Fekete Edward- 5. fejezet

Aztamindenit'! de rég jártam már erre. Sajnos az időm elég kevés volt, de valahogy a napokban nosztalgiázva eszembe jutott ez a blog, meg az összes, amit én írtam. Kicsit komolyabb vissza tudtam olvasni az írásaimat és ihletet kaptam. Sok minden történt azóta, hogy utoljára billyentyűzetet ragadtam és írtam egy- egy történetet..de ha van még bárki, akárki, aki ezt olvassa még, akkor annak ezzel kívánok kellemes ünnepeket!
Puszi






***hetekkel később***

Már nem is tudom mióta vagyok itt bezárva és Edward még csak jelét sem adja annak, hogy valaha is szabadon engedne, de igazából már fogalmam sincs, hogy akarom-e a szabadságot!
Azt hiszem megőrültem...a kis szobában, ahol voltam mindenhol rajzok és festmények hevertek a földön és ahol csak hely volt. Az arcom koszos volt, festékes...csak egy kis vízre volt szüksége a bőrömnek, hogy újraéledjen. A fehér lapokon ugyanazok a személyek voltak akik az elmúlt heteket, vagy hónapokat -nem is tudom-velem töltötték. Az egyik lapot a kezemben szorongattam, ami azt hiszem pár napja készülhetett. Hányingerem volt és nem tudom, hogy az éhségtől vagy mitől történhetett.

Ő volt rajta a rajzon megtestesült teste minden tökéletes vonala. Igazából embert nem láttam még ilyen tökéletes vonalakkal megáldva. Fogalmam sincs róla, hogy valóban létezik-e. Lehet hogy csak balesetet szenvedtem és kómában fekszem és az egész az én sérült fejemben zajlik éppen. Vagy egy elmegyógyintézetben vagyok éppen és ott képzelem, hogy itt vagyok. Vagy ez a szörnyű mégis mintha kicsit édes valóság....

Abban a pillanatban, hogy a kezemben lévő lapot szakadásig szorongattam, belépett rajta ő. Egy tányér gőzölgő spagettivel, ha jól láttam. Mosolyra húzódott a szám. Igen! Megőrültem!
Odalépett elém és az ölembe nyomta a tálcát.
-Enned kellene! Neked főztem.- mondta és én heves kacajba kezdte. Nem tudtam abbahagyni és szerintem ő is épp most jött rá, hogy megőrültem.
Mire végre szóhoz tudtam jutni, addigra felállt.- Te tudsz főzni?- kerekedett el a szemem, amikor belekóstoltam az előttem lévő ételbe. Meglepően finom volt. Talán a legjobb étteremben sem ettem még ilyen finom spagettit. Talán ő olasz származású?-elmélkedtem magamban, mire ő visszalépett hozzám és leguggolt.
-Ízlik?- kérdezte egyszerűen, mintha ez nem látszana abból, hogy már majdnem végeztem az adaggal, amit minden bizonnyal sajnált tőlem. Felnevettem. Aztán a könnyeimet éreztem, ahogy elsózza azt az isteni ételt, amit a villámra csavarba a számba vettem. 
Letörölte a könnyeimet és aggódva figyelt engem. Apró puszit nyomott az arcomra majd közelebb hajolt és még egy puszit akart az arcomra nyomni, de abban a pillanatban megfordítottam a fejem és a puszija a számon landolt. Nem így terveztem. Csak épp válaszolni akartam és nem számítottam rá, hogy ismét puszit akar adni. Már mindegy is volt.

A puszija átváltott vad csókba és én nem ellenkeztem. Mi történik velem? Megőrültem volna? Talán Stockholm szindrómám van? Igen biztosan ez történik velem és ezért nem látom, mit teszek valójában.
Rávetettem magam és már az ölében voltam a finom kaja meg valahol a földön a rajzaimon.
Aztán már le is húztam a pólóját, valahogy úgy éreztem, hogy nem kellene ezt csinálnom, de mintha nem én uraltam volna a gondolataimat és az érzéseimet. Valaki bennem teljesen másképp akarta ezt. Talán győzött két felé szakadt lelkem és a nyertes épp most ünnepel bennem. Fintorogtam egy aprót de azt hiszem ő észrevette ezt rajtam és bár valahol belül ettől őrjöngtem mégis jobb volt, mert így elsőként ő tért magához és rájött, hogy butaság, amit teszünk. Igen végre jól döntött, mert én nem vagyok képes helyes döntéseket hozni. 
Felemelt és levette rólam a ruháimat. 
-Mit művelsz?- kérdeztem zavartan. Ez nem igazán az a helyzet, amikor az ember el tudja dönteni, hogy most mi fog következni. Az egyik pillanatban eltol magától a következőben meg ismét vetkőztet. Talán nem is én vagyok az őrült kettőnk közül...

Egy ajtó felé húz, amit most jöttem rá, hogy még nem is láttam be mögé, mert eddig zárva volt. Most kinyitotta előttem. 
Fehér csempével borított helyiségben voltunk egy sarok kád és egy apró mosdó. 
-Azt hiszem álmodom.- motyogtam és azt hiszem nem csak én találtam picit viccesnek a kijelentésemet, mert Edward is mosolyra húzta a száját.
-Gondoltam ez kicsit emberibb így.- mondtam és szerintem azonnal meg is bánta, mert rájött ez most nem éppen ideillő volt. Elvégre miatta nem éppen emberi az életem mostanság.
Megnyitotta a kádban a vizet és én hálás pillantást vetettem rá, mert most erre vágytam a világon a legjobban. Hirtelen ötlettől vezérelve a nyakába ugrottam és megcsókoltam őt. Nem tudom, miért tettem. Én sem értettem már magamat.

A kád megtelt gyönyörűen csillogó vízzel és én örömmel mártóztam meg benne. Kellemesen meleg, majdhogynem forró volt a víz.
Felszisszentem, mert a bőröm kiborsódzott a kellemes érzéstől. 
-Bocs a vízzel még kis gondom van. Sajnos nem vagyok ezer mester.- mondta és én meglepődtem, amikor rájöttem, hogy ezt ő csinálta egyedül.
-Isteni!- mondtam végül és ő az arcomra lehelt egy apró puszit. Majd a számra , aztán én a kezemet a nyaka köré fontam és berántottam a vízbe. Mert neki is éreznie kellett azt, amit én éreztem jelen pillanatban.
Egyre forróbban csókolt majd még mindig a vízben az ölébe húzott és úgy simogatta minden porcikám, mintha az élete múlott volna azon.
Nem bántam, sőt...
Nem is tudom, meddig voltunk a kádban és meddig feledkeztünk meg a világról, egymásba fonódva, mert elaludtam. Apró madár csicsergés zavarta meg az álmom, amikor felnéztem, a függöny elhúzva maradt így a nap egyenesen a szemembe sütött. Aztán visszapillantottam az ágyon fekvő Edwardra és valami eszméletlen dolgot fedeztem fel a bőrén. 
Úgy csillámlott a napsütötte a bőre, mint egy gyémánt. Talán eddig nem is láttam milyen fehér a bőre.
-Mi vagy te?- kérdeztem és azt hiszem nem csak magamtól, mert hangomat hallva kinyitotta a szemét és megmerevedett, amikor észrevette pillantásom és követte azt.
-Én...- kezdte, de aztán felugrott és elhúzta a függönyt, majd kiviharzott..ott hagyva engem a gondolataimmal.