Üldöz a múlt-5. fejezet:Irány a suli

Sziasztok! Hát itt van a várt fejezet...Remélem, hogy tetszeni fog és talán egy kicsivel több komit kapok, mint eddig!!!! Nos akkor olvasásra fel! Puszi! Jó olvasást! Komikat!!!!

Mivel ma jó idő lesz, úgy döntöttem nem öltözök be annyira. Egy zöldes-kék felső mellett döntöttem, ami a mellrésztől szaténból volt. V alakú kivágás, amit egy kövekkel kirakott virág tette érzékibbé. Alulra egy rózsaszín nadrág került, ami szatén tapintású volt. Ehhez egy rózsaszín magassarkút választottam, ami az óránál fűzős volt. Imádtam ezt a cipőmet, már akkor beleszerettem, amikor megpillantottam a boltban. A szemhéjamat egy lilás árnyalatúra festettem, kihúztam a szemem és egy kis szempillaspirállal dobtam fel az összképet. Az arcomra került egy kevéske púder, hogy ne tűnjön fel milyen fehér az arcom, most kivételesen jól el találtam a arányokat...A számon egy bronzosabb hatású bőrszínű szájfény került. A hajamat felülről indulva elkezdtem vastagon befonni, de a közepénél megcsavartam és egy vékonyabb tincset a többi haj köré tekertem. Tetszett, amit a tükörben láttam, nagyon is. Büszkén sóhajtottam fel és megint az én örök energiabomba barátnőm jutott eszembe és az ígéretem, amit soha nem akartam megszegni, de tudom, hogy úgy sem érdekelné a dolog miután ilyen csúnyán átvertem őket, még ha akaratomon kívül is történt.
- Jaj, Alice! Drága barátnőm annyira sajnálom, hogy tönkretettem az életeteket, főleg Edwardét, akinek tudom, milyen nagyszerű sorsa lehetett volna. A hercegnő mellett tudhatta volna magát és büszkén állhatott volna az országa elé, felesége mellett. Bár sohasem léteztem volna, mert akkor ő boldog lenne nélkülem és nem lenne szörny, mint én. - éreztem, hogy ismét elönt a bánat, az undor magam iránt, mert egy szörny vagyok, mint minden vámpír.
- Nem! Nem minden vámpír, mert Cullenék nem azok, ők jó vámpírok! Edward soha nem lenne képes arra, amit én majdnem megtettem vele, majdnem megöltem őt és ennek csak én vagyok az oka. - jöttem rá a teljesen nyilvánvalóra.  Gyenge vámpír voltam, hiszen 20 évesen sem volt elég az akaratom a fajtám táplálkozási szokása ellen, akkor milyen vámpír vagyok én valójában? Talán még most sem vagyok elég méltó a fajtámhoz. Talán még most gyenge vagyok. Mi van, ha még mindig nem vagyok képes ellenállni az emberi vérnek. Bár az igaz, hogy soha nem tartottam valami csábítónak az embervért, ám akkor az övé valahogy más volt. Édes és hívogató. Minden cseppjét egyenként éreztem és olyan volt, mintha a világ legerősebb drogja állna előttem.
- Jesszusom! Mi a fene ütött belém? Hogy vagyok képes még mindig ilyenekre gondolni? - szidtam le magam és utáltam önmagam, amiért még most is képes vagyok így gondolni rá, bár tudom mi ennek az oka.
- Mert annyira, de annyira szeretem! Istenem, tudom, hogy egy szörnynek nincs joga hozzád könyörögni, és hidd el én sem lennék ilyen pofátlan. Nem érdemlem meg a segítő kezet, amit nyújtasz. Csak annyit kérek tőled, hogy tedd őket boldoggá, legfőképp Edwardot, akinek most nagy szüksége lenne egy ölelő karra, amit csak egy szerelmes lány tehet meg. Add, hogy megtalálja a boldogságot az öröklétig! -hosszasan könyörögtem a mindenhatóhoz és csak reméltem, hogy legalább meghallgatja, amit mondok. Elindultam a kocsimhoz, bár még volt háromnegyed órám a becsengetésig, nem siettem, de azért szeretném, ha látnák megbízható vagyok és időben beérek az iskolába. Szerencsémre még volt egy hely a parkolóban, ami elég közel volt az iskolához. Elnézve nem sok luxusban élő gyerek van itt, de hát ez is majd engem igazol a szülők terén, hogy ők sokat utaznak a munkájuk lévén és nekem mindent megadnak, amire csak szükségem van. Beléptem az ajtón és a bent lévő összes szempár rám szegeződött. Megszokhattam volna már, hogy a vámpírok vonzzák a tekintetet, de ennyire. Aztán hallottam az egyik lány irigykedő gondolatait.
-" Chh...Mit képzelnek ezek a topmodellek, hogy csak úgy betévednek az iskolába és elveszik azt, ami jogosan engem illet, a megbabonázott tekinteteket, amik a szépségemtől vannak?" - gondolta és nekem csak ekkor esett le, hogy lemásoltam Edward képességét, amikor a pajzsom alá vontam, hogy lássam a múltját. Várjunk csak a topmodellek alatt nem csak rólam beszélt, lehet, hogy van itt más vámpír is rajtam kívül. Persze olyanra gondolok, aki állati véren táplálkozik, mert a többieknek elég csúnya lenne a látványa. Aztán egy másik gondolat jutott el a tudatomig.
-"Jesszusom azt hiszem mégis őrülök, hogy ebbe a suliba járok, mert mostanában jobbnál jobb bombázok térnek be a sulinkba!" -gondolta egy szőke fiú és szó szerint nyáladzott miközben megvizsgálta kinézetem. Elég ideges lettem, amikor két ponton megakadt a szeme az egyik a keblem volt, a másik pedig a fenekem. Olyan "nézd csak, mert sosem lesz a tied" mosollyal az arcomon néztem a szöszke fiúcskára és távoztam a helyszínről. Még éreztem a tekinteteket a hátamon, néhány fiú részéről pedig a hátsó felemen. A folyóson sétálva megpillantottam egy ajtót, amin csak ennyi állt : Titkárság. Fogtam magam és kopogás kíséretében beléptem az ajtón, amikor egy kedves hang engedélyt adott a belépéshez. Kedves hölgynek látszott. Szőke haja volt és zöld szeme,a bőre egy mexikóis volt. Nem az itteni időhöz illet a színe, de talán ő is még csak most jött ide. Hát szerintem hamar visszavágyik majd a szeretett napsütéses tengerpartra. Én is szeretek a napon lenni, még akkor is ha tudom nem fog látszani még órákig tartó napozás után sem. Kedvesen mosolygott és én is rámosolyogtam. A gondolatai is kedvesek voltak, nem olyan, mint azé a felfuvalkodott egó hordozó lányé.
- "Milyen szép és aranyos lány, remélem beiratkozni készül! Az iskoláknak ilyen diákokra van szüksége, aki mindazon túl, hogy szépek még kedvesek és illemtudóak." - gondolta és én nem bírtam tovább és szélesebb mosolyra húztam a szám. Olyan jól esett minden gondolata rólam. -" Vajon van valamihez tehetsége, mert szerintem valami tánccsoporthoz jól jönne. Biztos okos is, bár nem értem, hogy arca miért rejt annyi keserűséget, ami még egy száz évesnek sincs az arcára vésve." - gondolta és most jöttem csak rá, nincs az az álarc, ami elrejtené az érzelmeimet az emberek elől. Soha nem bújhatsz el a valóság elől, mert mindenhol rád találnak. Erre kellő példa, hogy rátaláltam a boldogságra és most nézzétek, hol vagyok...
- Jó reggelt kívánok! Szeretném megkérdezni, hogy van-e még lehetőségem beiratkozni ebbe az iskolába? Nagyon sok jót hallottam az intézményről, bár már most megtapasztaltam, hogy néhány diák itt is rontja a levegőt! Ettől függetlenül kellemes a légkör. -mondtam és valóban így gondoltam. Kedvesen mosolyogtam és próbáltam elrejteni a szomorúságot a szemből, sikeresen. Legalábbis nem gondolt ilyesmire.
- Jó reggelt! Természetesen nálunk mindig van hely, főleg ha ilyen kedves diákról van szó, mint amilyen Ön is! - mondta és én azonnal tiltakozni kezdtem.
- Ha kérhetném, akkor inkább tegezzen. Lehet róla szó? -reménykedtem, bár ha azt nézzük neki kellene erre kérnie engem, mert az pár száz év azért számít nálam.
- Rendben, ahogy akarod, akkor csak pár papírt kell kitölteni és már a mi iskolánk diákja vagy. Nagykorú vagy már, vagy a szüleid töltik ki? Esetleg valamilyen meghatalmazás a szüleidtől arra vonatkozóan, hogy minden papírt te töltesz ki? - kérdezte és szerintem érezte, hogy elég idős vagyok már a kitöltéshez, de hát természetesen ezt meg kell kérdezni. A törvény kötelezi erre.
- Ööö... betöltöttem már a 18. életévemet. Szóval fel jogosult vagyok a papírjaim kitöltésére. - mondtam, ami egyrészt hazugság volt másrészt pedig. Hiszen egyrészt emberként még csak 17 éves vagyok, de az csak a külsőség, emberként is magamra hazudhattam úgy 4-5 évet, akkor most is megtehetem, csak egy évről van szó. Másrészt pedig már elmúltam 420 éves is, úgy hogy nem tudom milyen nagykorúságról beszélek itt.
- Rendben, akkor megkérlek töltsd ki ezeket! Itt a toll, ahhoz az asztalhoz ülhetsz le. kitölteni a papírokat. Ha végeztél, szólj és elkísérlek az igazgató úrhoz, aki majd egy pecséttel látja el a papírt, hogy hivatalos legyen! - mondta és én legszívesebben azt mondtam volna, hogy megoldom magam is. Eltalálok az igazgatói irodához magam is, hiszen most már kés térképet találok a diákok fejében. De csak ráhagytam a dolgot. Leültem és azonnal írni kezdtem a papírokat, de volt egy papír, amit még így is szülőknek kell kitölteni, ezt eltettem és gondoltam, majd az egyik ismerős, aki itt lakik a közelben, megcsinálja nekem a szüleim papírjait. És akkor majd azok szerint kitöltöm, otthon. 5 perc alatt kész voltam, majd odaléptem hozzá.
- Kész is vagyok, de ezt a papírt hazavinném, ha nem gond, mert a szüleim már nem élnek és a papírjaikat nem hordom magammal. - mondtam és kedvesen rámosolyogtam, hogy igent mondjon.
- Semmi gond. Sajnálom a szüleidet és azt is, hogy ilyen fiatalon egyedül hagytak a világban. Gondoltam, hogy ehhez a szülők papírjai is kellenének, mert azért te sem tudhatsz mindent. Ugye? - mondta és én ezen kijelentésén jót mosolyogtam, hiszen bármikor bármilyen papírt kitöltök a szüleimről, még ha az már évszázadokkal ezelőtt volt érvényes...
-Köszönöm, akkor mehetünk az igazgató úrhoz? -kérdeztem és ő egy bólintással elintézte a válaszadást. - Egy pillanat! Remélem nem gond, ha ma még nem maradok az iskolában ugyanis a költözés miatt még el kell intéznem néhány hivatalos dolgot és a ház sincs éppen a legfényesebb állapotában. - megrázta a fejét és közben beszélt hozzám.
- Nem hiszem, hogy az igazgató úrnak gondot okozna, ha még erre a napra nélkülöznie kellene téged. De azért majd említsd neki a dolgot. - mondta, majd egy ajtóhoz értünk, amire rá volt írva, hogy ki "lakik" odabent. Óvatosan bekopogott az ajtón, mintha attól félne, hogy keze alatt bereped az ajtó, majd egy "Szabad!" mondatra beléptünk az ajtón. Azt a tipikus iroda hangulatot keltette a helyiség kinézete. A székben elhelyezkedő alak éppen az ajtónak háttal volt, az ablakon bámészkodott, de érkezésünkre megfordult és széles mosollyal üdvözölt engem. Látszólag barátságos volt a mosolya és nem bírtam ki, hogy megnézzem, mi jár a fejében rólam. Vajon ő is olyan kedvesnek talál, mint a titkárságnál ez a hölgy, aki még mindig mellettem állt.
-Most itt hagylak, és az igazgató úr majd lepecsételi a papírjaid, aztán hozd vissza őket nekem én készítek róla másolatot, ami a tied lesz, aztán már mehetsz is a dolgodra. -mondta, majd megsimította a karomat és távozott.
- " Milyen friss csirke! Nagyon étvágy gerjesztő látvány vagy angyalom. Ha tudnád milyen boldogan lennék most pár évvel fiatalabb, hogy büszkén mutogassalak az oldalamon." -gondolta és nekem még a gondolattól is felfordult a gyomrom, hogy együtt vagyok vele. Nos, ami őt illeti már is nem kedvelem, de legalább a titkárságra szívesen járok majd, ha valami gondom támad. Intett a kezével, hogy üljek le, amit én készségesen elfogadtam. Majd a szokásos beszélgetésbe kezdett.
- Nos üdvözöllek az iskolámban! Mondd csak, hogy hívnak? - kérdezte, mintha nem tudna olvasni. A papíron is ott a neven, miért akarja hallani még szóban is?
- A nevem Isabella Marie Swan. -mondtam és széles mosoly terült el az arcán. Minden esettre nem volt kedvem még egyszer a gondoltaiba látni, mert még eltalálom hányni magam az undortól.
-Rendben! Szüleidről mesélj nekem! - mondta még mindig széles vigyor kíséretében.
- Nos a szüleim nem rég meghaltak és én lelki okokból nem tudtam tovább azon a helyen élni, így ide költöztem a nyaralónkba. Az édesanyámat  Mrs. Renee Swannak hívták, apámat pedig Charlie Swannak. -válaszoltam és ez félig igaz is volt, mivel már meghaltak és valóban így hívták őket, de már nem most hagytak el, már rég volt az elmúlásuk ideje.
-Részvétem a szüleid miatt! Esetleg van testvéred, vagy valamilyen rokon a láthatáron, akit baleset esetén tájékoztatnunk kell? -kérdezte és én úgy tettem mintha gondolkodnék azon, amit jól tudtam, nincs senkim az ég világon, csak az álmaimmal élek és a bánattal, amit a Cullenék elhagyásával szereztem.
- Nincs uram! A szüleimnek nem voltak testvéreik és a nagyszülők is meghaltak. -elszomorított a tény, hogy olyan egyedül vagyok, mint a kis ujjam. Senki sincs, akinek elmondhatom, ami fáj, ami oly régóta marja a nem létező lelkemet. És most amikor boldog lehetnék ismét menekülnöm kell a tettem elől.
- Értem, nincs több kérdésem! Egy pecsét ide és még egy ide, aztán mehetsz is felvenni az óráidat és a könyveket. - mondta és úgy tettem mintha  most jutott volna eszembe egy kérdés.
- Jaj, majdnem elfelejtettem. Lenne egy kérdésem, ha nem gond. - mondtam és vártam, hogy engedélyezze, hogy tovább mondjam, amit szeretnék. Bólintott, hogy folytassam. - Nos arról lenne szó, hogy gondot okozna, ha esetleg ma még nem tartózkodnék az iskolában, ugyanis még néhány hivatalos iratot el kell intéznem és házzal kapcsolatos teendőimet is be kell fejeznem. - undorodtam tőle, de mégis bevetettem egy kis csábos mosolyt, amivel biztos meggyőzőm ezt a disznót. Győztem, megbabonázva rázta meg a fejét jelezve, beleegyezését a kérésembe.
-Köszönöm, akkor majd hétfőn jövök iskolába! Viszontlátásra! - köszöntem el és már ott sem voltam. Gyorsan beszaladtam a titkárságra és elintéztem még a fénymásolatot és már rohantam is a barkács boltba. Azért kezdtem ezzel a ruhák helyett, mert már eldöntöttem miket akarok venni. Néhány fonalat, textil anyagot, mivel ruhákat is szoktam tervezni és hát időm mint a tenger éjszakánként. És most tudva, hogy úgysem lesznek barátaim, több időm lesz mindenre. Vettem még pár dolgot ékszer készítéshez, meg ehhez hasonlókat és a kereteket a rajzaimhoz. Majd siettem a ruha butikokba, ahol ruhák ezrei vártak rám. Egy csomó ruhát vettem. Elkápráztatva néztek az eladók, amikor a vásárlásomnak véget ért. Gyorsan lehúzták a kártyámról az összeget, mert azt hitték, hogy meggondolom magamat. Majd hazamentem, ahol rendezkedni kezdtem. A rajzaimat otthon keretbe fűztem és elhelyeztem a megfelelő helyre. Az én szobámba kerültek az Edwardról szóló képek, amin ketten vagyunk, azt az ágyam fölé tettem, amivel a legjobb barátjával és annak unokatestvérével van, az ablak és az erkélyre nyíló ajtó közé tettem. Azén szobám melletti szobába tettem Carlise és Esme közös képét az ágy fölé és beterveztem még pár képet ebbe a szobába róluk és a többiekről, mintha ők élnének ebben a szobában. A mellette lévő szoba lett Alice és Jasper képének a helye, szintén az ágy fölé került a rajz. Az ezt követő ajtóba belépve, olyan volt a helyiség, mintha Rosalie szobájában lettem volna, így ide Emett és Rosalie portréja került. Ezen kívül volt még egy szoba a folyosó másik végében a lépcső közelében. Azt úgy képzeltem, mint egy vendég szobát, oda majd beengedek bárkit, aki idetéved hozzám. Nekiláttam a ruhatervemnek, ami egy csinos kis estélyi volt, nagyon sok anyagot vettem hozzá. Majd csináltam néhány csinos kis ékszert, amiket bármilyen ruhához felvehetek, mivel ezüst színűek. Miután mindennel végeztem felmentem a ruhás szatyrokkal a szobámba és bepakoltam azokat a szekrényben. Annyi cuccot vettem, hogy azt elképzelni is rossz. Sok cipő is került a ruhák mellé, hogy passzoljon minden ruhám a cipőkhöz. Éjszaka rajzolni kezdtem ismét a Cullenék voltak a lapokon. Amikor befejeztem a rajzolást eszembe jutott, hogy egy képet még nem raktam fel a falra, azt, amelyiken az egész Cullen család rajta van. Úgy döntöttem, hogy ezt a nappaliba teszem a kandalló fölé. Elhelyeztem, majd felkészültem lelkileg a hosszú hétvégére, amin annyit gondolhatok azokra, akiket megbántottam, amennyit csak akarok.

Így nézett ki Bella...