Utolsó levél:

Sziasztok! Kedvet kaptam a novella íráshoz, így most hoztam nektek még egy novellát, ami ...nem mondom el előre miről szól, olvassátok el és megtudjátok :) Komikat írjatok, az előzőt néhányan pipázták, talán ez azt jelenti, hogy tetszett, remélem, hogy ez is fog...:) Jó olvasást! Puszi!

- Szeretlek! - mondtam.
- Ne menj hozzá! - kérlelt. Szemeibe néztem és elgyengültem. Egyszerűen nem tudtam neki semmire sem nemet mondani.
- Sajnálom! - hajtottam le a fejem. Felpattantam az ágyból, amiben eddig szerelmesen simogattuk egymást. Ahol neki adtam a testem és a lelkem. Villámsebességgel öltözködni kezdtem, hiszen pár óra múlva feleségül megyek egy férfihoz, akit nem is szeretek, de apámnak még sosem volt merszem ellenkezni.
- Kérlek, várj még! - kérlelt tovább szerelmem. A szívem majd meghasadt, de mennem kellett. Bármennyire is nem akartam ezt az esküvőt, nem késhettem el a szertartásról.
- Mennem kell! - mondtam sajnálkozva, majd elindultam egy boldogtalan élet felé. Az ajtóban még visszapillantottam és láttam szerelmem szenvedő tekintetét. Akkor, abban a pillanatban összetört a szívem.

/3 évvel később/
Ma megszületett a lányom. A második lányom, aki végül a férjemtől lett. Sosem fogja megtudni, hogy az első lányom kitől van. Sajnos azt nem bírtam magamban tartani, hogy nem tőle van, így azt meg tudta, amikor megszületett, de ugyanolyan gondoskodással nevelte őt, mintha a sajátja lenne.
-Donald hol van Carolina? - kérdeztem férjemet. Carolina 3 éves, az ő apja az egyetlen szerelmem volt az életemben. Az esküvő óta csak kétszer találkoztam vele. Az utolsó találkozásunk 9 hónappal ezelőtt volt, amikor megtudta, hogy terhes vagyok a férjemtől. Összetörtem a szívét másodszor is. Nem érdemlem meg őt. Azóta nem is találkoztunk.
Valaki kopogtatott az ajtómon. Donald ajtót nyitott és akkor ő lépett be azon, kezében a gyermekünkkel, bár ő ezt még nem tudja. Úgy hiszi Carolina is Donaldtól van. Talán jobb is. Könnyebb tovább állnia.
- Szép jó reggelt kívánok az újdonsült anyukának. Milyen érzés másodszor is anyukának lenni? - kérdezte vidáman. Rá sem ismertem. Teljesen más volt, bár érezhető volt hangjában, hogy bántja a szívét a sok szenvedés. A lehetetlen kapcsolatunk.
- Szia! Carolina édesem, láttad már a húgod? - kérdeztem lányomtól, aki izgatottan bólogatott.
- Igen, épp olyan szép, mint te vagy mami. -mondta az én tündéri lányom.
- Hát örültem, hogy megismerhettem önt Bobby. -mondta férjem udvariasan és kiment a szobából, lányommal a karjába, hogy végre ő is szemügyre vehesse az apró tüneményt.
Egy pár percig kínos csend állt be, de ő volt az, aki először megtörte azt.
- Láttam őt. -mondta. Gondolom a lányomra célzott.
- Milyen? - kérdeztem vissza.
- Gyönyörű, mint te vagy. De a tudat, hogy egy másik férfitől van, bemocskolja a róla szőtt gondolataimat. - felelte.
- Értem. - nyeltem egy nagyot, hogy a torkomban lévő gombóc eltűnjön végre. A levegő izzott kettőnk között és ezt még a vak is látta.
- Mi a neve? - jött a következő kérdés szerelmem szájából.
- Bridget. - válaszoltam egyszerűen és éreztem, hogy újabb és újabb szilánkok csörrenek meg szerelmem szíve helyén. Darabokra törtem a már darabokban lévő szívét.
- Veronica én...- kezdte, amikor az ágyam szélén ülve mondani akart valamit, de én még időben betapasztottam az ujjammal az ajkát. Szerelmesen a szemembe nézett és egyikünk sem mozdult.
- Szeretlek! - mondtam ki végül és ő csókra szomjasan, vadul a számra tapadt és nyelvünk vad táncba kezdett.
Percekig csókoltuk egymást és még tovább is lett volna, ha nem zavart volna meg az újabb látogató. Szerencsére egy udvarias látogató volt az, mert kopogtatott az ajtón és nem lépett be, amíg nem kapott rá engedélyt.
- Tessék! - kiáltottam ki, amikor szerelmemmel kellő távolságba kerültünk.
- Szia lányom! Hogy vagy? - jött be anyám.
-Dorothy? - lepődött meg szerelmem. Amikor még régen találkoztak, anyám barna mell hosszúságú hajjal tündökölt, de mostanra már megváltozott. Haja a fenekéig ér, bár folyton kontyba van kötve és a színe is megváltozott. A lehető legvilágosabb szőkére váltott. Gyönyörű volt.
- Igen. Te ki vagy? - kérdezte anyám tudatlanul.
- Bobby. A lánya osztálytársa voltam. És a...-mondta szerelmem, de itt elhallgatott. Anyám volt az egyetlen, aki tudott a viszonyunkról. Neki mindig mindent el tudtam mondani. Bíztam benne. Soha egy szót sem mondott el apámnak. Tudta mennyire szeretjük egymást és abban is biztos, hogy most is épp úgy szeretjük egymást, mint anno.
- Megőrültetek? - emelte meg a hangját anyám.
- Igen megőrültünk. Tudod miért, mert őrülten szeretjük egymást. -mondta Bobby és anyám tekintete elgyengült. Féltve pillantott vissza ránk.
- Elmondtad neki? - nézett rám anya és itt Carolinara célzott.
- Nem. - feleltem.
- Mit nem mondtál el? Miről beszéltek? - kérdezte kíváncsian szerelmem.
- Veronica még nem mondta el, hogy...- kezdte anyám, de nem hagytam, hogy tovább fokozza ezt a viszonyt. Ha elmondja neki azzal, mindent elrontana. Akkor végképp nem tudnék elszakadni tőle.
- Anya ehhez nincs jogod. Ezt csak én mondhatom el neki. - mondtam idegesen, de ebben a pillanatban lépett be az ajtón Donald és a lányom.
- Anya még mindig itt van a bácsi? - kérdezte azzal az édes pofikájával, amit a kérdésénél magára ölt.
- Igen édesem. A bácsi még itt van, mert ő egy nagyon rendes bácsi. - mondtam, amire Bobby arca elérzékenyült. Lányomra és rám nézett, majd a szemében valami vágyakozást véltem felfedezni.
- Mit akar a bácsi? - jött a következő kérdés.
- Csak meglátogatta anyát és a húgod. - feleltem. Donald a sarokban állva nézte végig a beszélgetésünket.
-A bácsi szerint is szép az én hugicám? - kérdezte Carolina most Bobby felé fordulva.
- Igen. Épp olyan gyönyörű, mint az anyukád. - felelte szerelmem és távozott a szobából. Donald úgy nézett szerelmemre, mint aki megvilágosodott, de nem ment utána. A sarokban maradt mozdulatlanul. És várt.

/10 évvel később/

Éppen az osztály találkozóra készülők, mert ma van a 15. évfordulója az osztályomnak. 15 év telt el azóta, hogy szerelmemről lemondtam azon a napon, amikor engedtem apám akaratának.
- Veronica édesem kész vagy már? - lépett Donald a hálószobába.
- Egy pillanat, csak még néhány simítás és kész. - feleltem, majd némi parfüm és ékszer felhelyezése után elégedetten néztem magam a tükörben.
- Gyönyörű vagy. -mondta, majd nyakamba csókolt. Ez nem volt olyan, mint az övé. Nem éreztem azt a bizsergést, amit szerelmem érintése okozott nekem.
- Milyen lesz a sokadik elsőbenyomás? - kérdeztem, amire Donald elnevette magát. Na igen minden évfordulón felteszem neki a nagy kérdést. "Milyen lesz az első benyomás?" És ő mindig ugyanígy reagál.
- Tökéletes. - felelte.
- Anya, anya kész vagyunk. - szaladtak be lányaim. Carolina mostanra már nagy lány lett és Bridget ma ünnepli a 10. születésnapját. Carolinanak múlt héten volt a születésnapja és hatalmasat ünnepeltünk. Nagyon boldog volt.
- Akkor menjünk. - mondtam és mindenki elindult a partira.

A partin nagyon sokat táncoltunk és nevettünk. Már egy jó ideje itt voltunk, amikor a parkettről előlépett egy férfi és egy kislány. Háttal állt nekem, de éreztem, hogy ő egy olyasvalaki, aki fontos nekem. A kislány olyan idős lehet, mint Bridget.
- Bobby? - szólítottam meg, amire mindenki rám nézett. Lányaim és férjem kíváncsian néztek a megszólított személy irányába. Szerelmem megfordult és egyenesen az én szemembe nézett. A kislány kíváncsian pislantott hol apjára, hol rám.
- Apa ki ez a néni? - kérdezte a kislány.
-Ő egy osztálytársa volt apának. - felelte szerelmem. Meghasadt a szívem, amikor meghallottam, hogy a kislány az apjának szólította szerelmem. Szóval továbbállt. Túl van rajtam. Már nem szeret.
- Szia! - köszönt Donald és szerelmem egy aprót bólintott családom felé, majd a kezét nyújtotta felém és csak rám várt.
- Szabad egy táncra? - kérdezte félve, én férjemre pillantottam, aki most valami mással volt elfoglalva, így bólintottam és a táncparkettre léptünk.
Lágyan átkarolta az egyik kezével a derekam, a másikkal pedig a kezemet szorította.
- Boldog vagy? - kérdezte tánc közben.
- Te az vagy? - kérdésére kérdéssel válaszoltam.
- Nem .- jött a válasz. És valahol a szívem megnyugodott és összeszorult egyben.
- Akkor én sem vagyok az .- feleltem és még szorosabban ölelt magához.
- Szeretlek! - vallotta meg, amire a szívem most hihetetlenül nagyon vágyott.
- Szeretlek! - feleltem én is.
- Hogy megnőttek. -mondta csodálkozva, amikor a gyerekeimre pillantott.
- Valóban gyorsan repül az idő, de a nélküled töltött percek végtelennek tűntek. - válaszoltam.
- Valóban végtelenségnek tűnt, de én a végtelenségig képes vagyok várni rád. -mondta, aminek én őrültem.
- Apa lettél? - kérdeztem a nyilvánvalót.
- Igen, ahogy te anya lettél. Kétszeresen is. - válaszolta.
- Hol az anyja? - tettem fel a következő kérdést, mintha meg sem hallottam volna az előző célzást.
- Meghalt a szülésnél. - felelte egyszerűen és ridegen.
- Szeretted? - kérdeztem félve. Félve attól, hogy a válasz igen lesz.
- Nem. De nagyon hasonlított valakire, akit nagyon szeretek. - felelte titokzatosan.
- Mi a neve a lánynak? - kérdeztem közben lányaimra és Bobby lányára pillantottam.
- Elize. Az anyja adta neki, és aztán meghalt. Majd jött egy levél, hogy én vagyok az apja, így felneveltem. -mesélte.
- Értem. Beszélnünk kell .- mondtam.
- Mondd! - csak ennyit felelt.
- Nem itt. Tudnánk találkozni mondjuk holnap? - kérdeztem, amire felvidult az arca.
- Boldogan. - felelte, és éppen ekkor véget ért a szám, amire eddig táncoltunk.
Visszasétáltunk férjemhez és szerelmem lányához. Teljesen olyan volt, mint az apja. Carolinaval szinte egyből megtalálták a közös hangot.
- Anya, eljöhet hozzánk Elize? - kérdezte lányom és én szerelmemre pillantottam.
- Hát ha Elize apukája nem bánja, akkor csak nyugodtan, amikor csak akar. - feleltem, amire Elize izgatottan könyörgött apjának.
- Kérlek apa! Légyszi! Így te is találkozhatnál az osztálytársaddal. -mondta Elize, amire szerelmem szeme megcsillant. Ezzel ellentétben Donald szeme szikrákat szórt. Jól tudtam, hogy mi fog kisülni ebből.
- Rendben van. Nem kell könyörögnöd. Akkor mész, amikor csak akarsz. - felelte szerelmem és én valamiért nagyon boldog lettem. És ezt mindenki észrevette.

Másnap reggel találkoztunk ott, ahol egykor elváltunk. Nem akartam ezt a pillantott megszakítani. Örökké így akartam maradni.
- Szeretlek! -mondta és megcsókolt. Ez a csók olyan volt, mintha már évezredek óta nem találkoztunk volna. Vad és szenvedélyes.
- Szeretlek! - mondtam én is és az ágyra zuhantunk mindketten. Olyan szenvedélyesen tapadtunk egymás ajkaira, mint még soha eddig. Vadul tépte le rólam a felsőmet és épp olyan vadul csókolta végig a felsőtestem. A melltartóm hamar megadta magát. Nem kellett sokáig könyörögni neki. Aztán én következtem. Ám én lassan haladtam a testén. Kínzó lassúsággal vettem le róla a pólóját és ugyanilyen lassan csókoltam végig a testét. Épp oly kívánatos volt, mint régen. Semmit sem változott. A hatása, ami alá kerülök egyszerűen elképesztő. Szintén épp olyan erős, mint régen is volt. Miután mindketten végig szántottunk a másik testén, eljött a további zavaró tényező eltávolításának ideje. Szerelmem bosszúra szomjas volt. Visszakaptam azt a kínzást, amit nemrég tőlem kapott, amikor a pólóját levettem. Most ő volt az, aki kínzó lassúsággal tűntette el a szoknyámat. Minden egyes szabad testrészemet végig csókolt, lágyan. Közben kezeivel haladt lefele, hogy csókjai helyén érintése is ott égjen. Egy gyors pozíció csere után én kerültem felülre, így most én következtem. Bár már vágyam olyan nagy volt, hogy magam is alig bírtam vele, mégis magamat meghazudtolva, türelmetlenségemet a lehető legmélyebbre rejtve, lassan, apró mozdulatokkal távolítottam el szerelmem nadrágját. Aztán egy vad mozdulattal lerántottam az alsónadrágját, ezzel felszabadítva férfiasságát, ami most legnagyobb vágyának bizonyítéka.
- Szeretlek! - mondtam ki ismét, majd szerelmem kihasználva gyengeségem, megfordított minket és megszabadított a bugyimtól.
- Szeretlek! - mondta ő is, majd apró puszikat nyomott vágyam legforróbb pontja köré, vigyázva, ne hogy megérintse azt a pontomat, ami most a legjobban vágyott érintésére.
Mivel már nem bírtam tovább megfordultam, így ismét Bobby került alulra. Lassan haladva végig csókoltam a teste mindenegyes milliméterét, míg nem elértem vágya legnagyobb részéhez. Finoman a számba helyeztem, és elérkezettnek láttam, hogy szerelmemet elkísérjem a mennyek kapujához. Mikor már kéjesen vonaglott alattam, megálltam egy pillanatra, ezzel is fokozva az őrülethez közeli pontot. Aztán, amikorra csendesedni látszódott az iménti élmény, újra kezdtem a játékomat. De most a végéig jutottunk.
Szerelmem csókolgatni kezdett, én pedig az ölébe ültem és úgy folytattuk tovább ezeket az édes perceket. Bobby lágyan megemelte a fenekem, így végre belém hatolt. Lassú, mégis szenvedélyes mozdulatokkal kezdtünk forró táncunkba, hogy aztán egyre gyorsabb ütemet kívánva, egyre vadabb lökésekkel közelítsük meg a paradicsomot.
Miután mindketten elértük a csúcspontot, zihálva feküdtünk egymás karjaiban. Valóban olyan hatalmas szerelemmel szerettük egymást, mint még soha senki. Tudtam, hogy ez a szerelem a sírig fog tartani. Talán a síron túl is van élet, és abban az életben egyszer még boldogok lehetünk.

Hónapok teltek azóta az újbóli felejthetetlen nap óta. Semmit sem bántam meg, mert boldog voltam, vele. És a tudat, hogy újból anyává tett, elmondhatatlan. Már másodszor várom az ő gyermekét. Már most tudom, hogy mi lesz a neve, hiszen tudnom kell. Közeledik a születésének ideje. Csak pár hónap és a karjaimban tarthatom.
- Anya, mi lesz? Húgi, vagy öcsi? - kérdezte Carolina gyermeki kíváncsisággal.
-A doktor bácsi teljes biztonsággal azt mondta, hogy húgi lesz. - válaszoltam meg lányom kérdését.
- És mi lesz a neve? - jött a következő kérdés.
-Emma.
-Emma a bácsitól van? - kérdezte és a szívem majd meghasadt, mert tudtam, hogy már túl késő volt neki elmondanom a titkomat. Túl késő volt elárulnom, hogy Carolina és a szívem alatt növekvő gyermek az övé volt. Bobby lemondott rólam. Rólam és a közös gyermekünkről. Nem kérhettem tőle, hogy maradjon, mert én sem tettem évekkel ezelőtt. Hagytam, had menjen! Messze. Csak egy levelet hagyott hátra. Egy utolsó levelet...