Munkából szerelem-4. fejezet.Beiratkozás

Sziasztok! Meghoztam a 4. fejezetet, bár nem volt meg az 5 komi. Ennél már nem leszek elnéző....Jó olvasást!  komit kérek érte! Puszi!

"A múltunk határoz meg minket,bárhogy szeretnénk is menekülni előle, attól ami rossz benne, csak úgy menekülhetünk előle, ha valami jót teszünk hozzá."


Josephine szemszöge:

A szívem úgy éreztem valamiért darabokra szakadt. Ez a mai dolog elég volt ahhoz, hogy egy időre "beteget" jelentsen a szívem. Szilánkjait talán már össze sem lehet rakni. De talán ez így lesz jó. Legalább ez az egy dolog emlékeztet majd arra, hogy nem szabad beleszeretnem Edwardba. Soha nem szabad beleszeretnem!
Amikor kiléptem a fürdőszobából már nem volt itt. Helyette egy szál rózsát és egy apró cetlit találtam az ágyamon. A rózsát filmbe illő lassúsággal emeltem magamhoz és jó mélyen beleszippantottam. Imádtam a vörös rózsát, bár a jelenlegi lelki világomat most egy fekete rózsa tudná tükrözni.
Remegő kezekkel és még kissé könnyes szemmel pillantottam arra a kis papírdarabra, amin egy rövid, de mindent jelentő szavacska állt:"Szeretlek!"
Állt árván ez a gyönyörű apró mondatértékű szócska és én ismét sírni kezdtem. Talán Edward olyas valakit jelent számomra, akire eddig még nem találtam rá. Ez idáig. Lassú apró léptekkel odamentem az ablakomhoz és amikor lepillantottam, megláttam őt a kocsijánál és felém nézett. Arca eltorzult a fájdalomtól azt hiszem, szemei most arany tökéletesség helyett éjfeketén csillogott. Nem féltem tőle. Tudtam, hogy nagyon különleges lény, talán még annál is, amit én el tudok róla képzelni, de ez mindegy is. Számomra ő a legtökéletesebb lény a világon, de még időben észre vettem, hogy én és ő egy külön világ vagyunk.
Könnybe lábadtak szemeim és nem akartam, hogy lássa, mennyire  sírok miatta, így inkább elléptem az ablaktól és az ágyamra vetettem magam. Kiadtam magam talán életem összes búját, mert egy ilyen fájdalom felszakítja a többi sebet is.
Emlékek tárultak elém és azt sem tudtam, melyiket nézném szívesebben. Az életem, a múltam tele van fájdalmas pillanatokkal. Azt a kevés szépet is mindig elcsúfította egy nem oda illő bánat. Csak néhány szép emlékem lenne, ha azok sem végződtek volna rosszul.

Reggel kisírt szemekkel keltem és amikor a tükörbe néztem szó szerint megijedtem magamtól. A szemeim a kialvatlanságtól és a sok sírástól teljesen be voltak duzzadva és szinte vérvörösen izzódtak. Gyorsan kivettem a tükrös szekrényből egy szemcseppet és reméltem, hogy gyors hatással lesz rám. Aztán beálltam a zuhany alá és alaposan megfürödtem. Az ilyen pillanatok után mindig úgy érzem egy életnyi mocskot kell lemosnom magamról. Volt már olyan, hogy véresre dörzsöltem egy-egy területet a testemen, csak mert undorodtam magamtól. Mégis azóta is minden alkalom után ugyanúgy folytatom, mintha mi sem történt volna.
Magamra kaptam valami diákhoz illő ruhát. Bár ami azt illeti egy kicsit vadabbra sikerült, mint egy sima diák ruha.
Egy fekete bőrből készült elég mini egybe részes szoknyát választottam. Talán azt hittem, hogy majd ott lesz ő is, talán tévedtem. Nem tudom, de valamiért úgy érzem meg kell mutatnom neki, mit veszített a tegnapival. Ehhez egy magassarkú szandált választottam. Imádtam ezt a cipőmet. Szerettem csinosan öltözködni. Magabiztosságot mutatni miközben magamban elmenekülnék a világ elől, hogy ne tudjanak bántani.
Miután elkészültem minden apró részlettel, felkaptam az időközben megpakolt táskámat és bepattantam a kocsimba, ami egy Mercedes Angel volt. Ott tündökölt hófehér ruhájában és csak rám várt. Ez az eddigi legkedvencebb autóm. Valósággal szerelmes vagyok ebbe az autóba.
Az iskola mindössze 20 percembe került. Az egész parkolóban csak egy helyen volt hely. Szerintem kitalálható, hol kaptam helyet az én drágaságomnak. Naná, hogy Edward és a többiek kocsija mellett. Sebaj, majd ha már lesz hírnevem a suliban, akkor keresek egy sokkal jobb helyet ezen a helyen.
Csinos léptekkel elindultam a bejárta felé és egy csomó diák utánam nézett, utánam fütyült én pedig csak akkor mutattam valami "pozitív reakciót" amikor megláttam a Cullen diákokat, köztük ott volt ő, Edward is.
Hogy kellőképpen féltékeny legyen még riszálni is kezdtem a beszólogató diákoknak. Amikor utánam fütyült az egyik, odamentem hozzá és a szar kocsijához nyomtam, testünk súrolta a másikét, ajkam szinte már elérte az övét és úgy suttogtam.
-Tetszem kisfiú?-kérdeztem megjátszott kéjes hanggal.
-I-i-i-gen- dadogta, mint egy szűz kamasz.
-Akkor, ha jóban akarsz lenni velem, kulturáltan udvarolj oké?-mondtam neki, mint egy kis vadmacska, úgy éreztem magam. Félve bólintott egyet, majd felálltam, megigazítottam a ruháját és megveregettem a vállát.
-Nos töröld le a verejték cseppjeidet, mert kicsit sem izgató. -mondtam, amire zavartan törölgetni kezdte homlokát, én pedig egy hatalmas vigyorral az arcomon elindultam a célom felé.
Amikor megláttam Edwardot, odaléptem hozzá. Ő le volt blokkolva, gondolom az előző események miatt. Így kihasználtam gyengeségét és egy laza mozdulattal magamhoz rántottam és érzékien a fülébe súgtam.
-Szia! Szívtipró. Nézd mit vesztettél tegnap!-mondtam és a testvérei közé löktem, akik ámulva néztek utánam, amikor felsegítették testvérüket.
Beérve az iskolába egy kedves lánnyal futottam össze.
-Szia! Te biztosan az új lány vagy, ha nem tévedek. -mondta egy kedves mosollyal az arcán.
-Igen, szia! I...ízé szóval a nevem Josephine Artemson. -mutatkoztam be. Szerencsére nem vette észre, hogy az "ízé" szócska csak álarc volt a majdnem kimondott szóra.
-Delia Grant vagyok szolgálatodra. -nyújtott kezet és én készségesen elfogadtam azt.
-Delia meg tudnád nekem mondani, hol tudok beiratkozni?-kérdeztem barátságosan.
-Természetesen, gyere utánam!-mondta, majd egy ajtóhoz vezetett, amire az állt "titkárság".
-Mondd csak kedvesek, vagy inkább szigorúak?-érdeklődtem, hogy tudjam mi vár rám odabent.
-Szerintem kedvesek, ha te is úgy állsz hozzájuk.-felelte egy vállrándítással. -Ne aggódj biztos kedvelni fognak. Te túl kedves vagy ahhoz, hogy utáljanak.
-Köszönöm, ez kedves tőled!-válaszoltam, majd egy apró kopogással jeleztem, hogy szeretnék bemenni.
-Szabad!-kiáltott ki egy mély kissé szigorú hang.
-Jó napot kívánok! -köszöntem illedelmesen, amire a bent lévők alaposan szemügyre vettek engem.
-Jó napot!-felelte lezseren az egyik asztalnál helyet foglaló fiatal nő.
-Jól van köszönöm szépen!-lépett ki a szobán belül lévő ajtón. Jobban megnézve rájöttem, hogy az igazgatóiból lépett ki. Kedvesen rám mosolygott és kezével végig simított a vállamon.
-Sok sikert kis hölgy!-mondta barátságosan és kiment a helyiségből.
-Fáradj be abba a terembe!-mutatott az igazgatói ajtó felé lezser kisasszony.
-Rendben. Köszönöm!-mondtam illedelmesen, majd odaléptem az ajtóhoz. Halkan kopogni kezdtem, majd az engedély után beléptem oda.
-Jó napot igazgató úr!- köszöntöttem egy barátságos mosoly kíséretében.
-Jó napot Miss Josephine Artemson, ugye?-kérdezett vissza, hogy biztos legyen abban, kivel beszélget éppen.
-Igen uram.-válaszoltam gyorsan és röviden.
-Nagyon kedves és vidám természetű leányzónak tűnsz. Gondolom szeretnél beiratkozni. - tálalta fel gondolatait.
-Köszönöm uram. Igen szeretném növelni az iskola népességét. -feleltem. Úgy éreztem a mosoly odaragadt az arcomra. Ha egész nap így kell lennem, akkor le sem tudom majd vakarni magamról ezt az undorító vidám "nem is én vagyok" mosolyt. El sem hiszem, hogy még mindig bírok mosolyogni.
Mivel minden papírom rendben volt. Megjegyzem az összes hamis darab volt, de a lényeg, hogy nekik nem tűnt fel. Szóval készen is voltam a beiratkozással. Már csak fel kellett vennem az óráimat és már mehettem is órára. Szerencsére elég korán bejöttem, így még becsengetés előtt végeztem mindennel. A recepción lehetett felvenni az óráimat, nagyon kedves volt az ott lévő hölgy. Még ajánlotta is, hova menjek, meg minden. Persze nem erőszakolt rám semmit, mert valószínűleg nélküle is ezeket választottam volna.
Az első órám biológia. A tanár biztosan nagyon pontos, mert éppen csak 2 percet késtem, mert nem találtam a termet, de ő már bent volt. Kedvesen rám mosolygott és éppen a mellé a személy mellé ültetett, aki mellé most nagyon nem akartam. De persze csak mellette volt hely. Amikor elhaladtam a ventilátor előtt, aminek levegőáramlása felzavarta Edward papírjait és láthatóan őt is, mivel ekkor az orrához kapott és zavartan mocorogni kezdett.
Feltűnés nélkül hajoltam a vállamon pihenő hajzuhatagomhoz és egy apró tincset szippantottam be, hogy milyen illata van. Nem csalódtam, finom eper illatban pompázott, kicsit sem volt büdös, de akkor mi volt az a reakció tőle.
-Itt a pakkod, foglalj helyet, van is számodra még egy hely. -mondta a tanár és Edward felé mutatott. Az összes fiú és lány összenézett és egy gonosz tervet szőttek ellenünk. Gondolom majd óra után megtudjuk mi az.
A tanár egész órán csak beszélt és beszélt, na meg néha írta táblára is. Imádtam mindig is a biológiát, de most szorongással telt az egész óra. Valami azt súgja, hogy Edward a bűnös.
-"Szóba állsz valaha is velem?"-kérdezte Edward egy papírra írva. Az írása is épp oly tökéletes, mint ő maga.
-"Nem tudom, mit kéne tennem a tegnapi után."-válaszoltam. Az én írásom hozzá képest macskakaparás volt. Pedig én is tudok szépen írni és most szépen írtam, de még így is eltörpül Edward írása mellett.
-"Értem, akkor minden erőmmel azon leszek, hogy hozzám szólj."-írta és ezen el kellett mosolyognom magam. Hogy vagyok képes a tegnapi után még ilyen finoman, sőt még annál is jobban viselkedni vele?-tettem fel magamnak a nagy kérdést, amire sem én sem más nem tudná a választ. Talán valahol van rá válasz, de az túl messze van, túl ismeretlen.
-"Állok elébe."-mentem bele a játékba, és most ő volt az, aki mosolygott.
-"Legalább szünetben beszélgetünk, vagy csak én beszélek és te hallgatsz!"-ajánlotta a második lehetőséget.
-"Inkább a másodikat választanám." -írtam, amire bólintott egy aprót, de mielőtt válaszolhatott volna a tanár felszólított minket. A lapot elvette Edward kezéből és olvasni kezdte. Szerencsére nem hangosan.
-Kérem a szerelmi "légy ottokat" ne az én órámon beszéljék meg!- parancsolt ránk a tanár, majd visszafordult az osztályhoz és tovább telt az óra hátra lévő része.
Edward többet nem is írt nekem, csak a szemem sarkából láttam, hogy végig engem néz.
Szerencsére viszonylag gyorsan letelt a maradék idő az órából, amikor kicsengettek felpattantam és kapkodni kezdtem a cuccaimat. Láttam, hogy Edward úgy kirohan az osztályból, mint akit puskával kergetnek. Gondoltam megúsztam a dolgot, de amikor kiléptem az osztályból valaki a falhoz rántott. Nem tévedtem, amikor arra gondoltam, ő lesz az. Mert Edward volt.
-Szóval jöhet az ígéreted. -kezdte, összekulcsolt kézzel vártam a magyarázatát, ami elég nehezen indult.
-Szóval..arról van szó, hogy engem másként neveltek, mint a korombeli fiatalokat és tegnap elragadtak az érzelmek és túl későn jöttem rá, hogy amit teszek, arra fogadott apám sem lenne büszke.-magyarázta. Úgy beszélt, mintha már nem tudom hány száz éves lenne.
-Ugye meg tudod érteni, hogy ezt még túl korainak tartottam. Először szeretnélek megismerni, udvarolni neked és szép lassan kialakulna egy olyan érzelem, ami elég indok lenne arra, ha magával rántanának a tegnapihoz hasonló érzelmek.-folytatta és én jót mosolyogtam az erőlködésén. Annyira aranyos volt ilyenkor. Valamiért becsülöm, hogy tegnap még időben képes volt megállni. Még egy férfival sem találkoztam, aki nem használta volna ki a lehetőséget, amit felkínáltam neki. Még egy férfi sem kezelt engem úgy, mint Edward. Mellette igazán nőnek érezheti magát az ember.
-Értem. Hálás vagyok az őszinteséged miatt. És valójában már nem is rád haragszom, hanem a női büszkeségemre, amit te sikeresen leromboltál tegnap. Ne aggódj már csak magamat látom csúnyának. -kezdtem a színjátékot, mivel észre vettem, hogy az órán szövetséget kötött lányok éppen felénk tartanak. Ez egy játék volt, amit nekem kellett nyernem.
-De hogy is! Nálad nem láttam még gyönyörűbb lányt az életben. -bizonygatta, és ha neki tetszem, akkor ezt el kell hinnem ugye, de most úgy kellett tennem, mintha a szava nem lenne elég.
-Tudod ilyenkor a szavak nem elegendőek a bizonyításra.-mondtam, amire ő először lehajtotta a fejét, majd egy lépést közelebb jött hozzám.
-Akkor bebizonyítom másként. -mondta és ajkamra tapadt. Még láttam egy pillanatra, hogy az egész iskola leblokkoltan álltak meg addigi cselekvésükben, épp úgy, ahogy az ellenségem is. Csodálkozva bámulták párosunkat és én egyre jobban élveztem ezt a napot.
Hosszas csókunk után szerelmesen váltunk el. Most már el kellett hinnem, hogy szép vagyok.
-Azt hiszem ezek után hiszek neked. -feleltem csókjára.
-Helyes. -mondta és átkarolta a derekamat és úgy fordultunk meg. Ám ami szemből várt minket, az hihetetlen volt.


Edward szemszöge:

Reggel idegesen kutattam ruháim között. Kétségbeesetten próbáltam megtalálni a megfelelő ruhát, amit ma viselhetek.
-Jaj Edward ne szenvedj már annyira!-förmedt rám Alice és kirántott egy kék inget és egy fekete farmert a szekrényemből.
-Ez gyorsan ment. -jegyeztem meg hangosan is véleményem, amire húgom elmosolyogta magát. Talán Josephine felbukkanásával az egész család megváltozik. Boldogabb lesz, és önfeledt, szabad.
-Ez tökéletes lesz mára, de javaslom vigyél magaddal váltó ruhát. -mondta, amit nem értettem, de túl jól rejtette gondolatait. Szokásához híven egy dalt kezdett dúdolgatni.
-Alice, miről van szó?-vontam kérdőre, de ez a kis kobold nem volt hajlandó sem elmondani, sem megmutatni, amit látott.
-Öltözz gyorsan, mert mennünk kell. -mondta, majd kirohant a szobából.
-Mégis miért kellenes sietnünk, hiszen még van több mint egy óránk a becsengetésig?-kérdeztem, bár már csak magamtól.
Amikor beértünk a suliba még nem sokan voltak. Épp megálltunk a bejáratnál lévő lépcsőknél, amikor megérkezett ő is. Annyira szexi volt. Kipattant a kocsiból és a fiúk elismerően fütyültek utána. Az egyik fiú éppen füttyentett, amikor elment mellett, de még közel volt hozzá. Hirtelen megfordult és a kocsinak paszérolta a srácot. Annyira közel voltak egymáshoz, hogy alig bírtam visszafogni magam, hogy ki ne tekerjem a nyakát annak a gyereknek, aki meg merte érinteni Josephinet.
Próbáltam koncentrálni a fiú gondolataira, mivel a hangjuk a szél miatt túl messze kerültek tőlem. Sajnos a féltékenység miatti köd ellepte elmém és nem tudtam tisztán gondolkodni, amikor végre kitisztultak gondolataim, láttam, hogy már felém tart ez az istennő.
-Szia! Szívtipró. Nézd mit vesztettél tegnap!-mondta és a testvéreimnek lökött engem, akik csodálkozva kapartak fel engem a földről. Őszintén szólva én is meg voltam lepődve ettől az új Josephinetől.
Lassan riszálva lépkedett fel a lépcsőn és én alig bírtam magam tartani, hogy ne rohanjak utána, és tépjem le róla ezt a vadító ruhának nevezett rongyot, ami kitűnően kiemelte gyönyörű idomait.
-Edward nyugi, ha nem akarod, hogy az egész suli előtt szabdaljam szét a húgod ruháját!-szólalt meg Jasper, még csak most jöttem rá, hogy a túl intenzív érzelmeim legyengítik Jasper nehezen felállított falát.
-Ez a mi kis Josephine babánk nagyon sok ingyen pornót fog rendezni nálunk.-hallottuk meg Emmett idegesítő megjegyzését.
-Emmett fogd be!- szólt rá Rosalie és egy hatalmas nyaklevessel jutalmazta férjét.
Ezután bementünk az óránkra, mindenki a sajátjára. Nekem biológia órám volt az első. A tanár ma túl pontos volt, mert még be sem csengettek, amikor ő már bent volt. Szokás szerinte volt mellettem egy üres hely, ami egész évben így volt. Senki sem mert mellém ülni, aminek őrültem. Nem vágytam egy nyáladzó kislányra sem és egy irigykedő gondolatokkal teli kisfiúra sem. Lehet ez nagyképűen hangzott, de már nagyon elegem van ezekből. Ha tudnák milyen szörnyről ábrándoznak illetve vágynak arra, hogy olyanok legyenek, mint én, akkor riadtan futnának tőlem jó messzire.
A csengetés után két perccel kopogtatott valaki az ajtón és akkor egy olyan személy lépett be, akire most a legkevésbé számítottam. Természetesen őrültem neki, de legfőképp akkor, amikor a tanár mellém ültette. Egész órán leveleztem vele. Persze a tanár előtt lebuktunk. El is olvasta és a gondolatai nem arról árulkodtak, hogy mérges lenne ránk, sokkal inkább szurkolt nekünk. Majd egy szigorú tekintet és mondat után folytatta az órát.
-"Mit szólnál, ha óra után megleckéztetnénk ezt a kis libát? Mégis mit képzel magáról, hogy idejön és egyből lecsapja a kezünkről ezt a félistent?"-írta az egyik lány a gondolatait a papírra, amit a padtársának adott.
Gonosz tervük megfogalmazódott és én már jól tudtam, hogy miért mondta Alice reggel, hogy hozzak váltó ruhát.
Az óra elteltével kirohantam a teremből és még mielőtt ő kijött volna, elkaptam testvéreimet, hogy segítsenek nekem.
Amikor kilépett a teremből, megragadtam a karját és a falhoz szorítottam.
-Szóval jöhet az ígéreted. -említettem, amit órán ígért, amire ő összekulcsolt kézzel várt a folytatásra.
-Szóval..arról van szó, hogy engem másként neveltek, mint a korombeli fiatalokat és tegnap elragadtak az érzelmek és túl későn jöttem rá, hogy amit teszek, arra fogadott apám sem lenne büszke.-próbáltam illedelmes magyarázatot adni. Nem akartam, hogy megint félre értse, amit mondani akartam.
-Ugye meg tudod érteni, hogy ezt még túl korainak tartottam. Először szeretnélek megismerni, udvarolni neked és szép lassan kialakulna egy olyan érzelem, ami elég indok lenne arra, ha magával rántanának a tegnapihoz hasonló érzelmek.-folytattam, aztán láttam, hogy ő jót kuncogott a próbálkozásaimon.
Mindenesetre én folytattam a magyarázatomat, vagyis folytattam volna, de végre most ő is megszólalt.
-Értem. Hálás vagyok az őszinteséged miatt. És valójában már nem is rád haragszom, hanem a női büszkeségemre, amit te sikeresen leromboltál tegnap. Ne aggódj már csak magamat látom csúnyának. -felelte és én nagyon mérges lettem magamra, hiszen ez miattam volt, ahogy azt ő mondta. Azonnal tiltakozni kezdtem.
-De hogy is! Nálad nem láttam még gyönyörűbb lányt az életben. -mondtam és mélyen a szemébe néztem, vártam valami reményfoszlányt, ami azt jelzi hisz nekem, de semmi ilyet nem találtam.
-Tudod ilyenkor a szavak nem elegendőek a bizonyításra.-válaszolta és nekem sem kellett több, hogy rájöjjek mit vár tőlem. Egy lépést tettem felé, de nem mozdult. Tudtam most rajtam a sor, hogy bizonyítsak.
-Akkor bebizonyítom másként. -feleltem és vadul ajkára tapadtam. Szenvedélyes, mégis szerelmes csókot váltottunk. Rajta is éreztem azokat az érzelmeket, amiket én éreztem.
Pár percig ott ízlelgettük egymás ajkát, majd elváltunk egymástól, bár még vágytunk egymásra.
-Azt hiszem ezek után hiszek neked. -törte meg a csók miatti csendet, mivel az egész iskola elhallgatott és lefagyott miattunk.
-Helyes. -feleltem és gyengéden, birtoklóan átkaroltam a derekát, és jött az, aminek jönnie kellett.
Az a négy lány, aki órán megtervezte a bosszút előttünk álltak meg egy-egy vödör vízzel, azt hiszem. Ha csak a csók után nem tettek bele valami nagyobb bosszú eszközt.
Pár másodperc habozás után rajtunk landolt mind a négy vödör -most már biztos- víz.
Szerelmem egy aprót sikkantott, de semmi jelét nem mutatta, hogy nem élvezte a dolgot.
-Mi van csajok csak nem féltékenyek vagytok ez miatt?-kérdezte diadalittasan és egy szenvedélyes csókot adott nekem, ám gyorsan elvált ajkamtól, amit én nagyon nem díjaztam, így visszarántottam egy csókra, amire a négy lány fújtatva megfordult. Arra viszont egyik sem számított, hogy amit tettek ilyen hamar bosszúért kiállt.
Testvéreim ott álltak szintén mindegyiknél volt egy vödör, ám abban nem víz volt. Egy laza lendítéssel a csajokon landolt az a gusztustalan moslék. Egy szavuk sem lehetett, hiszen mi csak belementünk a harcba.
Sírva rohantak el a mosdó irányába, mi pedig hatalmasat nevettünk a jeleneten, ahogy az egész iskola zengett a nevetéstől. Ezeket a fruskákat az egész iskola utálta, de mivel elég sok adománnyal járulnak az iskolához, el kell őket viselni.
 
A nap további része Josephine nélkül telt. Amint alkalmam nyílik rá, elkérem az órarendjét és felveszem az ő óráit, hogy mindig együtt legyünk.
Eljött a kaja szünet ideje és ilyenkor mindenki az ebédlőben sorakozott. Már épp kezdtem volna aggódni, amikor végre megjelent Josephine is. Vett egy kis kaját, de gondolom azt mind nem fogja megenni, hanem helyette valami más célja van azokkal.
Ahogy sejtettem, amikor a négy lány asztalához ért, úgy tett, mintha megbotlott volna és a lányok fejére érkezett az a sok finomság. Már az emberek számára finomságok voltak, de egy vámpír a szagát sem bírta ezeknek. Ennek csak szaga van, nem illata.
Hisztizve ordítozni kezdtek, amire az igazgató helyettes bejött és kérdőre vonta őket.
-Elnézést, de véletlen volt, én csak megbotlottam és ők rosszkor voltak rossz helyen. Tényleg nagyon sajnálom lányok, miért nem fogadjátok el a bocsánat kérésemet? -játszotta a kedves kislány szerepét.
-Jól van kérlek bocsásd meg nekik, hogy ilyen nagyképűek, azt hiszem az apukájukkal lesz egy kis beszédem. Foglalj helyett és ne haragudj a történtek miatt. Majd igazítunk az asztalokon, hogy több hely legyen.- magyarázkodott, majd karon fogta a négy lányt és elviharzott velük.
-Hát kis csaj te valamit nagyon tudsz.-mondta Emmett és lepacsiztak. Josephine és Emmett már most jól kijöttek egymással. Ez elképesztő volt.


Esme szemszöge:

Annyira boldog vagyok, hogy végre teljes a család. Biztos vagyok benne, hogy ha arra kerül a sor Edward nem habozik átváltoztatni Josephinet. Túlságosan szereti, már most. Látom, hogy ez a kislány is épp olyan érzelmeket táplál iránta, mint az én fiam. Remélem, hogy a sors együtt hagyja őket, ha már egymás útjába kerültek. Remélem, most már mindenki boldogan élheti az örökké valóságot...