Itt a játékra írt novella!

Sziasztok! Nem jelezték sokan a részvételt, de azért én hoztam, aztán ha nincs kedvetek, akkor nem írtok bele...és így marad! Későbbiekben, ha mégis úgy látom, hogy írtak, akkor kirakom az ezzel kapcsolatos megjegyzéseimet azoknak, akik részt vettek ebben....na mind1 most sietek! Jó olvasást és hajrá annak, aki bátor és ír! :) Pucca mindenkinek!

Kék Hold

A Hold épp olyan kéken tündökölt, mint Josh szeme, amikor rám nézett. Annyira szerettem, amikor úgy néz rám, mintha a világ legnagyobb kincse lennék. Sosem akarok lemondani erről az érzésről, melyre ő tanított meg engem. Ő az első férfi az életemben és azt akarom, hogy az utolsó is ő legyen. Nem bírnám ki, ha elveszíteném őt.
-Szeretsz?-kérdezte kíváncsian, mintha nem tudná, vagy nem mondtam volna el elégszer. Nos rajtam ne múljon, elismétlem addig, amíg végül hangom dallamként nem altatja el édes lelkét.
-Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek!-ismételgettem a legcsodálatosabb érzést, ami a szívemben tombol, amikor meglátom őt. Amikor rá gondolok, vagy, ha csak meghallom a nevét.
-Lennél a feleségem, ha megkérném a kezed?-jött a következő kérdések. Ezek mind olyan kérdések voltak, melyekre ő is jól tudta a választ.
-Nem tudom. Tégy egy próbát!-ajánlottam játékosan. Oldalra csúsztatta csókos ajkait és kivillantotta fogait. Annyira gyönyörű volt a mosolya. Nem találtam benne olyan pontot, amit nem csodáltam volna kellőképpen.
-Nos, akkor Miss Spencer lenne a felesége annak a személynek, akit úgy hívnak, George Smith?-kezdte a kötekedést. George már azelőtt szerelmes volt belém, hogy mi ketten összejöttünk, pedig annak már 4 éve. Igen holnap leszünk 4 évesek. Szerintem ez tök szuper.
-Bolond vagy!-csaptam egy aprót a vállára, ami neki csak enyhe csiklandozás volt.
-Nem. Csak szerelmes. -húzott magához egy csókra, amiért nem is ellenkeztem. Sőt.
-Szóval ez a próba elég gyatrára sikerült, de szemet hunyok rajta, mivel ez volt az első próbálkozásod. -játszottam tovább, amire ő mosolyogni kezdett.
-Igazán? Nos ezért nagyon hálás vagyok. Már azt hittem, hogy kiadja az utamat, csak mert nem mértem fel kellőképpen, hogy egy önhöz hasonló kincset, hogy kell magamnak kérni.-folytatta tovább a színészkedést. Amin én csak vigyorogni tudtam. Néha annyira lüke. El sem hinném, ha nem tudnám biztosan, hogy 22 éves. Kevesebb, mint 3 év van közöttünk. Anyám nagyon boldog, amiért egymásra találtunk. Josh ott lakik nálunk, mivel pár évvel ezelőtt egy szerencsétlen baleset következtében apám és a bátyám meghaltak. Egy autót vezettek, amikor a vonat sorompó közé akadtak és a vonat nem fékezett le időben. Abban a pillanatban szörnyet haltak. Talán jobb volt így, hiszen legalább nem szenvedtek.
-Nem sokára betöltöd a 20. születésnapod és akkor megkérem a kezed anyukádtól. -jelentette ki szerelmem és egy forró csókot leheltem ajkára.
-Úgy legyen. És akkor szerelmem, én leszek a legboldogabb. -jegyeztem meg véleményem az ötletéről. Mindkettőnknek szokás szerint fülig ért a szája. Nagyon boldogok voltunk.

-Anya segíthetek valamit?-léptem ki reggel a konyhába. Ő a hirtelen hangtól 180 fokos fordulatot vett és rémülten pislogott rám. Lehet, hogy túl halkan jöttem le a lépcsőn.-gondoltam magamban.
-Istenem Joe! Mi lenne, ha legközelebb kevésbé halkan érkeznél? -tette fel a "nagy" kérdést. -Amúgy, ha van kedved menj át a szomszéd házba, mert most érkeztek meg az új lakók.
Úgy tettem, ahogy anya kérte és átmentem a szomszéd házba, ahol az udvaron épp egy  viszonylag velem egykorú lány sürgött-forgott. Azt hiszem épp a levelekkel szorgoskodott, mivel épp ősz van és ilyenkor sok gondot okoznak a levelek. Bár én imádom nézni a színesebbnél színesebb fákat, leveleket.
-Szia!-köszöntem oda a lányhoz. Ő villám sebességgel fordult felém és méregetni kezdett.
-Szia! -köszönt végül ő is és elindult felém. Valamiért már most nem kedveltem őt.
-A szomszéd, Margaret Clooney Spencer lánya vagyok.-mutatkoztam be és kezemet illedelmesen felé nyújtottam.
-Én pedig Steffany Stanley vagyok és a szüleim már meghaltak, szóval te még szerencsés vagy. -hadarta el egy szuszra a bemutatkozást. Aprót ráztam a fejemen, ezzel jelezve, hogy csak félszerencsém van.
-Tulajdonképpen, ami azt illeti én sem vagyok sokkal szerencsésebb. -kezdtem, és ő kérdőn figyelt. -Tudod az apám és a bátyám egy tragikus balesetben elhunytak még pár évvel ezelőtt. -mondtam és az emlék hatására apró könnycseppek jelentek meg szememben. De gyorsan visszatuszkoltam őket, nehogy ez a lány valami rosszat gondoljon rólam. Sosem voltam az a típus, aki kimutatja a gyengeségét.
Hallottam, hogy szerelmem engem szólít, így kiáltottam neki, hogy jöjjön oda, ahol én voltam.
-Szerelmem ő az új szomszédunk. Steffany Stanley. -mutattam be és szerelmem kezet rázott a lánnyal.
-Jó látni, hogy vannak még férfiak, akiket nem érdekel a kor. -jegyezte meg Steffany. Na igen, külsőleg magam sem mondanám meg, hogy 19 éves vagyok, de talán a harmadik x után ez még jól fog jönni, most kevésbé.
-Tudod 17 múltam, nem sokára 20 vagyok, szóval nem sokkal idősebb nálam Josh. -magyaráztam, amire ez a kis fruska gúnyosan elhúzta a száját.
-Mindegy is. -mondta kicsit halkabban, de tökéletes hallásomnak hála meghallottam.
-Miért neked mindegy lenne, hogy két évesnek néznek, vagy harmincnak?-kérdeztem gúnyosan, ami végképp nem tetszett neki. Mindegy.-ahogy ő fogalmazna.
-Joe azt hiszem mennünk kellene. -lépett közbe szerelmem mielőtt még összeverekednék ezzel a ribanccal. Már most látszik rajta, hogy falja a pasikat. Igazság szerinte nem is értem az öltözékén miért nem vettem észre, milyen jellemű lányról van szó.

***pár nappal később***

Josh ma korán elment itthonról, mert a szomszéd lány elhívta őt valamiben segíteni. Azt hiszem füvet kell nyírni és a lány nem ért a fűnyíróhoz. Szánalmas!
Nem is tudom, hogy a hozzá hasonló cicabab mihez is ért azon kívül, hogy ribanckodik.
-Anya és gondolod, hogy még sokáig eltart a dolog?-kérdeztem 10 percen belül már vagy harmadszor.
-Figyelj kicsim, ha nem bízol Joshban, akkor menj és nézd meg hogy dolgozik.-ajánlotta anya.
-Tudod mit? Azt fogom tenni, de nem azért, mert Joshban nem bízok, hanem mert ebben a Steffanyban nem...-magyaráztam. Anyám egy aprót bólintott, majd elindultam a szomszéd házba. Valóban féltem, hogy ez a lány sunyi módon elveszi tőlem.
Lassan lépkedtem a járdán. Mivel a házuknál még nem volt kerítés, így akadálytalanul közlekedhettem az udvarában.
Azonban, amikor beléptem az a lány éppen vadul szerelmem ajkára tapadt és bennem egy világ dőlt össze. Nem akartam Josh meg annak a ribancnak a szemébe nézni, így csak rohantam, bár azt még láttam, hogy Josh ellöki magától Steffanyt és utánam ered, de én gyorsabb vagyok és nem tud elkapni. Rohantam és rohantam, hogy ne tudjon megtalálni engem.
Beértem az erdőbe és egy fatövének borulva zokogni kezdtem. Az emlékek felelevenültek bennem és újraéltem a legszebb pillanatainkat.
A Hold még ezen a napon is úgy ragyogott, mint pár nappal ezelőtt. De most volt benne valami furcsa. Valami más. Mintha most nem lenne benne annyi élet, mint akkor, amikor még szerelmemmel együtt csodáltuk őt. Fakóbb volt és kissé élettelen.
Az egyik fa irányából zajokat hallottam és nagyon megijedtem.
-Josh te vagy az? -kérdeztem, de senki sem válaszolt. Egyre rémisztőbb volt idekint, de nem akartam hazamenni, mert akkor találkoznék vele. Ismét zajt hallottam. Azonban, amikor odanéztem, semmit sem láttam. Féltem. Nagyon féltem.