődöttséggel adta tudtomra, hogy szíven találtam.
-Ugyan Bella, hagyd már szegényt, hiszen így még úgy sem fogja bevallani nekünk. -mondta Aileen folytatva, amit elkezdtem.
-Na jó, ha nem szálltok le rólam, akkor azonnal távozok a szobádból! -jelentette ki az említett. És melle alatt összefonta a két kezét.
-Jaj, hát megbántottuk a kicsi lelki világát ami kis húgunknak. -mondtam Aileennak, aki felnevetett mellettem.
-Na jó ebből elég legyen lányok. -lépett be a szobámba anya. Azonnal megérezte az idegen illatot, de nem szólt semmit, mert tudta, amúgy is sokat gondolok rá, akkor legalább ne kelljen beszélni róluk.
-Köszi anya, hogy legalább te békén hagyod a "szerelmi életem" -mondta Cora anyánknak a szerelmi életet idéző jelbe téve.
-Ugyan Cora nem azért jöttem, hogy leállítsam a lányokat hanem, hogy én se maradjak le semmiről. -jelentette ki any nevetve, amire Cora még nagyobb sértődöttséget tettetett.
-Ugyan Cora tudod, hogy csak jót akarunk neked. -mondta Aileen és mindenki nevetni kezdett.
-Na jól van lányok el kellene kezdeni öltözködni, mert sajnos ma nektek suli, nekem meg munka a suliban. -mondta anya és félre húzta a száját, amikor a munkáját említette.
-Így van. Engedjetek készülődni! -mondtam nekik színészkedve, mintha eddig miattuk nem tudtam volna készülni.
-Halljátok menjünk, mert zavarjuk a mi kis Bellankat.- mondta Aileen a többieknek és azzal már ott sem voltak. Még hallottam, hogy önfeledten nevetnek a szobájuk felé tartva. Én pedig neki álltam készülődni az iskolába.
Gyorsan lezuhanyoztam, aztán a szobámba siettem, ahol valaki kikészítette a ruhámat az iskolára. Megint egy idegen illat lengett a szobámba, de ez most nem Edward volt, hanem....Alice. Itt járt Alice és ruhát készített ki nekem, ami valljuk be elég kihívó volt. Egy arany csillámlós ruhát választott, amit nem rég vettem és hozzá a kedvenc arany színű szandálomat, ami olyan sokszor volt rajtam, de nem baj, mert imádtam. Egyszerű cipő, de mégis gyönyörű és ez így volt szép. A hajamat összegumizta úgy, hogy a frufrumat kihagytam, aztán egy pár szál hajacskát a hajam köré tekertem, mintha a hajam lenne a hajgumi. És egy-egy tincset elölről hátra feszítettem és belerejtettem a hajzuhatagba. Tetszett ez a hajviselet, amit ebben a pillanatban találtam ki és ahogy a tükörbe néztem, nagyon tetszett, amit ott láttam.
-Ezt összehoztuk. -mondtam is Alicre is gondolva, hiszen a ruhát valószínűleg ő választotta, bár lehet, hogy én is ezt vettem volna fel.
Aztán neki álltam a szokásos sminkemnek. Kihúztam a szememet egy arany árnyalató barnás szemceruzával és a szemhéjamra egy arany színű festéket festettem. Még tettem egy kis szempillaspirált a szempillámra és az arcomat púderrel bekentem, majd az ajkaimra tettem egy bronzosabb árnyalatú szájfényt. És az összkép nagyon gyönyörű volt. Mintha nem is én lettem volna, mintha egy idegen nézett volna vissza rám a tükörből. Még magamra kaptam egy kabátot, hiszen elvileg ma hidegebb időre számíthatunk, ezért, hogy ne keltsek gyanút jobban fel kell öltöznöm. Egy élénk sárga szövet kabátot vettem magamra és egy hozzáillő színű táskát vettem magamhoz, amibe gyorsan belepakoltam a könyveimet, telefonom, mp4-em és egy kis sminket, ha szükségem lenne rá. Aztán magamhoz vettem a kocsikulcsot és már ott sem voltam. Amikor leértem a többiek megigézően néztek rám és csodálatukat egy kacsintással jelezték nekem.
-Na, ha megcsodáltatok, akkor mehetnénk is esetleg. -mondtam neki pár perc elteltével.
-Persze menjünk, hiszen Bella ma hódítani fog. -mondta Aileen.
-Talán tudsz valamit, amit én még nem? -kérdeztem tőle, de nem válaszolt csak ment tovább, ahogy Cora is és anyu.
-Hé a falnak beszélek vagy mi? -kérdeztem sértődötten, amire mind nevetni kezdett. Bolondok.
Az iskola felé haladva elgondolkodtam a volán mögött. Annyi mindent megéltem már és most hol vagyok. Boldogtalan boldog vagyok. Mikor leszek önfeledten nagyon-nagyon boldog? Kérdeztem talán csak magamtól, bár ha magam sem tudom, akkor ki adja meg a sok kérdésre a megfelelő választ.
Amikor odaértünk minden szem rám szegeződött és én őszintén szólva csak, akkor jöttem zavarba, amikor megpillantottam szerelmemet a kocsijánál állva a testvérei között. Még a szája is tátva maradt a látványomtól, azt hiszem. Bár ezt elég nehéz elhinnem. Aileen és Cora is észrevette mindezt és csak nevetve Alice felé biccentettek, amit nagyon, de nagyon nem értettem. Talán ellenem akarják őket uszítani és ezért előbb meg akarják nyerni őket. Nem! Azt nem engedhetem, nekem már csak ők maradtak.
Nagyon mérges lettem és ezt Jasper is megérezte, aztán jött a szokásos vihar keltés. Ezt Aileenék észrevették és gyorsan mellém léptek, hogy lenyugtassanak, ami most sikerült. De nem adom fel, ha kell ölök is a testvéreimért.
-Hagyjatok békén! -kiáltottam a testvéreimre, amit nem akartam, de már mindegy. Aztán elfutottam, persze csak emberi tempóban, amire az összes diák engem nézett és senki nem értette, hogy mi történt az imént. Még én sem...
Gyorsan elővettem az órarendemet, hogy megtudjam, mi lesz az első órám, spanyol hála Istennek! Siettem a nyolcas terembe, ahol a nyelvi órám lesz. Amint beléptem a terembe, becsöngettek és én leültem a szokásos helyemre, a hátsó padba. Sajnos ezen órámon Edward is itt lesz és mellettem szokott helyet foglalni. Éppen ebben a pillanatban lépett be és látta, amikor levettem a kabátomat és ekkor mindenki engem és őt nézett, amit nem értettem, miért van. Lassú határozott léptekkel felém indult és én nem tudtam, hogy fogom megúszni ezt a beszélgetést. Szerencsére nem kellett kitervelnem, mert Aliceékkel együtt a tanár is belépett és az ő óráján nem szokta megbeszélgetni. Na nem mintha a többin igen, csak az övén semmiképpen sem szoktam és nem is fogok...
tök jó óra volt, leszámítva, hogy mindenkinek a padtársával kellett beszélgetni, természetesen spanyolul, amit Edward szeretett volna kihasználni, de én gyorsan hidegre tettem.
-Figyelj! Bármit akarsz mondani, nem vagyok rá kíváncsi, most óra van, akár tetszik, akár nem! -mondtam határozottan és ezek után nem is próbálkozott többet, hanem csak a feladatot csináltuk. A többi órán is mintha a tanárok is ellenem lennének a padonként közös feladatot kaptunk.  Aztán eljött a várva várt tesi óra, amin az első órában kosaraztunk a másikon meg akrobatikus mozdulatokat gyakoroltunk, persze a párom itt is Edward volt. Minden feladatot tökéletesen megoldottunk, aminek őrültem, mert kaptam egy ötöst, ahogy Edward is. Ezek után a másik kedvenc órám jött a biológia, amin szintén közös feladatott kaptunk. Mikroszkóppal kellett megvizsgálni különböző növényeket. Aztán a házi feladat sem volt semmi. Szintén közös feladat volt, szóval Edwarddal találkoznunk kell ahhoz, hogy megcsináljuk. Saját magunk kell növényeket gyűjteni és megvizsgálni a következő órára. Ami csütörtökön lesz. Van erre a mai nappal együtt két napunk. Szuper! Nem igazán lelkesedtem egy újabb találkozásért főleg nem iskolán kívül. Aztán francia órán feleltetett a tanár, persze itt is kaptam egy ötöst, majd Edward is felelt, végig mellettem állt arra az esetre, legalábbis a tanár szerint, ha segítenie kellene egy kérdésnél. Persze nem volt rá szükség, ezért neki teljesen más kérdést adott fel a tanár, ha már kihívta a táblához. Természetesen ő is ötöst kapott, aminek a lelkem mélyén őröltem, csak éppen nem mutattam ki senkinek sem. Még magamnak sem akartam bevallani. Aztán a kocsimban hagytam egy cetlit a többieknek, hogy ne keressenek.
"Rajzolni mentem, ne aggódjatok értem! Puszi!
U.i.:A kocsimra vigyázzatok! Otthon találkozunk..."
Aztán a kedvenc rétemre hajtottam, ahol rajzolni szoktam, ahogy most is tettem. A kocsimban mindig van rajz eszköz, így azt csak előveszem, ha szükség van rá.
Megpillantottam a fán két kis madarat, amik szerelmesen egymáshoz simultak és úgy csiripeltek, valószínűleg egy szerelmes dalocskát. Úgy szeretnék én is ilyen szerelmesen Edwardhoz simulni és ölelő karjait magamon érezni. Amikor készen voltam a rajzzal a monogramomat rá firkantottam, majd egy szívecskét rajzoltam a lap sarkába és belevéstem a Edward és az én nevem kezdőbetűjét. És a szívecske alá még egy vallomást is írtam, ami csak ennyi volt: "Szeretlek Edward!"
Aztán belehelyeztem a mappámba, ahol a többi rajzom van és haza felé vettem az irányt. Körülbelül 20 perc alatt hazaértem és a nappaliban egy ijedt Aileent láttam és Corat, aki szintén rémült volt.
-Mi az? Miért vágtok ilyen ijedt arcot?- kérdeztem és ekkor betoppant Jack és mintha őt kérdeztem volna válaszolt a testvéreim helyett.
-Csak van egy rossz hírünk. -mondtam és ekkor már én is megijedtem.
-Anya? Mi történt? anyával történt valami? -kérdeztem megrémülve, de ekkor anya jött be az ajtón és én a nyakába ugrottam, amire nem számított és így elestünk az ajtóban.
-Jaj kicsim! Rég nem őrültél már nekem ennyire. -mondta nevetve és ha tudta volna, miért viselkedtem így...
-Sajnálom, csak a lányok nagyon megijesztettek az imént. -vallottam be az igazat.
-Csak arról van szó, hogy lebuktunk.- mondta ki végül Cora, hogy miről volt szó.
-Micsoda? Ki előtt buktatok le és miért? -kérdeztem, mert még mindig nem értettem, miről van szó.
-Hát a kis játékotok Jackkel, ami Edward miatt van. Most már mindent tud a te kis Edwardod. -mondta Aileen kicsit gúnyosan és természetesen megértettem, mert mindenkit csak magamnak akarok. Aztán felrohant az emeletre és én összetörten pillantottam utána,majd Cora szólalt meg.
-Edward látta, amikor a parkban csókolózott Jackkel és így lehet, hogy mást hisz Jackről és Aileenről. -mondta, majd éreztem, hogy sírni szeretnék, de előtte kirohantam a házból és nem volt kedvem visszamenni oda. Napok óta voltam már a kedvenc helyemen, közben ejtettem egy vadászatot, hogy ha visszamegyek, akkor jóllakottan menjek, mert anélkül bármi történhet. Szegény Aileen most mindenki valami rossz ribancnak hiszi, aki lenyúlja a testvére barátját. Nem voltam azóta táncolni sem és sehol sem, ahová eddig mindig elmentem. Csak ülöm a vízesésemnél és várom, hogy lemenjen a nap, majd új erővel visszajöjjön.
Aztán megint azt éreztem, hogy valaki figyel és amikor felnéztem a vízesés tetejére megláttam egy ismerős arcot. Engem figyelt, majd felém kezdett közeledni a szikláról lefelé ugrálva....

Tiltott gyümölcs-13. fejezet:Már megint egy bonyodalom

Sziasztok! Meghoztam a 13. fejezetet...egy csomó ötlet kattog a fejemben és még nem tudok dönteni. Még 14 fejezet várható, aztán ha érdekel titeket, akkor felrakom a folytatást is...és más sztorijaim is vannak, szóval rátok zúdítom az ihletem... XD Remélem, nem baj! Na de elég a dumából! Komikat! Jó olvasást! Puszi!

Odalentről kiabálásokat hallottunk és lányomat azonnal elküldtem, hogy legyen láthatatlan, ahogy én is az lettem...
Lementünk a nappaliba, ahol egy váratlan személy állt és rombolt, amit csak talált. Szerencsére eddig csak a halottnak hitt személyemnek állított szentélyt pusztította el. Beszélni kezdtem és mivel ő nem látott engem ezért megijedt és nem tudta elképzelni, hogy mit hallott az imént.
-Mit akarsz itt? -kérdeztem kicsit sem kedves hangon.
-Lucifer nevére! Most megőrültem? Vagy tényleg hallom, amit hallok? -kérdezte rémülten.
-Nem hallottad, amit anyukám kérdezett? -kérdezte feldúltan a lányom, amire a betolakodó ugrott egyet és megfordult a tengelye körül. Aztán megláttam, hogy az ajtón belépett egy kicsit idősebb személy is, aki nagyon hasonlított a betolakodóra. Juan Miguel lépett le a lépcsőn és amint megpillantotta ez a nőszemély a nyakába ugrott és úgy tűnt elég régóta ismerik egymást. Aztán láthatóvá tettem magamat és lányom is így tett. Az idegen először megijedt aztán rájött, hogy lányom és én nem igazán vagyunk emberek.
-Szerelmem elmondanád, hogy kik ezek az idegenek? -kérdeztem Juan Migueltől, aki közelebb lépett hozzám és átkarolta derekamat, de még mindig nem válaszolt.
-Apa, miért nem felelsz? -kérdezte lányom, amire végre kinyitotta a száját.
-Nos ő itt Estefania. -mutatott a betolakodóra, aki egy gúnyos mosolyt mutatott felém.
-Helló Estefania Rojos. -nyújtotta felém a kezét, de én átláttam rajta, csak Juan Miguelt akarta megkapni, ezt onnan tudtam, hogy a gondolataiban folyton csak az visszhangzott, hogy "Juan Miguel az enyém!" ...
-Hát persze. Mondanám, hogy őrülök a találkozásnak, de én nem szoktam hazudni. -mondtam Estefanianak, akin látszott, hogy nem tetszett, amit mondtam, de kit érdekel.
-Bárbara kérlek! -akart leállítani Juan Miguel, de én nem engedtem neki.
-Nem Juan Miguel, nem engedem, hogy elvegyen téged. Mert ha még nem tudnád érted jött! -üvöltöttem kedvesem felé, pedig nem is rá voltam mérges.
-Apa kérlek hidd el! Anya igazat mond. -mondtam lányom és Juan Miguel üzent fejben, hogy zavarjuk össze őket.
-"Hitessük el velük, hogy nem hiszek nektek!" -üzente szerelmem és próbáltam nem mutatni, hogy őrülök, mert akkor le is bukhatunk.
-Nos a hölgy, aki ott áll az ajtóban, Lucia Rojos, Estefania anyja. -mondta szerelmem, mintha tudomást sem vett volna lányom előbbi mondatáról.
-Drágám te fel sem fogod, amit a lányunk mondott? -kérdeztem, mintha megsértett volna az imént.
-Apa senkit sem érdekel ez a két betolakodó! -kiáltotta lányom és Juan Miguel úgy tett, mintha megütötte volna a lányunkat. Igazán jó színészek voltunk.
-Látom anyád nem tanított meg téged a jómódorra, hát akkor majd én megteszem. Takarodj fel a szobádba és le ne merj jönni, amíg azt nem mondom. -kiabált Juan Miguel és lányom úgy tett, mintha felmenne a szobába, mint egy jó kislány. -Estefania azért jött, mert apám őt akarja mellettem látni és az anyja azért, mert ilyenkor szokás elkísérni az anyának a lányát, hogy lássa minden úgy ment, ahogy azt a hagyomány és a tisztelet kéri. -mondta, de tudtam, hogy még nem fejezete be...
Én úgy tettem, mintha elindulnék ki az ajtón...
-De elfelejtették, hogy én már beleszerettem egy istennőbe. -fejezete be szerelmem és én ott, ahol álltam, elkaptam Luciat és csettintettem a kezemmel, aminek következtében egy mezőn álltunk és én már angyalként voltam jelen. Harcolni kezdtünk. Mondanom sem kell, hogy én győztem. Juan Miguel pedig végzett Estefaniaval. Viszont az nagyon nem tetszett, hogy ilyen hamar történt és nagyon könnyű volt megölni őket...
Visszateleportáltam magunkat a házba és laposan megvizsgáltunk mindent.
-Jól vagy? -kérdezte Juan és én válaszként megöleltem őt.
-Szeretlek! -mondtam és egy szenvedélyes csókot adtam neki.
-Én is és sajnálom, hogy ha egy pillanatra is megijesztettelek! -mondta szerelmem és én boldog voltam, hogy ő az enyém és nem ad apja hagyományaira, miszerint ő választ fiának asszony, ráadásul egy örök életre.
-Kicsim nem gondolod, hogy egy kicsit túl könnyű volt a harc? -kérdezte Juan Miguel és pár perccel ezelőtt éppenséggel én is ezen morfondíroztam.
-Nos, ez a kérdés engem is nagyon érdekelne szerelmem, de talán csak a meglepődöttség miatt nem tudtak védekezni ellenünk. -mondtam, de a lelkem mélyén egy kicsi reményt se láttam erre az esetre.
-Isabella? -szólítottam lányomat, aki az első kiáltásomra ott termett előttem.
-Igen anyu?
-Jól vagy kicsim? -kérdeztem aggódva, miközben alaposan szemügyre vettem.
-Persze anya, mi bajom lenne? -kérdezett vissza, aztán megölelt engem és az apját. Olyan meghitt pillanat volt, hogy meghatódtam és sírni kezdtem. Persze erre megint mindenhol tele volt a nappali tollpihékkel.
-Szeretlek titeket! Ti vagytok a szemem fényei. -mondtam és ekkor meghallottam atyámat.
-"Hát rólam már el is felejtkeztél?" -kérdezte felháborodva.
-"Ugyan atyám, te rólad aztán nem tudnék! Te is a számomra a világon legfontosabb emberek közé tartozol. Szeretlek téged!" -üzentem gondolatban, amire lányom felkuncogott és Juan Miguel nem értett az egészből semmit. Persze ő nem hallja a gondolatinkat.
-Héj ez nagyon csúnya dolog! Engem meg kihagynátok? -játszotta a sértődöttet Juan Miguel.
-Ugyan szívem nem tudom miről beszélsz. -játszottam az értetlen és lányommal nevetve vonultunk fel az emeletre, és Juan morgását hallgattuk és jókat nevettünk rajta. Pár perc elteltével, amikor már kidühöngte magát úgy döntött, hogy csatlakozik hozzánk és halkan kopogtatni kezdett az ajtón.
-Na most már megtudhatom, hogy miről volt szó odalent?- érdeklődött és olyan aranyos volt, ahogy kíváncsiskodott.
-Szívem, tudod...az a helyzet, hogy ha sokat kíváncsiskodsz, akkor hamar megöregedsz....-mondtam és elkezdtem nevetni, amire lányom is megszólalt.
-Igen,aztán búcsút inthetsz a halhatatlanságnak. -mondta kacagva, ami már hab volta tortán Juan Miguel számára.
Mivel nem tudott semmi frappánssal előállni, így elkezdett minket csikizni, mi pedig a földön fetrengtünk a nevetéstől.
Olyan jó volt önfeledten nevetni és mindenféle butaságokkal húzni Juan Miguel agyát. Mondhatom, hogy lányommal nagyon élveztük a helyzetet, amit okoztunk drága szerelmemnek.

Üldöz a múlt-11. fejezet: A tánc fellépés

Sziasztok! Meghoztam az újabb fejit a másik törimből és nagyon szomorú vagyok, hogy a saját törimhez még nem kaptam komit! :( De remélem, hogy ennél majd kárpótoltok...Komikat! Jó olvasást! Puszi!

Amikor beléptem az ajtón az első, amit megláttam, hogy a nézők már elfoglalták a helyüket, persze ezzel még nem is lett volna baj, hanem azzal volt, akik az első sorban ültek. A Cullen család, köztük az én egyetlen szerelmemmel. Gondoltam majd ma jól szórakozom és bevetettem a vadmacska énem, ami meglehetősen kihívó és szexi volt. A teremben amúgy minden szem rám szegeződik ilyenkor, ami nagyon is jól esik, de ma valami másra is szükségem volt. Játszani fogok egy kicsit Edwarddal. Nem mintha abban bíznék, hogy féltékeny lesz, mert már biztosan talált magának valakit, de azért játszani szabad, nem? Amikor beléptem egy csomó fiú utánam füttyentett én meg a kezemmel puszit küldtem feléjük, amitől majdnem elolvadtak. Ezután megérkezett Jackob is, aki a táncpartnerem volt. Amúgy ha még nem említettem ő is vámpír. Szerelmes Aileenba és testvérem is belé, de olyan bolondok. Nem hisznek magukban. Jack az alakváltoztató képességet kapta, micsoda mázlista. Néha én is eltűnnék és más bőrébe bújnék, ha tudnék. Jól tudta, hogy miért kezdtem vele kacérkodni, és azonnal megismerte a széken ülő Cullenéket. A pajzsom alá vontam így senki nem hallhatta a gondolatát. Persze az én kis családom már meg sem lepődött, hiszen eddig is Jack húzott ki a bajból, ha valakinek megtetszettem. Persze én jól tudtam, hogy már elrabolták a szívét, ahogy nekem is.
-Szia szép fiú! Jól nézel ki, mint mindig. -búgtam a fülébe és szinte a szájára adtam egy puszit, persze ahonnan Cullenék néztek teljesen úgy tűnt, hogy egy valódi csók volt. Jack tudta, mit kell tennie ezután.
-Hm! Micsoda kellemes fogadtatás, ezt mindig el tudnám képzelni. -mondta, majd ő is úgy tett, mint én az előbb.
-Szia Jack! -köszöntötte Aileen, gondolom, még ha jól tudta is, hogy színjáték, azért féltékeny volt. Elég hosszasra sikerült az ölelés, ami miatt, ha valóban együtt lettünk volna Jackkel még ölni is tudtam volna. Persze mi csak egyszerűen jó barátok vagyunk, amit senki nem vehet el tőlünk.
-Sziasztok! -köszöntött mindenkit állszerelmem és egy forró ölelésben részesítette kis családom. Aztán visszalépett mellém és átkarolta a derekamat, ami miatt nem is értem miért, de Edward morogni kezdett. Persze jól esett, de nem akartam semmi butaságot bebeszélni magamnak, ezért nem adta neki túl nagy jelentőséget.
-Drágám öltöznünk kellene, mert nemsokára kezdünk. -mondtam Jacknek, aki folytatta a játékomat, mintha egy kis huncutkodásra gondoltam volna az imént.
-Oh szerelmem milyen kis huncut vagy. Látom szeretsz velem öltözni. Akkor menjünk! -mondta, majd már ott sem voltunk. 20 perc alatt átöltöztünk és már a színpadon is voltunk, ami elsötétítve csak ránk várt. Amint jeleztünk, hogy készen állunk a függöny felemelkedett, a fények és a zene egyszerre kapcsolódott be. Olyan szenvedélyesen táncoltunk, hogy azt még soha. Mintha valóban vágytunk volna egymás karjába. A testünk egy kis helyet sem hagyott, összesimulva táncoltunk. Szorosan. Aztán amikor vége lett a táncunknak szorosan magamhoz öleltem és megint úgy tettem mintha megcsókoltam volna, ekkor Edward felpattant és kiviharzott a teremből, aminek következtében az összes néző őt bámulta. Én meg egy "büszke vagyok magamra" mosolyt öltöttem az arcomra és meghajoltam a taps áradatnak. Aztán levonultunk a színpadról és az öltözőbe mentünk. Nagyon meglepett, hogy ki várt odabent, amikor beléptem.
-Szia! Mit keresel az öltözőmben? -kérdeztem és a hangom teljesen közömbösnek hatott.
-Szeretnék megbeszélni néhány dolgot. -mondta Edward.
- Szerintem nincs mit megbeszélnünk. Elég világos voltam. -mondtam ezt a választ, mivel nem tudtam, hogy az előző játékra, a múltkori incidensre, vagy a szörnyeteg mivoltomra gondolt-e. Ez a válasz mindegyik lehetőségre megfelelt.
-Szerintem meg igenis sok mindent meg kell még beszélni. -mondta kissé idegesebben. Ebben a pillanatban viszont valaki kopogtatott az ajtón. Persze én jól tudtam, hogy Cora lesz az. Biztosan megérezte, hogy mi van...és jött megmenteni, aminek most nagyon hálás vagyok.
-Tessék! -kiáltottam ki az ajtón és Cora lépett be rajta. Azonnal a pajzsom alá vontam, hogy Edward előtt ne bukjunk le.
-Oh..azt hittem, egyedül vagy. -játszotta a tudatlant.
-Semmi baj Cora. Nem zavartál meg semmit. -mondtam neki.
-Akkor rendben. Csak azért jöttem, hogy szóljak Jack már menni szeretne. -mondta, ami által Edward morgott egyet. Nem foglalkoztam vele, inkább tovább húztam az agyát.
-Köszönöm, hogy szóltál. Majd otthon átöltözöm, mert itt túl sok a kukkoló. -mondtam és láttam, hogy Edwardnak tetszett, amit mondtam, mert azt az imádni való féloldalas mosolyát kaptam válaszul, amitől ha tudtam volna elolvadok. Legszívesebben odarohantam volna hozzá és szétcsókoltam volna a kívánatos ajkait. Megráztam a fejem, hogy kirepüljenek belőle az ehhez hasonló gondolatok. Majd egy utolsó szíven döféssel kivonultam a szobából.
-Menjünk nem szeretném, ha Jack megharagudna rám és akkor nem köszönni meg az éjszaka ezt a tökéletes táncot, ahogy szokta. -mondtam, majd Coraval kiléptünk az ajtón. Már csak Alicet kellett valahogy kikerülnöm, ami nem ment túl könnyen, de azért sikerült. Aztán az egész család gyorsan távozott. Hazafelé száguldottunk, amikor eszembe jutott az én nagymamám, akinek olvasni szoktam egy-egy történetet. A neve Amabel Moore. Imádtam ezt az idős nénit és remélem, még sokáig olvashatok neki. A háza az erdőhöz közel volt így bármikor átfuthattam hozzá, ha kedvem volt rá. Mindig megnyugtatott. Meséltem neki Edwardról, persze nem akartam, hogy szívrohamot kapjon, ezért mindent azért nem mondtam el, csak kitaláltam egy történetet. De jól tudja, hogy még mindig nagyon szeretem őt. Amint leparkoltunk a szobámba szaladtam a kedvenc könyvemért, ami hasonló volt az én szerelmi életemhez, csak vámpír mentesen.
Gyorsan ott termettem Amabel házánál és kopogás nélkül, amit persze ő engedett meg, beléptem az ajtón. Azonnal a szobája felé vettem az irányt. Egész úton éreztem, hogy valaki követ, de nem akartam a gondolatában vájkálni, mert megfogadtam magamnak, hogy csak csalódást okoznék magamnak, ha olyat látnék, amit nem akarok.
-Szia kedvesem!- köszöntött széles mosollyal Amabel. Amint testem körül éreztem ölelő karjait ellazultam és édes gyermeki nyugalom járta át testemet, mintha valóban nagymamám karjaiban térnék nyugovóra.
-Szia nagymama! -mondtam neki, hiszen valóban annak tartottam, ahogy ő is engem az unokájának. -Bocsáss meg, hogy késtem, de tudod ma volt a fellépésem. -néztem rá boci szemekkel.
-Ugyan kedvesem, a fő, hogy itt vagy. -mindig is olyan elnéző volt velem. Persze ő azt hiszi, hogy én az Bella vagyok, aki az ő barátnőjének az unokája. Mivel Amabel még az osztálytársam volt a gimiben. Olyan gyönyörű nő volt, nem is értem, miért nem talált magának valakit. Azonnal elkezdtem olvasni, majd átjött Jack is, mivel jól tudta, hogy itt talál. Eltáncoltuk neki, amit nemrég előadtunk és mondhatom nagyon el volt varázsolva. Az érzés, hogy valaki figyelt ekkor már elmúlt. Valamiért úgy éreztem, hogy Edward volt az és engem figyelt, ezért úgy tettem, mintha finoman viselkednék a barátommal egy idős hölgy jelenlétében. Még sokáig beszélgettünk és megint szóba jött Edward. Aztán elmeséltem, hogy Edward itt van, amitől mintha őrült volna. Majd szépen lassan hazamentünk, mivel már későre járt.
-Szia Bella azt hittem már haza se akarsz jönni. -mondta Aileen egy ölelés kíséretében. Hát persze ilyenkor szoktunk elmenni vásárolni és bulizni.
-Rendben Aileen, pár perc és mehetünk, de ma ne vásároljunk kérlek, mert nincs kedvem, csak bulizzunk egy nagyot. -mondtam, amibe ő azonnal beleegyezett, ami igen csak gyanús volt nekem, de nem kerítettem neki túl nagy jelentőséget. 20 perc alatt elkészültem és már indultunk is a kedvenc bulinkba, ahol mindig sokat nevettünk. Egész éjjel csak táncoltunk és megint úgy éreztem, hogy valaki figyel. Cora sajnos nem tartott velünk. Van egy olyan érzésem, hogy szerelmes lett abba a fiúba, aki remélem, hogy nem egy mocsadék, mert akkor el kell felejtenie.

Valamikor hajnal tájban tévedtünk haza és ha nem vámpírok éltek volna a házban a nevetésünkre biztosan felkeltek volna. A jó kedv a szobámba érve persze azonnal elmúlt, mert megpillantottam a falon függő portrémat, amin Edward undorral tekint vissza rám. Aztán megéreztem egy idegen szagot, ami nem is volt idegen, Edward itt járt, de miért?

Ezt táncolták:
http://www.youtube.com/watch?v=WT2I3FmwyrE

Tiltott gyümölcs-12. fejezet :Elkezdődött 2. rész:

Sziasztok! Meghoztam a második részét a 12. fejezetnek, remélem, tetszik! Kérlek lepjetek meg pár komival! Jó olvasást! Puszi mindenkinek!

Maiteval mindenkit meglátogattunk és mindent elmeséltünk, majd mindenki hozzánk tért be és mesélni kezdtek az elmúlt évekről. Megismerhettem az újdonsült gyerekeket és én elmeséltem, hogy kinek milyen gyermeke lesz még. Próbáltam Josét és Annabellat összehozni, és lassacskán kezdtem elérni köztük valamit.
-És mondjátok várjátok már a kis jövevényt? -kérdeztem Bayrontól és Ximenatól, akik kérdésemre mosolyogtak egy nagyot.
-Ezt csak természetes, nem? -kérdezte Ximena. Valóban kedves lánynak látszik és  kezdem megkedvelni őt. Most, hogy angyal lettem a béke és a szeretet vesz körül és így én sem gyűlölhetek senkit az ég adta világon.
-Szóval Eduardo, te már várod a kis tesód? -kérdeztem a kis Bayrontól.
-Igen, mert így legalább lesz kivel játszanom és fiús dolgokról beszélnem. Megtaníthatom focizni, meg ehhez hasonlókat. -mondta vidáman és valahogy meg kellett vele beszélnem, hogy nem öcsike lesz, hanem hugica.
-Ennyire biztos vagy benne, hogy öcsid lesz? -kérdeztem, amire egy határozott bólintás volt a válasz.
-És mi van akkor, ha húgod lesz? -érdeklődtem, amire vállat vont és ennyit felelt.
-Őt is szeretni fogom, csak kevesebb dolog lesz, amire megtaníthatom. De legalább segít majd megérteni a nőket. -mondta, amire mindenki csak nevetett egy jót.
-Akkor elárulok egy titkot. -mondtam sejtelmesen, amire minden szem rám szegeződött.
-Mit? -kérdezte kis Bayron kíváncsian.
-Képzeld, húgod lesz, és az lesz a neve, hogy Elena Brígida Libros. -mondtam és láttam, hogy Ximenanak könnyek gyűlnek a szemébe. Nem tudom, hogy ez a terhességi hormonoktól, vagy valóban meghatódott a hírtől, de minden esetre, őrültem, hogy én is tehettem valami jót ebben a kis családban. Ezután Bayron és szerelme elmélyülten beszélgetni kezdtek, így  Catalinaékhoz fordultam.
Felvettem a kis lurkót és játszani kezdtem vele az ölemben. Az égben úgy vettem észre, hogy szeret lovagolni az apukája lábán. És valóban jól érezte magát az én lábamon is.
-Honnan tudtad, hogy ezt imádja? -kérdezte barátnőm és én csak felfelé mutogattam a mutatóujjammal. Azonnal leesett neki a válaszom és csak mosolygott tovább.
-És ti nem akartok egy kis testvért ennek a lánynak? -kérdeztem Albeirotól, aki csöndesen ölelte át kedvese derekát.
-Nos gondolkoztunk rajta és szerintem jó ötlet lenne még egy baba, de valahogy nem akar összejönni...-mondta és fejét szomorúan lehajtotta. Na mi az, ma mindenkit nekem kell felvilágosítani? Na jól van uram, ha ennyire akarod, akkor megteszem.
-Nos, tudod Albeiro néha csak jobban oda kellene figyelnünk a másikra és a válasz ott rejlik. -mondtam sejtelmesen és bölcsen.
-Miről beszélsz Bárbara? -kérdezte Catalina és csak mosolyogni tudtam, hogy nem érzi, ezt egy anyának éreznie kellene...aztán ott vannak a reggeli rosszullétek.
-Nem érzed, hogy olyan más a világ körülötted? -kérdeztem tőle, amire csak elgondolkodott, de nem hallottam a fejében, hogy leesett volna neki, így nem volt mit tenni, kimondtam a választ. -Jaj Catalina könyörgöm, gondolkodj! 3 hónapos terhes vagy, mint Ximena! -kiáltottam el magam, s barátnőm arca felragyogott az örömtől, ahogy az újdonsült apukának is. Mindenki gratulált a másiknak aztán folytattam az öröm hírekkel.
-Nos mostanában elég sok baba  várható. -mondtam itt például Maitera nézve, aki semmit nem értett az egészből.
-Mi nekem? Ugyan még barátom sincs. -mondta értetlenül.
-Eljön annak is az ideje, hidd el, már nem kell sokat várnod rá. -mondtam neki titokzatosan, amire felcsillant a szeme.
-José mondd csak nem akarsz még megházasodni? -kérdeztem drága barátom felé nézve, aki csak elvörösödött a kérdésemtől.
-Én, aztán kivel? -kérdezte megjátszva.
-Ugyan José, tudom, hogy szereted...-mondtam neki, de nem tudtam befejezni, mert ekkor Juan Miguel rontott be a házba és felém tartott. Olyan gyorsan és szorosan ölelt magához, hogy ha most levegőre lett volna szükségem, akkor megfulladtam volna....Aztán mindenki kiment az ajtón és magunkra maradtunk, még a lányom is elment. Pár percig még így voltunk csendben egymás karjaiban, aztán csata térré vált minden, ami eddig nyugodt és csendes volt.
-Miért? -kérdezte Juan Miguel. Miért? Ezt a kérdést már én is ezerszer lejátszottam magamban, de választ soha sem kaptam, ezek után kérdezem megint, miért? Miért nem kapok választ a "Miért?" kérdésemre? De a válasz soha nem jön el.
- Minden így volt megírva, és ezt el kell fogadnunk. -mondtam, ami a legkézenfekvőbb választ adta a kérdésére. Ez a válasz volt mindig, ha én ezt a kérdést tettem fel atyámnak. Ő most is ezt mondaná.
-Hm...-csak ennyi volt a válasza, majd hátat fordított és fújtatni kezdett, mint egy bika, ha az ellenséges színt látja.
-Most mi van? Nem ezt akartad? Hiszen minden úgy történt, ahogy te akartad. -emeltem ki a "te" szócskát, amire csak idegesebb lett.
-Persze, mert te mindig is jól döntöttél. Akkor is, amikor elmenekültél, mert olyat láttál éjszaka, ami nem tetszett a pici szívednek- gúnyolódott velem, amit nem tűrtem el sem tőle, sem senkitől.
-Képzeld el, hogy akkor az nagy trauma volt és talán te a tökéletességeddel még soha nem csalódtál, de én már elégszer, hidd el! Nem tudom,hogy gondoltad,hogy a feleséged mellett szívesen maradok második! Megkaptam életem első pofonját és elhiheted, hogy nem fogom megvárni a következőt! További szép napot! -mondtam és azzal már ott sem voltam. Mérgesen csaptam magam után az ajtót és csak reméltem, hogy most nem jön utánam, ami szerencsére így is történt. Még láttam, hogy a többiek bemennek a házba és csak a lányom az, aki az én oldalamon van és utánam jön. Ez nagyon fájt nekem és tudtam, hogy ennek nem így kellett volna lennie, de már késő megbánni a bűnöket. Már csak Isten az, aki dönthet és megbocsáthat az elveszett lelkeknek.
Felszaladtam a szobámba és az ágyra kuporodtam, de lányom jobbnak látta most nem utánam jönni, amiért hálás voltam. Egy ideje már az ágyon zokoghattam, amikor halk, félénk kopogás hallatszott az ajtómon és meg sem várva az engedélyt belépett a szobámba. A gondolataiban már rég tudtam, hogy ki az, bár most nem akartam látni mégis engedtem neki. Vártam, mikor robban ki újra a láva, ami benne fortyog, de nem érdekelt.
-Sajnálom! -mondta teljes őszinteséggel az arcán. -Tudom, hogy a traumát én okoztam és nem te vagy a hibás, hiszen még fiatal voltál és befolyásolható. -mondta és őrültem, hogy végre belátta a dolgot.
-Én is sajnálom! Tudom, hogy már rég elváltatok, de azt hittem, hogy majd így megvédhetlek téged és a többieket az apád haragjától, de nem így történt. Apád háborút indít és a föld veszélyben van, ahogy a legfontosabb személy, aki még a földön tartózkodik, te Juan Miguel.- vallottam be, amitől a legjobban féltem. Nem érdekelt az sem, ha én odaveszek, csak a lányomat és a szerelmemet biztonságban tudjam. Semmi más csak ők a fontosak és persze a barátaim, akik mindig mellettem voltak. Maite, Catalina, José és most már a többiek is.
-Annyira szeretlek! -mondta nekem szerelmem és én a karjaiba szaladtam és most én voltam, aki szorosan ölelte őt, félve. Félve attól, hogy ez lesz az utolsó. Félve mindentől, ami elveheti tőlem.
-Én is nagyon szeretlek! Sajnálom, azt hittem, ha elhagylak annak ellenére, hogy ez mennyire fáj nekem, apád nem fogja megtudni és akkor a föld veszélytelen marad...-mondtam és ismét sírni kezdtem, aminek következtében már nem csak az ágyam volt tele tollpihékkel, hanem most már a hely is, ahol Juan Miguellel álltunk. Még soha nem látott igazán sírni azóta, hogy angyal lettem és most meg volt lepődve, a könnyeim színétől és attól, amivé változott. Most már éreztem, hogy semmi nem állhat közénk. Talán tévedek, de ha mégis valaki megpróbál szétválasztani, annak velem gyűlik meg a baja...
Egy ideje már itt voltunk kettesben, amikor valaki megint kopogtatott az ajtómon. Isabella félve nyitott ajtót és lépett be azon.
-Szia anya! Remélem, hogy nem zavarok! -mondta és olyan kis édes volt, ahogy félt, hogy elrontja a pillanatot pedig csak megédesíti azzal, hogy idejön közénk.
-Jaj anyu! Annyira őrülök nektek!- szaladt a karjaim közé és megölelt. Juan Miguel csak csodálta a mi kettősünket, de üzentem lányomnak gondolatban, hogy az apját sem kellene kihagyni. Amire hirtelen megöleltük őt és eme hirtelenségből a földön landoltunk mind a hárman. Jót nevettünk a pillanaton, aztán mindent elmeséltünk egymásnak, bár ami a földön történ azt már rég tudtam, inkább arról kellett Juan Miguelnek mesélni, hogy mi volt az apjával, amikor elmondta neki a dolgot...Meglepődtem, hogy az apja milyen könnyen kezelte a helyzetet, de akkor mégis miért kell a harc? Aztán egy robbanást hallottam, ami kizökkentett minket eme meghitt pillanatból...Csak remélni tudtam, hogy ez még nem a harc kezdete...

3. díjam

Sziasztok! Ma megkaptam a 3. díjamat, amit Rosalie23-nak köszönhetek! 1000000 és 1 köszönet Rosalie23! Nagyon nagyon jó érzés, hogy ennyi díjat kapok és tudom, hogy ha páran is ,de érdekli őket, amit írok! Ezer köszönet minden kedves olvasómnak! Puszi!

5 dolog rólam:

-mindig vidám és mosolygos csaj vagyok

-imádom az édességet

-szeretek jógázni

-én is imádom az energiaitalt

-és a barátnőimért mindent....

És a szerencsés nyertesek, akiknek a díjat tovább küldöm:

1.Lizzyke - http://prohibited-passion-lizzyke.blogspot.com

2.Cukorkaa- http://ujeletujen.blogspot.com/

Ők lennének azok, akiket választok! Persze ez nem azt jelenti, hogy a többi író nem érdemelné meg, de hát most rájuk került a sor. Imádom a többieket is! Puszi mindenkinek!

Üldöz a múlt-10. fejezet: Újabb lehetőség

Sziasztok meghoztam a fejit és remélem, hogy nem csak egy két komit kapok! Remélem tetszeni fog! Komikat! Jó olvasást! Puszi!

A tanár bejelentése után pár perccel az ajtón kopogtatni kezdtek. És mindenki az ajtó felé fordította a fejét és a tanár megszólalt.
-Nos azt hiszem meg is érkeztek. Szabad! -mondta még ki az engedélyt az ajtón kívül állóknak. Az ajtó kinyílt és mintha lassított felvételt néznénk úgy tértek beljebb az új diákok. Amikor belépett az első lány, én azt hittem hallucinálok, aztán utána a következő. Alice és életem értelme alkották az új diákokat. Persze én tudtam, hogy a többiek is itt vannak, csak ők ketten egy idős testvéreket alkotnak, látszólag. Ledermedtem, amit a többi diák is észrevett az osztályban. Aztán megint kopogtatnak.
-Szabad! -mondta ismét a tanár és az ajtón Jasper lépett be. Azonnal követte Alice és Edward pillantását, aztán tekintete megpihent rajtam. A tanár megköszörülte a torkát, ami miatt még kínosabb csend ülte meg a termet.
-Talán szeretnének mondani valamit, vagy le is ülhetnének.- mondta a tanár türelmetlenül.
-"Úristen még mindig olyan szép az én barátnőm. Miért?" -hallottam meg barátnőm gondolatait, de a "miért" kérdése miatt már nem tudtam tovább hallgatni. Felém tartottak és a padom melletti helyre leült Alice férjével, míg Edward mellettem foglalt helyet. Egy percig sem vette le rólam a tekintetét, és magam sem tudtam ellenállni gyönyörű vonásainak, de valahogy mégis sikerült kényszerítenem magamat. Az óra csiga lassúsággal telt és én úgy éreztem megfulladok, pedig vámpír létemre az lehetetlen. A tanár látta rajtam, hogy nem bírom tovább és felszólított.
-Valami baj Swan kisasszony? -kérdezte talán kissé gúnyosan is. Azt hiszem már nem is kedvelem annyira ezt a majmot, mint pár perccel ezelőtt.
-Nem semmi. Minden a legnagyobb rendben... A legnagyobb rendben. -ismételtem meg magam még egyszer közben Edwardra pillantva, aki szintén engem figyelt. Ekkor a csengő megszólalt és én nem törődve Edwarddal és Aliceszel kirohantam mellettük. Éreztem tekintetüket a hátamon, de nem fordultam meg, hogy megtudjam miért? Miért jöttek pont oda, ahova én éppen előlük menekültem? Rohantam és a következő ajtónál éppen Aileen lépett ki, és én azonnal magammal rántottam, mintha valaki meg akarná ölni és én lennék a megmentője. Igazán vicces jelenet lenne, ha nem érezném valóban úgy, hogy eljött számomra a vég, és ha én ellenség vagyok, akkor a családom is az lesz és nem engedhetem, hogy őket is belekeverjék a bűneimbe. Az udvaron megálltam testvéremmel és ő azonnal kérdőre vont engem.
- Megmagyaráznád, hogy mégis mit jelentsen az előbbi kirohanásod? -kérdezte és én ne tudtam, hogy kezdjem el.
-Itt vannak. -csak ennyit tudtam mondani és reméltem, hogy Aileen tudni fogja, kikre gondolok. Nem, volt szükség további kérdésre, de nem azért, mert megértett engem, hanem azért, mert az ajtón pont ők léptek ki, de már velük voltak a többiek is. Hátrafordultam és azonnal Rosalie gyilkos tekintetével találtam szembe magam. Amit nem értettem, hogy Emmett arcán miért terült el az a szokásos kaján vigyora. Aileen éppen kézen akart ragadni- ezt onnan tudom, hogy hallottam a gondolataiban- amikor Rosalie közelebb lépett hozzám és undorral belekezdett a mondandójába.
-Lám-lám kit látnak szemeim, csak nem egy undorító szörnyeteget, aki tönkre tette az egész családot, amikor az életünkbe lépett? -kérdezte igencsak erős gúnnyal a hangjában, de én sem hagytam magam.
-Ami azt illeti az a család már akkor tönkrement, amikor te csatlakoztál oda. Nem tudom Carlise minek mentett meg egy ilyen beképzelt fruskát, mint te. Tudod mit nem érdekelsz sem te sem a kis családod. A saját érdekedben kerülj el engem, amilyen messze csak tudsz, mert velem nem lehet játszadozni. Remélem érthető voltam. -éppen el akartam indulni, amikor Rosalie visszarántott és belém rúgott, aminek következtében az erdőben találtam magam. Utánam jött és vele együtt a többiek is. Aileen dermedve állt és nézte, amint szétverjük egymást Rosalieval. Mikor a kellő bukfencek és rúgások által az erdő közepére kerültünk én sem hagytam magam. Azonnal használtam képességemet, amit még 10-20 éve szereztem egy nomádtól. Áramot tudtam vezetni a testemmel, amivel ha hozzám értek megráztam, így járt Rosalie is, amikor elkapta a karom, hogy egy újabbat rúghasson belém, de azonnal elengedte a kezem, amikor megráztam őt. A földön feküdt a gyötrődéstől. Aztán magához tért és újból neki futott, de most valami mást kellett használnom, ezért a fájdalom okozást használtam, amit a Volturi egyik tagjától szereztem, és ettől ismét a földön rázkodott. Pár perc múlva újból felkelt, de most már segítséggel, férje, Emmett segített neki, aztán, amikor a lába stabil egyensúlyt talált elengedte és felém kezdett futni. Bekapcsolta a pajzsom és kipróbáltam valamit, amit csak nemrég fedeztem fel. A pajzsommal lökéshullámokat tudok csinálni és miden lökés egyre erősebb lesz. Amikor Emmett azt hitte nem fogok támadni bátrabb lett és gyorsabb iramra kezdett, de amikor már csak 4 méterre volt tőlem egy kisebb lökéssel arrébb taszítottam, de szinte meg sem kottyant neki és azonnal felpattant és felém tartott, amikor egy újabb, de annál erősebb lökést kapott, mint az előbb. Aztán ezt már megérezte, és megállt egy pillanatra, hogy erőt gyűjtsön, de én nem engedhettem, hogy újból támadjon és használtam egy másik képességemet, amit akkor kaptam, amikor anno magamba gyűjtöttem a villámokat a réten. Azóta ha villámokat képezek és magamba szívom, testem felerősíti és így lövöm ki ellenfelemre, ami még jó benne, hogy az erejét is tudom irányítani és most nem akarok ölni csak azt akarom, hogy féljenek tőlem és nem jöjjenek se a családom se az én közelembe. Szépen lassan elkezdtem gyűjteni a villámokat az égen és amikor már elég sok összejött elkezdtem vonzani a testem felé. Éreztem, hogy mindenki engem néz és hallottam a gondolatokat is, amik tele voltak aggódással és félelemmel egyszerre. Edward szintén ugyanezeket az érzelmeket tükrözte. Aztán Emmett lépett és felém kezdett futni még hallottam, hogy Aileen rá kiabált, de mintha meg sem hallotta volna.
-Emmett ha kedves az életed, akkor ezt most ne tedd!- mondta testvérem, de már késő volt. A villámokat Emmettre irányítottam, bár kis ereje volt, azért elég volt ahhoz, hogy a földre nyomja a nagy medvét. Aztán mindenki odasietett hozzá és én nem tudtam, miért tettem ezt, de talán így lesz a legjobb. Odaléptem hozzájuk és egy mondattal lezártnak tekintettem az ügyet.
-Ne aggódjatok nem akartam megölni, csak szeretném, ha megértenétek, hogy nem akarok  senkit sem a közelemben látni. Amit tettem akkor az fáj és nem is tudok tükörbe nézni miatta, éppen ezért nincs szükségem még arra is, hogy ti megalázzatok! Kerüljetek ki ha lehetséges! -mondtam majd Aileennal karon fogva rohantam az iskola felé, ahol már fél órája becsengettek, így lemaradtam kedvenc órámról. Leültünk egy padra és vártuk, hogy kicsengessenek, közben Aileen gondolatait hallottam, amiben felidézte az előző pillanatokat. Azt hiszem, ha lehet ilyet mondani, akkor én saját magamtól is megijedtem az előző harc jelenet miatt. Ha eddig nem is, akkor most már minden bizonnyal utálnak engem. Bár ők is a családomat képezik, persze már csak az én részemről, az igazi családomat akkor is Aileenék alkotják és ő értük bármire képes vagyok. Nem tudom mikor gyűlt bennem össze ennyi düh, harag és bosszú vágy a saját fajtám ellen, de azt jól tudom, ha ezek kiszabadulnának, akkor itt mindenkire halál várna.
-Bella? -szólalt meg Aileen mellettem kissé bátortalanul.
-Aileen, ha a hangod azért fél, amit az előbb láttál, akkor nyugodj meg, mert se titeket se őket nem tudnám bántani. -mondtam, bár ezt nem kellett volna, mert pont ekkor lépett be Edward és minden szavamat hallotta. Gyorsan elővettem az órarendemet és megnéztem, hogy mi lesz a következő órám. Fizika. Remek!
-Aileen, majd később beszélnünk, most órám lesz. Meg kell keresnem a termemet. -mondtam, majd megöleltem és egy puszit nyomta az arcára.
-Várj, Bella! -kiáltott utánam testvérem, amikor én már a lépcsőnél álltam, ami a 4-es teremhez vezet.
-Mondd!
-Hányas teremben leszel?- kérdezte és én tudtam, hogy Edward jelenléte miatt érdekli a dolog.
-Úgy csinálsz, mintha nem tudnád.- mondtam neki, talán egy kicsit durvábban is, mint szerettem volna. Aztán meghallottam a gondolatait, amire ismét hátra fordultam.
-"Coranak és anyának nem szólók erről egy szót sem.Ne aggódj, tudom, hogy értünk tetted!" -üzente gondolatban és én csak bólintottam és eleresztettem egy halvány mosolyt felé. Láttam, hogy Edward nem értette a néma monológunkat, vagyis az enyémet, biztosan nem, de Aileenét igen, mert most nem vontam a pajzsom alá. Még láttam, hogy Aileenhoz lép, de már nem hallottam, hogy miről beszélnek és valahogy most nem is akartam. A gondolatolvasási képességemet azt hiszem egy darabig mellőzni fogom.
-Szia! Csak nem lyukas órád volt? -kérdezte egy ismeretlen férfi hang, de mégsem volt olyan ismeretlen. Felnéztem és megláttam azt a fiút, aki annyira tetszett Coranak.
-Szia! Nem...nem volt lyukas órám, csak nem éreztem jól magam és kimentem a friss levegőre egy kicsit, így órára sem mentem be. Pedig a kedvenc órámról van szó. -mondtam kedvesen, mert talán ő lesz Cora párja és szeretnék vele kedvesen viselkedni.
-Értem, szóval szeretsz lógni, mint a rossz kislányok. -mondtam nevetve és nekem is nevetnem kellett, bár nem a mondatán, hanem azon a röpke jelzőn, hogy kislány. Ha tudnád, hogy az ükükükükük öreganyád ükük anya lehetnék...Nevetséges.
-Nem szoktam lógni, mondtam már, hogy nem éreztem jól magam. -mondtam kissé idegesebben, amitől hirtelen elborult az amúgy sem napos ég és viharfelhők közeledtek.
-Jól van. Azért nem kell felfalni. -mondta nekem ijedten.
-Remek! -adtam hangot a közelgő vihar miatt, mert el is veszthetek a kontrollt a képességem felett és az nem lenne jó. Gyorsan előkaptam a Samsung s5230-as telefonom, gyönyörű piros színű volt és kis virágmotívumokkal volt díszítve. Imádom ezt a telefonom. Tárcsázni kezdtem Aileen számát és két csöngés után felvette.
-Mondd csak Bella már megint ki húzott fel? -kérdezte és hallottam, hogy viccesnek találja az időjárást, ami egyenlő volt az én érzéseim feltárásával.
-Most nincs időm viccelődni Aileen! Nem vagyok jól, feljönnél az emeletre. -kértem őt és hallottam, hogy a háttérben ott vannak Cullenék. Hirtelen féltékeny lettem és emiatt még nagyobb dühroham lett úrrá rajtam. Az ég már teljesen beborult, szinte már feketének mondható volt. Éppen letettem a telefonomat, amikor megszólalt a csengő hangom és villámgyorsan felvettem a telefont.
-Igen?- szóltam bele azonnal.
-Szia kicsim, csak azért hívlak, hogy jól vagy-e. -mondtam aggódva anya. Hát igen a családom tisztában volt vele, hogy ha vihar van azt én is okozhatom. És a költözés miatt sem vagyok mostanság jó passzban és Cullenék ideköltözése is rátett egy lapáttal. Persze valahol boldog voltam, hogy láthatom őt, de tudtam, hogy csak fájdalmat okozna, ha azt látnám, hogy talál magának valakit. Tényleg, vajon van már barátnője? Megint egy csomó kérdés volt a fejemben, miközben a lépcsőn haladtam lefelé és hallottam anya aggódó hangját a vonal túlsó végén. Leértem a lépcsőn és minden szempár rám szegeződött.
-Jaj nem haragudj csak elgondolkodtam, néhány fontos dolgon, csak hogy tudjam mihez tartsam magam. -mondtam ezt anyának, közben Edwardra pillantva, hiszen ráértettem az egészet. Tisztában kell lennem azzal, hogy Edward engem már gyűlöl és biztosan talált már magának valakit, hiszen ő egy rendkívül csodálatos vámpír és nem utolsó sorban szexi is.
-Rendben van kincsem, Őrülnék, ha inkább hazamennél és lenyugodnál. Majd Aileenék elhozzák neked a leckét, bár a tanulásra neked már nincs szükséged. -tette még hozzá.
-Igen anya igazad van, akkor hazamegyek. És gyötröm magam a monoton életemben. szia!
-Ne butáskodj Bella! Szia!- mondta anyám az előbbi mondatom miatt.
-Szeretlek! -mondtam neki ezt ismét úgy, mintha Edwardnak szólna, mert éppen őt néztem a mondatom közben. Egy halvány mosolyt láttam Alice és szerelmem arcán a mondatom miatt.
-Én is kicsim! Én is! -mondta, majd letettük a telefont. Odasuhantam Aileenhoz és éppen akkor csengettek ki és az ajtóban Cora jelent meg aggodalmas arccal. Amint megpillantotta az idegeneket, ha lehet még fehérebb lett az arca vámpír létére is. Aztán gyorsan szorosan magához ölelt és a fülembe súgott valamit.
-Mit keresnek itt? -kérdezte azt, amire én sem tudtam a választ.
-Nem tudom. Kérdezd meg tőlük, most mennem kell. -mondtam majd Aileen és Cora is kapott egy-egy "forró" ölelést és puszit, aztán távoztam onnan.
A kocsimat a parkolóban hagytam, hiszen ha elviszem Aileenék nem tudnak hazajönni a nagy forgalom miatt pedig nem rohanhatnak be az erdőbe, hogy majd haza szaladnak. Vicces lenne a többi diák számára, hogy magassarkú cipőben akarnak futkosni, főleg a közelgő viharban, amit remélem nekem sikerül csillapítanom a kedvenc helyemen. Gyorsan futottam és csak futottam közben ezernyi gondolat járt a fejemben. 10 perc alatt ott voltam a vízesésnél és éreztem, ahogy a testemet átjárja a nyugalom. Kezdtem helyreállni, aminek nagyon őrültem, ennek következtében a nap sütni kezdett, ezért azonnal felhívtam a többieket, hogy jöjjenek haza. Gondolom ők meg szóltak a Cullen családnak. Délután egy óra lehetett, amikor hazamentem és ez alig 20 percembe telt. Elmentem a fürdőszobámba és vettem egy forró fürdőt. 3 órakor lesz a társastánc tanfolyam, vagyis ma fellépésem lesz egy estélyen. Tangózni fogok a táncpartneremmel, akit Jacob Greennek hívnak. Nagyon jól táncol, ezért is kaptam meg őt párnak, mert a tanár engem is profinak tart, így ketten már elég sokszor felléptünk. Sajnos versenyezni nem versenyezhetek, mert a híresség miatt esetleg nem tudnék az emberekkel élni. És én nem akarok bujkálni. Gyorsan elkészültem és a szobámba mentem, ahol már elő volt készítve a ruhám, amibe megyek és az is amiben táncolni fogok. Amit felvettem egy fekete elég kihívó ruha volt. Meglehetősen mini kiszerelésben. Amellett, hogy nagyon mély dekoltázsa volt, még a mell alatt egy kis körben kilátszott minden, ami alatta van és azalatt egy újabb kivágott kör éktelenkedett, amivel a köldököm környékének adott szabadon belátást. Hozzá egy térd fölé érő fekete bársony csizmát húztam fel, aminek a sarka nem volt se túl magas se túl alacsony, inkább valahol a kettő között. A hajamat egyszerűen csak két-két oldalt felfontam és a hátsó résznél rögzítettem, a  frufrumat pedig középen felcsatoltam és persze előtte kivasaltam, hogy szép egyenes legyen. Igazi kubai csajnak tűntem. Tetszett, amit a tükörben láttam. A sminkem csak egy egyszerű barna szemhéjfestékből, szemceruzából és szempillaspirálból állt. Persze az alapozó nem maradhat el, mivel a bőröm elég fehéres nem akarom, hogy lássák. Ráadásul ilyenkor a termek fényekben pompáznak, amitől a bőröm csillognak és a púder ezt egy kissé fakóvá teheti. A számra még tettem egy kis szájfényt, néhány ékszer és már mentem is. Amikor odaértem nagyon meglepődtem, hogy kikkel találom szembe magam. A látványtól , ami fogadott még a testvéreim és anyám is meglepődött. Kezdem elhinni, hogy a sors olykor-olykor, ha nem is akarjuk keresztbe tesz nekünk.