Fekete Edward- 5. fejezet

Aztamindenit'! de rég jártam már erre. Sajnos az időm elég kevés volt, de valahogy a napokban nosztalgiázva eszembe jutott ez a blog, meg az összes, amit én írtam. Kicsit komolyabb vissza tudtam olvasni az írásaimat és ihletet kaptam. Sok minden történt azóta, hogy utoljára billyentyűzetet ragadtam és írtam egy- egy történetet..de ha van még bárki, akárki, aki ezt olvassa még, akkor annak ezzel kívánok kellemes ünnepeket!
Puszi






***hetekkel később***

Már nem is tudom mióta vagyok itt bezárva és Edward még csak jelét sem adja annak, hogy valaha is szabadon engedne, de igazából már fogalmam sincs, hogy akarom-e a szabadságot!
Azt hiszem megőrültem...a kis szobában, ahol voltam mindenhol rajzok és festmények hevertek a földön és ahol csak hely volt. Az arcom koszos volt, festékes...csak egy kis vízre volt szüksége a bőrömnek, hogy újraéledjen. A fehér lapokon ugyanazok a személyek voltak akik az elmúlt heteket, vagy hónapokat -nem is tudom-velem töltötték. Az egyik lapot a kezemben szorongattam, ami azt hiszem pár napja készülhetett. Hányingerem volt és nem tudom, hogy az éhségtől vagy mitől történhetett.

Ő volt rajta a rajzon megtestesült teste minden tökéletes vonala. Igazából embert nem láttam még ilyen tökéletes vonalakkal megáldva. Fogalmam sincs róla, hogy valóban létezik-e. Lehet hogy csak balesetet szenvedtem és kómában fekszem és az egész az én sérült fejemben zajlik éppen. Vagy egy elmegyógyintézetben vagyok éppen és ott képzelem, hogy itt vagyok. Vagy ez a szörnyű mégis mintha kicsit édes valóság....

Abban a pillanatban, hogy a kezemben lévő lapot szakadásig szorongattam, belépett rajta ő. Egy tányér gőzölgő spagettivel, ha jól láttam. Mosolyra húzódott a szám. Igen! Megőrültem!
Odalépett elém és az ölembe nyomta a tálcát.
-Enned kellene! Neked főztem.- mondta és én heves kacajba kezdte. Nem tudtam abbahagyni és szerintem ő is épp most jött rá, hogy megőrültem.
Mire végre szóhoz tudtam jutni, addigra felállt.- Te tudsz főzni?- kerekedett el a szemem, amikor belekóstoltam az előttem lévő ételbe. Meglepően finom volt. Talán a legjobb étteremben sem ettem még ilyen finom spagettit. Talán ő olasz származású?-elmélkedtem magamban, mire ő visszalépett hozzám és leguggolt.
-Ízlik?- kérdezte egyszerűen, mintha ez nem látszana abból, hogy már majdnem végeztem az adaggal, amit minden bizonnyal sajnált tőlem. Felnevettem. Aztán a könnyeimet éreztem, ahogy elsózza azt az isteni ételt, amit a villámra csavarba a számba vettem. 
Letörölte a könnyeimet és aggódva figyelt engem. Apró puszit nyomott az arcomra majd közelebb hajolt és még egy puszit akart az arcomra nyomni, de abban a pillanatban megfordítottam a fejem és a puszija a számon landolt. Nem így terveztem. Csak épp válaszolni akartam és nem számítottam rá, hogy ismét puszit akar adni. Már mindegy is volt.

A puszija átváltott vad csókba és én nem ellenkeztem. Mi történik velem? Megőrültem volna? Talán Stockholm szindrómám van? Igen biztosan ez történik velem és ezért nem látom, mit teszek valójában.
Rávetettem magam és már az ölében voltam a finom kaja meg valahol a földön a rajzaimon.
Aztán már le is húztam a pólóját, valahogy úgy éreztem, hogy nem kellene ezt csinálnom, de mintha nem én uraltam volna a gondolataimat és az érzéseimet. Valaki bennem teljesen másképp akarta ezt. Talán győzött két felé szakadt lelkem és a nyertes épp most ünnepel bennem. Fintorogtam egy aprót de azt hiszem ő észrevette ezt rajtam és bár valahol belül ettől őrjöngtem mégis jobb volt, mert így elsőként ő tért magához és rájött, hogy butaság, amit teszünk. Igen végre jól döntött, mert én nem vagyok képes helyes döntéseket hozni. 
Felemelt és levette rólam a ruháimat. 
-Mit művelsz?- kérdeztem zavartan. Ez nem igazán az a helyzet, amikor az ember el tudja dönteni, hogy most mi fog következni. Az egyik pillanatban eltol magától a következőben meg ismét vetkőztet. Talán nem is én vagyok az őrült kettőnk közül...

Egy ajtó felé húz, amit most jöttem rá, hogy még nem is láttam be mögé, mert eddig zárva volt. Most kinyitotta előttem. 
Fehér csempével borított helyiségben voltunk egy sarok kád és egy apró mosdó. 
-Azt hiszem álmodom.- motyogtam és azt hiszem nem csak én találtam picit viccesnek a kijelentésemet, mert Edward is mosolyra húzta a száját.
-Gondoltam ez kicsit emberibb így.- mondtam és szerintem azonnal meg is bánta, mert rájött ez most nem éppen ideillő volt. Elvégre miatta nem éppen emberi az életem mostanság.
Megnyitotta a kádban a vizet és én hálás pillantást vetettem rá, mert most erre vágytam a világon a legjobban. Hirtelen ötlettől vezérelve a nyakába ugrottam és megcsókoltam őt. Nem tudom, miért tettem. Én sem értettem már magamat.

A kád megtelt gyönyörűen csillogó vízzel és én örömmel mártóztam meg benne. Kellemesen meleg, majdhogynem forró volt a víz.
Felszisszentem, mert a bőröm kiborsódzott a kellemes érzéstől. 
-Bocs a vízzel még kis gondom van. Sajnos nem vagyok ezer mester.- mondta és én meglepődtem, amikor rájöttem, hogy ezt ő csinálta egyedül.
-Isteni!- mondtam végül és ő az arcomra lehelt egy apró puszit. Majd a számra , aztán én a kezemet a nyaka köré fontam és berántottam a vízbe. Mert neki is éreznie kellett azt, amit én éreztem jelen pillanatban.
Egyre forróbban csókolt majd még mindig a vízben az ölébe húzott és úgy simogatta minden porcikám, mintha az élete múlott volna azon.
Nem bántam, sőt...
Nem is tudom, meddig voltunk a kádban és meddig feledkeztünk meg a világról, egymásba fonódva, mert elaludtam. Apró madár csicsergés zavarta meg az álmom, amikor felnéztem, a függöny elhúzva maradt így a nap egyenesen a szemembe sütött. Aztán visszapillantottam az ágyon fekvő Edwardra és valami eszméletlen dolgot fedeztem fel a bőrén. 
Úgy csillámlott a napsütötte a bőre, mint egy gyémánt. Talán eddig nem is láttam milyen fehér a bőre.
-Mi vagy te?- kérdeztem és azt hiszem nem csak magamtól, mert hangomat hallva kinyitotta a szemét és megmerevedett, amikor észrevette pillantásom és követte azt.
-Én...- kezdte, de aztán felugrott és elhúzta a függönyt, majd kiviharzott..ott hagyva engem a gondolataimmal.

Ne haragudjatok rám! :(

Sziasztok Kedves Olvasóim!

( Már ha akad még ilyen...) 

Először is millió bocsánat azért, amiért eddig nem jelentkeztem, de el sem tudjátok képzelni mennyi minden történt velem ez alatt a két év alatt... Tudom, hogy illet volna akkor is lassacskán felrakosgatni a fejezeteket, de sajnos annyira el voltam havazva, hogy legtöbbször már csak arra vágytam, hogy olvassak valamit vagy csak nyugodtan zenét hallgathassak egy-két szabad percemben. És sajnos azóta történt egy hatalmas nagy baleset a gépemmel...Sajnos egy gép hiba miatt a történeteim fele elveszett és megjegyzem jóval több történetet írtam egyszerre, mint amennyi felkerült ide...szóval legalább a fele elveszett és így mindent írhatok elölről, na persze azokat biztosan, amiket veletek is megosztok. Nem ígérek egyenlőre időpontot, de azt bejelenthetem, hogy most visszatértem. Kérlek benneteket, hogy legyetek türelemmel, mert ahogy tudom írom és bővítem a fejiket és igyekszem minél előbb hozni nektek. Remélem még akad, aki szívesen olvasná :$

Sietek az összes történetemmel, de előtte szeretném megtudni, hogy melyiket várjátok a legjobban.

Fekete Edward
Munkából szerelem
vagy inkább szeretnétek Novellákat kapni tőlem? ;)

Köszönöm mindenkinek a megértését!

Szép Napot!

Üdv.:
Barbara G. Roberts

Életjel...

Sziasztok kedves olvasóim! legalábbis remélem, hogy akadnak még olvasók! Először hatalmas bocsánat kéréssel tartozom nektek, amiért ennyi ideig nem jelentkeztem, de mint azt már írtam is egyszer (elvileg) a napokban estem túl az érettségi kemény szakaszán, a szóbelin. Remélem megértitek, hogy ebben a hónapban sem időm, sem erőm nem volt írni illetve folytatni a történeteim. Bár elhihetitek, hogy szívesebben írtam volna azokat, mint a tételeket bújtam. Bevallom kezdenek már kissé elvonási tüneteim lenni.... :D Na de a lényegre térnék. Azon kívül, hogy bocsánatot kérek, lenne még egy információm. A kezem a szokásos gyulladásban szenved, DE ennek ellenére elkezdem írni, illetve amit elkezdtem fejit befejezem. Szeretnék még egy kicsi türelmet kérni tőletek. Ebben a hónapban már nem igazán tudok frissítést igérni, de a júliusi hónapban minél hamarabb számíthattok az olvasnivalóra. Remélem, megértetek és nem haragszotok rám! De főként azt remélem, hogy akad még pár olvasó, akit érdekel a történetem... :)
Puszi mindenkinek! Jó nyaralást, aki tervezi az utazást valahova! Akik pedig otthon ülnek, vagy bármit is csinálnak annyit, hogy élvezzétek ki a nyár minden napját! <3
Barbie

Jelentkezem...

Sziasztok kedveskéim!
Reménykedem abban, hogy akadnak még a régi olvasóimtól olyanok, akik nem adták fel a reményt, hogy valaha is jelentkezni fogok :) Nekik üzenem, hogy hálás köszönet azért, mert hittek bennem. Visszatértem :)
Na de viccet félretéve. Hatalmas bocsánat kéréssel tartozom, amiért úgy eltűntem, de szokásomhoz híven megtalált a balszerencse+elérkezett az írásbeli érettségi ideje is, így nem igen ültem géphez, vagy ha sikerült is géphez jutni, erőm nem volt a történetekre koncentrálni, szóval sajnálom! Viszont most egy picit pihenek, félre a tanulás, és addig írogatok pár történetet, aztán hozom a következő fejiket! Még egy pici türelmet kérek azoktól, akik eddig vártak rám. Igyekszem a fejivel!
Puszi
Barbie

Fekete Edward-4. fejezet

Sziasztok! Meghoztam nektek a 4. fejezetet, és nagyon remélem, hogy nem csak egy vagy két komit olvasok majd. Szeretném, ha abból a sok emberből, aki megnyitja és olvassa ezt a fejit, írnának is páran. Nem kérek 80 komit, csak szerintem nem lenne túlságosan nagy kérés, ha 8-10 komit kapnék, mert nem hiszem el, hogy olyan nehéz a rendszeres és a névtelen olvasókat összevetve legalább 10 véleményt írni... :( Gondoljátok meg!

Jó olvasást! Puszy

A vágy hatalmas erővel ragadott el minket és nem voltam képes megállni. Ahogy Edward sem. Nem értettem magam, miért is teszem én ezt? De legfőképp azt, hogy miért érzem boldognak magam, amikor a karjaiban vagyok. Többet akartam egy ölelésnél és most itt volt az alkalom, hogy többet kapjak annál.
Edward vadul nyakamra tapadt egy pillanatra ellenkezni akartam, de ez az apró szikra eltűnt abban a pillanatban, hogy megcsókolt. Nyelve betekintést kért számba és én azonnal engedélyt adtam neki, sőt nyelvünk abban a pillanatban vad táncba kezdett.
Erősen fenekembe markolt és közelebb vont magához. Akartam őt, minden porcikáját akartam és most kész voltam én is ugyanezt adni neki. Érzékien simogattam testét, ahol csak értem őt. Felmordult, aztán a kanapéra huppantunk. Fölém gördült és csókolgatni kezdte nyakam. Minden pontom bizsergett ettől az érintéstől. Vágyam felhevült testemben és ez csak egyre forrósodott bennem. Edward felült és én az ölébe kerültem. Úgy csókoltam őt, mint valami szomjazó, aki napok óta a szomját oltó vizet keresi és most végre megtalálta.
Edward lehúzta rólam a felsőmet, ami alatt már csak egy trikó volt és a melltartóm. Lágyan a trikó alá nyúlt és simogatni kezdett. Melleimbe markolt és kényeztette azokat, ahogy csak tudta. Közben állam ívével játszadozott. Felnyögtem a kéjtől. Úgy éreztem rögtön felrobbanok ettől az érzéstől, ami bennem tombolt. Aztán a kanapé támlájának döntöttem őt és csókolgatni kezdtem felsőtestét. Tetszett neki, aztán kezeimet az égbe emeltem és ő egy pillanat alatt lekapta rólam a trikót. A fehér szövet lágyan huppant a padlón, pontosan a függöny mellé. Edward a melltartón keresztül kezébe vette egyik mellem és közben nyakamtól lefelé haladva végig csókolt egészen a kulcscsontomig, ahol percekig elidőzött. Felnyögtem a bennem tomboló vágytól. Aztán Edward mohón legforróbb pontomhoz nyúlt és érzékien cirógatni kezdte. Éreztem, hogy önkívületi állapotba kerültem és már csak arra lettem figyelmes, hogy úgy éreztem, a fellegekben járok. Elöntött a forróság és amikor végre sikerült ettől a hatalmas hullámtól kinyitni a szemem, már egy darab ruha sem volt rajtam. Edward még mindig az ölében tartott és ott csókolta testem, ahol csak érte. Aztán felemeltem ujjammal az állát és vadul csókolni kezdtem őt. Két kezével jól megmarkolta fenekem és erősen vállába kapaszkodtam, mert abban a pillanatban végre egyesültünk az időben. Enyhe szúrást éreztem ott lent. Edward megállt egy pillanatra és nagyon megijedtem, amikor egy vadállatot láttam a szemében megcsillanni. Szinte megmerevedett alattam és én nem tudtam, mi rosszat tehettem. Aztán vállamra hajtotta fejét és én hajába túrva emeltem fel, hogy a szemébe nézhessek. Hirtelen ismét csókolni kezdett, éreztem, hogy újból megmozdul alattam és gyengéd lökésekkel kényeztet. Egyik kezével fenekembe, másikkal egyik mellembe kapaszkodott, mintha attól félne, hogy elszáll valami felfedezetlen univerzumba. Én nem féltem ettől, sőt sokkal inkább vágytam erre a pokolra, és aztán a mennyre.
-Bella! -nyögte és én még inkább a hajába fúrtam kezem. Ő felnyögött és egyre gyorsabb ütemre váltott. Én már kissé lihegtem, de még mindig nem akartam abbahagyni. Vágytam erre az érzésre.
-Edward!-nyögtem én is a kéjtől.
Ő egyre és egyre vadabb és gyorsabb lökésekkel küldött a csúcsra és abban a pillanatban robbantunk együtt a fellegekbe. Alig kaptam levegőt és láthatóan ő is eléggé zihált, amikor egymásra borulva próbáltunk levegőhöz jutni. Percekig csak így feküdtünk egymáson és én nem tudtam, mit tegyek most, amikor a ködtől végre tisztán láttam és rájöttem, mekkora hülyeséget csináltam. Őrült vagyok. Ebben már teljesen biztos vagyok. Megőrültem.
-Bella?-szólalt meg hirtelen és én összerezzentem, mert megzavart pillanatnyi gondolkodásomból.
-Hm?-nyögtem, mert szavakhoz sem jutottam.
-Szeretlek!-mondta és én azt hittem abban a pillanatban megölöm őt. Mégis hogy merészel egy ilyen tiszta és felmérhetetlen érzést ilyen könnyen kiejteni a száján, csak mert szexre került szó. A dühtől már nem tudtam mit szólni így inkább felpattantam és magamra kapkodtam a szobában szanaszét heverő ruháimat. Edward egy pillanat alatt rendezte sebezhető vonását és átment a másik szobába, majd már ruhában távozott a házból. Hallottam, hogy odakint nagy munkába állt így hogy egy kicsit elvonja a figyelmemet arról, amit nemrég műveltem, és tőle hallottam takarítani kezdtem. Szerettem volna, hogy valami tisztább környezetben haljak meg. Épp annak a titokzatos szobának a kilincsét akartam letörölni, amikor rátéve a kezem, kinyílt és bepillantást nyertem az ajtó mögött lévő szobába. Hatalmas fénnyel teli szoba volt. A szoba közepén egy gyönyörű fekete zongora csalogatóan tekintett vissza rám. Azzal szemben a falnál egy bőr kanapé volt, ami szintén fekete volt. A falhoz szorosan egy hatalmas függönnyel díszített ágy terebélyesedett. Telepakolva hímzett párnákkal. Hirtelen ötlettől vezérelve elindultam és minden bútoron végig simítottam kezem, majd a zongorához ültem. Gyönyörű finom fából faragták és látszik, hogy a készítője nagyon alapos munkát végzett. Az oldalában egy arannyal kifaragott név állt: Masen. A betűk épp olyan gyönyörűen hajlottak egymásba, mint a hangok, amik abban a percben megszólaltak kezem alatt. A lágy dallam olyan nyugalmat árasztott, hogy még azt is elfelejtettem, hogy hol vagyok és mit éltem át az elmúlt hetekben. Nem akartam tudni, hogy hol vagyok. Olyan érzésem támadt, mint amikor anyukám az ölébe vett és ezt a dallamot dúdolta nekem, mert ez mindig megnyugtatott engem. Volt, hogy éjszaka rémálmom volt és sikítozva ébredtem fel, aztán bejött anyám a szobába és átkarolva az ölében feküdtem és ő dúdolni kezdett. Elaludva a leggyönyörűbb világokban jártam és fel sem akartam kelni.
Behunytam a szemem és elképzeltem, hogy ők még mindig velem vannak. Éreztem egy hűvös érintést és egy pillanatra azt hittem, hogy valóra vált a képzeletem. Anyámat képzeltem mögém, lágy puszikat lehelt arcomra és a könnyek kicsordultak szememből. Apámat szinte láttam a fekete bőrkanapén, ahogy szigorú pillantásokat vet rám, amikor egy hangot véletlenül nem jól ütök le.
A dallam lassan már a végét járta és én még mindig a képzeletbeli világomban ragadtam. Nem is vágytam szabadulni onnan. Aztán leütöttem az utolsó hangot és rá kellett jönnöm, vissza kell jönnöm a valóságba. Kinyitva szemem felfedeztem néhány ajtót a szobában, de miután rájöttem az az érintés még mindig a vállamon volt, és felnézve megláttam azt a szörnyet, aki miatt már csak képzeletben láthatom a szüleimet. Pillantásom össze-vissza kapkodtam és rájöttem, nem vagy elég a meneküléshez. Ordítani kezdtem és ez láthatóan sokkal jobban fájt neki, mintha valami egészen mást tettem volna. Fájdalmas arcot vágott és én kirohantam abba a szobába, ahol eddig voltam. A kanapé huppantam és magam alá kulcsoltam lábaimat, hogy egy centit se láthasson arcomból. Ne láthassa, mennyire közel jár már a céljához. Biztosan azt akarja elérni, hogy saját magam végezzek az életemmel. Nem szeretné, hogy még egy élet az ő kezében hunyjon ki.
Edward fájdalmas arccal rohant ki a házból és az ajtót kulcsra zárva eltűnt a külvilágban. Órákon át úgy ülhettem a kanapén, amikor eszembe jutott az órácska, amit a karjaiban töltöttem. Az övé voltam és ettől elkapott a hányinger. Odaadtam magam egy szörnynek és ezzel együtt az ördögé lettem. Egy fintort engedtem meg magamnak, na persze nem mintha ettől minden megváltozott volna, hiszen amit tettem, azt már nem lehet megváltoztatni. Egy olyan embernek adtam az első lehetőséget, aki a megérdemlésnek még csak apró szikráját sem birtokolja.
Az asztalon heverő ecsetekre pillantottam egy sötét gondolat suhant át agyamon. Még percekig azon rágódtam, amire percekkel előtte gondoltam. Lejátszottam újra és újra azt a jelenetet, amit a legrosszabb rémálmomnak tartok, amit eddigi életemben át kellett élnem. Megtettem és a legszörnyűbb, hogy rá kellett jönnöm arra is, hogy sajnos a gyűlölet ami bennem tombolt, réges-rég átalakulásba kezdett valami kellemes, valami édes és veszélyes érzéssé, amibe eddig bele sem mertem gondolni.
Előredőltem és az asztalon árválkodó ecsetet a markomba szorítottam. Egy apró reccsenést hallottam és az ecset, ami eddig az életet jelentette, most egyszerre a halálom is lehet. Csak egy apró vonalat kell húzzak a csuklómon és már rohanok is szüleim után. Bár talán nem is szeretnének a mai nap után látni engem. Valójában már én sem vagyok képes belenézni egyetlen tükörbe sem. Már nem. Undorodom magamtól és a legszentebb érzéstől is. Az ecsetet vékony bőrömhöz nyomtam, behunytam szemem és belenyomta csuklómba, de amikor kinyitottam szemem, Edward fájdalmas arcával találtam szembe magam. És rájöttem a fájdalom azért nem jött, mert az ő csuklójába toltam az ecsetet. De mintha meg sem kottyant volna neki. Berohant abba a szobába, majd percekkel később csalódottan kijött onnan. Nem nézett rám, és mintha ott sem lettem volna, kiment, hogy folytassa, amit eddig tevékenykedett.
Miért?-jött ismét a kérdés bennem, de már jól tudtam, nincs rá válasz. Vagy talán mégis?

Díj

Sziasztok! Örömmel jelentem be, hogy a blogot meglepték egy gyönyörű díjjal, amiért sok-sok ölelés és puszi Szasza -nak! Valóban nagyon hálás vagyok neki. Jól tudom, egy kicsit megkéstem, hiszen a díjat február elején kaptam, de sajnos az érettségi közeledtével minden súly rám nehezedik és kevesebb idő jut az írásra, így egy kicsit elhanyagoltam a blogot, illetve sajnos nem tudok egyszerre minden bloggal foglalkozni, de beosztva az időmet mindegyik történetem frissítésre fog kerülni, csak türelmeteket kérem. :) Szóval még egyszer nagyon nagy köszönet Szasza -nak!

Szabályok:

Tedd ki a blogodra!
Köszönd meg annak, akitől kaptad!
Írj le 6 dolgot magadról!
Küldd tovább 5 blogírónak!
Hagyj megjegyzést a blogjukon!

 

Rólam:

1.vidám sokat nevető lány vagyok

2.a barátaim bármikor bármilyen körülmények között számíthat rám

3.ebben az évben élem meg az érettségi nehézségeit

4.imádom a zenét, a könyveket, filmeket, de legfőképp az írás

5.Utálom ha a környezetem savanyú, így minden erőmmel a felvidításukon vagyok

6. Néha nehezen viselem a kritikát, de csak néha és persze megfontolok mindent, és változtatok, ha én is úgy érzem... :D

Akiknek küldöm:

http://lilluci-rpattzkstew.blogspot.com/

http://kirminblogja.blogspot.com/

http://blackangelsecretlife.blogspot.com/

http://angels1996.blogspot.com/

http://aketvolturiskalandjai.blogspot.com/

Munkából szerelem-8.fejezet-Edward program

Sziasztok! Hatalmas meglepetést hoztam nektek. Remélem, hogy örültök nekem, de legfőképp ennek a fejinek!!!!Tudom, hogy már rég írtam bejegyzést, de sajna a januárom teljesen fárasztó volt és örültem ha egy kicsit semmittevéssel pihentethettem magam. :s de most végre megint itt vagyok...tegnap ihletet kaptam, amit ma be is fejeztem nektek és hát fel is teszem, hogy ne várassalak tovább titeket, a többi törimből még nem tom mikor hozom, de igyekszem azokkal is...sietek ahogy tudok :)

pusszantás mindenkinek! és sok-sok komit kérek ezért! Még ha szar, akkor is....

"Lehunyom a szemem, ahogy szád finoman, alig érintve simul az ajkaimra. Óvatos vagy, csókod tapogatózó, bátortalan, várod a válaszom, várod, hogy akarjam én is.
Megfeszülök a vágytól, szám válaszol a Tiédnek, testem hozzád simul, nyelvem moccan, és nyomban rátalál a Tiédre. Lassan, élvezettel csókolsz, számat ízleled, nyelved a nyelvemet simítja, ajkad mézédes, elmerülsz bennem, számba sóhajtod a vágyad, a várakozás semmivé válik, már csak múlt..."


Josephine szemszöge:

Ahogy vad csókba kezdtünk, ő érzékien simogatta testem minden egyes négyzetméterét. Szeretem, amikor így reagál a csókomra. Ez olyan érzés, mintha a világot nyerted volna meg egyetlen pillantásoddal. Csodálatos volt. Edward egyre vadabb és követelőzőbb lett, ahogy csókoltam őt. Már csak egy apró anyag választott el a beteljesüléstől. A bokszerja vékony anyag volt és szinte már semmit sem takart el, de ettől függetlenül a jelenlegi helyzetben útban volt, mint tudjuk. Belemarkoltam izmos fenekébe, majd az anyag alá nyúlva megismételtem ugyanezt. Ő felmordult, mint valami vérengző állat, de most még ez sem ijesztett meg. Az egyetlen, ami érdekelt, hogy végre az enyém legyen. Csak az enyém. Az enyém egy kis időre...
-Josephine!-morogta az orra alatt, amikor a kanapén megfordulva végre én kerültem felülre. Beleharaptam ajka alsó felébe, majd ellenkezést nem tűrve utat törtem nyelvemmel és mézédes ajkát ízleltem. Percekig csak csókjával voltam elfoglalva, majd lassan lefelé haladva végigcsókoltam testét. Izmos volt, de nem az a túlzott izompacsirta. Ő az a "pont jó" típus volt. Az ilyen férfiakat szerettem. Ez erőről és gyengédségről egyben utalt.
-Kívánlak! Nagyon kívánlak!-hajtogattam egyfolytában, amire ő láthatóan magabiztosabb lett. Fogaimmal lehúztam róla a megmaradt textilt, majd két kezemmel végig simítottam combját, aztán lassan kezembe vettem vágytól meredező férfiasságát. Édesen megfeszült kezem apró rezgéseitől és tudtam, jó amit csinálok. De gonosz módon nem adtam meg neki a "végkielégítést", és az utolsó lökéseket megálltam. Ez persze neki nem tetszett, de most igazán nem érdekelt. Én önző módon magamnak akartam az édes nedűt. Fölé gördültem és már magamban érezhettem szerelmem. Óvatosan mozdultam, mert ki akartam élvezni minden mozdulatot. Talán soha többé nem érezhetem ezt az erős vágyat, amit eddigi életem folyamán csak Edward volt képes kihozni belőlem. Valamiért csak ő van ilyen hatással rám. Még soha nem éreztem ezt.
-Josephine ezt ne...!-próbált ellenkezni, de már túl késő volt mindenhez. Mutatóujjam ajkára tapasztottam és nem hagyta el több ellenkezés ajkait. Megcsókoltam őt, majd amikor elhúzódtam tőle, ő visszarántotta fejem, és vadul csókolni kezdett. Fenekembe markolt, majd csípőmbe kapaszkodott és az élvezet első hulláma hirtelen haragként ragadta őt el. Egyre gyorsabb és gyorsabb, erősebb lökések követtél egymást. Tudtam, hogy már én i közel vagyok a mennyország kapuihoz. Már nem volt messze semmi sem, ami a boldogsághoz kell.
Felsikoltottam, mert ilyen intenzív érzés még nem járta át testem. Edward valami olyasmire képes, amire más férfi nem volt eddig. Akartam még ebből az új érzésből. Még nem volt elég és Edward nyakára tapadtam, és csókoltam, haraptam, szívtam ahol csak értem.


Edward szemszöge:

Amikor Josephine felment az emeletre már jól tudtam, mire készül, de nem akartam elmenni. A bennem lakozó szörny és a jó most szövetséget kötöttek ellenem és én mozdulni sem bírtam. A kanapén ültem és csak meredtem előre, várva arra, hogy végre valamelyik felem meggondolja magát, de sajnos nem így történt. Josephine alig tíz perc alatt ismét előkerült. Amikor édes hangja kiszakított a várakozásból, már tudtam vesztettem. Kettő egy ellen már rég vesztett ügy.
-Meg fogsz fázni!-tértem magamhoz, amikor már percek óta alig takart testét figyeltem. Ha most képes lettem volna rá, már rég elpirultam volna. Közelebb lépett hozzám, majd a kanapéra taszított. Kihasználva gyengeségem fölém gördült és már ajkamra tapadt. Nem bírtam tovább ellenkezni. Hirtelen kerek fenekébe kapaszkodtam, talán arra várva, hogy ott segítségre lelek, de ő is csak ellenem fordult. Minden, a világon minden azt sugallta, hogy éreznem kell őt. Érezni minden porcikájának apró rezdülését. Emmett most büszke lenne rám és elsütne pár zavarba ejtő poént. Alice pedig ugrándozna örömében, mert ez amit most teszek nálam egyet jelent. Josephine az örökkévalóságot kéri tőlem. Bár ezt még ő maga sem tudja, de ez így van.
-Josephine!-nyögtem édesem nevét, amikor egy rafinált mozdulattal végül felülre került.
-Kívánlak! Nagyon kívánlak!-ismételte miközben ajkával gyengéden játszott nyakamon.
Olyan hirtelen történt minden, hogy amikor legközelebb feleszméltem Josephine keze már legféltettebb pontomon szorgoskodott. Finom bőre gyengéden mégis szenvedélyesen kényeztette férfiasságom. Aztán már majdnem teljesen kész voltam attól, amit velem művelt, amikor abbahagyta. Épp hogy csak reagáltam erre a rossz mozdulatra, amikor ölembe ülve már valami sokkal jobbat éreztem az előzőnél. Tiltakozni akartam, de csak egy gyenge nem éppen könyörgésnek tűnő kérlelésre futotta.
-Josephine ezt ne...!-mindenesetre próbálkozni lehet... Valószínűleg ez a józanabbik felem pillanatnyi feltörekvése volt, de sajnos túl kevés volt ahhoz, amit el akart érni ezzel.
Josephine és én szinte egyszerre törtünk a csúcsra, bár ő engem már előbb felkészített. Soha nem éreztem ehhez hasonlót. Voltaképpen nekem még nem is volt dolgom nővel, legalábbis így nem. Viszont neki láthatóan már nem az első eset vagyok, akivel ezt képes megtenni. Nem hibáztattam őt, elvégre nem ő tehet arról, hogy olyan világba született, ahol szégyen az, ha valaki még féltve őrzi legnagyobb kincsét. Talán ebben a világban nem értené meg, hogy szűz voltam, de ha megtudná a teljes igazságot. Azt hogy én melyik világból származok, mindent tisztán értene. Ebben biztos vagyok.


Alice szemszöge:

-Honnan fakad ez a nagy boldogság?-kérdezte suttogva szerelmem, amire én csak lehuppantam az időközben megtalált mezőre és magammal rántva élveztük a pillanat ezer és ezer töredékét. Olyan jó volt itt lenni és érezni őt. Annyira szeretem és oly rég volt már, hogy ezt tettekben is kimutattam volna.
-Azt hiszem én is örülnék annak, aminek ön, hölgyem.-játszott szerelmem, ami bevallom tetszett benne. Sikeres színész válna belőle, ha ezt a pályát választaná, de persze ez a jelen pillanatban, illetve életmódban vagy akárhogy is nevezzük lehetetlen lenne.
Szerelmem hosszasan, lágyan, de mégis szenvedéllyel csókolta ajkam. És ezt én sem voltam rest viszonozni, sőt voltaképpen én csak egyre vadabb és vadabb érzelmeket követeltem, amikor széttéptem Jasper pólóját. A családom többi tagja mindig megpróbálja eldugni előlem a széttépett ruhadarabokat, s közben arra nem is gondolnak, hogy én is ugyanazt művelem a már hordott ruhákkal. Úgy sem engedném, hogy még egyszer felvegyen egy ruhát. Esme az árvaházban, vagy a rászorultaknak szokta elajándékozni a már viselt textileket, de megesik, hogy az én kezem alatt is elszakad néhány darab...a következő darab rajtam szakadt el, mert Jasper is átvette azt a tempót, amit én diktáltam az imént.
Percekig csak nyelvünk vadtáncába olvadtunk, majd szerelmem fölé gördültem és végre testünk egybeforrt.
-Jasper!-nyögtem a kéjtől, amit ő ébresztett bennem. Jasper végigsimított hátamon, majd belemarkolt fenekembe és gyorsabb ütemre "kényszerített" engem.
-Szeretlek!-mondtam percek elteltével, amikor már rég egymáson lihegve pihentünk a fűben.
-Én is szeretlek Alice! Én is!-ismételte meg kétszer is válaszát, mintha elsőre nem hittem volna el, amit mond nekem.
Aztán felkeltünk és mivel egy darab sem maradt abból, ami ezelőtt rajtunk volt, kénytelenek voltunk anyaszült meztelenül hazasuhanni. Szerencsére gyorsan hazajutottunk és egyenesen a szobaablakát céloztuk meg. Viszont arra egyikünk sem számított, hogy a mi drága mackó testvérünk az ágyon fekve fog várni ránk. Hát mondanom sem kell, hogy ha képes lennék, most tetőtől talpig rákvörös lennék. Emmett abban a pillanatban, hogy megpillantotta csupasz alakomat, elfordult és csak egy "Uramisten!" hagyta el a száját. Akkor most erre nekem mit kellett volna reagálnom?
-Még hogy "Uramisten!"?!-feszültségemet száz százalékosan kimutattam, hiszen minek is hazudnék, Emmett most kissé elvetett a sulykot.
-Sajnálom! De nem gondoltam, hogy Alice Cullen valaha is úgy huncutkodik Jasper bácsival, hogy az ő szeretetre méltó textilkéit is elszaggatja, hogy aztán így jöjjön haza. Legközelebb ne visíts ha én is letépem az én kis Rosaliemról a bájs kis ruhácskáját.-mondta azzal kisasszézott a szobánkból. Jasper rám nézett és hatalmas nevetésben tört ki.
-Most meg mi olyan vicces? Hogy Emmettnek lesz mit hozzánk vágni még legalább 100 évig?-morgolódtam az orrom alatt, amire szerelmem az ágyra rántott és elsüllyedtünk a puha anyagban.
-Nem, hanem hogy mennyire zavarban volt a nagy medve és hidd el nekem ez miatt nem fog semmit sem mondani, mert félti a férfiú becsületét, vagy nevezzük inkább hírnévnek. Ha Josephine tudná, hogy ezzel a jelenettel teljesen kiütne a "ki jön előbb zavarba?" ringből, akkor hidd el ezt Emmett nem szeretné.-mosolygott már fülig érő szájjal. És ettől valóban én is jobb kedvre derültem. Végre valamivel sikerült megfogni a kis humorzsákot.-mosolyogtam tovább magamban.