Tiltott gyümölcs-5.fejezet: Minden csoda két napig tart

sziasztok! Meghoztam a saját történetem következő részét. Remélem, hogy tetszeni fog és egy kicsit több komit kapok...Holnap hozom a másik törim kövi fejezetét. Puszi mindenkinek! Jó olvasást!


Amikor sajnos már mennie kellett, nagyon szomorúan bár, de elengedtem, mert tudtam, hogy visszajön. A mai vallomása után azt hiszem elhihetem, hogy befejezi a házasságát és amikor visszajön bejelenti, hogy mindennek vége a felségével, mert engem szeret. Szeret. Szeret. Szeretem! És minden így szép, ahogy van, kár, hogy amilyen szerencsém van kifogtam az egyetlen pasit, akinek engedem, hogy hozzám érjen és akkor közbejön valami, hogy ne lehessünk együtt. Én meg...én meg megint egyedül maradok, s talán akkor már örökre...
Nem! Nem akarhatom ezt, s nem is fogom hagyni senkinek se, hogy elválasszanak tőle. Ő az egyetlen, akit valaha mertem szeretni és nem fogom engedni, hogy a boldogság kicsússzon a kezeim közül. Soha senki nem fog többé bántani, mert ő az enyém és én foggal, körömmel harcolni fogok érte! Majd ha már az utolsókat dobbantja a szívem, talán akkor, hangsúlyozom, TALÁN akkor majd átadom valakinek boldogságom kulcsát, de addig rettegjen mindenki, aki elmeri tőlem venni....Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ilyen határozott leszek és bármit megfogok tenni egy FÉRFIÉRT, ezt aztán már tényleg nem gondoltam volna még álmomban sem mertem volna ilyet elképzelni, nemhogy még a valóságban is megteszem... Erre mondják, hogy a szerelem csodákra képes....Hát velem igazán nagy csodát tett, mert soha, de soha nem gondoltam volna, hogy egyszer akár valakit is a közelembe engedek, mint férfit...egyetlen férfit engedtem közel magamhoz apámon kívül, még pedig az egyik legjobb barátomat, Josét. Tényleg vajon ő most mit csinál? Vajon már van valakije, tegnap a buliban nem volt időm vele ilyenekről beszélni, de most majd mindent megtudok. Fel is hívom telefonon, és talán átjön hozzám, vagy találkozunk valahol. Két csengetés után meghallottam a barátom hangját.
-Szia José! Bárbara vagyok!- mondtam és eszembe jutott, hogy szegény szóhoz sem hagyom jutni. - Jaj ne haragudj csak annyira hiányzol már!-erre sem válaszolt és én már kezdtem volna megijedni, amikor végre egy sóhajt hallottam a vonal másik végéből.
-Szia Bárbara! Mi a helyzet? - nem tűnt valami lelkesnek, ezért egy kicsit kíváncsiskodtam vele.
- Nos ki vele, mi a baj? Mi történt, miről maradtam le tegnap, amikor eljöttem? -elakart kezdeni mindenféle hazugságot hadoválni, de én nem hagytam és közbevágtam.- Na ne akarj nekem mindenféle hülyeséget bemesélni, mert úgysem hiszem el neked. Tudod jól, hogy engem nem tudsz becsapni, mert én ahhoz túl jól ismerlek és azt is tudom, hogy 5 év nem volt elég, hogy ilyen téren megváltozz! Szóval, ki vele! Ki dobbantotta meg a szíved?- nem tudom miért, de valami azt súgja, hogy Catalina már mondta. Akkorát sóhajtott, hogy az még nekem is fájt.
Na ezt nem hagyhatom annyiban. Képtelen vagyok végignézni, ahogy szenved és sanyargatja magát. Ez már beteges! Nincs még egy ember a földön, aki így marja saját magát.
- Tudod mit, inkább gyere át, megbeszéljük és aztán megyünk egy kicsit bulizni. Mit szólnál, ha este elmennénk buliba és bemutatnék neked valakit? - végül egy sóhaj után megadta magát.
-Jól van 20 perc és ott vagyok nálad. Ott mindent elmesélek és utána majd megyünk egyet mozizni meg ilyenek, vidámpark...rendben?
- Nos egy ilyen ajánlatra nem tudok nemet mondani. De este megyünk bulizni oda, ahol tegnap voltunk! Ez nem kérés volt, hanem... -de mielőtt még befejezhettem volna közbevágott José.
 -Jó-jó tudom "hanem parancs". Értettem kapitány!- és végre most már mosolyt hallottam a hangjában és nem gyötrődést, amit egy fruska miatt érez. Ha megtudom, ki törte össze a szívét én darabokra tépem azt a lányt. Amikor én nemet mondtam neki az ilyesfajta közeledésre, akkor megígértem neki, hogy ha valaha is valaki összetöri a szívét én ott leszek, de azt az illető nem köszöni meg. És most végre beválthatom ezt az ígéretemet, mert nem csak ez az egy ígéretem volt neki...volt még vagy száz, amit most, hogy visszajöttem betartok. Vicces, mert az egyik ilyen ígéret az volt, amikor elmentem, megígértem, hogy ha visszajövök, akkor készen állok majd a szerelemre, csak akkor jöhetek ide vissza, bár amikor visszajöttem nem is gondoltam erre a kérésre, akkor még nem voltam ilyenre kész, de most már létezik valaki akinek odaadtam a szívemhez vezető kapu kulcsát, már van kit szeretni és va ki szeressen, mint egy nőt szeretheti egy férfi. Igen, ő Juan Miguel, az egyetlen férfi az életemben és örökre az is marad. Sokáig beszélgettem Josével, bár nem ismerem azt a lányt, mert tegnap ismerte meg ő is a buliban, de én megígértem, ha ma is ott lesz akkor beszélek a fejével, bárki is ő. Egy jó beszélgetés után elmentünk a parkba sétálni, közben ettünk egy-egy fagyit, mint régen... majd irány a vidámpark, ahol mindent kipróbáltunk, de még nem volt vége napnak, mert innen mentünk a moziba, ahol egy romantikus filmet néztünk meg egy kis természetfelettivel megbabonázva. A történet egy angyalról szól és egy vámpírról, akik másik valójáról mit sem tudva egymásba szerettek, de nem merték bevallani, mert azt hitték a másik ember és így nem lehetséges a szerelmük, ám a végén minden kiderült, de még ez sem volt elég a boldogságukhoz, mert megakadályozott mindent az tény, hogy a vámpír a pokolra jut, míg az angyal mennybéli lény. A vámpír pedig mivel jó ember volt nem pokolra került hanem a mennybe, ahol sok év után újra együtt lehettek...
Nagyon jó kis történet egy kicsit el is szomorodtunk, de mivel éppenséggel buliba készültünk, így nem hagytuk, hogy elmenjen a jó kedvünk. Gyorsan átöltöztem és rohantam le az előtérbe, ahol meglepően Juan Miguellel találtam magam szemben, nem tudtam, hogy jutott be a házba, mert én úgy emlékszem, hogy bezártam, de most valahogy nem törődtem ezzel a ki aprósággal, hiszen ő nem betörő, ő csak a szívemet lophatja el, amit már természetesen meg is tett. A kezében az életem, valamiért ezt érzem...Furcsa egy érzés! Millió csókkal üdvözöltem, de akkor levette a kezemet a nyakáról, nem értettem mi folyik itt, de azt hittem csak viccel, így tovább folytattam, visszatettem a kezemet az előző helyre, de most egy kicsit durvábban fejtette le onnan.
- Mi a baj szívem? Mondd el nyugodtan! Szakítottál a feleségeddel igaz? Semmi baj, majd csak túléli valahogy, hiszen én igen erős és magabiztos asszonynak láttam őt a múltkor a parton.... - nem értettem mit jelentsen az arc, amit most vágott, féltem, hogy valami baj van, féltem mindentől és tudtam, hogy itt a vég, amitől annyira féltem és akkor kirobbant magából. SZÖRNYŰ volt, amit mondott nekem.
- Hát te tényleg azt hitted, hogy elhagyom miattad a feleségem, akivel oly sok éven át házasok voltunk és amiből született egy lányunk is?! - inkább volt kijelentés, mint kérdés. De egy mentségem, mégpedig az, hogy én nem tudtam, hogy gyermekük is volt, egy lányuk. Vajon mennyi idős lehet, mi a neve. -
Hogy hívják? -tettem fel a legfontosabb kérdést, ami most gyötört engem.
- Annabella. -ezt nem hiszem el, most be akart csapni. Chh...jah igen azt még nem mondtam, hogy ismerem a húgát, és milyen meglepő az ő neve éppen Annabella. -Ugye nem gondolod komolyan, hogy ezzel mesével be tudsz etetni, mert én jól ismerem a húgodat. Szóval, ha csak ennyi, amit mondani szerettél volna, akkor sajnálom, de nem jött be! Ha meg már nem akarsz engem, miért mondtad, hogy szeretsz? Oh hát persze ne is válaszolj, csak a kéj válaszolt belőled! Már mindent értek....Takarodj innen! - szólni akart, elgyengült a hangja és láttam, hogy most megbánta, amit tett, de én nem hagytam, hogy bármit is mondhasson, mert nem akartam, hogy hazudjon, megint hazudjon nekem. - Ne is fáradj a magyarázatoddal, mert úgy sem hiszem el! Neked már nem hiszek el semmit! Most pedig tűnj innen, amíg szépen mondom! -"szépen" szinte üvöltöttem a dühtől, amit okozott nekem és most megfogadtam, hogy a következő pasi, aki az utamba kerül széttaposom, mint egy hangyát, mert velem is ezt teszik...bár még csak ő az egyetlen, de ő elég volt ahhoz, hogy újból magamba zárjam a külvilágot, de nem úgy, mint régen, hogy sehova se megyek ki, épp ellenkezőleg. Mindent kipróbálok, amit eddig még nem. Ekkor lépett be José az ajtón és először el akart menni,de én nem hagytam.
-Szia José! Ne aggódj az úr már megy...mehetünk mi is. Most olyat bulizunk, amilyet még soha életemben! Kész vagyok bármire. -meglepődött José, de Juan Miguel csak most jött rá mire készülök, de nem érdekelt, ha belehalok akkor sem. Miután elindultunk, éreztem, hogy valaki követ, azt hittem Juan Miguel, de amikor hátra néztem nem volt ott senki. Mi ez? Mi történik itt. Jót buliztam, annyit ittam, hogy azt még egy alkoholista is megirigyelné. S mondok még valamit, kaptam drogot is egy kicsit de az eléggé kiütött, mert még a rúdon is táncoltam egyet aztán már csak arra emlékszem, hogy reggel felkelek az ágyból és az ágyam csupa vér volt, a hasamba nyílaló fájdalom meg annyira elviselhetetlen volt, hogy majdnem megszakadtam tőle. Nem bírtam felkelni, szerencsére volt egy telefon az éjjeliszekrényemen is, így gyorsan felhívtam Juan Miguelt. Nem tudom miért ő jutott eszembe először, de tudtam, hogy a bajban még a tegnapi után is számíthatok rá, mert tudom, hogy szeret, ahogy én is őt. Szomorú volt a hangja a telefonban, de amint megtudta mi van azonnal idejött. Kint borús volt az idő, talán éjszaka esett is, de azt nem tudom mikor, mert nem voltam magamnál. Juan Miguel kihívta az orvost, amikor látta, hogy mi van. Az orvos szörnyű dologban világosított fel. Azt hittem itt a vég annyira összetörtem. Terhes voltam Juan Migueltől a tudtom nélkül és én megöltem, ezt még egy ilyen nagy szerelem sem bírja ki, mint a mienk. Ha most elhagyott volna lett volna valami belőle és belőlem, a szerelmünkből, de én megöltem... alig volt 1 hónapos és én még csak nem is éreztem, talán csak hamar elfáradtam, de azt hittem a költözés miatt mert még ennyi idő után is csak van még mit tenni a házban, és jobban kívántam a szexet is, amit betudtam Juan Miguel kívánatos testének. Mikor szép lassan felfogtam, amit az orvos mondott a szememből záporozni kezdett a könny és a könnyeimmel együtt a természet is sírni kezdett...furcsa volt az eső a könnyeimmel együtt eredt meg. Juan Miguel odajött hozzám és átölelt, de akkor tudatosult bennem, hogy mindez azért van, mert ő nem kért a szerelmemből és ellöktem magamtól. Kiabáltam vele, mindennek elmondtam, ami csak eszembe jutott róla.
- Gyilkos! Mocskos, szemét, hazug egy utolsó rohadék gyilkos vagy! Takarodj a házamból! Tűnés! Te ölted meg! Miattad öltem meg a gyermekünket!- ezt az utolsó mondatot már halkabban mondtam, mert már elment a gorombaságom miatt, és azt hittem nem hallja, de akkor visszajött, megállt az ajtóban és beszélni kezdett, bár olyan állapotban voltam, hogy szinte fel sem fogtam, amit mond.
- Nem igazad van én vagyok a hibás, hogy elvesztetted a gyereked. Ne okold magad, mert nem te vagy hibás. És ne aggódj kilépek az életedből, soha többé nem foglak zavarni. Csak még valami, amikor azt mondtam szeretlek, az nem csak a szex miatt volt, hanem, mert így is érzem. Remélem, most már jobban átgondolod a dolgokat és akkor majd talán még tudunk normálisan beszélni, de így nem vagyok hajlandó veled egy mondatot sem váltani... Viszlát! Vigyázz magadra!- és én csak most fogtam fel, hogy elvesztettem életem szerelmét, de már késő, mert elment. Utána akartam menni, de a hasamba nyílaló fájdalom nem engedte. Meg akartam halni, pihenni és semmire sem gondolni. Egész nap a négy falat bámulta és senki sem jött el hozzám. A barátaim cserben hagytak, pont most, amikor szükségem van rájuk...