Novella: Bella és a hét vámpír

Sziasztok! Ma ismét egy novellával érkeztem, de ez a novella most más, mint az előző kettő, mert egy twilight alapú! Remélem őrültök neki és kapok érte pár komit...és talán nem sokára hozok még ehhez hasonlót is! :)

Jó olvasást! Komikat! Puszi!

Edward szemszögéből:

Éreztem a vámpír szagot és tudtam, mit kell tennem. Valami azt súgta, hogy van ott valaki, akit meg kell mentenem. Amikor beléptem a házba mindenhol vért volt a nappaliban épp egy férfi szenvedte utolsó levegővételeit. Felsuhantam az emeletre, ahol az egyik szobában épp egy kislány felé közeledett a vörös hajú vámpír. A kislány rám emelte tekintetét. Mutatóujjammal jeleztem, hogy maradjon csendbe, amire ő mint egy értelmes idősebb lány elnézett tőlem, hogy még véletlenül se nézzen a vámpír arra, amerre én vagyok. A vörös hirtelen addigi támadó állásából felegyenesedett és villám gyorsan megfordult. Úgy fújt rám, mint egy vadmacska, de nem érdekelt. Még az sem, hogy nő, de ezt a kislány meg kell védenem az életem árán is.
-Mit akarsz? Te akarod megenni?-kérdezte gonoszan.
-Igen.-hazudtam. -Elmebeteg módjára, belezúgtam egy kislány vérébe és azóta nincs nyugtom a kislányok közelében.-tettem még hozzá, hogy hihető legyen. A szeme éjsötét volta  dühtől, amit ő azonban nem tudott, hogy vega vámpír vagyok. S most jól jött a fekete szem, így nem buktam le előtte.
-Várj! Jól van, én már úgy is jól laktam az öreggel. Legyen a tiéd. Ez még félfogamra sem elég.-mondta. Hánynom kellett ettől a ribanctól.
-Nem kérek társaságot az evéshez, ha megbocsájtasz, akkor elviszem. -mondtam és a kislány felém nyújtotta a kezét, hogy felvegyem.
-Nézd a kis bolond még a halál felé kapaszkodik. Pedig ha tudná, milyen sors vár rá.-mondta gúnyosan a lány felé nézve.
-Igen. Tényleg nem tudja milyen sors vár rá.-mondtam, bár nem a halálára céloztam, hanem a szülei nélküli életére, hiszen én nem akarom őt bántani, sőt. Aztán az ablakon át távoztam a kezemben lévő csöppséggel. Nem tudtam, hol fog élni, vagy egyáltalán élni fog-e addig, ameddig megérdemli, de amíg lehetett megvédtem őt. És meg is fogom, amíg csak tudom. Ezekkel a gondolatokkal rohantam az erdő sűrűjében kezemben szorosan hozzám simuló kicsi lánnyal.
-Hogy hívnak kislány?-kérdeztem kedvesen és finoman végig simítottam apró arcán. Elmosolyogta magát és hozzám bújt, én pedig óvatosan átöleltem.
-Bella.-ejtette ki csilingelő hangon gyönyörű nevét. Ez a név tökéletesen illik hozzá.
-Üdvözöllek Bella! Az én nevem Edward. Bízol bennem?-kérdeztem, amire ő aprót bólintott.-Akkor elviszlek egy helyre, ahol biztonságban leszel. -mondtam, amire ő ismét bólintott. Már most értelmesebb volt a nála idősebbeknél is. Volt benne valami különös. Nem tudom. Felkaptam ismét és újból futásnak eredtem Bellaval a kezemben.


***13 évvel később***


-Elég legyen már!-kiabálta nevetve Bella, amikor Jasper a nappaliban csiklandozta őt. Olyanok voltak, mint két kisgyerek.
-Jasper óvatosabban!-förmedtem testvéremre, amikor Bella a kanapéról a földre huppant. Gyenge teste hatalmas huppanással csapódott a padlóhoz. Odasuhantam hozzá és megnéztem, minden rendben van-e.
-Bella jól vagy?-kérdeztem szerelmemtől. Igen szerelmes vagyok belé, bár ő még nem tudja. Nincs hozzá elég bátorságom, hogy bevalljam neki. Egy vámpír fél egy embertől.-szokta mondani Emmett. Nem tudom, miért de egy gyenge pillanatomban úgy véltem, Emmett a legmegfelelőbb a titkomra és szerencsére azóta is a bizalmasom maradt. Nem mondta el a titkomat senkinek sem. Csak néha gondolatban idegesít engem.
Láttam, hogy Bella kacsint Jasper felé, ezt Jasper gondolataiból néztem. De úgy tettem, mintha most nem láttam volna semmit.
-Ohh nem! Nagyon fáj!-mondta.
-Hol? Itt?-tettem a kezem a gerince vonalára, amire éreztem, hogy karjaimban megremegett teste.
-Ááááh! Nem. Lejjebb.-mondta és kezemmel, most derekát tapintottam meg.
-Egy kicsit...-kezdte, de én felkaptam és a szobámba vittem őt. Kényelmesen az ágyamra fektettem.
-Nos, hol is fáj?-kérdeztem megint, amire hatalmasat sóhajtott. Közben mélyen a szemembe nézett. Kedvenc féloldalas mosolyomat villantottam rá, amire hallhatóan a szíve kihagyott egy ütemet. Ő az én Bellam. Úgy szeretem, amikor ilyen hatással vagyok rá.
-Egy kicsit lejjebb.-mondta és kezemmel egy millimétert csúsztattam lejjebb.
-Itt?-kérdeztem még mindig tartva a szemkontaktust.
-Nem.-mondta csalafintán, de nem tudta, hogy én már rég tudom, mire megy ki a játék, de hát játszhatunk...
-Akkor kérlek mutasd meg, hol?!-mondtam, amire apró kezével vezette kezemet. Közben feltérdelt, így túl közel került hozzám. Úgy helyezkedett, hogy két karommal ölelésbe foghassam testét. Az egyik kezemet, mellyel nemrég vizsgáltam, közel a feneke ívéhez tette, de még a derekán volt a kezem. Viszont néhány ujjhegyem érintette formás popsiját. Végem volt. Nem bírtam magammal. Arca közeledett felém és én hagytam Amikor már csak pár centi volt hátra, lágyan megérintettem arcát és finoman közelebb húztam magamhoz, míg nem ajkunk összeért. Óvatosan ízlelgettem méz édes ajkát, de ő mohón falni kezdte az enyémet. Feltérdeltem ágyamra, és ő bele ült az ölembe. Vadul markolgatni kezdte hajamat, amitől a vörös köd ellepte elmém. Amikor ezt csinálja, elvesztem az eszem is. Bár eddig még csak futásnál tette ezeket a mozdulatokat. Ártatlan mozdulatok, de nekem az eszemet veszik.
-Edward!-sóhajtotta két csók között. Ellöktem az ágyon és óvatosan fölé gördültem testemmel. Combja vonalától egész a fenekéig végig simítottam kezemmel. Annyira gyönyörű volt és most már tudom, ő is úgy szeret, ahogy én őt.
-Szeretlek!-mondtam ki, amit már évek óta érzek iránta.
-Én is szeretlek!-vallotta be és abban a pillanatban én voltam a világon a legboldogabb férfi.
Megéreztem apró kezeit, ahogy ingem gombjainál matat, és akkor észhez kaptam.
-"Ne aggódj Eddy fiú, a család elment.Kettesben vagytok! Védekezz öcsipók!"-üzente gondolatban Emmett, amire felmorogtam. Bella ijedten húzta el magát arcomtól és kérdőn pillantott rám.
-Valami rosszat tettem?-kérdezte és elpirult. Annyira szép volt ilyenkor.
-Nem csak Emmett megőrjít engem.-mondtam el az igazat, amire bólintott egyet és mosolygott.
-Ő tudja?-kérdezte, amire én csak bólintottam egyet.
-Alice is az én verziómat. Mindig leckéket adott nekem, hogy elcsábíthassalak.-mondtam mosolyogva. Én pedig ajkára tapadtam.
-A puszta jelenléteddel elcsábítasz engem.-vallottam be, amire ismét elpirult. Vadul számra tapadt és nyelvével bebocsátást kért számba, amit készségesen megadtam neki. Annyira finom volt. Annyira ártatlan volt minden érintése.
Annyira elgyengültem, hogy sikerült hátamra döntenie és  úgy ölembe ült. Ingem alján még két gomb volt hátra és már szabad volt testem ezen része. Egy kicsit felültem, ő pedig lehúzta rólam a ruhadarabot. Én is neki láttam az ő ruhájának. Óvatosan lehúztam róla felsőjét, ami most kifejezetten kivágott top volt. Csodálom, hogy engedett Alice akaratának. Alice. Biztosan látta, hogy mi fog történni.
A melltartó finom csipkéje hívogatóan hatott rám. Tökéletes idomait alig fedte. És nem egy szolid darab volt. Szenvedélyesen végig csókoltam teste minden négyzetméterét és kikapcsoltam melltartóját, majd melle kényeztetésébe kezdtem, amire ő vadabban kezdte hajamat markolni és élvezettel közelebb húzta fejem melléhez. Nem hallottam a gondolatait, de ismertem minden mozdulatát, minden rezdülését és így tudtam, mikor mit vár el, ahogy most is tudom, hogy ez jó neki.
Kezeivel két oldalról közrefogta arcom és finoman megemelte azt, hogy a szemembe nézhessen. Ajkamra hajolt és csókolni kezdett. Ahol értem hátát, kezemmel érzékien simogattam.
-Bella!-nyúltam kezéhez, amikor épp a nadrágomnál matatott. Tudtam mire készül és azt is, hogy erre még nincs felkészülve. Ha valamit nem akar, akkor azt ne tegye.
-Mi az nem akarod?-kérdezte és elpirult.
-Nem akarom, ha te nem vagy felkészülve rá.-mondtam, amikor felhúztam magamhoz és mélyen a szemébe néztem.
-Honnan tudod, hogy én mit akarok?-tette fel a kérdést, amire zavartan kapkodtam szemem ide-oda.
-Hát...hát...én.. csak tudom és kész.-habogtam, amire elmosolyogta magát.
-Lazulj el! Hagyd, hogy megmutassam, mit tanultam Alicetől!-mondta és én nehezen, de elengedtem kezét és visszatért nadrágomhoz.
Finoman kicsatolta az övemet, majd a gombot és a cipzárt és már húzta is le rólam a farmeromat. Visszafele végigsimított lábamon, majd a bokszerom vonalán végig csókolta bőröm, amitől jól eső sóhajok törtek ki belőlem. Apró ujjaival megfogta alsónadrágom és egy határozott mozdulattal lerántotta rólam.
Most én következtem. Fordítottam pozíciónkon. Óvatosan levettem róla a szoknyát, mivel rajta az volt. Apró puszikat leheltem vágy központjára, amitől felnyögött. Már-már remegett karjaimban, amikor gyenge pillanatomat kihasználva ismét ő került felülre.
Kemény férfiasságomat lágyan kezébe fogta és én már ettől felnyögtem. Ahogy megéreztem apró ujjait azon, a gyönyör lágy hulláma csiklandozta önbizalmam.
-Bella!-nyögtem, amitől ő magabiztosabb lett és lágyan szájába vette. Nem tudtam, hogy volt képes erre ilyen ártatlanul. Mert tudom, hogy én vagyok az életében az első. Talán a szerelem mindenre képes. Legyőzi a bátortalanságát az ártatlanság miatt bizonytalanságát és ilyen tettekre képes.
Éreztem, hogy ajka gyorsasága lassan a fellegekbe visz engem és nem is tévedtem sokat, mert nem sokkal később elégedetten remegtem szerelmem alatt. Felhúztam magamhoz, hogy egy szenvedélyes csókban részesítsem őt, de ez az elgyengülése elég volt ahhoz, hogy fordítsak magunkon. Most rajtam állt a sor.
Vadul letéptem róla azt az apró csipkeanyagot, ami nem a mindent takarásról volt híres. Persze vigyáztam, hogy szerelmemnek eme vadságom miatt ne essen semmi bántódása.
Ismét puszikkal hintettem be vágya legforróbb pontját és ő kéjesen a nevemet ismételgette.
-Edward! Edward! Edward!-ismételte érzékien.
Nyelvem lágy kényeztetésre indult forró pontján, amitől ő kéjesen sóhajtozott és a gyönyörtől remegve adta meg magát.
Szerelmem fölé gördültem és nyakát kezdtem csókolgatni, majd amikor úgy éreztem, hogy kellően ellazult, megtettem, amire meredező férfiasságom vágyott.
Óvatosan behatoltam. Éreztem, hogy Bella egy picit megfeszül alattam, amire próbáltam nem mozogni.
-Jól vagy?-kérdeztem aggódva.
-Igen. Folytasd!-utasított és én finom apró mozdulatokkal próbáltam kellemessé tenni a fájdalmát.
Nem telt bele sok idő, mire szerelmem derekam köré kulcsolta lábait és úgy ösztökélt a gyorsabb iramra. Próbáltam minél tovább húzni ezt a tökéletes pillanatot, de már én sem bírtam sokáig. Egyre gyorsabb és vadabb lökésekkel kényeztettem szerelmem, amit láthatóan élvezett. Mohón emelgette csípőjét, amivel még gyorsabb iramra váltottam.
Remegve adtuk át magunkat a mennyországnak és lihegve borultunk egymás karjaiba. Bár nekem nem volt szükségem levegőre, most mégis az után kapkodtam.
Bella édesen bújt mellkasomhoz, mint akkor, amikor megmentettem. Az óta tudja mik vagyunk és elfogadott minket úgy, ahogy vagyunk.

***pár héttel később***
-Szerelmem kész vagy már?-léptem most már közös szobánkba, ahol szerelmem épp készülődött a baseball játékunkra, amit már nagyon rég játszott a család. Úgy döntöttünk, hogy Bella lesz a bíró és a nézőnk egyben. Van egy hatalmas rét nem messze a villától, ott szoktunk játszani.
-Egy pillanat édes!-kiáltotta a fürdőszobából és én egy pillanat alatt mögötte termettem és szerelmesen magamhoz öleltem hátulról. Egy pillanatra megrezzent a hirtelen öleléstől, de aztán édesen simult testemhez.
-Gyönyörű vagy enélkül a vacak nélkül is.-pusziltam hajába és kivettem kezéből a púdert meg azt a sok sminket, amit Alice adott neki.
-Hát a gyönyörű meg én két külön fogalom szerelmem.-mondta és én elmosolyogtam magam, hogy testem reakciói hány éjszaka bizonyították be neki, hogy igen is gyönyörű és kívánatos nő.
-Hát nem bizonyítottam be elégszer, hogy milyen kívánatos és szép vagy?-kérdeztem hajába fúrva fejemet. Amitől felsóhajtott.
-Túl elfogult vagy.-felelte.
-Nem hiszem.-válaszoltam és karomba kaptam őt, majd a nappaliba suhantam vele. Amikor legközelebb feleszmélt már úton voltunk a rét felé. A rét ma is, mint évekkel ezelőtt gyönyörűen pompázott a világ millió színében. Még mindig szerelmemmel a karomban kiléptünk a fénybe, ahol bőrünk ezernyi gyémántként csillogott. Szerelmem megbabonázva nézett végig családomon és megakadt rajtam a szeme. Le sem akarta venni rólam a szemét. Már régen saját lábán állt, de még mindig engem csodált.
-Szerelmem?-szólítottam meg percekkel később.
-Hm?
-Ránk várnak.-mondtam, amire Bella zavartan pattant el mellőlem. Amikor meglátta családom rajta mosolyogni, elpirult.
-Szeretlek!-hajoltam le ajkához és egy szerelmes csókban részesítettem.
-Én nem.-mondta, amire ijedten kaptam el arcom. Hallottam Alicet felkuncogni és aztán szerelmem ellépett mellőlem. A rét közepén sétált és onnan figyelt minket. odasuhantam hozzá, mert arca túl komoly volt ahhoz, hogy viccnek vegyem előző kijelentését.
-Tényleg nem szeretsz?-kérdeztem rá a legfájóbb dologra.
-Tényleg.-felelte egyszerűen én pedig lehajtott fejjel tettem egy lépés előre, ám valaki megfogta a kezem és visszarántott. Bella mosolygós arcával találtam szembe magam. Semmit sem értettem. -Nem szeretlek, hanem imádlak mindennél jobban.-mondta és boldogságomban felkaptam őt és a lágy napsütésben pörgettem meg őt. Ő kacagott. Hangja a legszebb dallam volt számomra. Imádtam hallani ezt az önfeledt boldog hangot. Szeretem őt.
A vihar közeledett a rét felé és mi felkészültünk a meccsre. Bella izgatottan várta a játék kezdetét. Nem sokkal a kezdés után Alice szemei valahol máshol jártak. Azonnal rájöttem, látomása van, így belekukkantottam fejébe.
Boldogságom a látomás hatására szinte azonnal elillant. Ezt mindenki észrevette.
-Jönnek!-kiáltotta el magát Alice, amire én aggódva odasuhantam szerelmemhez. Ő értetlenül figyelt minket. Nem értette, mi történt.
-Mi az? Most meg mi van?-kérdezte riadtan.
-Elmegyünk.-mondtam feszülten. És szerelmem karját szorosan fogva magammal húztam.
-Edward várj, erre már nincs idő. - mondta Carlise és igazat kellett adnom neki. Már túl közel voltak hozzánk. Hárman vannak. És akkor előtűnt az erdő takarásából a három vámpír. köztük egy olyan személy, akit csak remélni mertem, hogy soha többé nem látom majd.
-Carlise ő volt az a vörös. - mondtam titokzatosan, hogy Bella ne tudja miről van szó. Carlise szeme félve cikázott hol a vörös démonon, hol Bellan.
Körbe vettük szerelmemet, főleg én álltam elég szorosan hozzá. A vörös még nem nézett rám, ellenben a szorosan mellette álló szőke férfi. Szinte végig engem méregetett és Bellat is megnézte magának. Tetszett neki, a gondolataiban nagyon sok jelenetet elképzelt vele, bár még nem tudta, hogy az én szerelmem ember.
Bella rá nézett a vörösre és riadtan szorította meg alkarom, és még szorosabban bújt hozzám, ami feltűnt mindháromnak. Ekkor a vörös gonosz mosolya lehullott és meglepetten pillantott rám. Láttam fejében, hogy az emlékek felelevenültek benne és leállíthatatlanul pörögtek az emlék filmecskék a fejében.
-Te?-döbbent meg és aztán alaposan megnézte magának szerelmem, én pedig egy morgás kíséretében hátam mögé toltam őt. A gondolataiban felismerte azt a kislányt Bella vonásaiban.
-Felejtsd el!-förmedtem rá, amikor épp azt elemezte, hogy fogja kiszívni Bella hívogató vérét. A kis vörös rám morgott, ám a középen álló vámpír hamar leintette.
-Victoria békés szándékkal jöttünk, emlékszel?-kérdezte tőle. Hangjában mégsem láttam azt a vezetői szigort, ellenben a szőkével. Az ő mozdulatai mind arról árulkodtak, hogy ő a főnök. A szőke elkapta Victoria kezét, amire ő felszisszent, mint akkor régen.
-James, ő volt az a lánnyal.-mondta Victoria párjának, aki szorosan magához húzta és súgott valamit a fülébe.
-Edward miről beszélt?-kérdezte Bella ijedten. -Ő volt az igaz. Az a szörny ő volt?-kérdezte, bár hangjában éreztem, hogy a választ már rég tudja. Félve bólintottam egy aprót. Ő pedig riadtan levegő után kapkodott, de volt ott még valami. Szemei bosszú vágyról meséltek.
-Bella ugye nem gondolod, hogy bántani tudod azt a vámpírt?-kérdeztem, amire dühös tekintetét rám emelte.
-Még szép, hogy úgy gondolom. Nem ússza meg szárazon, amit apámmal tett. Akkor régen már akkor érted, bosszút esküdtem ellene. És amikor felneveltetek és a kezdettől fogva tudtam, mik vagytok, bíztam magamban és abban, hogy segítetek. Talán nem élem túl, de nyugodtan halok meg, ha ő is halott lesz.-magyarázta és szemeiben nem láttam mást csak színtiszta gyűlöletet és bosszú iránti vágyat.
-Bella?-nem hittem a fülemnek. Ezt tényleg a számomra legtisztább nő mondta?
-Ha megígérem neked, hogy megölöm Victoriat, akkor megnyugszol és nyugton maradsz?-kérdeztem, amire ő bólintott egy aprót.
-És boldoga élünk tovább...-mondta és egy apró csókot lehelt ajkamra.

Pár nappal később még mindig kerestük azt a vörös démont, de nem találtuk sehol sem. Rosalie, Emmett és én már napok óta úton vagyunk, de még semmi. Carlise és Esme szintén keresik őket, csak ők a másik irányból. Alice és Jasper pedig szerelmemre vigyáznak egy másik városban.
A telefonom hangos csörgése zavart meg minket. A kijelzőn húgom neve állt.
- Mi történt Alice? Láttál valamit? - kérdeztem, mert úgy véltem, egy látomás miatt hívott engem. Hatalmas csönd ült fülemre. Éreztem, hogy baj van.
- Alice?! - üvöltöttem a telefonba.
-Én sajnálom, nem láttam, mire készül. - dadogta és akkor minden a helyére került. Bellanak sikerült kijátszani Alice képességét.
- Nem! - üvöltöttem fájdalmasan és Phoenix felé kezdtem rohanni. Testvéreim követtek engem. Amikor odaértünk a hotelba már szüleim is ott voltak és aggódva figyeltek engem.
- Alice, hol van? Mi történt? - rángattam meg húgomat, amire Jasper védelmezően rám morgott. Én is ezt tettem volna, ha Bellat akarja valamelyik bántani. Elengedtem őt és egy mély levegő után ránéztem húgomra.
- Volt egy látomásom, egy tükörteremről és ott volt James is, aztán Bella mondta, hogy kiskorából még emlékszik egy ilyen helyre itt nem messze a sarkon. Azt nem tudom, honnan ismerte, de tudta melyik épületről van szó. Aztán mi lementünk a recepcióhoz, hogy kijelentkezzünk, mert Carlise hívott, hogy menjünk máshova, messzebb, de amikor visszajöttünk a szállodaszobába, már csak ezt találtuk. - mesélte Alice és egy papírdarabot nyújtott felém. Idegesen kitéptem kezéből, és olvasni kezdtem a betűket.
"Felhívott, anyám él azt mondta és azt is, hogy megöli, ha nem beszélek vele személyesen azon a helyen, ahol Alice látomása játszódott. Oda kell mennem, mert ha anyám tényleg él, akkor nem akarom, hogy meghaljon. Szeretlek Edward! Bocsáss meg!"
A lap lassan hullott ki kezemből és én zokogva a földre térdeltem. Tudtam, ha odamegy, akkor nem találjuk meg élve.
Amikor észbe kaptam, rohanni kezdtem a közelben lévő balett iskolához, ahol ilyen tükörterem volt. A teremben mindenhol törött szilánkok voltak és fadarabok. Éreztem Bella vérét. És amikor odaléptem egy üveg szilánkokkal teli területre, megláttam egy nagyobb vér tócsát. Kezemmel belenyúltam a vérbe és orromhoz emeltem. Érezni akartam Bellat, ha csak a vérén keresztül is. Hirtelen nem voltam képes visszaemlékezni az illatára, ajka ízére és vonásaira is alig emlékeztem.
- Nem! Bella ne! - üvöltöttem fájdalmasan, és akkor jelent meg kis családom.
Összetörten térdeltem Bella vérénél és családom épp oly fájdalmasan, mint én körém gyűltek.


***évekkel később***

- Edward, kérlek ezzel nem hozod vissza őt. - könyörgött Alice a telefonban, mivel én messze költöztem tőlük.
- De talán valahol találkozni fogunk. - mondtam és biztos voltam abban, amit gondoltam. Éppen a Volturihoz készültem, hogy véget vessenek az életemnek, ahogy azt már évek óta terveztem, de Alice látomása segítségével mindig megakadályozta, de egy gyenge pillanatának hála kijátszottam őt, épp úgy, mint szerelmem pár éve.
- Sajnálom, de mellettem ti se lesztek boldogok. - mondtam és letettem a telefont. A Volturi már számított rám, hiszen már voltam náluk. Azért mentem vissza, hogy meg tudjam, hogy döntöttek sorsom felől.
- Sajnálom, de pazarlás lenne egy ilyen képességet csak úgy eldobni, inkább csatlakozz közénk. - ajánlotta Aro én pedig tudomásul vettem, hogy nem fognak segíteni, amíg nem teszek valami olyat, ami veszélyeztetné fajunk titkát.
Kimentem és felkészültem a halálra. Hirtelen két vámpír megfogott és visszacipelt a terembe.
Épp a fejem letépésére készültek, amikor a nagy terem ajtaja kivágódott és aki belépett rajta az egy angyal volt. Életem szerelme ott állt az ajtóban vakítóan aranybarna írisszel és ijedten rám nézett.
- Ereszd el! - förmedt Felixre. Aro intett, hogy engedjen el és szerelmem egy pillanat alatt ott termett mellettem.
- Edward? Jól vagy? - kérdezte. Az ajtón belépett családom, kezükben egy kislánnyal. Szeme olyan volt, mint egy vámpíré, de mégis emberi életjelei voltak.
-Bella? Te vagy az? - kérdeztem erőtlenül.
-Én vagyok és a gyermekünk. - biztosított arról, hogy nem álmodom.
- Egy vámpír gyermek? Megölni! - üvöltötte Aro, amire szerelmem lányunkhoz közeledő vámpír elé lépett és hatalmasat odasózott neki, de úgy, hogy az az uralkodók trónja közé repült, majd odasuhant lányunkhoz és védelmezően magához ölelte őt. Még sosem láttam ilyennek őt. Sőt még olyan vámpírt sem láttam, Emmetten kívül, aki így meg tudta ütni Felixet.
- Lám-lám a mi kis Bellank erőre kapott. - gúnyolódott Jane, majd rám nézett és képességével fájdalmat okozott nekem. Egy erős láthatatlan réteget éreztem testemre csúszni és megszűnt a fájdalom. Ránéztem Janere, aki ijedten pislogott. Nem értette mi történt, ahogy én sem. De aztán szerelmemre néztem, aki diadalittasan mosolygott vissza a rémült Janere. Arca meg sem rezdült olyan könnyen ellenállt a képességeknek.
- Nem engedem, hogy ártsanak a családomnak! - köpte a szavakat szerelmem és életemben először Aro rémülten nézett egy alatt valójára. Mindannyian féltek szerelmemtől.
- Mi vagy te? - kérdezte Aro.
- Az, ami te is. Csak erősebb kivitelben. - mondta magabiztosan.
-A szabályaink tiltják, hogy gyermeket változtassunk át. - mondta Marcus szintén félve Bellától.
- De ő nem lett átváltoztatva. Őt én szültem. Az apja Edward Cullen. - ejtette ki a szavakat és én nem hittem a fülemnek.
- Mi? Egy vámpírnak nem lehet gyereke. - bizonygatta Caius.
- Egy vámpírnőnek tényleg nem, de egy férfinak lehet, ha egy embernővel szeretkezik. - magyarázta szerelmem.
- De hát azt te sem élted volna túl. - mondta Aro.
- Valóban nem, ha nem lett volna James. Pár évvel ezelőtt magával vitt és nem ölt meg, amikor elmondtam, hogy gyermeket várok Edwardtól. Megígérte, hogy segít megszülni őt és így is volt, bár majdnem késő volt a harapása, de még elég időben ahhoz, hogy túl éljem. - mesélte Bella és mind csodálkozva vettük tudomásul, hogy lehet abban valami, amit mondott. A lány nagyon hasonlított rám és szerelmemre egyaránt.
Beszélgettünk és a Volturi bebizonyosodott róla, hogy Bella igazat mondott. Arot beengedte a pajzs alá, így a kislányhoz férkőzött. A lányomhoz. Aki mosolyogva és védelmezőn bújt anya karjában. Amikor Aro odalépett hozzá kis kezecskéit arcára tette és képeket mutatott a születése pillanatáról. Aro elbűvölve nézte az emlékképeket.
- És hol van James? - tette fel azt a kérdést Aro, amire én is kíváncsi voltam.
- Megöltem, amikor Victoria rám támadt, hogy megöljön, James a lányom életével fenyegetett, de mint mondtam én erősebb vagyok és megöltem. Mindkettőt. Victoria lassú halált érdemelt, így is volt. - mondta szerelmem és nem ismertem rá.
Az anyaság egy vad anyamacskává tette őt.

Pár hónappal később megházasodtunk. Az esküvőn helyet kapott a Volturi is. Mi pedig boldogan néztünk az örökké valóság elé...Lányunk 6. születésnapjára egy kölyök farkast kapott, melyet Jacob névvel illette Renesmee. És az óta is hűen szolgálja lányom minden szeszélyét...