6. fejezet-Vásárlás

Sziasztok! Bár nem vagyok megelégedve a komizásotokkal, most mégis hoztam a friss fejit, de komolyan mondom, fogyóban a türelmem és ha nem kapok csak egy-két komit, akkor talán kivégzem a történetem. Lehet, hogy most azok, akik eddig komiztak, úgy érzik semmibe veszem a véleményüket, rosszul érzik. Nagyon is sokat jelent nekem, hogy még akkor sem hagytak cserben, ha egy kicsit uncsira, vagy szomorúra sikerült. Akkor sem hagytak cserben, amikor azt mondtam, hogy nem muszáj komit írni, ők még akkor is támogattak, de végzetes döntést fogok hozni, ha nem látom azt, hogy mást is érdekel...jó olvasást!

"Úgy ölelsz át, ahogy vad szél a fát.. egy fájó mély csók.. mindent felgyújt egy láng, mindent feldúl egy érintés.."


Alice szemszöge:

A Josephineről szóló látomás után eszeveszettül rohantam afelé az épület felé, ahol minden szörnyűség történt. Reméltem, hogy a legrosszabb, ami egy nő életében megtörténhet, az még nem történt meg Josephinenel is. Meg akartam őt menteni mindenkitől.
Villámsebességgel haladtunk az épület felé és kivételesen elég hamar odaértünk. Aminek kifejezetten őrültünk mindannyian.
-Edward várj!-kiáltottam bátyám után, mivel ha későn érkeztünk, Josephine nem igazán szeretne férfit látni a közelében.
-Mégis mire Alice?-értetlenkedett. Látszik, hogy annyira aggódik Josephine miatt, amit ugyebár mind megértünk, hogy még a képességét sem használja.
-Idefigyelj, ha tényleg megtörtént az, amit Alice látott, akkor hidd el, hogy nem a te képedet akarja majd látni!-förmedt Edwardra Rosalie.
-De szüksége van rám.-felelte Edward kétségbeesetten.
-Figyelj fiam, mi is bemegyünk, de tisztes távolságra tőle, most pedig ne húzzuk az időt, minden perc számít.-mondta Carlise, amire szinte egyszerre indultunk az épület felé. Mindenki fájdalmas arccal nézett a semmibe.
Egy tele gyertyákkal és füstölgőkkel díszített szobába értünk, de látván az ágyon kuporgó lányt, rájöttünk mindenhez túl késő már.
-Maradjatok!-kiáltottam ki, elvégre Josephine sem díjazná, ha teljesen meztelenül látná 4 fiú. A fiúk szinte egyszerre fékeztek le, bár Edward nem értette, miért kell ez. S szerelmem és a többiek alig bírták lefogni őt.
-Edward kicsit sincs...beburkolva a teste, szóval illedelmes férfi lévén megérthetnéd ezt.-vágta hozzá Rosalie. Mind tudjuk, Rose is hasonlót élt át, így nagyon a szívén viseli az ilyet. Ennek ellenére nem kellene ilyen csúnyán viselkednie Edwarddal.

***napokkal később***

Már napok óta fekszik Edward ágyán és még csak meg sem mozdult. Ha nem hallanám a szívverését azt hinném, meghalt.-gondoltam magamban, amire fivéremtől egy morgás volt a válasz. Persze megértem őt, hiszen végre megtalálta a boldogságot és a sors fintora, hogy akadályokat terít a két szerelmes közé. A küzdelem tudom, hosszú lesz, de küzdeniük kell!
A következő pillanatban egy látomásom volt, miszerint Josephine fel fog ébredni. Már mindenki türelmetlenül várta, hogy jelezzek, de magamban számolni kellett. 3,2,1...
-Felébredt.-mondtam ki végre a várva várt szócskát. Edward abban a pillanatban felpattant arról a helyről, ahova nagy nehezen leerőszakoltuk. Erőszak. Annyira sajnálom Josephinet. Miért pont neki kellett ezt az egészet átélnie. Olyan kedves, ártatlan lány és most egy életre megpecsételték őt. Sosem fogja elfelejteni, hiszen Rosalie még vámpírrá válása után is ugyanúgy emlékezett a történtekre, mintha csak tegnap lett volna. Tudom, hogy mit élhetett át, bár én még sosem éreztem hasonlót, de láttam Rosalie, ahogy próbálta túltenni magát az egészen, sikertelenül.
-Várj Edward! Inkább Rosalie menjen be!-állt fel Carlise és Edward vállára tette kezét. Edward kelletlenül bólintott, majd az említett személy sietve tűnt el testvérem szobájában. Hallottuk, hogy Josephine egy pillanatra megijedt Rosalie érkezésétől.


Rosalie szemszöge:

Josephine az ágytámlája előtt kuporodott és keservesen zokogott. Amikor azonban meglátott elfordult tőlem és én ezt nem akartam. Tudtam, hogy nagy lelki fájdalmakon ment most át és én segíteni akartam neki. Nekem senki sem tudott segíteni, amikor pontosan ugyanezt tették velem, és tudom, sokkal könnyebb, ha van melletted valaki, aki hasonlót élt már át.
-Ne félj, nem akarlak bántani!-mondtam, amikor apró mozdulatomtól megijedt és fejét oldalra fordította. Arcán egy hatalmas lila folt éktelenkedett, amit valószínűleg a védekezéskor kapott.
-Nem félek. Senkitől sem félek!-vágta rá azonnal, de láttam, hogy szemei mást mondanak. Legbelül megtört és legszívesebben meghalt volna. Tudom milyen. Én is így éreztem. Nem találtam meg önmagam. Persze jobb lett, amikor rátaláltam Emmettre, de ezt a fájdalmat még ő sem képes eltörölni belőlem. Belém égett és soha nem tűnik el onnan.
-Shhh! Semmi...-nyugtatgattam, de majdnem egy végzetes mondatot mondtam. A baj már megtörtént és nem lenne igaz, ha azt mondanám neki, minden rendben van.
-Semmi baj, igazad van. Nem történt semmi sem, amit már nem éltem át egyszer legalább.-vágta hozzám szikrázó szemekkel. Láttam a keserűséget a szemében. Nem hittem a fülemnek. Nekem egy is olyan volt, mint valami méreg, ami utolsó leheletemig kínoz, erre ő benyögi, hogy egyszer már megtették vele ugyanezt.
-Micsoda? Valaki már megerőszakolt egyszer?- a megdöbbenés és az undor keveredett hangomban. Undorodtam az olyan férfinak nevezett lényektől, akik csak erőszakkal jutottak nőhöz. Egy olyan testi gyönyörhöz, amit mások kölcsönös érzelem által érezhetnek.
-Ugyan az is egy dolog azok közül, amiket jó mélyen elrejtettem magam elől és a világ elől. Mit számít az?-közömbös hangja még jobban megdöbbentett engem. Hogy képes ilyen közönnyel mesélni, amikor én még most is úgy érzem szívesebben haltam volna meg akkor?
-Nagyon is sokat számít!-keltem ki magamból.
-Nem értem miért teszel úgy, mintha érdekelne, élek-e vagy halok-e.-jelentette ki mérgesen és én nagyon elszomorodtam, hiszen igaza volt. Eddig mindig olyan durván bántam vele. nem érdemlem meg, hogy kedves legyen hozzám, de akkor is segíteni szeretnék neki.
-Eddig tudom, rosszul bántam veled, de mára már közös a múltunk.-magyaráztam addigi viselkedésem okát.
-Mi? Nekünk semmi közünk egymáshoz.-gúnyos hangnemet ütött meg, de nem hagytam, megsérteni magam.
-Tévedsz! Én is átéltem, amit te, bár akkor még én...-förmedtem rá és majdnem elmondtam egy végzetes titkot. -...más voltam.- fejeztem be egy kicsit másként, mint ami volt. Zokogásba törtem ki, mert az emlékeim az emlékeim újraéledtek elmémbe.
-Rosalie!-szólított meg, de én már teljesen belefolytam az emlékeimbe és lerogytam az ölébe. Percekig csak ott feküdtem, majd kezdtem lenyugodni és összeszedtem magam. Eszembe jutott, hogy Edward és a többiek mindent tisztán hallanak, bár Edward még annál is többet hall.
-Most már mindent értek. Kérlek hagyj magamra, mert fel szeretnék öltözni.-mondta Josephine, és én úgy tettem, ahogy kérte.
Amikor kimentem Edward nekem rontott, de szerelmem azonnal leszedtem nyakamon csüngő bátyámat. Aztán egy hatalmas váza élte ennek kárát.
-Edward hagyd  ezt abba! Hallod? Ezzel nem felejteted el az emlékeit!-üvöltöttem fivéremre, de ő csak nem hallgatott rám.
Éppen felém tartott egy újabb támadás kíséretében, de Josephine felüvöltött és mentette meg életem. Edward a szoba felé vette az irányt és a tükör előtt álló Josephinet átkarolta, de ő nem akarta ezt.
-Eressz el!-üvöltötte, amire Edward riadtan tette, amire utasították.-Utállak! Utállak! Utálok minden mocskos disznót ezen a földön! Meg akarok halni!-zokogta és Esme rohant oda hozzá és próbálta nyugtatgatni. Talán sikerült is.
Pár perc elteltével Josephine álomba merült és mély nyugodt szuszogása belengte a szobát.

Esme szemszöge:

Amikor végre sikerült elaludni hallottam, hogy fiam nevét ismételgeti és valami Bellaról beszélt. Nem értettem mit akart ezzel mondani és inkább nem is kerítettem neki nagy feneket. Talán valaki, aki nagyon fontos volt számára. Úgy beszélt róla, mintha az a valaki egy darabka lenne belőle.
Pár óra elteltével lassan kezdett ismét magához térni, de előző reakciója ellenére, most már nyugodtan pislogott körbe és úgy tűnt, mintha valaki másra számított volna.
-Hol van?-kérdezte hirtelen. talán fiamra értette.
-Kicsoda kedvesem?-ültem hozzá közelebb és lágyan végigsimítottam arcán, mert egy kósza tincs arcába hullott.
-Edward. Hol van Edward?-kérdezte. Azt hittem, ő szólított engem.-mondta zavartan. Mintha azt mondta volna Be...-magyarázta, de itt elhallgatott.
-Mit mondott? Bella?-kérdeztem rá, bár jól tudtam, hogy nem lett volna szabad tudatnom vele, hogy hallottam, amit álmában motyogott és valószínűleg minden valami kis butaság volt. Az emberek néha olyat is álmodnak, aminek a valóságban semmi értelme sincs.
-Honnan..? Én nem tudom. Furcsa álmom volt. Valaki más voltam és ezen a néven szólított engem. Ennyi az egész.-magyarázta zavartan. Nem akartam felzaklatni őt, így inkább úgy tettem, mint aki nem vette észre, milyen reakciót váltott ki belőle az, hogy lebukott előttem.

Edward szemszöge:

-Eressz el!-üvöltötte szerelmem és én azt hittem, hogy abban a pillanatban meghalok. És ha ez még mindig nem lett volna elég, akkor ezt még mindig tudta tovább erősíteni. Az érzés, hogy meg kell halnom egyre csak nőtt bennem, amikor egyetlen szót ismételgetett. -Utállak! Utállak! -majd már Esme karjaiba bújva tovább folytatta fájdalmas gondolatmenetét.-Utálok minden mocskos disznót ezen a földön! Meg akarok halni!

***napokkal később***

Alice ma úgy döntött, jót tenne Josephinenek, ha elvinnék valahova vásárolni. Megjegyzem ez csak Alice kúrája, én a pihenés mellett voksolnék, de mivel Alice is nő, úgy gondolom, tudja mi kell ilyenkor egy nőnek. Tudom, hogy a történteket már sosem fogja elfelejteni és talán engem sem enged többé maga mellé, de ha lehet akkor ezt a kis időt szeretném megtartani magamnak, hogy boldogan emlékezhessek a halálomig rá. Ameddig csak Josephine engedi mellette leszek, s ha már nem akar engem, hát megyek a végzetem után. A Volturi biztosan véghez viszi, amit akar, ha mégsem úgy sikerül a dolog, ahogy szerették volna, valakin bosszút kell állniuk és akkor én ott leszek.
-"Figyelj Edward én úgy gondolom, jó kis nap lesz ez."-mondta mosolyogva Alice, amikor Josephine és ő eltűntek egy butikban. Természetesen mindezt csak gondolatban üzente, hiszen honnan tudhatná Alice, hogy mi fog történni a jövőben?
Már órák óta egy padnál várakoztam, mellettem egy halom csomaggal. Lassan már ki sem látszom alóluk. Néha amikor Alice ennyire bepörög, jobb szeretnék valahova elsüllyedni és most itt a lehetőség.
-Edward! Egy hatalmas szívességet kérek tőled. Tudod férfi szemre van szükségem, kérlek!-rebegtette pilláit Alice közben a jól megszokott boci szemeit meresztgette rám. Csak tudnám, minek neki segítség, hiszen ismeri a férje ízlését, meg amúgy is látja a jövőt. Tudnia kell, mit válasszon, hogy boldoggá tegye szerelmét.
Amikor egy próbafülkéhez taszigált már rájöttem, hogy nem Alice fogja felpróbálni valamelyik ruhadarabot. De már nem tudtam mit tenni, mert a következő pillanatban Josephine bukkant elő és mondhatom nem sok anyag takarta káprázatos testét. Olyan gyönyörű volt abban a fehérneműben. Amikor meglátott arcát apró pir szépítette és bevallom nagyon tetszett ez a reakció, mert tudtam, hogy ez nekem szól és nem másnak. Természetesen én voltam az egyetlen férfi ebben a butikban, de most még ez sem érdekelt.
Drága húgom persze nagyon jót mulatott Josephine tehetetlenségén, mivel szegénykém épp a függönyért próbált nyúlni, de az megmakacsolta magát és nem engedelmeskedett egy ilyen gyönyörű nőnek.
Elmosolyogtam magam, mert egyszerűen Josephine mellett nem tudok mást csinálni. Ő olyan szeleburdi mégis annyira szexi. Egyszerre található meg bennem az ártatlanság és a tapasztaltság. A szexiség és a visszafogottság. Hatalmas ellentétek tömkelege gazdagította személyiségét és ettől csak még vonzóbb volt.
Arra azonban nem számítottam, hogy egy apró mosolyom még tovább fokozhatja állapotát, mert a következő pillanatban villám sebességgel közelített a padló felé, de én szerencsére még időben elkaptam őt.
Nem tudtam eldönteni, hogy ez az egész nekem volt köszönhető, vagy húgom végtelennek tűnő próbáitól, vagy a mostanság vele megtörtént izgalmaktól. Talán mindegyiktől egyszerre.
Karomba fogtam és megkértem az eladó nőt, hogy ne kérje, hogy levegyük róla ezt a darabot, ami éppen rajta volt. Fizettünk és már ott sem voltunk. Testére húztam egy szoknyát és egy blúzt, mert mást éppen nem találtam kezem ügyében. Remélem, nem fog megölni.
-Alice te fogsz vezetni! Én hátraülök vele.-utasítottam húgom, aki most kivételesen engedelmeskedett kérésemnek.
Olyan édes volt, ahogy magában beszélt. Folyton az én nevemet ismételgette, ami szintén hatalmas boldogsággal töltötte meg rég halott szívemet. Tudom, hogy szeret. Minden mozdulata ezt tanúsítja felém.
-Hm...Edward!-mondta és apró ajkait mosolyra húzta. Vajon mit álmodhatott?

Josephine szemszöge:

Újabb és újabb ruha darabokat próbáltam, amikor Alice benyögte, hogy fehérneműket is kell próbálnom. Edwardot kint hagytuk a butik előtt, mivel ez egy női szalon. Szegénykém egyedül fogja cipelni azt a halmot, amit eddig Alice megvásárolt nekem. Sosem szerettem, ha ennyit költenek rám, pláne nem akkor, ha ezt számomra még vadidegen emberek teszik.
-Alice könyörgök, ne tedd ezt velem!-kérleltem barátnőm, amikor már a huszadik ruhát próbáltam fel, de neki még mindig nem tetszett. Imádok vásárolni, de mértékkel. Amit Alice művel az nekem is sok.
Épp egy szál bugyiban és melltartóban voltam, mert Alice következő kínzó darabját vártam, amikor türelmetlenségem okolván, kiléptem a fülkéből úgy, ahogy voltam. Arra azonban nem számítottam, hogy a női butikban egy férfi is lesz, de ez még hagyján. Arra végképp nem, hogy a férfit ismerem, sőt még tovább is fokozhatnám a cikisebbnél cikisebb pillanatot.
Láthatóan zavarban voltunk mindketten, és az egészet Alice kacaja is fokozta. Én már olyan rák vörös voltam, hogy még a rákok is irigykedhettek rám.
-Te mit keresel itt?-kérdeztem és kezemmel a kabin függönyért kapálóztam. Ő zavartan elmosolyogta magát, ami bevallom még mindig nem segített, hiszen egy félisten mosolyt küldött felém, amitől menten el tudtam volna ájulni.
Épp, hogy csak rágondoltam és éreztem, hogy testem közeleg a padló felé, majd már semmire sem emlékszem.
Ájult állapotomban valami elképesztőt álmodtam. Bárcsak ez lenne a valóság.-gondoltam még álmomban is.
"Edward és én egy párnákkal kirakott ágyon feküdtünk, megjegyzem ruha az aztán nem volt rajtunk. Ez a félisten végig simított arcomon, majd testem vonalát követve végig húzta jobb oldalamon hűvös kezét. Forró, fűtött testemnek most nagyon jól esett ez az érintés. Szenvedélyesen csókolni kezdett és én már ettől a fellegekben éreztem magam. Végig csókolta testem minden egyes porcikáját, majd végre egyesítette testünket. A hirtelen behatolástól testem ívbe feszült és én felnyögtem.
-Hmm...Edward!-nyögtem a kéjtől fűtve. Szerelmem ajkamra tapadt és én vadult hajába markoltam, így közelebb húzva magamhoz ezt az Istent, aki most csak engem kényeztetett."